Új Néplap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-204. szám)
2011-08-31 / 204. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. AUGUSZTUS 31., SZERDA SPORT 15 Ez igazán ütős hármas! boksz Három világbajnok, Madár, Csonttörő és Bogesz Szolnokon Erdei Zsolt (balról) nagy lelkesedéssel újságolta az érdeklődőknek, a tervek szerint az esztendő vége felé ismét vb-övért léphet ringbe A Kecskemét gárdáját fogadja Ugakupa-meccsen a Szolnoki MÁV FC Szerdán megkezdődnek a küzdelmek a labdarúgó Ligakupában. A tizenhat élvonalbeli csapat mellett négy másodosztályú együttes, így a Szolnoki MÁV FC is elindul a sorozatban. A selejtezőket öt négyes csoportban rendezik, a riválisok kétszer mérkőznek meg egymással. A Romanek János dirigálta Tisza-partiak három NB I-es vetélytársat - Kecskemét, Paks, Újpest - kaptak.- Számunkra remek lehetőséget nyújt a Ligakupa arra, hogy a bajnoki találkozókon kevesebb szerephez jutó játékosokat is tétmeccsen tűzben tartsuk - vélekedett az NB Il-es pontvadászatot két győzelemmel kezdő MÁV FC vezetőedzője.- A Ligakupa első fordulójában a szomszédos Kecskemét együttesét fogadják szerdán (17.30), a Tiszaligeti Stadionban.- Mivel a válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtezője miatt nem lesz a hét végén NB I-es forduló, vélhetően Tomiszlav Szi- vics legjobb csapatát hozza el Szolnokra. Ennél jobb lehetősége neki sem igen lesz arra, hogy Tököli Attila távozása után, a napokban igazolt új támadóit beépítse a kezdőbe.- Eldöntötte már, milyen tizenegyet küld a pályára?- A bajnokságban eddig szerepeltek közül csak Mile Krisztián és Balogh Pál lép pályára a terveim szerint. Kíváncsi vagyok, egymás mellett milyen teljesítményre képesek a védelem közepén. Ez azért is különösen fontos, mert Szeleczky Alex az U21-es válogatottal Írországban szerepel a hét végén, így kihagyja a Kazincbarcika elleni bajnokit, és Antal Gabi is kisebb sérüléssel bajlódik. Romanek János elképzelése szerint a Rézsó, Bálint, Mile, Balogh, Rokszin, Németh, Papp, Szecsei, Háda, Kalmár, Blasko- vits összeállításban kezdi a kilencven percet a MÁV. ■ Gelei J. A menetrend AUG. 3l„ 17.30: Szolnoki MÁV FC—Kecskemét szept. 7., 16.30: Paks-Szolnok okt. 5.. 18: Újpest-Szolnok okt. 12., 15: Szolnok-Újpest nov. 9., 13.30: Szolnok-Paks nov. 16.. 16: KecskemétSzol- noki MÁV FC Ritkán adatik meg Magyarországon, hogy egyszerre három profi ökölvívó világbajnokot köszönthet egy kis klub. Kedden, a Szolnoki Damjanich SE büszkélkedhetett ezzel, Erdei „Madár” Zsolt, Nagy „Csonttörő” János és Bognár „Bogesz” László vendégeskedett a Thököly úti bokszteremben. Géléi József- Perceken belül itt lesznek a világbajnokok - fogadta az érdeklődőket már az edzőterem bejáratánál a Damjanich SE elnöke, Sári Béla. A két évvel ezelőtt alakult klub - manapság harminc állandó tagja van — valamennyi környékbeli ökölvívó szakosztályt meghívta a kedd délelőtti találkozóra. Mikor aztán Erdei Zsolték beléptek a terembe, azonnal elkezdtek kattogni a fényképezőgépek, s csak úgy záporoztak a kérdések feléjük. Nem véletlen, Madár a WBO és WBC, Nagy János az IBO, Bognár László - ma már a Damjanich SE edzője a kengyeli születésű öklöző — pedig az IBC és 1BU világbajnoki övével büszkélkedhetett pályafutása során.- Számomra örök szerelem az ökölvívás — kezdte Erdei Zsolt. — Huszonhét éve léptem először a ringbe, s bár az első meccsemet elveszítettem, megszállottságom meghozta az eredményt. Az összes korosztályos és felnőtt magyar bajnoki első helyet begyűjtöttem, nyertem junior és felnőtt Eb-aranyat, voltam olimpiai bronzérmes, profiként pedig 33 meccs után is veretlen vagyok. Ha minden jól alakul, az év vége felé ismét vb-címmeccset vívhatok. Most azt mondom, egy év múlva szögre akasztom a kesztyűmet és belekezdek az edzősködésbe — mondta a népszerű sportoló. erdei ZSOLT: magyar bajnok, amatőr és profi világbajnok, 2 x Európa-bajnok, Eb-ezüst- érmes, olimpiai bronzérmes A pályafutását már befejező Csonttörő kicsit eltűnt a Tisza- parti bokszrajongók látószögér bői az elmúlt években, pedig neki még szolnoki kötődése is van.- Profi karrierem egyik legemlékezetesebb meccsét 2003. október 25-én, a Tiszaligeti Sportcsarnokban vívtam - elevenítette fel a történteket Nagy János. — A Kokót kiütő argentin Juan Pablo Chacon ellen az interkontinentális övért bokszoltunk. Ekkor kaptam új becenevemet, a „Diótörőt”. A szurkolók ezzel utaltak arra, hogy a dél- amerikai fiú eljátszotta a nagy halált, mondván mélyütéssel vetettem véget a meccsnek. Nemrég alakítottam egy egyesületet, a Budajenői Ökölvívó Klub edzőnagy János: magyar bajnok, junior Eb-második, felnőtt Ebharmadik, olimpiai ötödik, profi világbajnok je vagyok, s elsősorban gyerekek képzésével foglalkozom. Kicsit hasonló pályafutást tudhat maga mögött a másik visszavonult világbajnok, Bognár László is. Elvégezte az edzőiskolát, s 2011. júniusától Monostori Zoltán mellett a Szolnoki Damjanich SE-nél tevékenykedik. — Nekem már a gyerekek jelentik az ökölvivást, versenyzők és hobbibokszolók járnak hozzánk - tudtuk meg Bogesztől. - Lányaink már a korosztályos világbajnokságon is szerepeltek, Monostori Klaudia például bronzérmet szerzett, de velünk készül az év hátralévő versenyeire a junior Eb-bronzérmes, vb- ötödik Völgyi Jenő is. W bognár László: magyar bajnok, profi világbajnok, Európa-bajnoki és olimpiai résztvevő Már a középdöntőben a Simon-Juhász páros megnyerte reményfutamát a szolnoki Simon Béla, Juhász Adrián alkotta kormányos nélküli kettes a szlovéniai Bledben zajló evezős világbajnokságon. A Tisza Evezős Egylet versenyzői a szerb, a dél-afrikai, a kubai és a román duót megelőzve nyerték meg futamukat, s ezzel bejutottak a tizenkettes középdöntőbe. A csütörtöki futamban az A, illetve a B döntőbe jutás lesz a tét az egység számára. Détári Lajos az FTC új szakmai igazgatója détári lajos lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros új szakvezetője. A volt világválogatott játékos szakmai igazgatóként veszi át a zöld-fehér klub irányítását. Az előző két bajnoki mérkőzésen megbízott trénerként dolgozó Nagy Tamás marad vezetőedzői pozícióban. Az együttes kapusedzője az egyesület korábbi hálóőre, Balogh Tamás lesz a továbbiakban. Az MTK-nak újra lesz férfi kosárlabdacsapata a másodosztályú bajnokságban szereplő törökbálinti Elite Basket jogán újra férfi kosárlabdacsapatot indít az MTK. A kék-fehérek korábban 16 bajnoki címet szereztek az élvonalban. Az MTK Törökbálint néven újjáalakult szakosztály az első osztályú szereplést tűzte ki hosszú távú céljaként. A hét végén újra félmaraton a fővárosban a bsi idén 26. alkalommal rendezi meg a Nike Budapest Nemzetközi Félmara- tont. Közép-Európa egyik legnagyobb futóeseményére vasárnap 10 órától kerül sor a budapesti Városligetben. Tavaly több, mint hatezer futó vágott neki a 21 kilométeres távnak, ezt idén egyéniben, párosban és váltóban is meg lehet tenni. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZOL 0N.hu hírportálon olvashatnak. Hamarabb indul a szezon: Olaj—Albacomp a Szuperkupáért kosárlabda Jászberényi győzelem az első meccsen, a próbajátékosok sorsáról a tiszaújvárosi torna után döntenek A sikertelenül végződött Európa-bajnoki pótselejtező-sorozatot követően a vártnál hamarabb csatlakoztak a Szolnoki Olaj kosárlabdacsapatához a válogatott keretben is számításba vett játékosok. Fodor Márton, Horváth Ákos, Trepák Zoltán, Obié Trotter és Soós Gábor hétfőn edzésre jelentkezett, míg Báder Márton egyelőre lázas betegség miatt hiányzik. A nemzeti együttes korai búcsúja által felszabadult időt mindazonáltal igyekszik kihasználni a szakmai stáb. Megfelelő ellenfél hiányában e héten még nem, de a jövő hét végén már felkészülési mérkőzéseken lép pályára a szolnoki csapat. A mieink Kolozsvárra utaznak, ahol szeptember 9-11-ig a román bajnok házigazdák, a Nagyvárad és a szlovén élvonalbeli Maribor társaságában vesznek részt egy négyes tornán. Egy hétre rá a csehországi Pardubi- cére kaptak meghívást, az utóbbi viadal azonban még szervezés alatt áll. A napokban arról is döntés született, hogy a honi szövetség 2009 után idén ismét kiírja a Szuperkupát. A trófeáért a legutóbbi bajnokságban és kupában egyaránt aranyérmes Olaj ■ A két nagy rivális már a bajnoki rajt előtt ösz- szecsap. KK és a mindkét sorozatban második Albacomp mérkőzik meg. A találkozót szeptember 28-án a budapesti Körcsarnokban rendezik. Ezt követi október 4-én a Eurochallenge-selej- tező első, tamperei felvonása. Az élvonalbeli újonc Jászberényi KSE hétfői első felkészülési mérkőzésén 89-79-re (24- 17, 24-19, 21-22, 20-21) győzött az NB I/B-s Eger ellen. A Sur- mann P. 4, Dawson 8, Cubela 11/3, Borszéki 12/3, Fülöp 17, csere: Medve 13/9, Lackovics 7, Wehner 7/3, Sormaz 6/3, Hel- meczi 4 összeállításban játszó kék-fehéreknél Horti Bálint és Antal Szabolcs kisebb sérülés miatt nem léphetett pályára. Horváth Balázs vezetőedző szerint elsőnek jó volt a találkozó, bár látszott, hogy a csapatjátékot eddig még nem gyakorolták, inkább a kondicionális edzésekre fektették a hangsúlyt. A próbajátékon lévő Dawson, Cubela, Sormaz, Lackovics és Fülöp közül leginkább utóbbi mutatott biztató formát. A herényiek a hét végén Tiszaújváros- ban nemzetközi felkészülési tornán vesznek részt, ahol szombaton a Kecskemét (10.30) és a szlovák első osztályú Iskra , Svit (17.30), vasárnap délben az § NB I/B-ben szereplő házigaz- | dák lesznek az ellenfelek. A | próbajátékosok sorsáról a torna I után döntenek. ■ Obié Trotter (labdával) és Simon Balázs ismét találkozik