Új Néplap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-27 / 174. szám
4 SIKER ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚLIUS 27., SZERDA PÉNZ — — VÁLLALKOZÁS Ha nincs piac, nincs munka kilátások A vártnál lassabban javul a foglalkoztatás Szépítik a szolnoki Kossuth teret. Közmunkaprogramok helyett valódi munkatapasztalatot kellene adni az álláskeresőknek. Képünk illusztráció. Lehetőségeket kereső fiatal vállalkozók Szolnokon a napokban tartotta első nyílt klubrendezvényét a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének megyei szervezete. Az érdeklődők hallhattak a Fivoszon belül elérhető üzleti lehetőségekkel. Megállapodás született ugyanakkor arról, hogy megszervezik az Első Fiatal Üzletemberek Találkozóját is, amelynek fókuszában a kintlévőség-kezelés és likviditás szerepel majd. Szakértői jegyzékkel is segít a kamara A megyei kereskedelmi és iparkamara egy szakértői jegyzék összeállításával kívánja segíteni a vállalkozások sikeres és szabályszerű működését. A pályázatírók, tanácsadók, szakértők pályázati úton kerülhetnek be a minősített kamarai jegyzékbe, melyről tanúsítványt is kapnak. A jegyzék a kamara honlapján is elérhető lesz. Újra mélyponton az üzleti várakozások júliusban folytatódott a GKI- Erste konjunktúraindexének csökkenése. Az EU támogatásával végzett felmérés szerint a csökkenő trend hónapok óta tart, s az üzleti várakozások is egy évvel ezelőtt voltak hasonlóan alacsony szinten. Az ipari és építőipari várakozások egyaránt érezhetően romlottak. Uniós segítség jöhet a devizahiteleseknek az európai Bizottsághoz fordul hazánk egyik Európa Parlamenti képviselője az eurozónán kívüli országok, így hazánk devizahiteleseinek megsegítését kérve. Herczog Edit szorgalmazta, hogy a hitelezéssel járó adminisztratív költségeket ne devizában, hanem az adott ország nemzeti valutájában számolják fel. Egy meghatározott szint felett a bank és az adós közösen viselje az árfolyamkockázatot. SZOUON.hu További gazdasági hírek a SZ0U0N.hu hírportálon. Ismét munkához jutott a 2009-es válság során elbocsátottak jelentős része — derül ki a GKI Gazda ságkutató Zrt. legújabb gyorselemzéséből. Tavaly hazánkban 73 ezer új munkahely keletkezett, elsősorban az exportáló vállalkozásoknál. A megyében is némi javulást mutatnak a foglalkoztatási adatok. Laczi Z.-Teleki J. A kormányzat egyik legfontosabb célkitűzése 10 év alatt 1 millió űj munkahely megteremtése volt. Ebből időarányosan 2014-ig először 400 ezer majd 300 ezer munkahely létrehozását tartották reálisnak Idén május végéig azonban havi átlagban 9600 (nettó) új munkahely keletkezett. Ebben azonban már benne vannak az újraindult, jellemzően részmunkaidős közfoglalkoztatás adatai is. Csak a versenyszférát nézve még jobb a kép, havi átlagban havonta 43 ezer új munkahely keletkezett országosan - a GKI gazdaságkutató elemzése szerint. A megyében fél százalékkal volt magasabb a foglalkoztatási arány az első negyedévben, mint egy esztendővel korábban. A KSH lakossági munkaerő-felmérése szerint ugyanakkor a munkanélküliségi ráta nem változott, 13,1 százalékos volt. Létszámbővülés elsősorban a versenyszférában volt megfigyelhető, a kismértékű, 0,8 százalékos növekedés kizárólag a fizikai foglalkozásúak számának emelkedéséből adódott. Ezt erősítik a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai is. E szerint megyénkben fél év alatt 3600 új, úgynevezett nem támogatott, piaci munkahelyet jelentettek be a munkaügyi központoknál a munkáltatók. Ez félezerrel több, mint egy ével korábban. Újonnan bejelentett nem támogatott (piaci) álláshelyek a megyében Hónap Fő Változás az előző évhez Január 412 + 63 Február 432-27 Március 975 +479 Április 758 +10 Május 631 + 125 Június 463-148 FORRÁS: NFSZ A GKI elemzése szerint ugyanakkor több állás is keletkezett volna, ám a válságadókkal sújtott vállalkozások az újabb terheket megpróbálták ellentételezni, akár elbocsátásokkal is, és összességében több ezer embert küldtek el. De más adópolitikai változások sem járultak hozzá a foglalkoztatottság növeléséhez. Az átlagfogyasztók jövedelme ugyanis csökkent, így ők kevesebbet költenek. Akik jobban jártak az adóváltozásokkal, azok inkább megtakarítanak, vagy külföldön költik el többletjövedelmeiket. Ez nem javít sem a válsággal küzdő építőiparon, sem a kereskedelmen, amelyek az egyik legnagyobb foglalkoztatók. A GKI szakértői szerint ugyanakkor a jelenlegi adórendszerrel, támogatási politikával, európai uniós forrásokkal ennél nagyobb foglalkoztatásbővülésre nemigen lehet számítani. Hiszen az igen dinamikus export- bővülés mellett gyakorlatilag stagnál az összlétszám. Nincsenek csodák: ha nincs piac, nincs munkahely sem. A belföldi piac stagnál, csökken, a hitelterhek megroppantják a háztartásokat, így, ha tehetik, inkább kevesebbet fogyasztanak. Ha nincs növekedés a belső piacon, akkor marad a kivitel, de ez is keresleti problémákba ütközik. S az is látszik, hogy a kivitelre termelők inkább tőkeigényes termelést folytatnak, s alig-alig kell új munkavállaló. A gazdák mégsem maradnának jövőre nemzeti támogatás nélkül Az unió régi és új tagállamai közötti agrártámogatások különbségeinek kiegyenlítését szolgáló top-up támogatások 2013-ban megszűnnek. Magyarországon azonban már jövőre megszűnik ez a támogatás - állítja a Mező- gazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége. A MOSZ szerint a szakminisztérium tehetne ez ellen, ha a régi tagországokban alkalmazott támogatási rendszerhez (SPS) igazítaná a magyarországi rendszert. Váradi Csaba, a Jászkun Teszöv titkára úgy véli, az intézkedés elmulasztásával számos gazdálkodó tönkre mehet, legyen szó őstermelőről, családi gazdálkodóról vagy társas gazdaságról. A Vidékfejlesztési Minisztérium január 1-től a SAPS keretén belül a húsmarha- és juhágazat számára kialakított „Kérődző szerkezetátalakítási és fejlesztési programot” kíván elindítani — tudatta a tárca. A program keretrendszerét az érintett termékpályák meghatározó szervezetei megtárgyalták és elfogadták, így annak elindítását Magyarország 2012. augusztus 1-ig bejelenti az Uniónak. Ezen felül biztosítják a 2012. évre járó és 2013-ban fizetendő nemzeti kiegészítő támogatást olyan mértékben, melyet az EU engedélyez. A munkaintenzív növénytermesztési ágazatokban 2010-ben elindított dohány és zöldség-gyümölcs szerkezetátalakítási programokat a 2012-2013. közötti időszakban is folytatják. A zöldség-gyümölcs szektorban újra megnyitják a pályázatokat. Ismét meghirdetik a már tavaly bevezetett különleges tejtámogatás programot, és biztosítják az Új Magyarország Vidék- fejlesztési Program keretében a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatást. Valamennyi állattenyésztéshez kapcsolódó nemzeti támogatási jogcímnél (állatjólét, állati hulla elszállítása, állati betegségek megelőzése) a legmagasabb szintű finanszírozást kívánja biztosítani a Vidékfejlesztési Minisztérium a következő években is. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program állattartó telepek korszerűsítése pályázatának harmadik ütemének keretében 46,2 milliárd forint odaítéléséről született döntés. ■ Közfoglalkoztatás nem sokat segít álláskereső bőven van, de olyan, aki beszél idegen nyelvet, ért a szakmájához, folyamatosan tanul, egyre kevesebb. Márpedig a vállalkozásoknak ilyenre lenne szükségük. A GKI szakértői szerint éppen ezért a munkanélkülieket a jelenlegi látszat-közmunkaprogramok helyett képezni kellene, illetve valódi munkahelyi tapasztalatot kellene adni nekik. Az árokásás, az erdészeti tevékenység, a stadion- építés sem adja meg ugyanis azokat a képességeket és gyakorlatokat, amelyekre a versenyszférának szüksége van. Egyre többet költünk a diszkontokban A magyar háztartások érezhetően többet költenek a diszkontüzletekben a Gfk legfrissebb elemzése szerint. A napi fogyasztási cikkekre május végéig közel azonos összeget fordítottak, mint az előző év hasonló időszakában annak ellenére, hogy az élelmiszerárak jelentősen, tíz százalékkal emelkedtek. Míg 2010 májusában a magyar háztartások 50 százaléka vásárolt valamilyen diszkontláncban, addig ez a szám 2011 májusában 53 százalék volt. A tendencia nem meglepő, hiszen az elmúlt két év gazdasági nehézségei, illetve a gyorsan emelkedő élelmiszerárak, valamint az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartások esetében az új adózási rend további kihívást jelentenek a pénztárcák számára. A diszkontok piaci részesedése vidéken valamivel magasabb, mint Budapesten és Pest megyében. A központi régióban a háztartások fogyasztási cikkekre elköltött forintjainak 15 százaléka, míg az ország többi térségeiben 17 százaléka a diszkontok kasz- száiba folyt. A Gfk elemzése szerint az eltérés egyrészt a kiskereskedelem alacsonyabb koncentrációjával magyarázható vidéken, másrészt a háztartások átlagos vásárlóereje is alacsonyabb, ami erősebb árérzékeny-, séget eredményez. ■ HIRDETÉS Cukorbetegek oktatóprogramtalálkozója Cserkeszőlőn Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesület nyertes pályázatával 2011. július 25-én 60 fővel egész napos, cukorbetegeket oktató program keretében a törökszentmiklósi, szolnoki, tiszaföldvári szervezetek cukorbetegei találkoztak. Oktatóprogramon: vízi foglalkozásokkal, és a Lilly Hungária Kft. által készített oktatótérképekkel ismerkedtek a résztvevők. A programok nyitottak voltak, sok érdeklődő figyelte a kérdésekre adott sok helyes válaszlehetőséget, és bekapcsolódtak a vízi torna elsajátításába is. A szakmai programot Postás Tiborné Rózsika magas szintű szakmai tudásával irányította. Sok hasznos gyakorlati ismerettel gazdagodva ért véget az egész napos program, ismét bebizonyosodott, hogy „együtt erősebbek vagyunk’’. Az oktatóprogram a Lilly Hungária Kft. támogatásával valósult meg. Búzás Sándorné Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesület elnöke A Cégközlönyben ismertetett eljárások A Cégközlöny 2011. 29. számában közzétett megyei eljárások. FELSZÁMOLÁSOK major És társa bt. Abádszalók, István király út 1411/2/A/2. Félsz.: Cég felügyelet, 1074 Bp., Dohány u. 54. dagonya bt. Tiszaföldvár, Petőfi u 28. Félsz.: Alexander & Co Kft., 1042 Bp., Árpád út 57-59. barta transport bt. Alattyán, Jókai Mór utca 12. A. Félsz.: Cont(o)-Roll Kft., 1036 Bp., Bécsi út 85. FREE-LANGÓ kft. Jászberény 0404. hrsz. Félsz.: FI Consulting Kft., 1115 Bp., Ildikó út 21. VÉGELSZÁMOLÁSOK legno kkt. Rákóczifalva, Kossuth L. u. 89. Végelsz.: Lengyelné Kökény Ágnes Szolnok, Ostor u. 6. ZAKAR ÉS ZAKAR BT. RákÓCZÍfal- .va, Szőlő u 5. Végelsz.: Agrees ment Kft. 1114 Bp., Bocskai út 9. FÉNYSZARU ÉPÍTŐIPARI BT. Jász- fényszaru, Arany János út 8. Végelsz.: Invest Almanach Kft. 1024 Bp., Lövőház u. 16. FARKAS CENTER KFT. Szolnok, Nyíl utca 22. Végelsz.: Marosholding Kft. 1021 Bp., Hárshegyi út 5-7. pz car egyszemélyes kft. Szolnok, Karinthy utca 15. Végelsz.: Leascenter Kft. 1111 Bp., Vak Bottyán út 3. Az adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. m