Új Néplap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-204. szám)
2011-08-16 / 191. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. AUGUSZTUS 16., KEDD 5 JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE Idén először szerveztek szaktábort a polgárőrök Az idei aratási szezon kevés munkát adott a tűzoltóknak. A szakemberek szerint ennek legfőbb oka, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó gazdálkodók, társaságok egyaránt komolyan vették gépeik műszaki felkészítését. Banka Csaba Gyakran volt az jellemző korábban a betakarítás időszakában, hogy a lábon álló gabona vagy épp az aratást követően rendbe rakott szalma kapott lángra és égett le nagy területeken, olykor még tanyákat is veszélyeztetve. Szerencsére a mögöttünk hagyott gabonabetakarítási időszakban a Jászságban ez egyáltalán nem volt jellemző. — Komoly kárral járó, rendkívüli esemény ebben a szezonban nem volt a működési területünkön - mutatott rá Fózer Tibor alezredes, Jászberény Város Hivatásos Tűzoltósága parancsnoka. — Két eseményt tudok összesen megemlíteni. A Jászberény és Jászboldogháza közötti összekötő út mentén, a vasúti átjáró közelében, körülbelül ezer négyzetméteren égett a száraz fű, illetve az avar. Kivonuló egységünk gyorsbeavatkozó sugárral, kéziszerszámokkal megakadályozta a tűz átterjedését a szomszédos erdősávra. A másik eset inkább a betakarítással összefüggő esemény lehetett, amikor is a Jászberényt elkerülő úttól nem messze a már rendbe rakott szalma gyulladt fel. Itt körülbelül harmincezer négyzetméteres területen égett le a szalma. Beavatkozó egységek itt is meg tudták fékezni a lángokat. Az elmúlt két évtizedben folyamatosan nagy hangsúlyt helyeztünk a betakarítási munkálatok megkezdése előtti gépszemlékre. Ilyenkor győződhetünk meg leginkább a berendezések műszaki állapotával, hogy Augusztus első hetében jászsági polgárőrök általános iskolás gyermekei bűnmegelőzési és környezetvédelmi szaktáborban vehették részt Zamárdiban. A megyei polgárőrszövetség által szervezett táborban szakmailag közreműködtek a Jászberényi Rendőrkapitányság, valamint a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai. A táborlakóknak naponta szerveztek ismeretterjesztő foglalkozásokat, ezekről tábori munkafüzetet készítettek. A szakmai programokon túl a gyerekek felfedezhették Badacsony, Fonyód és Siófok környékének természeti és kulturális értékeit és különböző közösségi, játékos programokon vehettek részt. A tábor önellátó volt, így a közös főzés élménye sem maradhatott el. Orosz Tibor, jászsági kistérségi polgárőr referens, a megyei polgárőrszövetség titkára elmondta, hogy idén először kísérleti jelleggel szervezték meg a szaktábort, ahová jászsági településekről (Jászfelső- szentgyörgy, Jászjákóhalma, Pusztamonostor, Jászladány, Jászdózsa, Jászberény) érkeztek gyerekek. A rendezők jövőre szélesebb körű tábort szeretnének szervezni,, ahová a megye egész területéről mehetnének a gyerekek. ■ Illés Anita Az elmúlt Időszakban a lánglovagok legtöbbször a gyorsbeavatkozó tűzoltó eszközeikkel meg tudták fékezni a felcsapó lángokat Idén nem aratott a tűz gazdák Komolyan vették az egyes gépek műszaki felkészítését biztonsággal alkalmasak-e a betakarítási munkálatok végrehajtására. Megtudhattuk, hogy összesen mintegy 600 gépet szemléztek meg, együttműködve a térség két köztestületi tűzoltóságával is. Ennek megfelelően a betakarításban részt vett gépek mintegy háromnegyedét szemlézték. Ezek, a műszaki szempontból alaposan áttekintett mezőgazda- sági gépek végezték a betakarítások mintegy kilencven százalékát a Jászságban. Szerencsére azt tapasztalják, a gazdák valóban komolyan veszik a biztonsági előírásokat, a megelőzést. Hasonlóan kevés vonulást kellett teljesíteni az aratással összefüggésben a jászárokszállási Köztestületi Tűzoltóság működési területén is - tudtuk meg Ko- hári Richárd parancsnoktól. Kisebb tarlótüzekhez kellett vonulniuk nyolc esetben, illetve egy nagyobb eseményt is regisztráltak, amikor is a tárlótűz miatt több bála is lángra kapott.- Azt láttuk, hogy sem a mezőgazdasági társaságok, sem pedig az egyéni gazdálkodók nem vették félvállról az egyes gépek felkészítését. Megtakarítást remélnek a beruházástól Jászboldogháza és Jászalsószent- györgy közös oktatási társulása a közelmúltban sikeresen pályázott oktatási intézményeik nyílászáróinak cseréjére. A két település összesen 22 millió forint támogatásban részesült. Szűcs Lajos, Jászboldogháza polgár- mestere a beruházással kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg zajlik annak előkészítése. A támogatásból a jászboldogházi iskola 10 millió forintot kap az épület korszerűsítésére.- Szeretnénk még idén ősszel elvégezni az ablakok, ajtók cseréjét, amely jelentősen hozzájárulhat télen az intézmény fűtési költségeinek csökkentéséhez - véli a településvezető. ■ I. A. A tűzoltók szerint ebben a szezonban nem volt komoly kárral járó, rendkívüli esemény Csak egy bálatűzhöz kellett vonulniuk Balogh tamás, ö jászkiséri Köz- testületi Tűzoltóság parancsnoka elmondta, hogy az aratási időszakban illetékességi területükön csak egy bálatűzhöz kellett vonulniuk a tűzoltóknak Az eset Jászkisér területén történt, amelynek során a bálázó gépet is menteni kellett Kisebb tarlótüzek voltak, de ez sem volt annyira jellemző. A parancsnok hozzátette, a kevés esetszám köszönhető a jó megelőző tevékenységnek, aratási gépszemléknek, valamint annak, hogy az emberek kezdik megszokni, hogy a tarlóégetés kömyezetvédelmileg tiltott tevő kenységnek számít Önkéntes véradásokat szerveznek a városban Jászberényben a Magyar Vöröskereszt Jászsági Területi Szervezete a nyári vérhiány enyhítése érdekében augusztus második felében két véradást szervez Jászberényben. Ma a Szent Erzsébet Kórház Laboratóriumában 13 órától 16 óráig van lehetőség véradásra. Majd augusztus 27-én a Lehel Vezér Gimnáziumban 10 órától 16 óráig várják a segíteni akaró önkéntes véradókat. Jászberénybe is elviszik a My Fair Lady-t a nyári szünetet követően a Jászapáti Színjátszó Kör Jászberényben mutatja be a közelmúltban színpadra vitt My Fair Lady-t. A három részes musical nagy sikernek örvend a közönség körében. A jászberényi előadás szeptember 11-én délután öt órakor lesz a Déryné Művelődési Központ Ifjúsági Házban. A város természeti értékeit örökítik meg Jászberényben digitális online fotópályázaton vehetnek részt a fotózás szerelmesei. Tizennyolc év alatti és felnőtt kategóriában lehet nevezni a pályázatra, amelynek célja Jászberény természeti értékeinek bemutatása a környezethez kapcsolódó pozitív és negatív példákon, jelenségeken keresztül. Egy szerző maximum öt digitális felvétellel pályázhat. A fotókat augusztus 31-lg lehet eljuttatni e-mailben a DMK Ifjúsági Házhoz. A táskából emelték ki a pénztárcákat A jászberényi piacon zsebes „garázdálkodott” a múlt pénteken. Két idősebb hölgy kezében tartott táskájából is kiemelte a pénztárcát az ismeretlen elkövető - tájékoztatta lapunkat az esetről Szabó Zita rendőr őrnagy, a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Virtuskodásban az élre kerültek a jászságiak A hét végén rendezték meg Per- kátán a Kárpát-medence Magyarlakta Települései Virtusvetélkedőjének nemzetközi döntőjét, amelyen a Jászságból két település, Alattyán és Jászdózsa csapata vett részt. A résztvevők hosszas felkészülést és területi versenyeket követően különböző erőpróbákon mérték össze tudásukat. A versenyzők többek között homokzsákpakolásban, kahiionhúzásban, farönk- forgatásban, sítalpváltóban, petrencésrúd-tartásban virtus- kodtak a döntőn. Mindkét jászsági csapat szép eredményeket ért el. Alattyán csapata az 1500 és 3000 lakosú települések kategóriában tizenkét csapat közül megnyerte a versenyt, ezzel megvédték a tavalyi első helyüket. Mindemellett különdíjat is kaptak az alattyániak, mivel huszonkilenc csapat közül a legeredményesebben szerepeltek a sítalpváltóban. A jászdózsai csapat sem tért haza üres kézzel. Rönkforgatásban abszolút első helyen végeztek. A virtusvetélkedő legidősebb női és férfi tagját is a dó- zsai csapat adta, ezt szintén kupával jutalmazták a versenyen. Pintér Sándor belügyminiszter különdíját, amelyet a legjobban teljesítő csapat kapta meg, szintén Jászdózsa csapata hozhatta haza. ■ Illés A. Megkezdték a felkészülést. A Jászberényi Kosárlabda SE 2011-2012-es NB l-es bajnoki szezonra készülő csapata vasárnap egy vacsorával egybekötött megbeszélésen találkozott, melyen feladataikról egyeztettek. Tegnap a közös felkészülés is megkezdődött a következő szezonra. A kötvénykibocsátás még napirenden van Berényben Az első félév adatai alapján Jászberény költségvetése, a bevételek és a kiadások aránya az előre tervezettek szerint alakult. Dr. Szabó Tamás polgár- mester érdeklődésünkre elmondta, hogy a szeptemberi soros képviselő-testületi ülésen vitatják meg a költségvetés első féléves beszámolóját. A település választott vezetője bízik abban, hogy az elkövetkező hónapokban is tartani tudják az előre meghatározott bevételi és kiadási tervet. Jászberény önkormányzata az idei költségvetési rendelete elfogadásakor fenntartotta annak lehetőségét, hogy a tervezett hiány finanszírozására, illetve a fejlesztések önerejének biztosítására, mintegy 2,8 milliárdos nagyságrendben kötvényt bocsásson ki. A polgármester kifejtette, az elkövetkező napokban tárgyalnak arról, hogy - egyaránt mérlegelve a város pénzügyi helyzetét, illetve a gazdasági környezet alakulását - valóban szükség lesz-e a kötvénykibocsátásra. Szabó Tamás hozzátette, a mögöttünk hagyott hónapokban a kötvénykibocsátás előkészítése megkezdődött, annak érdekében, hogy ha a képviselő-testület valóban a kibocsátás mellett foglal állást, akkor a lehető leggyorsabban tudjanak lépni. ■ Banka Cs. M Á k V