Új Néplap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-16 / 165. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚLIUS 16., SZOMBAT 3 Abádszalók egy betörő az éj leple alatt járt egy házban, míg az idős sértett otthon aludt. Mint Szabó Zita őrnagytól, a megyei rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivőjétől megtudtuk, az elkövető több helyiségben is kutakodott értékek után. A felébredő tulajdonos zavarta meg, aki kiment a hálószobájából. Ekkor a tettes gyorsan menekülőre fogta az egyik szekrényben talált készpénzzel a zsebében, közölte a sajtószóvivő. MGA Karcag CSAKNEM kéttucat birkát loptak el ismeretlenek egy bekerítetten területen lévő nyitott, nyári birkahodályból az elmúlt hetekben, tudtuk meg Szabó Zita őrnagytól. A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az esettel kapcsolatban azt közölte szerkesztőségünkkel, hogy a történteket a telepvezető csütörtökön észlelte. A lopással okozott kár csaknem félmillió forint, mga Szolnok EGY DR. SZANA A. Úton lévő kertes családi házba az ajtót befeszítve jutott be egy tolvaj csütörtökre virradóra. Elvitt egy szövet női táskát, melyben személyes iratok, valamint bankkártyák voltak. De sajnos nem csak ennyi volt a zsákmánya, ugyanis három mobiltelefont, illetve egy PlayStation 2-es gépet is magához vett. A lopással okozott kár mintegy százötvenezer forint, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság, mga Tiszafüred pályázati segítség gél elkészülhet a harminchármas számú főút Dormánd és Tiszafüred közötti szakaszának felújítása és a kerékpárút kiépítése. Ez a térség turizmusának fejlesztésében mérföldkőnek tekinthető, hiszen a Tisza-tavi kerékpárutas körgyűrű akkor tesz teljes, ha a harminchármas számú főút mentén is elkészül a kerékpárút, szs Törökszentmiklós a minap Debrecen adott otthont az V. Nemzetközi Katonadalok Fesztiváljának, ahol az Almásy János Nyugdíjas Klub Búzavirág Népdalköre is szerepelt. Az összesen huszonkilenc csoportból álló népes mezőnyben a miklósiakjól helytálltak. Bizonyítja ezt az is, hogy különdíjjal, emléklappal, valamint serleggel díjazták őket ezen az eseményen, ng SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Művészek a táboriján. Immár harmincötödik alkalommal rendezték meg Tlszakürtön a Tűzzománc alkotótábort. Az egyhetes találkozóra három megyéből Szolnok, Csongrád és Bács-Kiskunból érkeztek a tűzzománcozók mellett grafikusok is. A legszebb alkotásaikat a tábor végén a támogatóiknak ajándékozzák. Zokogott a műtét után abortusz Naponta gondol meg nem született gyermekére Egy szolnoki fiatal lányt annyira megviselte a terhességmegszakítás, hogy másodjára már nem vállalta a beavatkozást. Békési Brigitta- Tizenhét éves voltam, amikor teherbe estem - osztotta meg nehéz titkát lapunkkal egy szolnoki fiatal lány. — Nem szerettem volna megtartani a babát, ezért az abortusz mellett döntöttem. Szerettem volna a bölcsészkarra felvételizni, a párom pedig a mérnöki pályát célozta meg. Akkor még nem , sejtettük, hogy álma-, ink soha nem válhatnak majd valóra. A tinilány anyja, Klára szerint az abortusz lelkileg megviselte a gyermekét.- Bár fiziká- í lisan hamar Bakos Ferencnél nagy meg- rázkódtatás ^ a terhességmegszakítás felépült a fiatal szervezete a beavatkozás után, a lelke menthetetlenül összetört. Pszichológus segítségére szorult, hiszen napokig nem evett, ki sem mozdult a szobájából, reggeltől estig csak sírt — emlékezett vissza Klára. A sors azonban úgy akarta, hogy újabb leckét kapjanak a fiatalok. Az akkor még tizenéves lány nem gondolt arra, hogy ugyanaz megtörténhet vele, mint korábban. Ezért nem is vette komolyan a védekezést. így azután, alig néhány héttel később újra állapotos lett.- Teherbe estem a most már kilencéves kisfiámmal - folytatta. - Felelőtlen voltam, de nem kívánom senkinek azt az érzést, amikor megpillantottam a terhességi teszten a várandósságról tanúbizonyságot adó két piros csíkot. Az első gondolatom az volt, hogy nem szeretném átélni még egyszer az abortuszt. Nem tudtam volna elviselni, hogy elvegyem az élet lehetőségét egy másik kis apróságtól is. Ezért döntöttem úgy, hogy megtartom a babát - mondta. A család a lány anyjánál élt másfél évig, majd a nagyszülőktől megörökölt házba költöztek.- A párom leérettségizett, én esti tagozaton fejeztem be tanulmányaimat - folytatta a lány. - A kisfiam gyönyörű, okos és nagyon jólelkű kisgyermek. Talán ha nagyobb lesz, elmesélem neAz anyagiak is befolyásolják a döntést- minél nehezebb “ anyagi helyzetben él egy fiatal, ha a jövő | képében nem szerepel továbbtanulás, annál jellemzőbb, hogy megszüli a gyermeket- közölte Bakos Ferencné szolnoki kistérségi vezető védőnő. - A terhességmegszakítással járó lelki károsodás egy életre kitörölhetetlen nyomot hagyhat minden lányban. Az abortusz a lehető legdurvább, a legtöbb szövődménnyel fenyegető eljárás a nem kívánt gyermek megszületésének megakadályozására - hangsúlyozta. ki, hogy előtte már egy másik kis lényt is hordtam a szívem alatt. Még ha csak rövid ideig is. Remélem a történetünk tanulságos lesz mások számára és a mai fiatalok komolyabban veszik a védekezést, mint annak idején mi tettük. Nincs egyetlen nap sem, hogy ne gondolnék meg nem született gyermekemre. Sokszor tűnődöm azon, hogy milyen lett volna a közös életünk — zárta szavait az édesanya, miközben talán hogy vigaszt találjon, tekintete egy fényképről mosolygó kisfiára siklott. Teriiességmegszakítások száma megyénkben (2009) JEGYZET BÉKÉSI BRIGITTA Iskolapadból a szülőszobába? jó néhány kiskorú esik teherbe hazánkban is a sokféle felvilágosító program ellenére. A tini kismamák élete egy szempillantás alatt vesz száznyolcvan fokos fordulatot. Akkor is, ha sokan döntenek az abortusz mellett vagy örökbe adják a gyermeket. Mindemellett persze nem kevés példa akad arra is, hogy a fiatal anyukák megtartják és felnevelik gyermeküket. az egyik legrémisztőbb érzés, amit egy tizenéves lány átélhet az, amikor rájön, hogy várandós. Minden szempontból hátrányból indul a terhes kamasz: szembe kell néznie az emberek előítéleteivel, azzal, hogy netán egyedül neveli fel gyermekét és esetleg azzal is, hogy nem tud karriert építeni. A döntésben, hogy megtartja-e a babát, kiemelkedő szerepe van a családnak. Annak, hogy támogatják vagy sem „megesett” gyermeküket. Mégis, elsősorban a fiatal lánynak kell eldöntenie, mi az, amit képes vállalni. Nemcsak azt, hogy hiányozni fog- e a bulizás, a függetlenség, hanem azt is, hogy képes-e normális életkörülményeket biztosítani születendő gyermekének. Vagy együtt tud-e élni az abortusz szörnyű gondolatával... minden bizonnyal kevesebb lenne a leányanya, ha a fiatalok komolyan vennék, amit a szakemberektől hallanak. Emellett a szülőknek sem ártana többet beszélni félig felnőtt gyermekükkel, mert ha már megtörtént a „baj”, akkor igencsak elkéstek a jó tanácsok osztogatásával. végül is nincs rosszabb döntés, mint megvetni a tizenéves kismamákat. Ha támogatást nem kapnak, akkor legalább ne bélyegezzék meg őket ebben a helyzetben. Az végképp nem segít sem nekik, sem esetleg megtartott gyermekükön! Már átvehető frissen elkészült életrajzi kiadványunk ki kicsoda Hétfőtől ügyfélszolgálatainkon várjuk mindazokat, akik előjegyeztették a könyvet Napelemeket szerelnek össze az üzemben Az elmúlt hónapok során Önök, tisztelt olvasóink is lépésről lépésre nyomon követhették a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Ki kicsoda című kiadványunk születését. Most végre megérkeztek a frissen elkészült, nyom- daszagú könyvek, s a páratlan kiadványt július 18-tól ügyfél- szolgálatainkon átvehetik mindazok, akik korábban előjegyeztették. A személyes átvétel mellett lehetőség nyílik rá, hogy kézbesítőink szállítsák ki a megadott címre a megyei életrajzi lexikont, illetve ha felmerül ennek igénye, postai úton, utánvéttel is elküldjük a könyvet (ennek további költsége egy példány esetén 1690 forint). Természetesen lehetőség nyílik a megyében élő vagy innen elszármazott számos ismert tudóst, művészt, közéleti embert bemutató kiadvány további megrendelésére, vásárlására is. A megjelenést követően a könyv 7000 forintért kapható, nagyobb mennyiségű rendelés esetén (öt példánytól) további kedvezményt adunk. Azok tehát, akik semmiképpen sem szeretnének lemaradni Többféle módon is megrendelhető a ki kicsoda című könyvet július 18-tól szolnoki, jászberényi, törökszentmiklósi, karcagi, illetve kunhegyesi ügyfélszolgálati irodánkban átvehetik mindazok, akik korábban már előjegyeztették a kiadványt. Akár már most lehet& ség nydik további megrendelésre is a SZ0U0N.hu hírportálunkon, a piroska.toth@axel- springer.hu e-mail címen, illetve a 30/375-52-06-os terjesztési ügyeleti telefonszámunkon, valamint munkanapokon az 56/516-703-as számon. a lehetőségről, hogy megvásárolják ezt az ajándéknak is alkalmas, dekoratív megjelenésű kiadványt, a következő hetekben megtehetik kiadónk ügyfélszolgálatainál. ■ Sz. Zs. Pénteken megérkezett szerkesztőségünkbe a Ki kicsoda kiadvány Hivatalosan is megkezdte működését tegnap a száz százalékban magyar tulajdonban levő Agulhas-Solar Kft. Szolnokon, a volt Mondi Papírgyár területén. A napelem-összeszerelő üzem beruházása részben uniós és hazai támogatásnak köszönhetően valósult meg. — jelenleg harminchat fő dolgozik az üzemben, ehhez csatlakozik még a hat fős vállalatirányítás - mondta Boros Gyula, a cég ügyvezető igazgatója. - A munkavállalók létszámát a közeljövőben bővíteni fogjuk. Terveink szerint a további fejlesztéseinket is a szolnoki AC-DC Logisztikai Parkban valósítjuk majd meg - árulta el. ■ B. B.