Új Néplap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-204. szám)

2011-08-27 / 201. szám

ÉLETMÓD Alternatív suli: eltér a többitől kétségek Vajon eleget tudnak a szülők az iskolákról? - Tartunk tőle, hogy nem A nebulók láthatóan élvezik a helyzetet. Igenis lehet örömforrás az iskola, a tanulás, a közösség, csak tudni kell hozzá a megfelelő pedagógiai módszert A válasz: határozott nem! A számos módszer közül háromról gyűjtöttük ösz- sze a legfontosabb tudni­valókat. Talán segítenek az eligazodásban. Gönczi Annamária m nincs osztályozás A Waldorf pedagógia a gyermek fejlődésé­nek fázisaira épülő nevelési el­vekről szól. Különös figyelmet kap a napi, a heti, a havi ritmus, a művészeti, a zenei és kézmű­ves képességek fejlesztése. Első­től nyolcadikig a közismereti tár­gyakat az osztálytanító tanítja, a főtanítás ideje alatt. így a gyere­keknek ebben a fontos életsza­kaszban folyamatos kapcsolatuk van az általuk elismert és szere­tett személlyel. A tanítás epochálisan zajlik (epocha görög szó: jelentése kor­szak, időszak). A gyerekek há­rom-négy héten keresztül ugyan­azzal a témakörrel foglalkoznak (írás, számolás, állattan, történe­lem stb.). A főtanítás meghatáro­zott ritmus szerint épül fel, és is- méüődik, nap mint nap. A reggel kötetlen beszélgetéssel kezdődik, később a gyerekek helyükről fel­állva verset mondanak, mozog­nak, ritmushangszeren játsza­nak, énekelnek, kapcsolódva az adott epocha témájához. Miután visszaültek a helyükre, követke­zik a tulajdonképpeni tanítási rész. Ezt egy-egy, az adott élet­kornak megfelelő mese vagy el­beszélés zárja az óra végén. A Waldorf iskolában nincse­nek tankönyvek. Nagyalakú, si­ma füzeteket használnak a gye­rekek az osztálytanító vezetésé­vel, és maguk készítik el „köny­veiket”. A szülők és az intéz­mény kapcsolatának elmélyí­tését közös ünnepek, nyílt na­pok is segítik. A Waldorfban nincs osztályo­zás. A megerősítés, a visszajel­zés, a tanárok elismerése, kiiga­zítása vagy haragja, és később mindinkább a társak értékelése a fontos. Év végén a tanuló állami és Waldorf-bizonyítványt is kap. Szöveges értékelése az iskolaév alatt elért fejlődéit, illetve annak nehézségeit tartalmazza, taná­csokat ad a további munkához. HITELES TANÁROKKAL A Rogers- módszer fő célkitűzése nem a tananyag, hanem az iskolai lég­kör megváltoztatása. Szorongás- mentes, bizalomteli és biztonsá­got nyújtó iskolai légkör kialakí­tása a cél, amelyben az ismeret- szerzés és az együttlét nem kény­Másféle tanintézmények vekerdy tamás közel húsz éve foglalkozik reformpedagógiá­val, az alternatív iskolák kér­déseivel. Maga is bábáskodott az első kelet-európai Waldorf- iskola, a solymári suli létrejöt­ténél. Ismerője, értője, eltökélt propagátora a pedagógia, és szer, hanem örömforrás. Az okta­tásban a legfontosabb a nevelő személyisége. „A tanár ne merev maszkként hordozza tanárságát, amelynek »felvételekor« szemé­lyiségének egy részét otthon hagyja. A tanárnak saját magá­nak, valódinak kell lennie” - vall­ja Rogers, a módszer megalapozó­ja és névadója. Nem a tanulásra-tanításra, hanem a tanulás serkentésére, az iskola megújításának. Ér­demes Vekerdy Tamás a témát taglaló könyvét fellapozni: a kötet írásai bepillantást enged­nek a „másféle” iskolák szí­nes, változatos életébe, miköz­ben segítenek megérteni szán­dékaikat, törekvéseiket. ösztönzésére kell helyezni a hangsúlyt. Ez kizárólag hiteles tanárokkal lehetséges. Csak ak­kor várhatjuk el a gyerekektől, hogy kifejezzék érzéseiket, gon­dolataikat, és hogy alkotó mó­don vegyenek részt a folyamat­ban, ha a tanár is így viselke­dik. Rogers nem szól bele, hogy mit tanítsanak, szerinte min­den és mindenki lehet a tanulás forrása! SEGÍTS, HOGY EGYEDÜL CSINÁLHAS­SAM! Megújulásra, valódi gyer­mekközpontúságra törekvő pe­dagógia a Maria Montessori ál­tal kidolgozott, kiváló eszköz- rendszerre épülő Montessori- pedagógia. E módszer szerint a gyerekek egyéni ütemben ha­ladva, önállóan és személyes ér­deklődéstől vezetve fedezhetik fel a világot. A Montessori-eszközök segí­tik az élmények, tapasztalatok megszerzését, feldolgozását, tu­datosítását. A teremben a gyere­kek méretéhez kialakított szek­rények, polcok találhatók. Eze­ken helyezik el az eszközöket, melyeket a gyerekek belső igé­nyüknek megfelelően önállóan választanak ki. A Montessori- eszközök önmagukban figye- lemfelkeltők, többféle képesség fejlesztésére alkalmasak. Hasz­nálatuk során a gyerekek érdek­lődőbbé, önállóbbá válnak és mélyebb, alaposabb tudásra tesznek szert. A tanulási folyamatokban a ko­rábban passzív, befogadó gyere­kek a Montessori-intézmények- ben szabadon mozgó, feladatai­kat önállóan kiválasztó és megol­dó aktív ifjakká válnak. Segítő, támogató, tájékoztató, csak a leg­szükségesebb esetben beavatko­zó pedagógusok nevelnek ezek­ben az intézményekben. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA LAKBERENDEZÉS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK MINDMEGETTE ► SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Mégis hasznos, jó a tej! walesi kutatók bebizonyí­tották, a tehéntej rendsze­res fogyasztása segít meg­előzni az agyvérzést, a szív- betegségeket és a diabéteszt (persze azoknál, akik nyugodtan fogyaszthatják). Rézkilincseken kevesebb a baktérium EGY, A KÓRHÁZAKBAN készült tanulmány szerint kevesebb a kórokozó a rézből készült fogantyúkon, csapokon. El­pusztítja az influenzavírust és az ételmérgezésekért fe­lelős E-colit is. Már az egyiptomiak seb- és vízfer- tőtlenítésre, az aztékok bőr­bajok gyógyítására használ­ták a rezet. X-faktor: működik köztük a kémia keresztes Ildikó és Malek Miklós az idén is előbb vá­logat, utóbb mentorként se­gíti majd a jelölteket az X- Faktor zsűrijében. Mint zsű­ritagok is elégedettek; mint a TVR-Hétben elmondják: „Négyünket ügyesen válo­gattak össze. Már tavaly éreztük, hogy működik köz­tünk a kémia, mindannyian folyamatosan »vesszük az adást«”. Gyerekek kedvence, de a vendégeké is konyhában Praktikus eszközök a tésztafélékhez, hozzátartoznak a terítékhez Még jól jöhetnek: ne dobja ki a rossz harisnyákat se Melegben is, hidegben is nagy kedvenc a könnyű tészta.' Akik szeretik, nyilván nem sajnálnak némi pénzt költeni olyan eszkö­zökre, amelyek megkönnyítik a finom olaszos fogások elkészí­tését. A legelemibb „tartozék”, amely nem hiányozhat: egy olyan fazék, amelyben tésztaszűrőbetét is van. Ha kész a tészta, egy mozdu­lattal kiemelhető és azonnal a tál­ba borítható. Általában nemes­acélból készül a fazék, a betét is. További hasznos eszközök: karmos tésztacsipesz A spaget­ti, a különböző metéltek kiszedé­sénél tesz nagyon jó szolgálatot. Habár leggyakrabban szimplán rozsdamentes acélból készítik, ma már nagyon szép dizájner da­rabok is kaphatók krómból vagy színes műanyagból. sajtreszelő Az igazi ínyencek so­sem használnak készen kapható reszelt parmezán sajtot, mert mindig frissen reszelik. Ne az ol­Fííszereket frissen! HA EL akarja kápráztatni vendégeit, apró cserepekben frissen nevelt bazsalikomot és oregánót is az asztalra tehet. Érdemes egymással harmonizáló cserépbe ültet­ni a növénykéket és egy kö­zös tálcára pakolni. Neki elhisszük, jó lesz a spagetti csó, lemezből préselt reszelőt ve­gye, hanem inkább a nemesacél­ból készültet. Egyes reszelők do­bozhoz hasonlítanak és fedelük a reszelő. Praktikusak, mert a sajt reszelésekor nem szóródik szét, és az aljában az asztalra is tehetjük. Léteznek a mákdarálóhoz hasonló forgókaros reszelő-„darálók”, ezek­kel még könnyebb dolgozni. elegáns só- És borsőrlőt is sze­rezzünk be, mert ezek hozzátar­toznak egy olaszos ebéd, vacsora terített asztalához. Egyetlen szempontot ajánlunk: minél na­gyobbak, annál jobb! olívaolajos kancsó is kerüljön az asztalra, mert nagyon egyéni, hogy ki mennyi olajat szeret a tésztán. ■ Ha már alig tudja betolni a ko­mód fiókját a sok elhasznált, megunt harisnyától és harisnya- nadrágtól, mielőtt kidobná az összesét, gondoljon arra, hogy néhány hasznos dologra még fel­használhatok. mosásnál például a használt harisnya- nadrág szárába dug­hatja a finomabb da­rabokat - a vékony csipkés melltartókat, bugyikat - és akkor az egyfajta védőzsák­ként működik. takarításhoz: Ha ideiglenesen a seprűre erősíti a harisnyát és kevés csempetisztítót csorgat rá, a nehezen elérhető magasan lé­vő csempéket is prímán le tudja Még a csempék takarításához is remekül fel­használható. tisztítani. A nejlon egy kicsit ér­des, tehát jól dörzsöli a felületet. tároláshoz: A tekercsben kap­ható fel nem használt díszcso­magolót nem érdemes - gyak­ran nyomot hagyó - befőttes gu­mival körültekerni. Jobb megoldás, ha a csomagolópapír-te­kercset harisnya vagy harisnyanadrág szárába dugja. a cipők megóvására is kiváló a harisnyanadrág. Minden cipőre külön húzzon egy-egy harisnya­szárat, és akkor nyugodtan tá­rolhatja a cipőket egymás mel­lett anélkül, hogy összefognák egymást. Utazáskor a bőröndben is jó szolgálatot tesz! ■-2 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom