Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)
2011-09-15 / 216. szám
2 ÚJ NÉPLAP - 2011. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR OIvasói nK írtáK Biztonságosabb lesz a város Szolnokon táskatolvajt, Pesten nyaklánckitépőt fogtak el a napokban a rendőrök. Szolnokon hónapokkal ezelőtt hallottam, hogy táskatolvajok garázdálkodnak. Volt, akit „csak” megloptak, de volt akinek erőszakkal tépték ki a kezéből a retiküljét. A rendőrség most pontot tesz az ügy végére. Egy 19 éves férfit fogtak el nemrég, akinek állítólag voltak segítői is. Már épp ideje volt, hogy elkapták az illetőt. Igaz, kétségeim vannak afelől, hogy csupán ő volt-e a lopások végrehajtója a városban? Hiszen nem tudni, hányán lehettek ilyenek. Mindenesetre elismerésem a rendőröknek és mindazoknak, akik közreműködtek abban, hogy bilincs kerülhetett az illető(k) kezére, s a megfelelő szigorú büntetést mielőbb megítélik. Bár ez szerintem akkor lenne példaértékű, hogyha szigorú, több évre szóló börtönt és anyagi visszatérítésre kötelezést is jelentene az ilyen bűncselekmény elkövetőjének. Sőt, jó lenne a fiatalabb, gyerekkorú tolvajok büntethetőségén is valamilyen módon szigorítani. Ezekben a napokban is már jóval korábban sötétedik, mint mondjuk a nyár elején, és a munkából rendszeresen sötétben járok haza. Csak reménykedem abban, hogy nem kerülök útjába ilyen alaknak és a segítőiknek. Sok nőtársam is valószínű ebben bízik, hiszen többen vagyunk, akik műszakba járunk, és késő este tudunk hazafelé gyalogolni a munkahelyünkről, illetve a buszmegállótól. De ezért is jó a rendőrök eredményes akciójáról hallani. N. E., Szolnok Várjuk Olvasóink írásait az ujneplap@axels.hu, vagy a zoltanne.szundi@axelspringer.hu e-mail címre. LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE 5001 SZOLNOK, MÉSZÁROS L. ÜT 2.) A hátrányos helyzetű diákokat segítik Egy nyitott, integrált közösség létrehozása, mely biztonságos az abban résztvevő tanulók és a hozzá kapcsolódó családok és a résztvevő falvak lakossága számára is. Ez a célja a Nagykörűi Tanodának, melyet a Nagykörűért Alapítvány egy 2009-es sikeres pályázat és több mint 21 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatással hozott létre. A projekttel - melynek zárórendezvényét tegnap tartották - szeretnék elérni, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyermekek mind nagyobb számban fejezzék be az általános iskolát, érettségit vagy szakmát tanuljanak. ■ R. Á. Bogi bátran küzd a betegséggel leukémia Decemberig tart a jászalsószentgyörgyi kislány kezelése Fut, játszik, rajzol, zenél, így van rendjén egy átlagos négyéves kislány életében. Keskeny Boglárka azonban nem átlagos: a jászalsószentgyörgyi apróság leukémiás, a maga módján pontosan tudja, mi történik vele, mégis irigylésre méltóan szemléli a világot. Rimóczi Ágnes „Alacsony a trombocitaszámom!" Valljuk be, nem ezt a mondatot várjuk egy négyéves gyerektől, amikor először találkozunk vele. Keskeny Boglárka pedig ezt is elárulja, ahogy beszél az alacsony sejtszámáról, kapásból mondja a nem kedvelt szemcseppjének nevét, tudja, hogy a piros színű „csepegőtől” hullott ki a haja... - Ami nemsokára kinő - teszi hozzá határozottan. Tulajdonképpen ennyi, vagyis a kihullott haja, a már pihés kobakja árulkodik arról, hogy a jászalsószentgyörgyi kislány beteg. Bogi leukémiásaiéi éve ez határozza meg az ő és családja mindennapjait, mégis hihetetlen erő árad belőlük.- Bogi ad erőt nekünk - válaszolja Zsanett, a kislány édesanyja a kérdésre, hogyan csinálják. - Előfordult, hogy a kórházi ágya mellett kicsordult a köriynyem, ő vigasztalt: „Anya, meggyógyulok és nemsokára hazamegyünk”! — meséli. Bogi valóban nagyon erős, igazi kis hős. Csupán azon a március végi éjszakán, amikor roszszul lett és kiderült a betegsége, volt némi elgyengülése, de azóta nagyon bátor. — Gyenge volt aznap, az édesapja elvitte az orvoshoz. Nem volt komoly, az orvos szerint is valószínűleg megfázott, hazavittük. Aznap este azonban felgyorsultak az esemé- A A jászalsószentgyörgyi Keskeny Boglárka még a közvetlen környezetét is meglepi hatalmas életerejével nyék — emlékszik vissza Zsanett. - Éjszaka rosszul lett, vért hányt, hajnal négy órakor jött ki a mentő. Akkor megijedt, pici lányunk „küzdelmén” még a mentős is meghatódott. Szolnokon a kórházban gyorsan kiderült, rossz a vérképe, reggelre pedig tudtuk a felfoghatatlan hírt: Bogi leukémiás. Azonnal szállították Debrecenbe, a kórházba—júniusig néhány nap kivételével végig ott voltak — ahol azóta is kezelik. lé az egyetlen, amit megihat a kislány.- Allergiás a bogyósokra, és oda kell figyelni egyébként is az étkezésre. A doktornő azt mondta, hogy majd olyan ételeket kíván, amit eddig nem, és tényleg így lett. A halat például mostanában nagyon szereti.- A kedvencem még a tojás és a húsleves - fűzi hozzá Bogi, s elárulja, a palacsinta is nagyon ízlik neki, főleg a kakaós. Nagy a nyüzsgés Bogi körül. Szeren-Mindenki segít neki a nehéz időszakokban Kicsordulta könnyem a kórházi ágya mellett, de ő vigasztalt: anya, meggyógyulok, s nemsokám hazamegyünk. keskeny bogit természetesen óriási szeretet veszi körül ezekben a nehéz időszakokban is. Édesanyja és édesapja figyeli minden kívánságát, és hét esztendős bátyja, Attila is mellette van. Na és ott vannak a nagyszülők, nagynénik, nagybácsik is.- édesanyámé« közel laknak hozzánk, ők sokat segítenek, aztán a hágom és öcsém, aki Bogi keresztapja is alaposan kiveszi részét a teendőkből. És természetesen próbálnak segíteni: öcsém és a barátnője, Bogi keresztanyukája, Szabina például műanyagkupakokat gyűjt. A legfontosabb persze, hogy mellettünk vannak — mondja Zsanett. mindezt bizonyítja egy csodálatos gesztus. Bogi keresztapja teljesen kicsire vágatta a haját, amikor a kezelések hatására kihullott a kislányé, így pedig már nem is volt olyan „komoly az ügy”. Különben is, kinő majd az a haj, s ahogy Bogi mondja, az övé olyan lesz, mint a nagynénje haja, hosszú, szőke... — Olyan már a kórház, mint a második otthon. Kedvesek az ápolók, az orvosok, és sok hasonló cipőben járó kisgyerekkel összebarátkozott ott Bogi. Persze a legjobb mégiscsak itthon. Ahol Zsanett figyeli kislánya minden kívánságát, ahol lehet játszani, rajzolni, bohóckodni... Mert Bogi igazán mókás és nem utolsósorban barátkozó kislány. Ottjártunkkor öt percig tartja a távolságot, aztán beavat a játékai minden rejtelmébe. Majd inni kér.- Anya, kérek szépen piros tigrisest! - kiált ki a játékházából édesanyjának, aki elárulja, ez a bizonyos piros gyümölcscséré. Jelenleg gyógyszereket sem kell szednie — persze az elmúlt hónapokban nagyon sok, főleg szteroidtartalmú tablettát kapott -, néhány nap múlva azonban utazni kell az újabb kezelésre. — Szeptember 19-én megyünk a következőre. A protokoll szerint két hét kezelést egy hét kezelésmentes időszak követ, volt, amikor halasztani kellett, mert például kötőhártya-gyulladást kapott. Nem is egyszer. Azzal nagyon megkínlódtunk, egyszerűen nem bírta a fényt Bogi szeme. Most folytatjuk, és úgy tűnik, decemberre letelik a kemoterápia - mondja Zsanett. Bogi pedig teljesen természetesen hallgatja ezeket a szavakét. Ahogy, édesanyja elmondása szerint, hihetetlen türelemmel viselte az elmúlt időszakot.- Soha nem hisztizik, magam sem tudom, honnan van ennyi lelki ereje? Ellenőrizték a kerékpárosokat rendőrség Bírságoltak és feljelentést is tettek Múzeum a börtönben. Megnyílt a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum állandó kiállítása. Az újjáépített tárlatban egy helytörténeti, egy régészeti és egy börtöntörténeti egység mellett 9 egykori kézművesműhely eszközei várják a látogatókat az egykori börtön épületében. Fokozottan ellenőrzi a kerékpárosokat megyénkben a .rendőrség. Céljuk a kerékpáros-balesetek számának visszaszorítása. Az ellenőrzés során kiemelt hángsúlyt kap a gyalogos-átkelőhelyeken való tiltott kerékpározás kiszűrése - tájékoztatott Pásztorné Kovács Ágnes főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A KRESZ ugyanis előírja, hogy kerékpárral a gyalogosokra vonatkozó szabályok szerint kell az úttesten áthaladni, vagyis a zebrán csak és kizárólag a kerékpárról leszállva, azt tolva, gyalogosként lehet átmenni. A sajtószóvivő hangsúlyozza: a balesetek számának növekedésében jelentős mértékben szerepet játszik a kerékpárosok figyelmetlensége, a KRESZ ismeretének hiánya, illetve annak figyelmen kívül hagyása. Éppen ezért Szolnok nagyobb útjain, azok kereszteződéseiben, a gyalogos-átkelőhelyeken és a kerékpárútokon az elkövetkezendő időszakban többször találkozhatunk rendőrökkel. Ellenőrzik a kerékpárosok közlekedését, de az ittasság kiszűrésére és a kötelező tartozékokra is kiemelt hangsúlyt fordítanak. Az elmúlt héten Szolnokon 137 kerékpárost ellenőriztek a rendőrök, elsősorban balesetmegelőzési célzattal. Huszonkilenc esetben alkalmaztak figyelmeztetést, jellemzően a zebrán átkerékpározás miatt. Egy személlyel szemben szabálysértési feljelentéssel éltek a rendőrök, mivel a kerékpáros rövid időn belül többszöri figyelmeztetés ellenére szabálytalan módon közlekedett a gyalogos-átkelőhelyen. Három személlyel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki ittasság miatt. Hét személlyel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, tilos helyen kerékpározás, illetve felszerelés hiánya miatt. A legtöbb kerékpáros egyébként a rendőri figyelmeztetést és tájékoztatást követően leszállt kétkerekűjéről, és azt szabályosan áttolta a túloldalra. ■ Baranyi György