Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)
2011-09-03 / 206. (207.) szám
M ELETMOD CSALAD & NEVELES Házi feladat a szülőknek iskolakezdés Nemcsak a gyerekek, a szülők teherbírását is próbára teszi Az ingyenes oktatás, mint tudjuk, jó sok pénzbe kerül. Tandíjat persze csak a különleges igényeket kielégítő' iskolákban kell fizetni, de az első osztályosnak, bárhová is íratjuk be, szüksége lesz iskolaszerekre, táskára, ruhára, cipőre, és egy helyre, ahol nyugodtan megírhatja házi feladatát. Gönczi Annamária Kezdjük talán azzal, ami minden kisiskolás képzeletét felizgatja: milyen legyen az iskolatáska? A legfontosabb: tudja a hátán is vinni, és mindkét vállát egyformán terhelje. Legyen könnyű (mert ami belekerül, attól úgyis jó nehéz lesz). Jó, ha strapabíró, vízhatlan anyagból készül. Praktikus, ha sok benne a rekesz, zseb, hogy ügyesen pakolhasson bele a lurkó. Nem utolsó szempont, hogy biztosan záródjon (és ne nyíljon ki egy véletlen mozdulatra). S persze legyen szép, színes. Mindenképpen a gyerekkel együtt vegyük meg! ■ Nem érdemes megvásárolni az előre összeállított füzetcsomagokat, minden tanár mást kér. hogy hol vesszük, az bizony már a pénztárcánktól függ. A legolcsóbbak a kínai üzletek, piacok. A minőség itt általában silányabb, a táskák nem márkásak. A kínálat viszont óriási, az árak 1200-tól 3700 Ft-ig változnak. A nagy bevásárlóközpontokban is érdemes körülnézni. Tolltartókból is elképesztő a kínálat: fából, műanyagból, még fémből is kapható. Figurásak, ízlésesek, de főleg ízléstelenek, sokcipzárasok, sokemeletesek. Mindenesetre, jó nehézzé teszik az iskolatáskát. Az árak 300 forinttól 10 000 (nem tévedés) forinüg szóródnak. Ami a füzeteket illeti, még létezik hagyományos, vonalas, kockás, már 50 foA megfelelő iskolatáskát a gyerek a hátán is tudja vinni - mindkét vállát egyformán terhelje, és legyen könnyű rinttól, kapható egyszerűbb színes mintás, szép és kevésbé szép, sőt, kemény fedeles füzet is. Akár 1500 forintot is fizethet darabjáért, aki nem tud ellenállni a gyerek rimánkodásának. Az előre összeállított füzetcsomagok megvásárlása nem ajánlatos, mert minden pedagógus más füzetet kér, mást tart jónak. A füzeteket elég az első óra után beszerezni. A tankönyvekkel kapcsolatban se kell sietni. Minden pedagógusnak joga, hogy megválaszsza, miből akar tanítani. Amúgy ezt az iskolaszékkel, a szülői közösséggel egyeztetve kellene megtenni, de erre még kevés példa akad. A tankönyvpiac robbanásszerű fejlődésen ment át az elmúlt öt-tíz évben. A kiadók száma a kétszeresére, a könyvek száma az ötszörösére nőtt. A szülők jelentős részének, több mint 16 százalékának nem is a könyv kiválasztása, sokkal inkább a kifizetése jelent gondot. Sajnos. jó tudni, hogy az iskolának kell biztosítania a tankönyvet, ha a tanuló tartósan beteg, háromvagy többgyermekes családban él, egyedülálló szülő neveli, vagy rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül. Ezen túl az iskola további kedvezményeket állapíthat meg annak a tanulónak, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem összege Lúdtalpas nemzedék a budapesti kisiskolások egészségi állapotáról készült tavalyi felmérés aggasztó eredményei szerint a mai 6-14 évesek körében háromszor olyan gyakoriak a csont-, izom-, gerinc- és kötőszöveti rendellenességek, mint két évtizeddel ezelőtt. Az elváltozások okai között 45 százalék a lúdtalp részaránya, 25 százalékban tartási rendellenességet, 24 százalékban gerincferdülést, illetve a kötőszövet egyéb betegségeit regisztrálták. nem haladja meg a minimálbér másfélszeresét. A munkáltató is segíthet: a tanévkezdéssel járó terhek enyhítése érdekében természetbeni juttatásként adómentes iskolakezdési támogatást nyújthat a dolgozóinak. Ez gyermekenként évi 15 ezer forintig adómentes, és a gyermek e támogatásban mindkét szülő útján részesülhet. ha A gyereknek van külön szobája, akkor nincs akadálya, hogy vele együtt megtervezve kialakítsuk a „komoly iskoláshoz illő” tanulósarkot. Mindenképpen szüksége lesz íróasztalra. Sokféle kapható, olyan is, ami képes együtt nőni a gyerekkel. Fontos a kényelmes, lehetőleg állítható magasságú szék, és nélkülözhetetlen egy asztali lámpa. Jó, ha az asztalnak fiókjai vannak, de nagyszerűen használhatók a különféle, kartonból készült tároló dobozok is. Ha két gyereknek kell osztozni egy szobán, a kezdet kezdetén tisztázzuk, melyik sarok kié, s ha kell, alacsony könyvespolccal jelöljük ki a határvonalat. Saját asztalra és saját szekrényre mindenkinek szüksége van. Amennyiben külön szobára nincs lehetőség, egy kis sarkot akkor is különítsünk el a gyereknek. Ezt a pár négyzetmétert viszont úgy rendezhesse be, ahogy ő szeretné. Ennyi igazán jár már egy iskolásnak. T» T Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR SZERDA LAKBERENDEZES CSÜTÖRTÖK Egészség PENTEK MINDMEGETTE ► SZOMBAT CSALÁD «.NEVELÉS Jövő hétvégép: menjünk az Állatkertibe! mához egy hétre, szeptember 10-én és 11-én a szelektíven gyűjtött italos kartondobozokért ingyenes gyermekbelépőt lehet kapni! Minden gyerek, aki legalább 10 darab tejes vagy gyümölcsleves italos kartondobozt visz a budapesti állatkert főbejáratánál felállított gyűjtőponthoz, ingyen látogathatja meg az Állatkert lakóit. A Vidám Doboz Napok nevű szelektív gyűjtéses akciót az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés és a Fővárosi Állat- és Növénykert szervezte meg. Minden nap Mokkával kezdődött nyáron a Mokka stábjával a Velencei-tóra költözött Tatár Csüla. A nézők hamar megszerették a műsort, de vajon hogyan érezte magát „idegenben” a stáb? „Kiköltöztünk a Velencei-tóhoz, ahol nagyon jó hangulat fogadott bennünket. A vendégek jöttek-mentek, a szerkesztők egész nap dolgoztak, és valahogy mindenki sokkal felszabadultabb volt, mint a stúdióban” - emlékezett vissza a nyárra a népszerű műsorvezető a TVR-H ÉTBEN. Anyu, legyen nálunk kerti parti! társaság A felnőtt dolga megszervezni, előkészíteni, átgondolni A magyar férfiaknak is fontos az apaság A felnőttek többsége kedveli a szabadban való, közös grillezést, családi összejöveteleket. A gyerekek meg pláne, és könnyebb is a családnak, ha a babazsúrt a kertben rendezik meg, így nem a lakásban randalíroznak. Anyagi helyzetét idejében mérje fel mindenki, valamint azt is, hogy mennyire bírja a zsivajt és a gyereksereget, így elkerülheti az erőn felüli költekezést és az idegösszeomlást is. A gyerekbuli ideális létszáma 10-12 fő, ennyien még remekül szórakoznak, és figyelem is jut mindannyiukra. Nem árt elgondolkodni azon, bírja-e egyedül ennyi gyerekkel, vagy kérjen segítséget anyukáktól. Napokkal előbb állítsa össze a lehetséges programok választékát, készítsen időbeosztást, egyfajta játékrendet, és inkább többet tervezzen, nehogy tétlenül üljenek a gyerekek. A közös játékok között lehet szembekötősdi, fazékverés (földre helyezett fazekat kell bekötött szemmel megtalálni, aki megleli, megkapja az alája rejtett apróságot.) A rókafarok-vadászatban a fogón kívül mindenki derekára kötünk valami lelógó dolgot, amit a fogónak kell begyűjtenie. Ne bonyolítsa túl a menüt! Tökéletes választás lehet a pici szendvicsek, hot dog, melegszendvics, muffinok, gyümölcsök, és persze a fagyi! ■ A menüt nem érdemes túl bonyolítani a gyerekpartikon Egy nemzetközi összehasonlítás keretében azt a kérdést tették fel a vizsgálatba bevont országok válaszadóinak, hogy mennyiben elengedhetetlen része egy férfi életének a gyermekvállalás. A magyar férfiak tisztességesen helyt álltak: Magyarország - többek között Franciaországot és Németországot is megelőzve - a harmadik helyen áll, ahol egy férfi önmegvalósítása szempontjából is elengedhetetlen eseménynek tartja az apaság megélését. Szinte egyöntetű az egyetértés a megkérdezettek - mind a nők, mind pedig a férfiak - körében, hogy apának lenni és gyermeket nevelni az egyik legszebb élmény egy férfi életében. Mégis a válaszolók majdnem fele a legkevésbé fontosnak a mindennapi feladatokban (etetés, pelenkázás, öltöztetés) való aktív részvételt tekinti. A napi ellátást lényegtelennek tartók között nem a férfiak, hanem a nők járnak élen! Ez csak megerősíti azt az általános vélekedést, hogy az olyan modern, mainak mondott apaszerepek, mint a szeretet kimutatása és az otthoni munkában történő részvétel még nem terjedtek el szélesebb körben. ■ ■ Gyereket szeretnének, de pelenkázni nem nagyon. i * ( \