Új Néplap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-15 / 164. szám
14 _____________ SPORT ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚLIUS 15., PÉNTEK Erős csapatot alkotnak Birosék vb előtt Kemény Dénes szerint együttese bármely válogatott ellen képes nyerni Drávucz Ritáék győzelemmel hangoltak a világbajnokságra Varga II. Zsolt személyében szolnoki kötődésű tagja is van a Sanghaji világbajnokságon résztvevő magyar férfi vízilabda-válogatottnak. Csapatunk célja egyértelmű: tekintélyteremtő és olimpiai kvalifikációt jelentő eredmény elérése a kínai nagyvárosban. Hírlap-összeállítás VÍZILABDA- Miként látja: a csapat jelenlegi formáját illetően megfelel az elvárásainak?- Mint tudjak, mindig van miben javulni, mérkőzésről mérkőzésre kell újabb tapasztalatokkal gyarapodni - nyilatkozta a válogatott hivatalos honlapján Kemény Dénes szövetségi kapitány. - Rendre a következő ellenfél jellegzetességeit figyelembe véve dolgozunk. A fontos világversenyeken a csoporttalálkozók, illetve a ki-ki meccsek időszakában mindig gyakorolgattunk olyan dolgokat, amelyek a helyszíni tapasztalatok alapján kerülnek előtérbe, és nemritkán ezek között voltak a végső sikerhez vezető megoldások. Ezért is mondom, hogy a csapat sosincs kész.- A pekingi olimpia óta kicsit zűrzavarosán alakult a csapat összetétele. A „nagy öregek” közül akadt, aki a tervezettnél hamarabb tért vissza, olyan is, aki tartotta magát saját regenerálódási menetrendjéhez, és aki visszatért, majd mégsem érezte magában az erőt a folytatáshoz.- Tisztában voltam vele, hogy sok minden bizonytalan, ezért azt mondom, örülök ennek a tizenháromnak. Ez egy erős csapat! Mindent megtesznek, segítik egymást, jókedvű- ek. Képesek együtt dolgozni, elfogadják a nehéz napokat is. Tudják, hogy ezek a bizonyos nehéz napok nem azért vannak, mert nekem úgy tetszik, hanem azért, mert ezzel is céljaink vannak. így pont azért, mert vannak célok, örömmel veszik tudomásul mindazt, ami ezzel jár. Bíznak bennem. Nem csak úgy általánosság” ismén Ha ki tudjuk hozni magunkból a csaknem maximumot, ha a 13 játékos egy konkrét napon a tudásának 80-90 százalékát teljesíti, akkor szerintem senki nem képes bennünket legyőzni. Ha arra kényszerítenek, hogy ez az arány csak mondjuk 50-60 százalék legyen, vagy mi magunk nem tudunk ezen a szinten túllépni, akkor ezektől a csapatoktól simán kikaphatunk. De ez így volt 1997 és 2008 között is.- Sokak szerint a mostani társaságnál a hangulat sok■ Amennyiben a tizenhárom játékos tudásának 80-90 százalékát hozza, senki sem tudja legyőzni a mieinket. kai jobb, a bizakodás, az optimizmus sokkal erősebb, mint a tavalyinál. Minek tulajdonítja ezt a változást?- Szerintem másodlagos, hogy minek tulajdonítható, az a fontos, hogy így van. Nyilván sok tényező játszik ebben szerepet, ezek közé tartozik a játékosok hozzáállása, benne van az olimpia közeledte, az összetétel jellege, az, hogy érzik a játékosok azt a potenciált, amit ez a csapat képvisel. Emellett lehet, hogy valamennyire én is benne vagyok. ban, hanem például a tekintetben is, amikor meghatározom a pihenőnapok és az erős napok elosztását.- Vannak önben kétségek afelől, hogy a világ élmezőnyébe tartozó gárdákkal szemben milyen teljesítményre leszünk képesek?- Edzőmeccseket játszottunk a montenegró- iakkal, ami nem túlzottan számít mérvadónak, de azért a semminél több. Viszont találkoztunk olyan csapatokkal, amelyek játszottak a legerősebbekkel is. Benne van a pakliban, hogy ha a teljesítményünk gyengébb lesz, kikapunk a legnagyobb riválisoktól, de az is, hogy jobbak leszünk náluk. Ez a pillanatnyi formán múlik. Minden csapat esetében van egy 3 0-40 százalékos eltérés a saját teljesítményét illetően. A csoportelsők azonnal a negyeddöntőbe jutnak A csoportmeccsek után a negyedik helyezettek a 13-16. helyekért játszhatnak tovább. A csoportmásodikok a harmadikok ellen vívnak ki-ki mécsesét A vesztesek a 9-12. helyért mérkőznek, míg a nyertesek az elődöntőbe jutásért küzdhetnek a csoportelsők ellen. A torna első három helye zettje jogot szerez a londoni olimpián való részvételre. Kemény Dénes szerint rendkívül céltudatos és jó kedélyű együttes jött össze, Sanghajban további hasznos tapasztalatokkal gazdagodhat Szerbverés a szingapúri felkészülési meccsen A SZOMBATON RAJTOLÓ kínai vizes vb előtt, a férfiválogatottak szingapúri előkészületi találkozóján a magyar csapat egy góllal legyőzte Szerbia legjobbjait A nem hivatalos, barátságosnak számító mérke zés nagyon is éles csatát és sok kiállítást hozott, amelyben az olimpiai bajnoki címet védő együttes az átállás ne hézségeivel együtt is jobbnak bizonyult a Sanghajban világbajnokként vízbe szálló délszláv alakulatnál. Eredmény: MAGYARORSZÁG - SZERBIA 12-11. Gd.: Biros, Steinmetz Á. Hárai 2-2, Varga Dénes, Kiss G., Hosnyánszky, Varga II. Zs., Szívós, Madaras 1-1. Sanghajban immár a tizedik világbajnokságot rendezik meg a női vízilabda-válogatottak számára. A kínai városba az Egyesült Államok csapata érkezik címvédőként. A tornán 16 nemzet legjobbjai vesznek részt. A részt vevő csapatokat négy négyes csoportba sorsolták. A körmérkőzések után az utolsók a 13-16. helyért játszhatnak, míg az elsők közvetlenül a negyeddöntőbe kerülnek. A második és harmadik helyezettek, — hasonlóan a férfitornához - újabb mérkőzést játszanak a legjobb nyolc közé kerülésért. A negyeddöntőtől aztán egyenes kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek. A CSOPORTBEOSZTÁS A: Hollandia, Egyesült Államok, Kazahsztán, Magyarország. B: Ausztrália, Kanada, Új-Zéland, Üzbegisztán. C: Oroszország, Görögország, Spanyolország, Brazília. D: Olaszország, Kína, Kuba, Délafrikai Köztársaság. A magyar válogatottal ott van Kínában a szolnoki Drávucz Rita is, aki az elmúlt években számtalan szép siker részese volt, nyert világ-, és Európa-bajnoki rímet, világkupát a nemzeti csapattal. Együttesünk kimondottan nehéz kvartettbe került, hiszen a címvédő mellett ott van a csoportban az örök vetélytárs németalföldi gárda is. Ennek ellenére akkor lennénk elégedettek, ha válogatottunk bejutna a legjobb négy közé. A vb előtt Ausztráliában akkli- matizálódtak lányaink, s több felkészülési meccsen is vízbe szálltak. A világbajnoki főpróbát az .ausztrál junior válogatott ellen tartotta csapatunk, s tizenegy góllal (14-3) verte vendéglátóját. Sanghajban, vasárnap hajnalban, Kazahsztán ellen mutatkozik be együttesünk a vb-n. ■ Drávucz Rita klrobbanthatatlan tagja a magyar válogatottnak A magyar válogatott valamennyi meccsét közvetíti a tévé vízilabda Hétfőn éppen a legnehezebb csoportellenféllel, Montenegró gárdájával kezd csapatunk Sanghajban Napi többórás élő közvetítést ad a Magyar Televízió és Rádió az idei vizes világbajnokságról. Az úszók, vízilabdázók, műugrók, szinkronúszók versenyeit, döntőit az ml, az m2, a Kossuth és Petőfi Rádió, valamint a regionális rádióadók is közvetítik. A 2011-es sanghaji úszó, szinkronúszó, műugró és hosz- szútávúszó vb-vel egyidejűleg a kínai városban a férfi és női vízilabdatornákat is megrendezik. Hatvanöt versenyszámban avatnak majd világbajnokot a versenyen. Az MTV július 16-án, szombaton a női 3 méter szinkrondöntőjével kezdi a kéthetes közvetítéssorozatot. A női és férfi vízilabda-selejtezőket, valamint a szinkronúszó, műúszó és hosz- szútávúszó versenyeket az m2-n élőben láthatják a nézők, illetve az ml adja a női vízilabda-válogatott USA és Hollandia, valamint a férfiak Kazahsztán és Spanyolország elleni meccseit. A úszó-vb július 24-től 31-ig tart. Az m2 minden hajnalban élőben kapcsolja Sanghajt, a magyar idő szerint 3 órakor kezdődő futamokat 150-210 percben közvetítik. A délutáni versenyeket az ml és a Petőfi Rádió is élőben adja mindennap, a Kossuth Rádió pedig negyedórás összefoglalóban mutatja be a nap eseményeit. íme a férfi vízilabdatorna komplett menetrendje (Sang£ a < hajban hat órával előrébb jár az óra, ezért a korai kezdések): JÚLIUS 18., HÉTFŐ Magyarország-Montenegró, 3.30. Kazahsztán-Spanyolor- szág, 4.50. Románia-Ausztrália, 6.10. Brazília—Horvátország, 7.30. Ja- pán-Kanada, 9. USA-Német- ország, 10.20. Olaszország-Dél-Afrika, 11.40. Szerbia-Kína, 13. JÚLIUS 20., SZERDA Szerbia—Románia, 3.30. Kana- da-Horvátország, 4.50. Brazí- lia-Iapán, 6.10. Dél-Afrika-Né- metország, 7.30. USA-Olaszor- A kapus Szécsi Zoltán jó teljesítményére szüksége lesz a magyar váloga- szág, 11. Spanyolország—Monte- tottnak Sanghajban, ha a dobogó tetejére akar fellépni negró, 12.20. Magyarország— Kazahsztán, 13.40. Ausztrália- Kína, 15. JÚLIUS 22., PÉNTEK Brazília-Kanada, 3.30. Japán- Horvátország, 4.50. USA-Dél-Af- rika, 6.10. Olaszország-Németor- szág, 7.30. Magyarország-Spa- nyolország, 11. Kazahsztán-Mon- tenegró, 12.20. Szerbia-Ausztrá- lia, 13.40. Románia-Kína, 15. JÚLIUS 24., VASÁRNAP Helyosztók: A4-B4, 3.30. C4- D4, 4.50. A2-B3, 6.10. A3-B2, 9.30. C2-D3, 10.50. C3-D2,15. JÚLIUS 26., KEDD Negyeddöntők: 8,9.20,10.40,15. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK Elődöntők: 10.50 és 15. JÚLIUS 30., SZOMBAT Bronzmeccs: 10. Döntő: 15. ■