Új Néplap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-204. szám)
2011-08-31 / 204. szám
ÉLETMÓD Testünk és lelkünk épülésére áldásos gyógyvizek Amiben Magyarország különlegesen gazdag terület Melyik mire jó? Nemcsak gyógyít, lelkileg is kikapcsol és karbantart a gyógyfürdő, hangulatos és romantikus környezetével Szomjazunk rá, megtisztulunk tőle: víz nélkül elképzelhetetlen lenne az életünk. A gyógyvíznek áldásos erejétől pedig meggyógyulunk. És ebben mi, magyarok hál’istennek gazdagok vagyunk! Palásti Márta A vizeket az ember gyakran isteni tulajdonságokkal ruházta fel, honfoglaló őseink például forrásoknál mutattak be áldozatokat. Később a keresztények vízzel kereszteltek, és a források közelében gyakran tapasztaltak megmagyarázhatatlan, csodás gyógyulásokat. Ezért lett nagyon sok forrásból, kútból kegyhely, ahová tömegesen zarándokoltak az emberek. Ahol bővizű volt a forrás, megjelentek a fürdők is. III. Béla felesége, Antiochiai Anna már 1170-ben építtetett fürdőt Esztergomban, mely később a gyógyító lohannita rend tulajdonába került. Az 1400-as években, J Zsigmond király idején kezdő- I dött a budai fürdők felvirágozá- sa; ekkortól említik a krónikák a fürdőmesterséget. A fürdőslegé- nyek mellékesen hajnyírással, körömvágással és - talán mert kéznél volt a víz - tűzoltással is foglalkoztak. A török hódoltság alatt sok fürdő épült. A ránk maradt, ma is működő török fürdők közül a Rudas fürdőt Szokoli musztafa építette, ólomüveges kupolával, pompás keleti díszítéssel. A víz egészségre gyakorolt hatását és az ásványvizek összetételét már a 18. században kutatták Magyarországon, Mária Terézia rendeletére, udvari orvosa irányításával. A birodalomban fia, II. József uralkodása alatt vált a fürdők, gyógyforrások kezelése (és az ásványvíz-kereskedelem!) állami feladattá. 1780 és 1849 közt épült a magyarországi fürdőhelyek zöme. A társadalom módosabb rétegeiben fokozatosan divattá vált a gyógyfürdőhelyre járás, és a cél már nem feltétlenül a gyógyulás volt, hanem a társasági élet. A 19-20i században tovább épültek-szépültek a magyarországi gyógyfürdők. Sajnos a Már a régi rómaiak... AZ ÓKORI RÓMÁBAN a ßßö a tisztálkodás mellett a társasági élet egyik formáját is jelentette. A polgárok gőzben vagy termálvízben ücsörögve vitatták meg háború utáni évtizedekben egyre romlott az állapotuk. Azóta viszont sok új gyógyfürdő épült, vagy a meglévőt felújították. A wellness napjainkban egyre népszerűbb kikapcsolóa híreket, szidták a szenátust, meg általában a politikusokat. A ßrdö épületében medencék, kádakkal ellátott kisebb helyiségek fogadták a vendégeket, a levegő és a vt melegítésére padloßtöst alkalmaztak A padlót, falakat míves mozaikokkal, freskókkal díszítették. A fürdőépületekhez gyakran tartoztak tornacsarnokok, kifőzdék és ivók, így a korabeli közßrdök valóságos szórakoztató centrumokként működtek dási forma, ennek köszönhetően váltak közkedveltté a hosszú vagy meghosszabbított wellness-hétvégék. Kedvezményes ajánlatokból igazán nincs hiány. A Caracalla császár által 216- ban építtetett híres római ßrdöt csekély díj ellenében egyszerre háromezren látogathatták! Pannóniában a római légionáriusok honosították meg a fürdőkultúrát. Aquincum gömbkupolás, gyönyörű közfürdőjét a mai Római ßrdö langyos forrásai táplálták A közßr- dőn kívül a gazdagok villáiban számos luxus színvonalon kiképzett ßrdöt is feltártak a régészek mozgásszervek Balf Bük Debrecen, Eger, Gellért, Érd, Győr, Gyula, Hajdúszoboszló, Harkány, Hévíz, Király ßrdö, Lukács, Zsoryßrdö, Miskolc-Tapolca, Trencsényteplic, Mosonmagyaróvár, Orosháza-Gyopáros- ßrdö, Paráidfürdő, Sárvár, Szarvas, Szeged, Zalakaros reuma Balatonßred, Bük, Csongrád, Debrecen, Eger, Győr, Gyula, Hévíz, Igái, Komárom, Makó, Mezökövesd-Zsoryßrdö, Miskolc-Tapolca, Mosonmagyaróvár, Trencsényteplic, Herkules- ßrdö, Oroshäza-Gyopärosßrdö, Parddßrdö, Sárvár, Szarvas, Zalakaros NŐGYÓGYÁSZATI PANASZOK Agárd, Békéscsaba, Bük Debrecen, Eger, Győr, Gyula, Hajdúszoboszló, Harkány, Mezökövesd- Zsoryßrdö, Mosonmagyaróvár, Orosháza-Gyopárosftirdő, Sárvár, Zalakaros szív és érrendszer Balatonßred, Debrecen, Dombóvár- Gunaras, Győr, Hajdúszoboszló, Mosonmagyaróvár, Püspökladány, Sárvár, Szarvas, Zalakaros, Herkulesßrdö, Tarcsaßrdö BŐRGYÓGYÁSZATI PANASZOK Cegléd, Dunaföldvár, Eger, Győr, Hajdúszoboszló, Harkány, Kis- várda, Lenti, Mezőkövesd-Zsó- ryßrdö, Orosháza-Gyopáros- frirdő, Parddßrdö, Sárvár, Szeged, Tiszaújváros légzőszervek Cserkeszőlő, Debrecen, Dombóvár-Gunaras, Győr, Igái, Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza, Sárvár, Széchenyi- ßrdo, Szeged, Tarcsaßrdö emésztőrendszer Bük, Debrecen, Dombóvár-Gunaras, Győr, Harkány, Igái, Kisvárda, Lukács, Mosonmagyaróvár, Parddßrdö, Széchenyi-fürdő, Szeged, Szentes, Szolnok idegrendszer Cegléd, Csongrádi Debrecen, Gyula, Eger, Érd, Hajdúszoboszló, Hévíz, Makó, Mezökövesd-Zsoryßrdö, Parddßrdö, Sárvár, Zalakaros, Herkulesßrdö, Tarcsaßrdö BARLANGFÜRDŐK Abatiget, JÓS- vafő, Miskolc-Tapolca, Tapolca HIRSAV Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR ►SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK MINDMEGETTE SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Disneyland épül Varsónál Varsótól 32 kilométernyire, Grodzisk Mazowieckiben nyílhat meg három év múlva a lengyel Disneyland. A 240 hektáros területen az aquapark mellett szállodák, mulatók, mozik, éttermek is helyet kapnak. Holdfény Ligetben kalandozhat a család SZOMBATHELY és Kőszeg között félúton, Gyöngyösfaluban található a vadregényes Holdfény Liget, Magyarország egyik legnagyobb drót- kötélpályája. 1300 méter hosszan csúszhat, mászhat, egyensúlyozhat 2-8 méter magasságban a fák lombkoronáján. 100 különböző játék várja a gyermekeket is, már 3 éves kortól ügyeskedhetnek szülői segítséggel. Borászati múzeum a somlói borvidéken az ország egyik legrégebbi, egyben legkisebb borvidéke megújult pincékkel, borászati múzeummal és vino- tékával várja az érdeklődőt. A Kreinbacher Komplex bor- turisztikai központ, mely a Somló-Ajka kistérség örökségére épít. A Vesztróczy- pincében a látogatók 21. századi módon, de rusztikus milliőben ismerkedhetnek meg a térség finom boraival. Már csak kóstolni kell a bort Népszerűek a thaiföldi chartertúrák télen a nyárba Egzotikus úti célok, izgalmas kalandok, maradandó élmények Százhatvannal száguld majd a vonat az Adriáig Várhatóan áz idén is nagyon népszerűek lesznek a thaiföldi turistautak, a távoli célpontokkal immár állandó charterjárat köt ösz- sze. A hagyományos thaiföldi körutazó programok és a tengerparti üdülések mellett a térség többi országába is indulnak a charterprogramhoz kapcsolódó utakat. A 10 és 11 éjszakás utakon belül 3-4 napos kirándulásokra van mód Kambodzsa, Vietnam, Hong Kong, Szingapúr, Kuala Lumpur vagy Lombok területére. A rövi- debb bangkoki tartózkodással, illetve a hosszabb tengerparti pihenéssel kombinálva a programot a változatos élményanyag szinte garantált: a körutazások élménydús világa a gondtalan kikapcsolódással párosul. A körutazásokon gyakorlott magyar idegen- vezetők kísérik a csoportokat, Bangkokban, Pattayán, Phu- keten és Koh-Samuin pedig telepített idegenvezetők várják az utasokat. ■ Újabb felfedezések A „hagyományos” téli charterjáratok mellett új színfolt a kenyai úti cél, amely kiterjeszthető Mauritiusszal és Seychelles szigeteki programokkal. Sok csoport indul Batira, és Kuba, Mexikó, Sri Lanka, a Maldív szigetek, Goa tengerpartjai is kedvelt célpontok. 3 ö £ Az egyiptomi Sarm es-Sejk - még mindig a legnépszerűbb úti cél Két sínpárral és részben új nyomvonalon újítják fel és teszik gyorsvasúti közlekedésre is alkalmassá a magyar határtól Fiúméig (Rijeka) tartó vasútvonalat Horvátországban. Idén nyáron kezdték el a 300 kilométeres, Gyékényes-Botovo határátkelőtől a tengerig tartó pálya első szakaszának korszerűsítését. A Kapronca és Körös közötti, nagyjából 30 kilométeres vonal volt eddig a legrosz- szabb állapotban, ezt horvát állami beruházásként, 25 millió eurós ráfordítással másfél év alatt újítják fel. A horvát tengeri kikötő és Kö- zép-Európa közötti áruszállítás legfőbb vasútvonalának teljes horvátországi rekonstrukciója 3,5 milliárd euróba fog kerülni. A finanszírozásra európai és kí■ Az Adriáig tartó vasútvonalat Károlyvárostól a tengerig Aj nyomvonalra helyezik. nai érdeklődés is mutatkozik, de a horvátok EU-s csatlakozásuk után európai uniós forrásból modernizálnák a vonalat. A jelenlegi tervek szerint előbb két sínpárra bővítenék a vonalat, kezdetben 160 kilométeres sebességű haladást tenne lehetővé a felújítás, amelyet később még gyorsabb közlekedésre is alkalmassá tennének. ■ í M. m.