Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)
2011-09-27 / 226. szám
UJ NÉPLAP - 2011. SZEPTEMBER 27., KEDD SPORT 15 A bajnokságban is megkezdi szereplését a Szolnoki Dózsa A Szentes—Szolnoki Dózsa-Közgép mérkőzéssel rajtol a vízilabda-bajnokság, kedden délután öt órakor a Kurca-parti városban. Előrehozott találkozóról van szó: az első forduló eredeti időpontja szombat lenne, ekkor azonban a szolnokiak két román válogatott játékosa, Negrean és Georgescu Európa-bajnoki selejtezőn lesz érdekelt. Ezért a szolnoki klub kezdeményezte, hogy a meccset korábban játsszák, ehhez pedig hozzájárultak a szövetség illetékesei. Két fronton, a Magyar- és a LEN Európa Kupában már bemutatkozott a Dózsa, és egyaránt magabiztosan harcolta ki a továbbjutást. A honi kupában többek között a Szentest is legyőzték Cseh Sándor tanítványai.- Nem vehetjük félvállról a szentesi találkozót - szögezte le a szakember. - Ellenfelünk a közelmúltbeli kupameccsen is bizonyította, hogy nem lebecsülendő ellenfél. Ennek szellemében széliünk vízbe, és be akarjuk gyűjteni a három bajnoki pontot. További hír a Dózsa háza tájáról, hogy hétfőn elkészítették az Európa Kupa második csoportkörének beosztását. Ami a sorsolást illeti, a szolnoki csapat könnyebb ellenfeleket is kaphatott volna, hiszen a legjobb 16 közé jutásért az olasz Savonával, valamint a francia Olimpique Nice-szel találkozik. A továbbjutást érő első két helyről döntő meccseket október 7-9-ig játszszák Nizzában. ■ Törökszentmiklósi mesterhármas kézilabda A listavezető Kis-csapatot a sok kiállítás sem törte meg Egerben További eredmények A férfi kézilabda NB I/B ben harmadik meccsét is megnyerte a Törökszentmiklós. Az NB II-ben nem tudott meglepetést okozni az újonc Kunszentmárton. Gönczöl Gábor NBI/B EGER-CLAAS-TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KE 24-31 (12-13) Eger, 300 néző. / V: Dohány, Var- / gaZs. TKE: Récsi - 4 BODA 6, Losonc 2, Kocsis, SZŐLLŐSI B. 1, TAKÁCS 8, Csató 2. Csere: KÖTELES (kapus), Gál D., Zöldy 2, Csikós 1, STÉHLI 5, Mu sits 4 (3), Fejes M. Edző: Kis Gergely. Hétméteresek: 5/3 ill. 7/6. Kiállítás: 8 ill. 22 perc. Az elején 2-1-es hazai vezetés után sorozatban lőtt négy góllal kezébe vette az irányítást a TKE, a hazaiak sikeres büntetőkkel kapaszkodtak. Bő negyedóra után Losonc Lászlót már másodszor küldték ki két percre a játékvezetők, ami megzavarta a miklósi gárdát. A technikai és taktikai hibákat megbüntette (12-11) az Eger, Musits találataival mégis a vendégek térhettek előnnyel pihenőre. A térfélcsere után egy-egy góllal rendre Takácsék tartottak előrébb, de előbb Losoncot, majd Stéhli Csabát is „kipontozták” a bírók. A megtizedelt látogatók a hajrában mégis ritmust váltottak (21-26), s felőrölték a fáradó házigazdák ellenállását. kis Gergely: - Ötven percig óriási nyomás alatt játszottunk, irreálisan sok kiállítást kaptunk, de a végjátékban nem lehetett kérdés, ki a jobb. NB II. UNITRADE KUNSZENTMÁRTONI KSK—ÚJKÍGYÓS 25-36 (12-17) Kunszentmárton, 200 néző. V: Mazzag, Papp. Kunszentmárton: Aponyi — Tóth L. 10 (1), Pólya 2, Sipos D., Patocskai 3, Jordán 4, Perjési 3. NB ii., férfiak: Törökszentmiklósi Székács-Békéscsaba 29-21, Kiskunmajsa-Martfű 38-28, Mezőtúr—Szeged-Algyő 32-27. NŐK- Vecsés-Abony 25-27, Jászberény-Kistelek 17-23, Szolnoki KCSE-Szeged 23-27, DVSC III.-Túrkeve 29-23. Csere: Sipos A., Nádi (kapusok), Patkós, Rocsa, Ardai 2, Gulyás Cs. 1, Hanzel. Edző: Varga István. Hétméteresek: 4/2 ill. 2/2. Kiállítás: 6 ill. 6 perc. Kapkodós kezdés után 4-5 góllal elhúztak az esélyesebb vendégek. Tóth találataival felzárkóztak kettőre (8-10) az újonc házigazdák, de passzív védekezésüket kihasználta, s még a szünet előtt visszaállította a nagy különbséget az Újkígyós. A második félidőben hamar tíz gólra (14-24) nőtt a különbség, ezzel eldőlt a két bajnoki pont sorsa. varga István: - Megérdemelt vendégsiker született. A hevesi megyeszékhelyen Stéhli Csaba (balról) és Köteles Ferenc teljesítménnyével is elégedett lehetett Kis Gergely edző HIRDETÉS 50% kedvezmény! Hasznos, ismeretterjesztő könyvsorozat óvodásoknak és iskolásoknak. A sorozatból számos tény mellett rengeteg érdekességet meg lehet tudni, és még a kézügyességet is próbára teszi. Az akcióban bármely 3 könyv kiválasztható. A 100 ÁLLOMÁS -100 KALAND sorozat további megrendelhető kötetei Magyarország Kuruc kor Mátyás és a Hunyadiak Erdély története Egyiptom Róma Gladiátorok Vikingek Lovagkor Világűr Nagy utazók Repülés Harcosok és fegyverek Emlősök Ragadozók Vad macskák Kutyák T-rex Dinoszauruszok Kalózok Hüllők és kétéltűek Ingyenes házhoz szállítást biztosítunk Jász-Nagykun-Szolnok megye területén! Ajánlatunk 2011 november 10-ig érvényes. Jelentkezzen munkanapokon 3-16 óráig! Rendeljen legalább 3-at a sorozat könyvei közül, így 5970 Ft helyett csak 2985 Ft-ot kell fizetnie!