Új Néplap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-04 / 154. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚLIUS 4., HÉTFŐ SPORT 15 Szép szolnoki siker a zágrábi korosztályos kajak-kenu Eb-n Majdnem kész a csapat kosárlabda A jövő évadbeli keret zöme már kialakult az Olajnál Ezüstérmet szerzett a zágrábi ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eu- rópa-bajnokságon a szolnoki Spa- nyiel Fruzsina, a tiszaújvárosi Soltész Noémi, valamint a KSI-s Váczai Enikő és Szabó Beáta alkotta ifjúsági kajak négyes. A magyar lányok az 500 méteres döntőben hat tizedmásodperccel a győztes oroszok mögött, ugyanakkor nyolc tizeddel a harmadik ukránok előtt értek a célba. Hüttner Csaba szövetségi kapitány döntése értelmében a kontinensviadalon a magyar B válogatott vett részt — legjobbjainkat a július végi, brandenburgi vb-re tartalékolta a szakember -, a mieink így is 4 arany-, 3 ezüst-és 6 bronzéremmel zárták az Eb-t. A KSI U23-as versenyzője, Vad Ninetta kajak egyesben 200 és 1000 méteren is győzött, a másik két elsőség a Medveczky Erika, Sarudi Aliz U23-as, valamint a Székely Máté, Győrfi Tamás ifjúsági kajakos páros nevéhez fűződik. ■ Klicsko nyerte a címegyesítő bokszütközetet Szombaton éjszaka Hamburg- I ban került sor az elmúlt évek legszínvonalasabb nehézsúlyú ökölvívó-mérkőzésére, az ukrán Vladimir Klicsko és a brit David Ha- ye összecsapására. A tizenkét | menetes találkozón párját ritkító | módon egyszerre négy szervezet világbajnoki övéért zajlott a küzdelem. Óvatos kezdést követően Haye ragadta magához a kezdeményezést, az első menetek során a nagy taktikai harc közepette több értékelhető ütést tudott felmutatni ellenfelénél. Aztán Klicsko átvette az irányítást, és az ötödik menettől egyre gyakrabban talált. A csata második felében már egyértelműen az ukrán dominált, a tizenegyedik menetben - igaz, vitatható módon - a mérkőzésvezető rászámolt Haye- re. Utóbbi keveset ütött, és a sok szabálytalansággal tarkított hajrában már nem tudott fordítani a meccs menetirányán. Klicsko egyhangú pontozással nyert, ezáltal a négy nagy világszervezet közül immár három (WBO, WBA, IBF) világbajnoki öve is az ő derekát díszíti. ■ A közelmúltban újabb külföldi játékossal állapodtak meg a Szolnoki Olaj kosárlabdacsapatának vezetői. A bolgár bedobó, Hriszto Nikolov érkezését követően már csak egy légiós helye kiadó a bajnokságban és a kupában egyaránt címvédő piros-feketék jövő évadbeli keretében. Gönczöl Gábor Semmiképp sem lehet azt állítani, hogy hosszasan tétlenkedtek volna a szolnoki csapat elöljárói: az élő szerződéssel rendelkező Báder Márton, Fodor Márton, Horváth Ákos és Trepák Zoltán mellett a honosított Obié Trotter, Grebenár Péter, Szögi Ádám és Nagy Balázs maradása is biztossá vált az elmúlt napokban. Az új játékosok sorát a ZTE tavalyi bajnokcsapatából ismert amerikai magasbedobó, Kyle Wilson nyitotta, aki az izraeli másodosztályú Elitzur Yavne gárdájától teszi át székhelyét a Tiszaligetbe. A kiváló csapatember hírében álló kosaras a megállapodás alapján augusztus 15-én kapcsolódik be a felkészülésbe. Addigra alighanem itt lesz a második új szerzemény, a kaposvári Soós Gábor, akinek a tervek szerint már az augusztus 1-én esedékes munkakezdéskor jelenése van Pór Péter szakmai igazgatónál. Egyeseiben mégis előfordulhat, hogy a; válogatott bő keretében számításba vett bedobó később csatlakozik új csapatához, mégpedig akkor, ha a szűkítés után is a nemzeti együttes tagja marad. Ettől függetlenül Soós augusztus első napján biztosan megérkezik Szolnokra, csak éppen nem a nyári alapozáson, hanem az Európa-bajnoki pótselejtezők portugáliai nyitányán forognak majd a gondolatai. A válogatott egyébiránt ma megkezdi felkészülését a portugálok és a finnek elleni pótvizsgára a büki edzőtáborban. A harmadik új játékos, Hriszto Nikolov neve egyelőre még ismeretlen hazánkban. A 25 éves, kereken két méter magas bolgár bedobó az elmúlt évadot a román bronzérmes Steaua Turabo csapatában töltötte, ahol mérkőzésenként átlagosan 8,7 pont, 3,9 lepattanó és 2,1 gólpassz keFodor Márton és Kyle Wilson nemrég még ellenfelek voltak, ősztől azonban együtt dolgoznak az Olaj-sikerekért rült á statisztikájába. Együttesével megmérette magát a FIBA Eurochallenge-ben, ahol — akárcsak az Olaj - az első csoportkor végén, rosszabb egymás elleni eredményük miatt búcsúztak. A remek felépítésű Nikolov még 2004-ben az U20-as válogatott tagjaként aranyérmes lett a várnai B divíziós Európa-baj- nokságon, majd a felnőtt válogatottban is bemutatkozott. Később a CSZKA Szófia, aztán a hazája kirakatcsapatának számító Lukoil Akademik soraiban is megfordult, utóbbival 2009- ben és 2010-ben egyaránt bolgár bajnok lett. Míg Kyle Wilson, Soós Gábor és Hriszto Nikolov érkezik, addig Szabó Péter távozik az Olajtól. A saját nevelésű irányító egy évig kölcsönben a szlovák bajnokságban szereplő MBK Rieker Komarno csapatában folytatja pályafutását. A megállapodás jövő nyári lejártát követően a szolnoki klubnak elővásárlási joga marad a fiatal játékosra vonatkozólag. Beleerősített az Atomerőmű gárdája az átigazolási időszak eddigi történései alapján az Atomerőmű gárdája is bejelentkezett a következő évad bajnoki címéért. A paksiak új edzője, Völgyi Péter nem késlekedett a csapat magjának kialakításával, elvégre a rutinos egerszegi bedobó, Kámán Tamás még a szakvezetővel egy időben aláírt a piros-kékekhez. Aztán a napokban két, hazánkban már jól ismert légióssal, Lorenzo Williams-szel és Donald Wil- sonnal is egyezségre jutottak az atomvárosban. Előbbi februárig a ZTE irányítója volt, aztán az ukrán Himik Juzsnij csapatához szerződött, míg utóbbi az Olaj, a ZTE és a Fal- co után immár d negyedik magyar csapatban kap szerepet. Az említett kosarasok mellett két válogatott játékos, Vojvoda Dávid és Tóth Ádám is a Du- na-partiakat erősíti. Pars Krisztián győzött Oroszországban pars Krisztián győzelmével ért véget a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kalapácsvető sorozatának vasárnapi állomása az oroszországi Zsukovszkijban. Noha a mezőnyben az idei világ- ranglistát 81,73 méterrel vezető orosz Zagornyij is jelen volt, a szombathelyi versenyzőnek ezúttal a 77,90 méteres legjobb dobása is elégnek bizonyult a végső sikerhez. Nagysolymosi Sándor bronzérmet szerzett NAGYSOLYMOSI SÁNDOR (81 kg) bronzérmet szerzett a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának Miamiban rendezett viadalán. A magyar dzsúdós egy svájci ellenfél legyőzése után kikapott a végső győztes olasz Bruyerétől, majd a vigaszágon előbb mongol, később kanadai riválisával szemben is győzni tudott, így harmadikként zárt. Michelisz Norbert előrébb lépett MICHELISZ NORBERT rajtpOZÍ- cióján három helyet javítva negyedikként ért célba a túraautó-világbajnokság portói állomásának második futamán. A privát BMW-vel száguldó magyar pilótát csak két gyári Chevrolet és egy Sunred (Seat) előzte meg. Micheliszt a szombati első viadalon nyolcadik helyen ihlették le. Egy évig Djokovics az úr Wimbledonban A szerb Novak Djokovics nyerte a férfi egyest a wimbledoni angol nyílt teniszbajnokságon, miután a vasárnapi fináléban négy játszmában, 6:4, 6:1, 1:6, 6:3 arányban felülmúlta a címvédő spanyol Rafael Nadalt. Djokovics harmadik Grand Slam-trófeáját emelhette a magasba, s mostani diadalának köszönhetően átvette a vezetést döntőbeli ellenfelétől a világranglistán. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. Hibátlanul zártak a Kemény-legények a margitszigeti tornán vízilabda A vb-főpróba kifogástalanul sikerült, a magyar válogatott parádés játékkal nyerte a Vodafone Kupát A sanghaji világbajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztos teljesítménnyel végzett az élen a margitszigeti Vodafone Kupán. A háromnapos felkészülési torna pénteki nyitónapján a görög válogatott volt a mieink ellenfele, amelyet egy héttel korábban, a korfui Számarcidisz Kupán alapos verésben (12-5) részesítettek a Kemény-legények. A magyar sikerhez a mostani visszavágón sem fért kétség, két negyed után 8-3 állt az eredmény- jelzőn. A folytatásban védekezésben ki-kihagyott az összpontosítás, ezáltal időnként a görögök is megvillantak, de a parádés támadásoknak köszönhetően a szokottnál több kapott gól ellenére sem került veszélybe a győzelem (16-10). A rossz idő dacára szép számú nézősereg legtöbbször az ötgólos Hosnyánsz- ky Norbertnek tapsolhatott, aki a tőle megszokott távoli bombák mellett csavarból és ötméteresből is betalált. Másnap a német csapat próbálta meg elrontani a magyarok örömjátékát, a görögékénél valamivel több, ám összességében mégis kevés sikerrel. Hagen Stamm együttese igazából csak „ a némi viharral színezett harma- § dik negyedben nehezítette meg | Madarasék dolgát, akik előtte és J utána is nagy fölényben játszót- I tak. Kiss Gergely négy gólig juBiros Péter (labdával) és társai ötletes, látványos játékot mutattak be tott, Nagy Viktor remekelt a kapuban, Hárai Balázs pedig szép dolgokat mutatott centerben. Az ötgólos magyar győzelem (11-6) a találkozó képe alapján abszolút reálisnak tűnt. A vasárnap délelőtti, Oroszország elleni zárómérkőzésnek már nem volt különösebb tétje, a magyar válogatott azonban nem feledkezett meg lelkes közönsége kiszolgálásáról. A zárónapon egyébiránt az első két meccset hátfájás miatt kihagyó Varga Dénes is játékra jelentkezett. Noha eleinte döcögött a szekér, a második játékrész elejétől fokozatosan érvényesült a mieink nagyobb tudása. A már szombaton jó formát mutató Hárai ezúttal négy góllal vitte a prímet, Madaras, Varga Dániel és a szolnoki kötődésű, hosszú idő után ismét válogatott Varga II. Zsolt egyaránt kettőt vállalt. A kevés ellenállást tanúsító oroszok a végére nyolc „fával” (14-6) maradtak el. Végeredmény 1. Magyarország 9, 2. Görögország 6, 3. Németország 3, 4. Oroszország 0 pont. Gólkirály: Moritz Oeler (Németország, 9 gól). A legjobb játékos: Hárai Balázs. A legjobb kapus: Nagy Viktor. » >