Új Néplap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-01 / 152. szám

2 ÚJ NÉPLAP -2011. JÚLIUS 1, PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Még a nyáron ritkítják a buszjáratokat Szolnokon Beelőznek a táppénzesek? egészségügy Előjegyzik a betegállományban lévőket is A közigazgatás „szolgálóit” díjazták tegnap a megyeházán A Jászkun Volán Zrt. Szolnokon hozzávetőlegesen 10 százalékos járatcsökkentéssel igyekszik veszteségét csökkenteni. Az ön- kormányzat a szolgáltató vesz­teségét csupán 30 százalékban tudja átvállalni, ezért vált szük­ségessé a járatritkítás. A menet­rend átszervezése legalább 15 alkalmazott elbocsájtásával is jár - többek között az erről szó­ló előterjesztést is elfogadta so­ros ülésén a szolnoki közgyűlés csütörtökön. A szavazás előtt Szalay Ferenc polgármester és Bállá György alpolgármester egyaránt elmondta, hogy a köz­lekedési társaság önhibáján kí­vül termelt deficitet, miután egy korábbi, a szocialista kor­mány által hozott jogszabály a megyei Volán-cégek profitját központosította és az újraelosz­táskor azt többségében a már akkor is felelőtlenül gazdálkodó fővárosi BKV-ba „pumpálta”. A Bartók Béla A.M.I., illetve a II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola igazgatói megbízására ki­írt pályázati eljárás nem veze­tett eredményre. A képviselő- testület arról döntött, hogy előbbi intézmény élére Szabó- né Polgár Editet, utóbbi vezeté­sével Töreki Andrást bízza meg egy-egy év időtartamra. Két köztéri szobor felállításá­ról is szavaztak a közgyűlés tagjai. A dr. Béres József emlé­két őrző, stílszerűen Béres- cseppet formázó, Csepp park névre keresztelt gyógy ivókutat, Miklya Gábor pécsi szobrász­művész alkotását a Rózsapark­ban állítják fel. Az 1847-ben a lakók adományából faragott Boldogságos Szűz Mária szob­rot pedig a felújíttatása után he­lyezik vissza a Mária út 19. szám alá. A város új tartalommal tölti meg a Szolnok Hazavár Prog­ramot, amely kedvezményes le­hetőségeket tartalmaz a pálya­kezdő, a megyeszékhelyen el­helyezkedni kívánó fiatalok számára. Új kerékpárutak épí­tésére, a régiek felújítására, va­lamint a már szakaszokban meglévők összekapcsolására pedig pályázatot nyújt be az ön- kormányzat - döntött a testü­let. A „Két kerékre, Szolnok!” elnevezésű fejlesztéshez a vá­ros 50 millió forintos önrészé­hez félmilliárd forint támoga­tás igényelhető. ■ M. G. Számos táppénzen lévő beteget mostanáig is kénytelenek voltak sürgősséggel vizsgálni. Képünk illusztráció. Júliustól soron kívül me- - hetnek orvosi vizsgála­tokra azok a betegek, akik már legalább tizenöt napja táppénzen vannak — döntött az Országgyű­lés. Az intézkedéstől azt remélik, hogy ezáltal le­rövidül a táppénzes idő­szak, így hamarabb visz- sza tudnak menni dolgoz­ni az érintettek. , ................................jJfí/ll ! i-l i 11 U.\ Sz ilvási Zsuzsa | Hogy a gyakorlatban mindez mi­ként fog működni, azt egyelőre csak találgatni lehet, elvégre j senkinek sincs a homlokára ír- j va, hogy táppénzen van. Sokak szerint csak úgy lehet megolda­ni, hogy a táppénzesek soron kí­vül menjenek a vizsgálatokra, ha a többieknek tovább kell vár­niuk. Ez viszont hátrányosan kü­lönbözteti meg a nyugdíjasokat és a nem táppénzes munkaválla­lókat. Sőt, esetleg azzal járhat, hogy az is elmegy táppénzre, aki egyébként ezt nem tette volna meg. Ráadásul az eddigi várólis­ták is borulnak, hiszen ha nem lesz több orvos és eszköz, kény­telenek lesznek a korábbi bete­geket hátrébb sorolni. A valóságban úgy tűnik, egy­szerűbben megoldható a soron­kívüliség, mint gondolnánk. Ál­talában ugyanis a háziorvosnál jelentkezünk először a problé­mákkal, s mivel ekkor még szó sincs a táppénzről, attól sem kell félnie senkinek, hogy emiatt „előznek be” a munkavállalók. A háziorvosok pedig továbbkül­déskor jelzik majd betegük stá­tuszát.- Pontos információink még nincsenek a július 1-jén életbe lépő változásokról, de nem hi­szem, hogy az alapellátásban különösebb problémát okozna a táppénzen lévők előbbre sorolá­sa rr mondta érdeklődésünkre dr. Maczó János szolnoki házior­vos. — Természetesen amikor az szükséges, hogy különböző vizs­gálatokra küldjük tovább a páci­enseket, a beutalón már eleve je­lezni fogjuk, hogy betegállo­mányban van az illető. A következő szint, ahová a be­tegek eljutnak, a legtöbb esetben az EGÉSZSÉGÜGYI tárca szerint csak azok élhetnek a soron kí­vüli lehetőséggel, akik már legalább 15 napja táppénzen vannak, a sürgős eseteket azonban ők sem előzhetik meg, és csak azzal a betegsé­gükkel kapcsolatos vizsgála­tokra érvényes a kedvező elbí­a rendelőintézet, ahová a szak- rendelésekre érkezhetnek a táp­pénzen lévők. Valószínűleg ez a betegellátás azon területe, ahol leginkább érezhetőek lesznek az új rendelkezés hatásai. — Mivel egyébként is előjegy­zési rendszerrel működnek a szakrendeléseink, nem hiszem, hogy különösebb problémát okoz majd a változás — hangsú­lyozta dr. Mózer Erzsébet, a He- tényi kórház rendelőintézetének vezető főorvosa. - Szerencsére kitűnő kapcsolatot ápolunk a há­ziorvos kollégákkal, sok esetben eddig is egyeztettünk velük, amikor egy-egy beteget elője­gyeztek nálunk. Mostantól a táp­pénzen lévőket is jelzik. A főorvosnő attól sem tart, hogy az új rendelkezés hátrányos hely­zetbe sodorja mindazokat, akik nincsenek táppénzen, és úgy kényszerülnek orvoshoz menni. rálás, amellyel táppénzen vannak. Egyébként egy táp­pénzes maga nem is dönthet úgy, hogy mindenkit megelőz­ve bemegy egy rendelésre, ilyen vizsgálathoz ugyanis szükség van egy olyan beuta­lóra, amelyen az orvos jelzi a soronkívüliséget.- Az utóbbi időben egyre in­kább tapasztalható, hogy akinek van munkája, tényleg csak az utolsó utáni pillanatban megy betegállományba, hiszen félti az állását - tette hozzá dr. Mózer Erzsébet. - Ez azonban azzal jár, hogy az esetek túlnyomó több­ségében olyan állapotban kerül­nek orvoshoz a páciensek, ami­kor már eleve mielőbbi vizsgálat szükséges. Gyakorlatilag tehát számos táppénzen lévő beteget mosjanáig is kénytelenek vol­tunk Sürgősséggel vizsgálni, ezt azonban nem a táppénz ténye, hanem az állapotuk tette indo­kolttá. Néhány esetben a kórházi di­agnosztikai vizsgálatoknál is je­lentkeznek majd azok, akiket törvényileg kell előbbre sorolni. Ám dr. Péter Lívia, a Hetényi kórház orvos igazgatója szerint ez sem okoz majd komoly fenn­akadást mindennapi munkájuk során.- Mivel a legtöbb táppénzen lévő beteget a rendelőintézetben látják el, nálunk csak töredéke jelentkezik az ilyen páciensek­nek. Az előjegyzési rendszerünk már eleve úgy működik, hogy a sürgős esetekre fenntartjuk az idő bizonyos százalékát. Ezekre a sürgősségi helyekre fogjuk be­sorolni azoknak a vizsgálatát, akik mégis táppénz mellett ke­rülnek hozzánk - mondta. Csak az orvos dönthet a soronkívüliségről A köztisztviselők napja alkal­mából, a megyeházán rendezett ünnepségen adták át tegnap a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati és Közigazgatá­si Díjakat, valamint a „Közigaz­gatás Szolgálatáért” emléklapo­kat. A megjelenteket Molnár Imre, a megyei közgyűlés tagja, az ügyrendi bizottság elnöke köszöntötte. A közigazgatásban végzett magas színvonalú, eredményes munkájáért Jász-Nagykun-Szol­nok Megyei Önkormányzati és Közigazgatási Díjban részesült: Barta Ferenc János, Kunhegyes város aljegyzője, Piroskáné dr. Kertész Ilona, Jászberény Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Titkársági Osztályá­nak nyugalmazott vezetője, va­lamint Tánczos Györgyi, Jászla- dány Nagyközség Polgármeste­ri Hivatala Igazgatási Osztályá­nak vezetője. A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Önkormányzati Hivatal azon munkatársainak, akik 10, 15,20, illetve 25 éves munkavi­szonnyal rendelkeznek, „Köz- igazgatás Szolgálatáért” emlék­lapot adott át Molnár Imre és Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző. ■ Sz. Zs. Technikusokat avattak a szakközépben Az idén immár harmadik alka­lommal rendezték meg tegnap az öt intézmény összevonásá­val, 2008-ban létrehozott Szol­noki Műszaki Szakközép- és Szakiskola technikusbizonyít- vány-átadó ünnepségét a Szol­noki Főiskola Campusán. A hagyományteremtő ün­nepségen többek között gép­gyártás-technológiai techniku­sok, CAD-CAM informatiku­sok, közúti közlekedésüzemvi- tel-ellátók, magasépítő techni­kusok, automatikai műszeré­szek, vegyipari és elektronikai technikusok; az öt tagintéz­ményből összesen 205 végzett technikus kapta meg a bizo­nyítványt. Az oklevelek átadá­sa után a végzősök osztályfő­nökeit köszöntötték egy pohár pezsgővel. ■ Elkezdték a besenyszögi rendelő felújítását A besenyszögi orvosi rendelő felújításának kivitelezési mun­kálatai tegnap kezdődtek meg, és várhatóan 2012. július 31-én fejeződnek be. Mint azt Balogh Zoltán, a település polgármeste­re elmondta, Besenyszög önkor­mányzata kiemelt célként keze­li az egészségügyi alapellátás magas színvonalon történő biz­tosítását, valamint a lakosság egészségi állapotának folyama­tos nyomon követését, az egész­séges életmódra való ösztönzést. E cél elérése érdekében pályáz­tak az orvosi rendelő épületé­nek korszerűsítésére, melynek köszönhetően 57 millió forint vissza nem térítendő támoga­tást nyertek. A meglévő rendelő hagyomá­nyos szerkezetű létesítmény, ami nemcsak szerkezetileg, de funkcionálisan is elavult. Nem tesz eleget az akadálymentesí­tés követelményeinek sem. A fa­lak és födémek repedezettek, a nyílászárók elavultak, a hőszi­getelésük nem megfelelő. A vizesblokk teljesen elavult, felújítása elengedhetetlen. Az épület az érvényben lévő hő­technikai előírásoknak sem fe­lel meg. A beruházás célja, hogy hosszú távon biztosítsa a tele­pülés modern, európai színvo­nalú háziorvosi és fogorvosi, va­lamint védőnői alapellátását, a tárgyi infrastruktúra fejleszté­sével. ■ N. I. Ünnepség. A megyei kormányhivatal a köztisztviselők napja alkalmából ünnepséget rendezett tegnap az Aba-Novák Kulturális Központban. A kö­szöntő és az elismerő oklevelek átadása után a Szolnoki Szimfonikus Ze­nekar műsorát hallgatták meg a résztvevők. Képgaléria: SZ0U0N.hu A történelem szemtanúit kérdezték a diákok A szolnoki Varga Katalin Gim­názium tanárai és diákjai ötven olyan személlyel készítettek vi- deointerjút a közelmúltban, akik valamely 1938 és 1989 közötti történelmi eseményről mesél­tek. A Részletekben rejlő igaz­ság címet viselő programnak tegnap tartották a záró rendezvé­nyét Szolnokon. Az eseményen a diákok, illetve a tanárok mutat­ták be az elkészült filmeket. - Az adatok gyűjtésén túl a diá­koknak lehetősége nyílt az em­berek megismerésére, interjúk készítésére, kapcsolatok terem­tésére - mondta Molnár László, a gimnázium igazgatója. A pá­lyázat szerint a filmeket három­féle módon lehet felhasználni: tudományos célokra, tanítási órákon, illetve közzé lehet tenni a www.emlekpont.hu honlapon. Hogyan találtak interjúalanyo­kat a tanulók és a tanárok? - Elő­ször a pedagógusok ismerőseit interjúvolták meg, de sok diák kérdezte meg a nagyszüleit, déd- szüleit. Azt követően már egy­mást ajánlották. Ezeken kívül Szalay Ferenc polgármester is segített nekünk. Ő az édesapja történetét mesélte el - magya­rázta Molnár László. A tanórákon bemutatott fil­meknek minden esetben negy­venöt perc hosszúságúnak kel­lett lenniük, így az utómunkála­tok is adtak tennivalót bőven az alkotóknak. ■ N. I. « I I r n

Next

/
Oldalképek
Tartalom