Új Néplap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-02 / 153. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚLIUS 2., SZOMBAT 5 lep stb. teljes villamosenergia­igényét szeretnék biztosítani egy városi naperőmű segítségével. Zsámboki Sándor az önkor­mányzat településfejlesztési bi­zottságának elnöke - illetve a helyi ipari parkban is felel a vá­rosfejlesztési elképzelések ösz- szehangolásáért — kiemelte, hogy éves szinten egy közel 500 kWh teljesítményű naperőmű létrehozásáról határoztak. Sőt az Akár húszmilliót is spórolhatnak A város intézményeinek, szol­gáltató egységeinek villamos- energia-költsége egy évben mintegy húszmillió forint. En­nek gyakorlatilag száz száza­lékát szeretnék megspórolni a fejlesztéssel Az ipari parkban már kijelölt területen összesen kétezer darab napelemtábla sorakozik majd. A megtermelt villamos energiát pedig közvet­lenül az áramszolgáltató rend­szerébe táplálják. Az erőmű által megtermelt villamos energia, illetve a városi intéz­mények által felhasznált áram különbözete után kell majd dí­jat fizetniük a jövőben. JÁSZSÁGI BARANGOLÁS Hazai környezetben még szokat­lan, amikor egy naperőmű része­ként egymás mellett sorakozó napelemtábla rendszereket épí­tenek ki. Márpedig komoly az esély, hogy Jászfényszaru hatá­rában is hozzá kell szoknunk eh­hez a képhez.- Azt szeretnénk, hogy minél nagyobb legyen városunk saját magát eltartó képessége - muta­tott rá Győriné dr. Czeglédi Már­ta polgármester. A településve­zető hozzátette, az önkormány­zat stratégiai elképzelései között szerepel ez az elképzelés, ame­lyet elősegíthet a megújuló ener­gia felhasználása. A városi intézmények, a közvi­lágítás, a vízmű, a szennyvízte­elhatározásnál már jóval tovább jutottak. A település ipari park­jában, mintegy két hektáros te­rületen valósulhat meg a terv.- A beruházás összköltsége mintegy 650 millió forint, amely­re szeretnének pályázati támo­gatást szerezni. Az önkormány­zat közel 100 millió forintos ön­erőt hagyott jóvá a megvalósítás­hoz —mondta a bizottsági elnök. A pályázati dokumentációt már befogadták, amennyiben minden az elképzelések szerint halad, akár már idén ősszel vagy jövő tavaszra megépülhet a nap­erőmű Jászfényszaru határában.- A városban a legtöbb intéz­mény felújításakor vagy az újak építésekor, „a legolcsóbb ener­gia az, amit fel sem használunk” karékosság, a megújuló energia elvet követve, elődleges szem- felhasználásának lehetősége - pontként szerepelt az energiata- tette hozzá Zsámboki Sándor. ■ Akár egy éven belül napelemtáblák erdeje sorakozhat Fényszaru határában Még a trágyát is ellopták bűnözés A tolvajok különböző trükkökkel térképezik fel a házakat Madarász Sándor, a jászkiséri polgárőrség vezetője néhány jó tanácsot ad Tóth Istvánná, Esztike néninek, akihez néhány hét alatt négyszer törtek be Találkozó és versengés is várható a herényi vadásznapon Kétévenként mindig más-más településen szervezik meg a Me­gyei Vadásznapot. Idén nyáron Jászberény ad helyet az Orszá­gos Magyar Vadászkamara Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Terü­leti Szervezete és a város önkor­mányzata közös szervezésében megtartott programnak. Az au­gusztus 27-én tartandó rendez­vény figyelemfelkeltő bemutató, találkozó, illetve komoly megmé­retés is egyben. Kasuba András, az OMVK me­gyei területi szervezetének titká­ra, az esemény szakmai főszer­vezője elmondta, a rendezvény segítségével egyebek mellett sze­retnék minél jobban megismer­tetni a nagyközönséget a vadász­kultúrával. Ez idő szerint me­gyénkben mintegy 2600 vadász él. A megyei vadásznap számuk­ra remek találkozási lehetőséget biztosít. Nem utolsó sorban pedig a vadásznap egy komoly megmé­retés is, hiszen szerveznek ifjú­sági légpuskaversenyt és a fel­nőtteknek koronglövő versenyt, bemutathatják tudásukat a va­dászkutyák, és megszervezik a vadételek versenyét. ■ B. Cs. Nemzetközi porondon is bemutatkozhat Jászalsószentgyörgy fiataljai egy újabb, a közlekedésbiztonságot erősítő versenyen diadalmas­kodtak. A Magyar Autóklub által szervezett „Ki a mester két keré­ken”, Budapesten szervezett or­szágos döntőjében ugyanis az el­méleti, illetve a kerékpáros ügyességi feladatok teljesítését követően, az ötödik osztályos Vi­zi Luca Márta az első helyezést szerezte meg a korcsoportjában versenyző diákok között. Felké­szítő tanára Sándor János volt. Az eredményével nem csak az elismerés járt együtt, hanem be­került a Magyar Autóklub válo­gatottjába is. A fiatal lány így szeptemberben a hazai színeket erősítve vehet részt Franciaor­szágban, a Párizsban megrende­zett nemzetközi közlekedésbiz­tonsági versenyen. A hazai válo­gatottnak húsz európai ország csapatával kell majd összemér­nie tudását. ■ B. Cs. Jászkiséren többször elő­fordult a közelmúltban, hogy a gazda hiába ment reggel etetni a jószágo­kat, azoknak csak hűlt helyét találta. Egy nyug­díjas házaspárhoz két hét alatt négyszer törtek be. Kifosztották a melléképü­letet, elvitték az aprójó­szágokat. A tulajdonosok bosszankodnak, mert nem a tolvajoknak neve­lik az állatokat. Illés Anita A Jászságban nemcsak a tanya­világban, hanem még a nagyobb településeken is jellemző, hogy a kertes házak udvarán saját fo­gyasztásra aprójószágot, disz­nót nevelnek, zöldséget, gyü­mölcsöt termesztenek. Sok­szor előfordul sajnos, hogy a felnevelt jószágot nem tudják elfogyasztani, mert addigra a tolvajok lecsapnak rájuk. Jász­kiséren Tóth Istvánná, Esztike nénihez és férjéhez június 8. és 20. között négyszer mentek be a tolvajok és elvittek mindent, amit találtak. - Felsorolni is ne­héz, hogy az elmúlt hetekben mit vittek el tőlünk a tolvajok - panaszkodott Esztike néni. - Jú­nius 8-án törtek be először, majd utána három alkalommal. Ki­fosztották a melléképületet, el­loptak többek között két csá­kányt, villanymotoros köszörűt, villanyfúrót, kézi fúrót, szer­számkészletet, kalapácsokat, még a két kutya szájkosarát is el­emelték. Első éjjel elloptak tíz tyúkot, három nap múlva ismét, majd húsz kiskacsát, kis csirkét kotlóssal együtt. Szörnyű, hogy nem lehetünk biztonságban, nem azért neveljük a jószágot, hogy mások ellopják - mondja Esztike néni.- Egy jászkiséri gazdál- 4 kodó elmondta, hogy idén már négyszer törtek be A tolvajoktól a szárnyasok sincsenek biztonságban hozzá, pünkösdkor huszonhét birkát tulajdonítottak el tanyájá­ról. Madarász Sándor, a jászkis­éri polgárőr egyesület vezetője elmesélte, hogy nem túl régen egy idős nyugdíjas néni talaj­rendezéshez trágyát hozatott az udvarára, de nem tudta szétterí­teni, mert reggelre ellopták azt is. A polgárőrvezető szerint nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a lakosok figyeljenek egy­másra, és ha bármi gyanúsat észlelnek, akkor hívják a pol­gárőrséget, rendőrséget. - A tol­A negatív példák mellett pozi­tív esetet is találunk a Jászság­ban. A porteleki tanyavilágot a helyiek nagy örömére érintetle­nül hagyják a tyúktolvajok. - Idén még nem hallottunk róla, hogy nagyobb mennyiségű jó­szágot, termést elloptak volna a tanyákról - mondta Kocza Zoltán, a porteleki polgárőr­ség vezetője. - Ha előfor­dult volna ilyen eset, akkor vajok terepszemle közben kü­lönböző trükköket alkalmaznak. Előfordulhat, hogy idegenek ku­tyával sétálgatnak környékün­kön, azért, hogy feltérképezzék, melyik háznál van kutya, me­lyiknél nincs. Az eb általában előjön és a kerítéshez szalad a sétáló kutya megjelenésére. Fo­kozott veszélyben vannak az idősek, fel kell hívni a figyelmü­ket, hogy idegeneket semmilyen ürüggyel ne engedjenek be a házba - mondja a polgárőrség vezetője. a tanyavilágban élők biztosan értesítették volna a polgárőrsé­get. Kisebb lopások előfordul­nak ugyan, például a lakatlan tanyákról leszedik a kúpcsere­pet, letörnek néhány cső kuko­ricát. Jelentősebb lopás idén még nem fordult elő a terüle­ten. Reméljük, hogy ez így is marad, és a tolvajok elkerülik a tanyavilágot- tette hozzá a polgárőrség vezetője. ■KXE&m Lövedéket találtak a herényi híd alatt A napokban jelentették a Jászberényi Rendőrkapitány­ságra, hogy a 31. számú fő­úton a Zagyva-híd alatt egy feltehetően a világháborúból származó lövedéket találtak — tájékoztatott Fazekas-Füzesi Nóra rendőr főhadnagy a ka­pitányság sajtóreferense. A helyszínre vonuló tűzszerész szolgálat a 30 centiméter hosszú, 8 centiméter átmérő­jű szerkezetet elszállította, majd a közelben megsemmi­sítette. A miniszter is tiszteletét teszi a találkozón jásziványon tartják ezen a hét végén a Jászok Világta­lálkozóját. A tizenhetedik al­kalommal megszervezett se­regszemle díszünnepségére, szombat délelőttre jelezte ér­kezését Fazekas Sándor vi­dékfejlesztési miniszter, aki egyébként az eseménysor fővédnökségét is elvállalta. A Jászság legkisebb telepü­lésére 18 jászsági község és város, az innen elszármazot­tak, illetve a jászok kitelepü­lései alkalmával létrehozott, benépesített községek képvi­selői is jelen lesznek. A város támogatta a kórus munkáját Jászberény képviselő-testü- lete legutóbbi ülésén határo­zott arról, hogy 220 ezer fo­rinttal támogatja a Székely Mihály Kórus Közművelődé­si Alapítvány munkáját. A támogatás forrásaként pedig a város költségvetéséből, a civil szervezetek pályázati keretéből biztosítja. Óvodásokat fejlesztettek a csoportos foglalkozáson jászapáti Önálló Óvodai In­tézménye a mögöttünk ha­gyott félévben két sikeres pályázat segítségével mint­egy hétszázezer forint plusz forrást fordíthatott a tehetsé­ges gyermekek fejlesztésére. Egyrészt kézműves-foglalko­zásokat szerveztek, más­részt ének-zenei tehetség­SZ0U0N.hu További jászsági információk a S20LJ0NJw hírportálon olvashatók. A porteleki tanyákon nem fosztogatnak Az űrből érkező energiával látják el az intézményeket megújuló Jászfényszaru város önfenntartó képességét erősítik a nagyszabású terv megvalósításával

Next

/
Oldalképek
Tartalom