Új Néplap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-21 / 143. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚNIUS 21., KEDD 3 MEGYEI TŰKOR HÍREK Berekfürdő a berekfürdői strandon történt lopás vasárnap, tájékoztatta szerkesztőségünket a történtekről a megyei rendőr­főkapitányság. A nyitott öltözőhe­lyiség egyik zárt öltözőszekrényét nyitotta ki ismeretlen módon egy tolvaj, majd eltulajdonított egy táskát, melyben készpénz, ira­tok, óra, telefon, valamint ezeken felül egy gépkocsi indítókulcs is volt. MGA Jászfényszaru elloptak egy barna színű lovat egy jászfény- szarui tanyáról szombatra virra­dóra. Mint Pásztorné Kovács Ág­nes főhadnagy, a megyei rendőr­főkapitányság sajtószóvivője kö­zölte, a tulajdonos maga indult a jószág nyomába, melyet végül meg is talált egy szentlőrinckátai ház előtt, amint egy férfi vezette. Az állat visszakerült a gazdához, amíg a tolvajt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, mga Jászladány az immáron kilencedik alkalommal megren­dezett Dél-alföldi Gyermek és If­júsági Népi Kézműves Pályázat elbírálása és eredményhirdetése Békéscsabán zajlott. A hétszáz zsűrizett alkotásból Vincze Dániel fiatal jászladányi fazekas első dí­jat kapott - tájékoztatta lapunkat Dankó István polgár- mester. BGY Szolnok A TAVALYI győzelem után ismét első helyezést értek el a Kodály Zoltán Ének-zenei Ál­talános Iskola 6. a osztályos di­ákjai a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye által meghir­detett „Róma—Brigetio—Mem­phis Rally” országos versenyen. A művelődéstörténeti vetélkedő során a Go Brigetio! csapat tag­jai nyolc hónapon keresztül ka­landoztak az ókori Róma világá­ban. A diákoknak négy feladatla­pot kellett megoldaniuk, és pá­lyaműként egy jellegében ókori domborművet is készítettek. Fel­készítő tanáraik: Király Krisztina és Joó Enikő, bb Tiszabö BETÖRTEK egy házba a településen. Az elkövetők három mikrohullámú sütőt, televíziót, DVD-lejátszókat, valamint szer­számgépeket tulajdonítottak el, tudtuk meg a megyei rendőr-fő­kapitányságtól sajtószóvivőjétől, Pásztorné Kovács Ágnes főhadnagytól, mga SZOUON.hu További települési hírek olvashatók a SZ0IJ0N.hu hírportálon. Gérusz Hajnalka (balra), Nyári Virág (mellette) és Nyári József azért utaztak Szolnokra, hogy átvegyék Kelemen Katától a lovas képet Valóra váltott egy álmot segítség Egy beteg kislánynak ajánlotta fel képét a festőnő Rosszindulatú daganatos betegségben szenvedő gyermeknek ajánlotta fel képét a szolnoki Kelemen Kata. Furcsa, de a festő még a kislány gondolatát is kitalálta. Békési Brigitta — A számomra elképzelhető leg­jobb dolog történt velem: valóra válthattam egy nagyon súlyos beteg kislány egyik álmát — árulta el a szolnoki Kelemen Kata. - Egy biztosítótársaság­nál dolgozó ismerősöm hívta fel a figyelmem a gyermekkori rosszindulatú daganatos beteg­ségben szenvedő, immár ki­lencéves Nyári Virágra. A kis­lány rendszeresen kijár szülei­vel Bécsbe kezelésekre, ellenőr­zésre. Az utazás, a kinntartóz- kodás, a gyógykezelés költségei rengeteg pénzbe kerülnek. Ado­mányozni nem tudok, hiszen nekem is komoly megélhetési problémáim vannak. Szerettem volna azonban mégis segíteni valahogyan — folytatta. — Mivel a szomszédomban is beteg kis­lány él, és ő is jobb kedvre de­rül a festményeim láttán, gon­doltam örömet szereznék egy képpel Virágnak is. Először egy kiskutyát ábrázoló festményt küldtem neki, melynek nagyon örült. Ezt követően elkezdtem festeni egy lovon ülő kislányala­kot. Másfél hónappal később írt Virág, hogy szeretne egy lovacs- kás képet. Olyan lóra vágyott, melynek az orrán egy fehér csík van. Az általam készített festményen levő állat pontosan így nézett ki. Azt mondta, azzal hálálja meg, hogy meggyógyul. Ennél szebbet még soha nem hallottam - mondta meghatód­va a festőnő. A kislány a napokban vette át a festményt. Több kilométert utazott egyedül ezért.- Már 2004 májusa óta harco­lunk egy gyermekkori rosszindulatú daganatos megbe­tegedéssel, csontvelő áttéttel - mondta Nyári József, a kislány édesapja. - A lányunk jelenleg daganatmentes állapotban van. Amennyiben a tünetmentessé­get követő öt évig nem újul ki a betegség, gyógyultnak nyilvánít­ják. Magyarországon kétfajta, a világ legkeményebb kemoterá­pia blokkokat kapta, majd tumor és bal vese eltávolító műtétet kö­vetően újbóli kemoterápiára, sa­ját őssejt transzplantációra, su­gárterápiára került sor. Sajnos a jobb sípcsontban maradvány, aktivitás volt még látható, ezért Bécsben folytatódtak a te­rápiák, mivel Magyaror­szágon az összes lehetsé­ges, orvosilag igazolt gyó­gyító kezelést kimerítet­tük. Bécsben lokális sugár- kezelést és három blokk antitest terápiát kapott, majd egy éves gyógyszeres utókezelést követően min­den rendben volt! - emléke­zett vissza az apa. Kelemen Kata önkéntes munkát is vállal A szolnoki Kelemen Kata nem csak festményeket adományoz, hanem önkéntes munkát is vállal: festeni tanítja az érdek­lődőket, betegeket ápol. Maga is súlyos betegségből épült fel: agyhártyagyulladás miatt két hétig feküdt kómában. Ezt követően a család életében három év „nyugalom" követke­zett! Elkezdték újraépíteni az életüket, mely romokban hevert. Teljes hitelből vettek egy tanyát, ahol most is élnek Kecskemét közelében. Egy egészséges, gyö­nyörű környezetben szerették volna Virág minden szenvedését valamilyen formában feledtetni. 2009 májusában, egy időközi kontrollvizsgálaton megdöbbe­nésükre az alapbetegség vissza­tért. Azonnal, ismét a bécsi kli­nikához fordultak, ahol el is kez­dődtek a terápiák, újabb műtét, sugárterápia és következett az idegen donoros csontvelő­transzplantáció. Az édesapa volt a donor.- Virág ötéves kora óta szeret­ne egy lovat, a terápiás gyógylo- vagoltatás során zárta szívébe az állatokat — árulta el az édesapa.- Nagyon szépen köszönöm a lovas képet, pontosan ilyenre vágytam - bújt édesanyja ölébe a pehelykönnyű kislány. - Imá­dom a lovakat, szeretnék egy sa­játot is. Otthon rengeteg állatunk van, nagyon szeretem őket, jó ér­zés volt, amikor hazajöttem a kórházból és végre megsimogat­hattam őket - árulta el a kislány. Majd hálája jeléül szégyenlősen előhúzott egy képet a háta mö­gül. Egy képet önmagáról, me­lyén mosolyog. JEGYZET SZATHMARY ISTVÁN Az oroszok elmentek húsz évvel ezelőtt, 1991. jú­nius 19-én délután három órakor Viktor Silov szovjet altábornagy fekete Volgája átgördült a záhonyi határál­lomáson, s ezzel az utolsó idegen katona is elment tő­lünk. A megszállók pa­rancsnokának szinte forma­ságok nélküli távozása oko­zott ugyan némi csalódást a sajtónak, mert hosszú ven­dégeskedésük után látvá­nyosabb elköszönésre szá­mítottak, de az igazi megle­petés a kivonuló csapatokat várta. A hazaözönlő harco­sok jórészt sátortáborokban nyomorogtak évekig, vagy esetleg rokonoknál húzták meg magukat, ami mindent elmondott a világ legfejlet­tebb társadalmának valós arcáról, szelleméről. amit fél évszázad alatt mi is megtapasztaltunk. Az érke­zésüket jelző pusztulást el­fedte az idő, sajátos életvite­lük hordaléka is eltűnik las­san, de létük ázsiai lenyo­mata sokáig itt marad. Mert a nyugatról kölcsönzött marxista máz alatt nem Tolsztoj, Puskin, Turgenyev világa, hanem Dzsingisz kán birodalmának valósága lélegzett. Ennek köszönhet­jük, hogy 1945-ben egy idő­re megállt a magyar törté­nelem, s csak mostanában kezd valahogy újra indulni. sajnos az ország egy része nem is akar elszakadni az örökségüktől. Ezért létezik nálunk változatlanul sok olyan, főleg a kommunista rendszerben kialakuló je­lenség, mint a mindenna­pos tudatos hazugság, gát­lástalan törtetés, és még számos, igazán csak a Szov­jetunióhoz hasonló diktatú­rákban kifejlődő gyakorlat, ami máig mérgez bennün­ket. Melyeknek levetkőzésé- hez kevésnek bizonyult az elmúlt húsz esztendő, és csak reménykedhetünk, hogy a következő húsz ta­lán elég lesz rá. HIRDETÉS Az érszűkület ellen tenni kell A Marie Curie-díjas se­bész feltaláló dr. Khaled Nashwan több mint 30 nemzetközi nagydíjat ve­hetett már át az érszűkü­letet sikeresen kezelő Nashwan-Parasoundplus nevű találmányáért. • Milyen eredményekkel kezelik az érszűkületes betegeket? Azt lehet elmondani, hogy az alsóvégtagi érszűkületben szen­vedő, Fontine II stádiumú (já- rástávolság-csökkenést jelentő stádium) betegeken elvégzett tudományos tesztelések és a mi tapasztalataink igazolták, hogy a kezelés kiváló eredményekkel zárult a betegek döntő többsé­génél, mely a konzervatív eljá­rások közül kiugróan jelentős­nek számit. • Milyen statisztikát képviselnek az érszűkületes betegek? Magyarországon, a halálozás 55%-a érbetegségre vezethető vissza. A rokkanttá válók 17- 18%-a szintén e betegségcsoport áldozataiból kerülnek ki, az al­só végtagi érszűkületben szen­vedők a lakosság 10-15 %-át kép­viselnek, évente közel öt ezer lábat amputálnak. A Magyar Hypertonia Társa­ság által indított első vizsgálatok megmutatták, hogy az érszűkü­let a súlyos szívinfarktus vagy szélütés előrejelzője. Az adatok utaltak a tünetmentes érszűkület és a halálozás összefüggésére is valamint arra, hogy a tünetmen­tesek a vizsgáltak 15%-ot képvi­seltek. A legtöbben csak későn fedezik fel ezt a betegséget, pedig az érszűkület korai stádiumban való felfedezése többnyire jobb esélyt biztosít a beteg számára. • Milyen tünetek utalhatnak az érszűkületre? Ha valaki mással nem magya­rázható végtagi fájdalmat érez, végtagjai sápadtak, hidegek, bi­zonyos távolságú sétát követően lábikragörcsei jelentkeznek, vagy lábfáradékonyság keseríti meg az életét, végtagjai gyakran zsibbadnak, fáradékonyság, szé­dülés, esetleges fülzúgás kínoz­za, akkor könnyen lehet, hogy érszűkület a diagnózisa. • Kiket veszélyeztetheti az érszű­kület? Kiemelten veszélyeztetettek azok, akik dohányoznak, magas a koleszterinszintjük, cukor­vagy magasvérnyomás-beteg- ségben szenvednek, illetve ha a családban gyakran fordul elő érbetegség. A nemzetközi sta­tisztikák szerint az érszűküle­tes betegeknek kétszer nagyobb az esélye a szívinfarktus vagy a szélütés bekövetkezésére. • Hogyan zajlik a kezelés? A kezelést megelőzi egy fájda­Fontos a betegség időben történő felfedezése lommentes állapotfelmérő vizs­gálat, melyet szakorvos végez. A kívánatos hatás eléréséhez csu­pán 20 kezelésre van szükség, napi egy-egy kezeléssel. Egy ke­zelés 3040 percig tart. Jó hír az érszűkületes betegek számára, hogy az eljárást alkalmazó Centrumok Magyarország számos nagyvárosában megtalálhatók, többek között Szolnokon Is. Bejelentkezés és felvilágosítás: www.medhungary.com vagy 06-20/327-6835, 06-30/249-9289,06-70/6204-121,06-72/551-714

Next

/
Oldalképek
Tartalom