Új Néplap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-05 / 155. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚLIUS 5., KEDD 3 Abádszalók nem volt nehéz dolga a tolvajnak: a bezáratlan bejárati ajtón jutott be egy házba és az előtérben talált értékekkel távozott. Elvitt két Nokia telefont, egy Apple lphone-t és egy Casio karórát. A holmik értéke csaknem félmillió forint - közölte a rendőrség, ta Jászapáti HUSZONHATODIK évét ünnepelte a Városi Könyvtár Keresztrejtvényfejtő Klubja, melyet több mint negyedszázados fennállása alatt Gulyásné Csintó Etelka vezet. A jeles alkalomból jó hangulatú csoportos versenyt rendeztek, .melynek győztese: Deli Vince, Deli Istvánná és a város egy Jászjákőhalmára szakadt honfia, Fodor István Ferenc, kik öt másik csoportot előztek meg és vehették át a polgármesteri hivatal ajándékát, ta Tiszafüred az önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén egyebek mellett a Kossuth Lajos Gimnázium főigazgatójának megbízása volt napirenden. Mind a Fidesz-képviselőcsoport, mind Pintér Erika polgármester elismerését fejezte ki Kájelné Matlák Erikának az intézményben folyó munkáért — írta a Fő- nixtvtiszafüred.com. A testület egyhangú szavazással megbízta a 2016. július 31-ig a vezetői teendők ellátásával, ta Tisza-tó A TISZA-TAVI Sporthor- gász Közhasznú Nonprofit Kft. éves horgászjeggyel jutalmazta a tóparti települések jó tanulóit. Tiszafüreden, Abádszalókon, Kiskörén és Poroszlón, további kilenc Tisza-tavi település összesen 14 iskolájában, éves Tisza- tavi horgászjegyet és egy pecás kiadványt kaptak a tanévet jó eredménnyel végző tanulók — írta a Sporthorgász.eu. ta Törökszentmiklós negyvenmillió forintot fordíthatott köz- művelődési szolgáltatások fejlesztésére a törökszentmiklósi és a fegyverneki művelődési központ egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően — írta a Szol- noktv.hu. Az elmúlt másfél évben kézműves-foglalkozásokat, szakköröket, közösségi programokat szerveztek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A program egyik fontos célja volt a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása, ta SZOUON.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. Kifestették. Színes fantáziavilágot festettek a rákóczifalvi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola rajz szakkörösei az iskolai folyosók és termek falára. Festőtáborral zárult az az alkotói folyamat, amely egy éve kezdődött egy pályázatnak köszönhetően. Felvételünkön az utolsó simításokat végzik a pálmaházon. Vasvillával szúrták arcon furcsa eset A vér azonnal ömleni kezdett a sértett szájából Folytatás az 1. oldalról A 44 éves férfi szénalopás miatt akarta kérdőre vonni a másik, 49 éves férfit. A szóváltást dulakodás követte, ami során a 49 éves férfi egy vasvillával az arcán megszúrta a sértettet Az eset során a felek nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedtek. Az ügyben súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás. A középkorú sértett szerint csak a szerencsén, és pár centiméteren múlt, hogy a vasvilla ágai nem értek létfontosságú szervet, persze így sem úszta meg sérülések nélkül az affért. —Előző nap csütörtökön a lótartással foglalkozó, általam korábbról ismert illető felhívott telefonon - idézte fel a történtek előzményét a pórul járt férfi. - A lovai a zab- földem közelében legelésznek. Ezt a földet kombájn nem tudja megközelíteni, ezért a zabot mi magunk szoktuk lekaszálni zölden, majd összeszedjük. Azt kérte, hogy adjunk egy keveset ebből a lovainak, mert nincsen takarmánya. Rövidre zártam a dolgot: mondtam, hogy adok, de ez az ajánlatom csak egyszeri alkalommal él. Később kimentünk és megnéztük, hogy mennyit zab fogyott, és egy csíkot húzva jelöltük meg azt. Másnap a húgomékhoz indultunk születésnapot ünnepelni, amikor rám telefonáltak, hogy a férfi továbbra is hordja a takarmányt a lovas kocsival. Fel voltunk öltözve, de arra kerültünk, már akkor nem volt kinn. Végül a házához mentünk, ahol természetesen számon kértem rajta, hogy miért lopott meg, ha először jószí- vűen adtam neki. Erre azt mondta, hogy ha akarom, kifizeti a zabot. Itt szócsata kezdődött közöttünk, ment a kölcsönös egymásra kiabálás. A portáján láttuk a zabot, s ő sem tagadta, hogy behozták azt a földemről. Már pont jöttünk volna kifelé, amikor a lovas kocsijukhoz letámasztott vasvillák egyikéért pár métert futva visszafordult, s azzal a kezében támadólag lépett fel velem szemben, konkrétan egy szúró mozdulattal a fejemre irányzott. Nem lábra, vagy más testrészemre, hanem egyből a fejemre! A sértett férfi hozzátette, először nem is számított, hogy egyből feléje szúr majd a házigazda, azt gondolta, hogy csak hadonászni fog a megfélemlítés miatt. Amikor már látta, hogy közeledik feléje a villa, próbálta elhúzni a fejét, ám az egy helyen az ajka fölött és az arca jobb oldalán átszúrta a bőrt A villa ága az egyik hátsó fogát kiütötte, s egészen a mandulájáig hatolt A vér azonnal elkezdett ömleni a szájából. Amikor tudatosult benne, hogy túlélte a támadást, azonnal mondta a feleségének és két fiának, hogy menjenek inkább. A rövid incidensben csak ő sérült. Időközben a helyszínre érkezett több rendőrautó és egy rohammentő is.- Amikor bevittek mentővel a kórházba, leültettek a folyosón. A fejem és a ruhám is tiszta vér volt Végül kivártam a sorom, ezután vizsgáltak meg. Az orvos megjegyezte, hogy az elszenvedettnél komolyabb sérülésekre számított. Megállapította, hogy a sérüléseim nyolc napon belül gyógyulóak, s beutalt röntgenre is. Furcsa, de a tetanuszoltást én magam kellett hogy kérjem. Tegnap voltam egy másik orvosnál is, aki tüzetesen megnézte belülről, milyen sérüléseket okozott a szúrás, felnyitotta a sebeket és alaposan kitiszütotta, s felülbírálta az elsőnek felvett látleletet Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a rendőrségi vizsgálat vége! - zárta szavait a megszúrt férfi. ■ Németh Gergő A sértett fia mobiltelefonon örökítette meg édesapja sérüléseit Néhány eset, ahol szintén előkerült a vasvilla 2010. július: Egy szerelemfélté si ügy fajult el Jászkiséren. Két felfegyverkezett férfi, apa és fia vonult egy jászkiséri házhoz, 2009. október: Tiszabőn két, uzsorával foglalkozó család szólalkozott össze. Baseballütőkkel verték egymást, lövések is dördültek, kasza és vasvilla is előkerült 2009. NOVEMBER: Vasvillával szúrta meg ismerősét egy jásztelki lakos. A férfi bekopogott ismerőse lakásába, majd az ajtót nyitó sértettet se szó, se beszéd, egy vasvillával megszúrta. ahol feltételezésük szerint hölgyismerősük is tartózkodott A házigazdát egy gumilövedé kes játék fegyverrel többször fejen, arcon lőtték, majd a náluk lévő karddal is rárontottak. A védekező fél egy vasvillával hárította el a csapásokat JEGYZET BARANYI GYÖRGY Btalmunk a tűzoltókban ha bekopogtatnának hozzánk, és pénzt kérnének kölcsön (már ha van), kinek adnánk szívesebben: egy tűzoltónak vagy egy politikusnak? A kérdésre a válasz régóta az, hogy a tűzoltókban sokkal inkább megbízunk, mint a politikusokban. Az elmúlt időszakot ismerve, ebben talán túl nagy meglepetés nincs is. évről évre felmérik ugyanis a szakmák iránti bizalmi indexet, s ezt továbbra is a rendületlen tűzoltók vezetik. Mellettük a postások és a tanítók, tanárok élvezik még a legnagyobb bizalmat. A listát idén is az újságírók és a politikusok zárják. Azon persze sok csodálkoznivaló nincs, hogy a tűzoltók ilyen népszerűek. Őket legtöbbször olyan helyzetekben látjuk, amikor szükségünk van rájuk, negatív hírek szinte nem is kapcsolódnak hozzájuk. S ők jönnek is rendületlenül, akár autóból kell kivágni valakit, akár macskát kell menteni a fáról. A rendőrség esetében bár emelkedett kissé a bizalom, de nehezíti a testület helyzetét, hogy a híradásokban most is hallani bűnöző, törvénysértő, korrupt rendőrökről. A politikusok viszont a sor végén kullognak. Lehet, ezt már a lelkében hordozza a magyar ember, de nem szavazunk túl sok bizalmat nekik. Pedig az ország gondját-baját nekik kell képviselniük, kezelniük, megoldaniuk. Az újságírókra nézve is kevésbé hízelgő, hogy ott állnak a bizalmi sor végén — „köszönhetően” a szakma hígulásá- nak és felkészültségének. egy biztos, a tűzoltók megérdemlik a bizalmunkat. S ők valószínűleg örülnek ennek a társadalmi megbecsülésnek. Még akkor is, ha ehhez korántsem járulnak olyan fizetések, mint a bizalmi index végén álló politikusoké... személyi HÍREK----Me gyei elismerést kapott dr. Szalai Annamária A megye Egészségügyi Díját kapta meg a napokban dr. Szalai Annamária, gyógyszerész, egészségügyi szakmenedzser, szakfordító, gyógyszerpolitikai és gyógyszer-gazdaságtani szakértő, szs Torontói konferenciára hívták meg dr. Pataki Mihályt Dr. Pataki Mihály, az Európai Unió Oktatási Szövetségének tagja is meghívást kapott arra a nemzetközi oktatási konferenciára, amelyet augusztusban rendeznek Torontóban, ni Kinevezték tiszti főorvossá dr. Sinkó Káli Róbertét Az elmúlt hónapokban megbízott tiszti főorvosként irányította a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervét dr. Sinkó Káli Róbert. Július 1-jétől immár kinevezéssel folytatja munkáját, szs Mintha dodzsempályán lett volna Igencsak felöntött a garatra az a 46 éves férfi, aki aztán gépkocsijába ülve szinte padkától padkáig közlekedve összetört mindent Szolnokon, ami az útjába akadt - közölte a rendőrség. Előbb az Aradi úton az egyik söröző előtt parkoló gépkocsinak, majd a Széchenyi úton lévő villamos doboznak, majd innen is továbbhaladva egy Rákóczi úti ingatlan falának ütközött, megrongálva az ereszcsatornát és a garázsajtót. De még innen is továbbhajtott és végül az Indóház úton lévő tűzcsapnak ütközve állt meg. Kiszállt a kocsiból és gyalogosan próbált meg továbbhaladni, de a rendőrök elfogták. ■ Kipróbálták, milyen védelmet nyújtott a vért Egy, az 1930-as években Kun- szentmárton közelében előkerült leletegyüttes alapján elkészült V-VI. századi, avar kori lamellás vért rekonstrukcióját is kipróbálhatták a harcosok a hét végén Szegeden. A városban rendezték meg a páncélos vitézek ötödik találkozóját. Itt arra is választ kerestek, milyen védelmet nyújtott a sztyeppéi népek lamellás vértje - írta a Szeged- cafe.hu. Ennek rekonstrukcióját Magyar András, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa készítette el. A kétmilliméteres vastagságú fémlemezekből készült és bőrre erősített vért jól vizsgázott: a bábun csak apróbb sérülések keletkeztek. ■ Si Gyékényből. A nagykörűi Gregor Balázs régóta készít fűzből és gyékényből használati eszközöket. Munkáival megyei és országos kiállításokon sikerrel szerepelt, és nemrég kapta meg a Nagykörű Községért Emlékgyűrűt.