Új Néplap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-13 / 162. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚLIUS 13., SZERDA •• •• MEGYEI TŰKOR 3 flbony TOVÁBBRA sem sikerül jegyzőt választani. Már többször is sikertelen volt a jegyzői állásra kiírt pályázat elbírálása, és a leg­utóbbi képviselő-testületi ülésen sem sikerült megegyezésre jutni­uk a képviselőknek. így újra ki kell írni a jegyzői pályázatot, ám ennek tartalmáról sem döntöt­tek még a képviselők. Addig is dr. Vörös Mária aljegyző látja el a teljes körű jegyzői feladatokat a településen, bgy Jászberény az állatkerti ái­latsimogatónál felügyelet nélkül hagyta hátizsákját egy negyven­esztendős férfi, mely így könnyű prédaként kínálkozott egy isme­retlen tolvajnak, aki kilopta a benne lévő pénztárcát, közölte Szabó Zita őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvi­vője. MGA Szajol KÖLCSEY úton került szó­váltásba a két lovas kocsit hajtó férfi még vasárnap este, tájékoz­tatta lapunkat tegnap a megyei rendőr-főkapitányság. A hangos kiabálást követően ostorral, ököl­lel ütötték egymást, sőt egyikőjük a nála lévő balta nyelével is fejbe ütötte ellenfelét. Az eset során mindkét fél nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szen­vedett. Az ügyben súlyos testi sértés kísérlete miatt indult bün­tetőeljárás. MGA Szolnok a volt élettársával kez­dett veszekedni a férfi, aki aztán a ház udvarára hordta saját ru­háit, melyeket gázolajjal leöntött és meggyújtott. A dühödt férfi még apósának is nekiment, tájé­koztatta szerkesztőségünket Sza­bó Zita őrnagy, a megyei rendőr­főkapitányság sajtószóvivője. A keletkezett tüzet a tűzoltóság ol­totta el, a tűz miatt senki sem sérült meg, de a közveszély lehe­tőségét még vizsgálják, mga Törökszentmiklós az angol­kert Idősek Otthona, Pszichiát­riai Betegek Otthona és Rehabili­tációs Intézményének török­szentmiklósi telephelye pályáza­tot nyújtott be az épület felújítá­sára és energetikai korszerűsíté­sére. A megyei önkormányzat ál­tal fenntartott intézmény össze­sen 80,5 millió forint uniós támo­gatásban részesült. A projekt nyi­tórendezvényét kedden, azaz teg­nap tartották, ng SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZCU0N.hu hírportálon. Meg akarta menteni a fiát egészségügy Hetekig intenzív osztályon feküdt a kismama A H1N1 jellemző tünetei A HiNi influenza vírus okoz­ta fertőzés tünetei ugyan­olyanok, mint a szezonális influenzáé: tehát hirtelen kezdődő hőemelkedéssel vagy lázzal indul, és gyenge­ség, levertség, általános fáj­dalom, végtag-, izom-, ízületi és fejfájás kíséri. Ezen kívül sokaknál jelentkezik torokfá­jás, nátha, a betegek egy ré­sze hányást és hasmenést is tapasztal. A H1N1 (új) influ­enza a szezonális influenzá­hoz hasonlóan súlyos megbe­tegedéseket, és sajnos halál­estet is okozhat. Azonban míg a hagyományos influen­za csak a téli hónapokban terjed, addig az új, pandémi- ás H1N1 influenza a legme­legebb nyári hónapokban is képes tovább fertőzni. Máté egyszerűen tökéle­tes. A lassan egyéves nagyfiú csupa mosoly és jókedv, s úgy fejlődik, ahogyan azt a nagykönyv­ben megírták. Pedig múlt év tavaszán még az is fel­merült, hogy talán meg sem születhet. Szilvási Zsuzsa A gyermek édesanyja, Niki hete­ken keresztül feküdt az intenzív osztályon HIN 1 fertőzéssel.- Már eleve nem voltam köny- nyű helyzetben, amikor kiderült, hogy babát várok, hiszen gyer­mekkorom óta I. típusú cukor­beteg vagyok, inzulinpumpát kell használnom - meséli az édesanya, aki ma már derűsen idézi fel a tavalyi rémálmot. - Egészen félidőig azonban úgy tűnt, minden rendben van. Az­tán áprilisban hirtelen begör­csöltem, s muszáj volt kórházba menni. Mint kiderült, terhességi ve- semedence-gyulladásom van, így az urológiára kerültem. Né­hány nap alatt azonban egyre rosszabbá vált az állapotom, egyre nehezebben kaptam leve­gőt és gyakorlatilag minden ki­jött belőlem. Végül a háziorvosom, dr. Püs­pök Szilvia kérésére Szolnokról a szegedi klinikára szállítottak, ahol a nőgyógyászom is volt. Ott derült ki, hogy valójában meny­nyire komoly a helyzet, hiszen alig néhány órán belül az inten­zív osztályon kötöttem ki Hl NI fertőzéssel. Bár az értékeim na­pokon keresztül a határon billegtek, valahogy min­dig „megmenekültem” attól, hogy mestersé­ges kómában kell­jen tartani, így végig tudatom­nál voltam. Bár a szegedi intenzív osztá­lyon töltött idő érthető módon komoly aggodalommal töltötte el a fiatal kismamát és az egész családot, Niki mégis végig bízott benne, hogy minden jól alakul. Öröme azonban korai volt, ami­kor egy hét után hazaengedték, pár nap múlva ugyanis ismét rosszul lett, így újra a sürgőssé­gi osztályra került.- Mindenképpen az infekto- Iógiára akartak befektetni — em­lékszik vissza az édesany. — Ezért az éjszaka közepén vihar­zott be a kórházba a háziorvo­som és a korábbi kezelőorvo­som. Ők győzték meg a kollégá­ikat, hogy nem szerencsés egy teljesen legyengült immunrend­szerű kismamát a fertőző bete­gek közé tenni. Végül még egy hétig voltam az intenzív osztályon, mire sikerült legyőzni az influenzát. Az már Többször felvetették az orvosok, hogy talán jobb lenne megszakítani a terhességet. mmn hallani sem akart erről, ahogy mondja, szinte érezte, hogy a babával minden rendben lesz. Az idő azután szerencsére őt igazolta. s Máté ma már egy- J f éves, s teljesen * egészséges, anyukája azonban soha sem felejti el a terhesség időszakát csak hab volt a tortán, hogy a fo­lyamatos katéterezés miatt húgyúti fertőzést kaptam, ami­vel azután még öt hétig újra a szegedi klinikán kezeltek. A kórházban töltött idő alatt természetesen számtalan fajta gyógyszert kapott a kismama, ráadásul komoly antibiotikum- kúrán is átesett. így azután több­ször felvetették az orvosok, hogy talán jobb lenne megszakítani a terhességet. Niki azonban ellen­állt, ahogy mondja, szinte érez­te, hogy a babával minden rend­ben lesz. Az idő azután szerencsére őt igazolta, Máté a harminc-nyolcadik hé­ten teljesen egészsé­gesen született meg és azóta is tökélete­sen fejlődik. S per­sze óhatatlanul fel­merül a kérdés, va­jon a történtek ismeretében igé- nyelné-e Niki a H1N1 elleni vé­dőoltást. Ő azonban határozot­tan állítja, hogy ha még egyszer kezdhetné, akkor sem kérné. JEGYZET Vasszigor a lelátón az országgyűlés hétfői dön­tése értelmében bűncselek­ménnyé nyilvánították a sporthuliganizmust. Sokan sóhajthatnak, végre, hiszen nem a dühöngő szurkolók ámokfutása miatt mennek ki egy-egy sportrendezvényre, befizetve a borsos belépőt. tény , hogy az indulatok az utóbbi időben egyre több­ször szabadultak el a hazai sportpályákon is. A játéktér­re berohanó, bírót kergető, játékost, s legtöbbször egy­mást verő huligánok tettük­kel szegénységi bizonyít­ványt állítottak ki az adott sportágról Is a laikusok sze­mében. Mivel a tíz éve hatá­lyos szabályozás nem váltot­ta be a hozzá fűzött remé­nyeket, megérett az idő a szigorításra. az alkoholos mámorban úszó ultrák szeptembertől jó lesz, ha kordában tartják magukat. Ugyanis két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető majd, aki sport- rendezvényen a nézőktől el­zárt területre jogosulatlanul belép - azaz például besza­lad a pályára —, vagy oda bármit bedob. Három évig terjedő büntetés jár, ha a rendbontást csoportosan, felfegyverkezve vagy külö­nös visszaesőként követik el. Változás, hogy nemcsak a sportrendezvényen, hanem az odautazás és az onnan való távozás során elkövetett bűncselekmény és szabály- sértés is járhat majd a stadi­onból való kitiltással. a szurkolói rendbontások nemcsak egy-egy csapat meg­ítélését befolyásolják negatí­van. Adott esetben egy egész bajnokságról, egy egész sportágról adnak egy nagyon negatív képet. Mostantól vi­szont már nemcsak a csapa­toknak, hanem a szurkolók­nak is érdekük, hogy minél kevesebb rendbontót tűrje­nek meg maguk között. ha másért nem, hát a kilátás­ba helyezett szankciók miatt. Már tegnap is ezrek érkeztek a fesztiválra efott A nulladik nappal tegnap megkezdődött a nagyszabású rendezvény a megyeszékhelyen Őrizetbe vették a háznál újra felbukkanó férfit Megnyitotta kapuit a 2011-es EFOTT tegnap délután Szolno­kon. Délután kettőkor már több ezer ember tolongott a bejáratok­nál, csak hogy elsők között lép­hessen a fesztivál gyepére. Az ország számos pontjáról ér­kező fiatalok java része egész héten a megyeszékhely vendége lesz. A fesztiválhangu­lat már a kerítéseken kívül érez­hető volt, néhányan gitároztak, énekelgettek, zenét hallgattak, társasjátékoztak, vagy éppen rögtönzött focimeccset szervez­tek a többi várakozó bevonásá­val. S hogy mit várnak a rendez­vénytől a résztvevők? - Öt nap teljes lazulást—mondta nevetve Attila, aki Budapestről érkezett. — Mi még nem állunk a sorba, in­kább maradunk még egy ideig itt a fák hűvösében. Mikorra a koncertek kezdőd­nek biztosan bent leszünk. Most tény­leg a kikapcsolódá­sé lesz a főszerep, igazi rockzenével fűszerezve. Az öt fős társaság szószólója elmondta, ez csak a csapat egy része, összesen tizen­öten jöttek el Szolnokra. A kerí­téseken belül mindenhonnan zaj hallatszott, amint egyesével épültek a sátrak a lakóterülete­ken, ami már most úgy nézett ki, mint egy színes gombamező. ■ A fesztivál- hangulat már a kerítésen kívül érezhető volt. A beléptetésnél minden csoma­got átvizsgáltak a biztonsági em­berek, de erre az időre a hoszte- szek igazi felfrissülést kínáltak, ugyanis vízi pisztollyal felszerel­kezve hűsítő zuhanyt zúdítottak arra, aki kérte. Emellett hűsítő csuklópántok is gazdára talál­tak. Többen is megjegyezték, hogy a közeli strandra biztosan betérnek majd, amint lehetősé­gük lesz rá. Ezzel kapcsolatban egyébként a VCSM arról tájékoztatta szer­kesztőségünket, hogy a strand- f fürdő egyidejűleg csak 2700 em- I bér befogadását teszi lehetővé, J így ideiglenesen előfordulhat, J hogy nem tudnak több vendéget I fogadni. ■ Erdős Csaba Sokan a gyalogúidon érkeztek a fesztivál helyszínére tegnap Egy kunmadarasi asszony nem először tett feljelentést férje el­len, aki folyamatosan zaklatja és bántalmazza. Még szomba­ton kérte a rendőrök segítsé­gét, akik megelőző távoltartást rendeltek el a férfi ellen, majd a bíróság egy hónapos időtar­tamra megelőző távoltartást rendelt el a férfi ellen. A férfi mindezt figyelmen kívül hagy­va csak megjelent a háznál, ek­kor a kiérkező rendőrök figyel­meztették, és kérték, hagyja el a helyszínt, melynek akkor ele­get is tett. Délután azonban megint visszatért. A kiérkező rendőrök őrizetbe vették a fér­fit, tájékoztatott a megyei rend­őr-főkapitányság. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom