Új Néplap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-204. szám)

2011-08-01 / 178. szám

12

ÚJ NÉPLAP - 2011. AUGUSZTUS 1, HÉTFŐ

Van olyan családi képe, amelyet szívesen megmutatna másoknak is? A szekrényben talált régi fotókat valamely településről, kollégáról, barátairól vagy egy jellegzetes Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei épületről? Osz- sza meg velünk, s egy előválogatás £ után közöljük lapunkban. Fontos,

§ hogy olyan felvételről legyen szó, k amely még 1990 előtt készült.

* A fényképet elküldheti postai úton aj az Új Néplap (5000 Szolnok, Mé- — száros L út 2.) címére, illetve a zol- ST tanne.szundi@axelspringer.hu e- " mail címre. A képhez rövid leírást is r> kérünk: kit vagy mit ábrázol, és ha j tudja, írja meg azt is, hogy ki készítette, hol és mikor. m

té 1. Túrái Péter és felesége, Szabó Mária, a Kétpó közeli tanyájuk mellett az 1960-as években.

Beküldte: Túrái Erzsébet, Törökszentmiklós

«■: 2. Kiscsoportosok óvodai képe. A szolnoki Jósika úti óvoda egykori ovisai a felvételen az 1980 ^ as évek közepén. A fényképet tatón valamelyik szülő' készítette. Beküldte: Vámos Ildikó, Szolnok

3. Jászárokszállási fiatatok. A Hűtő- és Klímatechnikai Gyáregység dolgozói Lehel klubjukat ta- ^ karították társadalmi munkában az 1970es évek elején. Valószínűleg Záhor Béla készítette

a fotót. Beküldte: Sz.-né, Szolnok.

4. A száz éve készült felvételen nagyapám, Fodor István császári és királyi katonaként látható. Egy szolnoki műteremben készült a kép. Beküldte: Fodor István Ferenc, Jászjákóhalma

5. Mezőtúri felvétel az 1930-as évekből, melyen Négyesi József és Négyesi Józsefné látható.

Beküldte: N. Ildikó

FÉNYKÉPES MÚLT

Régi tárgyak között él a volt katona

TÖBB

mint hobbi Szenvedélyévé vált Gönczi Lajosnak az egykori használati eszközök gyűjtése

Gönczi Lajosék tószegi házában mindenhol régi tárgyakba botlunk. A kezében tartott mángorló 1871-ből való.

Takaros ház Gönczi Lajo- séké Tószegen. Az igazi csoda akkor éri a látogatót, ha belép a portára: mindenfelé régi használati eszközök, a ház körüli munkákhoz, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök fogadják. A nyugdíjas katonatisztnek szenvedélye ezek gyűjtése.

Baranyi György

Mindannak már húsz esztendeje, hogy Tószegen telepedtek le a feleségével. Addig azonban több állomás is tarkította életútjukat: Lajos Hajdúszoboszlón született 68 éve, majd Kaposvárra hívták be katonának, ahol továbbszolgálóként a seregben maradt, majd elvégezte a katonai akadémiát. A kaposvári szolgálat nemcsak a katonai kezdetek miatt emlékezetes, hanem azért is, mert onnan „hozott” feleséget magával. Ennek immár 45 éve. Kaposvár után Lenti következett, majd onnan a szolnoki szolgálat a térképészalakulatnál 1982- ben. S hogy e pályafutást tovább színesítsük, Gönczi Lajos nem elégedett meg csak az alakulati munkájával: a Magyar Honvédelmi Szövetségnek (MHSZ) városi, majd megyei titkára lett.- Én vezettem az MHSZ-t akkor, amikor felszámolták. Az egy kegyetlen időszak volt, megmondani az embereknek, hogy nincs

szükség tovább a munkájukra, köztük az enyémre sem, mert megszűnik a munkahelyük — sóhajt egyet a nyugalmazott alezredes. - S hogyan kerültünk Tószegre? Itt volt hobbink, majd amikor a rendszerváltáskor leépítették a hadsereget, én is nyugállományba kerültem, itt vettem egy házat, mert megszerettük ezt a kis községet a hobbin keresztül. Itt élünk húsz éve. bekapcsolódtam a község életébe, az önkormányzati munkába, ahol bizottsági tag voltam sok éven át. A kulturális életben is részt veszek, tíz évvel ezelőtt megválasztottak a nyugdíjas- J klub vezetőjének, és a megyei I nyugdíjas-egyesület alelnöke is J voltam. Egyébként amikor éljöt- J tem nyugdíjba, utána a szolnoki * gyermekvárosban is dolgoztam tíz évig gyerekfelügyelőként. Azt nagyon szerettem, szép időszaka volt az életemnek.

Felesége, Jutka édesanyja is velük lakott 45 éven keresztül. Amikor Jutka nyugdíjba ment, rá fél év múlva halt meg az anyuamikor nyugdíjasok érkeznek megnézni Gönczi Lajos gyűjteményét, akkor a legtöbb tárgy előtt elénekelnek egy-egy olyan dalt, amely kapcsolódik a régiséghez. Hiszen alig van olyan használati eszköz, amihez ne

kája, 88 éves korában. Otthon hunyt el: szépen elaludt, tévénézéskor egy délután.- Mindig együtt voltunk, soha nem váltunk el, ezért volt sokkal nehezebb a végső búcsú lehetne rágyújtani egy nótára, legyen szó akár hegedűről, da- gasztóteknőről, karikás ostorról vagy éppen vízhordó rúd- ról. „Olyan éneklés van itt olyankor, hogy csak úg}'zeng a falu ” - nevet Gönczi Lajos.

mondja Jutka, amire hallgatunk egy sort... Lajos töri meg a csendet, s miközben jóféle meggybort kortyolgatunk, tereli a szót a régiségek gyűjtésére, amely a tószegi „letelepedéssel” együtt adódott. Gönczi úrnak ez szinte szenvedélyévé vált az évek során. A ház falát, előterét, az udvart, sőt a szobákat is (ahol mások mellett korabeli kardok, tőrök, szablyák, pisztolyok, ’48-as relikviák sorakoznak a falakon) számtalan régi használati eszköz díszíti. Olyanok, amiket szüléink, nagyszüleink, sőt dédszü- leink használtak a mindennapi háztartásban, a mezőgazdasági

munkák során. Felsorolni is lehetetlenség, mi mindenben lehet gyönyörködni a néprádiótól, a vízhordótól, a nádátfonó tűtől, a szenes vasalóktól, régi kályháktól, üvegszifonoktól kezdve a jármokon, ekéken, szánon, biciklis karbidlámpán keresztül a gesztenye/kukorica pirítóig, kézműves kulcsokig, lakatokig. A múlt kapcsolódik bennük össze a jelennel.- Nem haszontalanság ez, mivel örömmel jönnek ide például az iskolából tanórát tartani. Megismertetem a diákokat a régi élet tárgyaival, kis vetélkedőt is szoktam nekik rendezni. Feleségem

pedig vendégül látja őket zsíros kenyérrel, teával. Legközelebb nyugdíjasok jönnek a megyei egyesülettől, mert már voltak nálunk, és nagyon jól érezték magukat. Ők nosztalgiáznak is a régi tárgyak láttán. Egyébként sok úgy került ide, hogy az itt megfordult emberek legközelebb már elhozták nekem a hasonló eszközeiket. De Tószegről és környékéről is hoznak mindenféle eszközt.

Mutatja Gönczi Lajos a sok tárgyat, köztük a kévefelszedőt (ami emlékezete szerint az első gyűjtött eszköze volt), ösztökét, acatolót, lengőfűrészt, a Jászságból gyűjtött tekerős köpülőt. Mint mondja, jóleső érzés látni azt, hogy mennyire okosak voltak a régi emberek, hogy ilyen nagyszerű dolgokat, tárgyakat alkottak. Megmutatja kis műhelyét, a köszörűt, a két gyönyörű diófát, amelyeket unokái (a 15 éves Tamás és a 11 éves Tamara) születésekor ültetett. S persze állatok nélkül üres lenne a porta: a két macskán, két kutyán (a fiatal golden retrivert kisebbik unokája kapta legutóbb a kitűnő bizonyítványáért) kívül van itt kacagó gerle, s az unokák kedvéért tengerimalac és törpenyúl is.

Gönczi Lajos egy pillanatig sem unatkozik. Éli az aktív nyugdíjasok életét. Mindig szerette a vidéki életet, ezért örömmel ápolja, rendezgeti gyűjteményét. Ahogy fogalmaz: „A régiségeim között vagyok otthon”...