Új Néplap, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-28 / 124. szám
12 SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁJUS 28., SZOMBAT SZUPERSZTÁR Szerencsés dolog, hogy megfelelő a város hitelképessége újszász hitelképessége jó, hiszen a jelenlegi éves kötelezettségük 25 millió forint, és a hitel felső korlátja, vagy hitelképességük éves szintje 58 millió forint. A város nincs el- adósodva, hitelképes, szinte azonos szinten a mostani hitelállománnyal. Összegezve elmondható, hogy a város képvisel&testülete az elmúlt évben az ország gazdasági nehézségei, valamint gazdasági környezete közepette is jól gazdálkodott. HIRDETÉS HIRDETÉS Rendbe tették Vörösmarty nővérének sírját Vörösmarty Mihály és családja erős szálakkal kötődött a településhez. A Szózat írója itt bujkált a szabadságharc leverése után, nővére Anna máig azonosítható sírban nyugszik a település temetőjében. A közelmúltban rendbe tették a sírt, felújíttatták a keresztet. A temetőben nyugszik Vörösmarty János is, akinek sírját azonban még nem sikerült azonosítani. ■ Bemutatóórák a kunhalmok értékeiről HIRDETÉS GrÚZ Civil Szervezet Szolnokon. Nyolcfős grúziai küldöttség látogatott el Szolnokra a hét végén. A Civitas Georglca civil szervezet képviselőiből és kormányzati tisztviselőkből álló külföldi delegáció a Civil Szolgáltató Központban tanácskozott szolnoki városvezetőkkel és a helyi civil szektor tagjaival. A program hozzájárul ahhoz, hogy a grúziai civil szervezetek hatékonyan működhessenek. A magyarországi koordinátor, a DemNet Alapítvány úgy gondolta, hogy hazánkban a szolnoki Civil Szolgáltató Központ tevékenysége példaértékű, ezért e szervezet munkáját mutatták be pénteken a grúz delegációnak. A pályázatok segítettek számvetés Az elmúlt években gyarapodott a város vagyona Célszerű lenne a rövid lejáratú működési hitelek egy részét hosszú lejáratúvá tenni Új szászon. Úgy tűnik, ebben az esetben könnyebb teherrel és nagyobb lehetőséggel tudnának pályázni különböző támogatási formákra. R. Á. Többek között erről is szó esett a közelmúltban megtartott új- szászi önkormányzati testületi ülésen, ahol számos fontos kérdésről számot vetettek.- Talán legfontosabb a 20.10. évi költségvetési zárszámadás elfogadása volt - áll Molnár Péter tájékoztatójában. A város polgármestere kiemeli: ami a bevétel és kiadás nagyságát illeti, látható, hogy a város elmúlt évi gazdálkodásában nagy szerepet játszottak a megnyert pályázatok kivitelezési munkálatai. Ez a szám impozáns, hiszen több mint kétmilliárd forint bevétellel és kiadással számoltak az elmúlt évben. Nagyszerű dolog, és az elmúlt évek pályázati munkálatait dicséri, hogy a város vagyona közel 3800 millió forint. Azt lehet mondani tehát, hogy az elmúlt években, így tavaly is nagy mértékben gyarapodott a város vagyona. Az elmúlt évek gazdálkodása a gazdasági környezet hatására a mindenkori adóforintok fel- használása a foglalkoztatott létszámban is megjelenik Újszászon. A néhány éve még 375 főt foglalkoztató önkormányzat létszáma 334 főre csökkent.- Számomra ez felelős gazdálkodást jelent, megértve azt is, hogy akinek a munkája megszűnt, az esetleg nagyon rosszul élte azt meg. El kell mondani, az jellemezte létszámgazdálkodásunkat, hogy nem elküldtünk, hanem a nyugdíjazás miatt megszűnt helyeket nem pótoltuk. Rockopera két részben Fordította: Miklós Tibor Rendező: Radó Denise Bemutatóórákat tartottak a közelmúltban a Szandaszőlősi Általános Iskola Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Ezek során ízelítőt kaphattak a résztvevő pedagógusok arról, miként lehet az Interaktív táblát használni a tanórákon. Az ötödik évfolyamos tanulók a digitális tábla segítségével nyelvtörőt, olvasási gyakorlatot végezhettek. A többi órán az „Érték-halom" Tehetséggondozó Műhely egy-egy foglalkozását tekinthették meg az érdeklődők. A műhelyben vizsgálják a Szandaszőlős közelében található kunhalmok történelmi, természeti, néprajzi értékeit. Információt gyűjtöttek a lakódombról, hagyományos állattartásról, a majorról, a csoportmunkában puzzle segített a kirándulás felelevenítésére. ■ HIRDETÉS SZOLGÁLTATÁSOK: > 3D, 4D ultrahang diagnosztika, > nőgyógyászati szűrés, • terhesgondozás. 5000 Szolnok. Szapáry út 31.1, em. I. • Rendelés: hétfő-csütörtök 16.30-19.00. i péntek 16.30-18.30. i, 5 8ejelentkezés. 06-20/273-8131. Tim Rice-Andrew Lloyd Webber JÉZUS KRISZTUS Bérletszünetcs előadások 2011. június: 2. csütörtök 19 óra 7. kedd 19 óra 8. szerda 19 óra 9. csütörtök 19 óra 11. szombat 19 óra 12. vasárnap 15 óra PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (5000 Szolnok, Kossuth tér 9.) egyfordulós pályázati eljárás keretében együttes elidegenítésre meghirdeti az ingatlannyilvántartás szerint • a szolnoki, belterületi, 5681/3 hrsz.-ú, természetben a Szolnok, Temető út 13. szám alatti 4420 m2 nagyságú „kivett óvoda” megnevezésű ingatlanát, • a szolnoki, belterületi, 7240 hrsz.-ú, természetben a Szolnok, Csallóköz utca 19-21. szám alatti 2121 m2 nagyságú „kivett óvoda” megnevezésű ingatlanát, • valamint a szolnoki, belterületi 5610 hrsz.-ú, Szolnok, Iskola utca 1-3. és Szolnok, Dr. Durst János utca 3. szám alatti 6619 m2 nagyságú „kivett általános iskola” megnevezésű ingatlanából az 5610 hrsz.-ú ingatlan társasház tulajdonná történő alakítását követően a főépületből kialakuló a társasházi különlapon várhatóan 5610/A/l hrsz.-on, „kivett általános iskola” megnevezéssel, 1601 m2 összalapterülettel nyilvántartásba kerülő önálló társasházi ingatlanát a hozzátartozó, a társasházi alapító okiratban meghatározott a társasházi közös tulajdonban maradó részek megfelelő eszmei tulajdoni hányadával a pályázati kiírásban meghatározón feltételekkel. A pályázati kiírás átvehető (ingyenesen): 2011. május 30., 8.00-16.00 óráig. Az ajánlat benyújtásának időpontja: 2011. június 14., 8.00-16.00 óráig. A pályázati kiírás átvételének és az ajánlat benyújtásának a helve: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal vagyongazdálkodási osztály, Szolnok, Kossuth tér 1I. em. 120. szoba. Ajánlatok elbírálása: Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június havi ülésén. Az ajánlatokat a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően kell benyújtani. Hiánypótlásra a pályázati kiírásban meghatározott módon van lehetőség. A vagyongazdálkodási hatáskör gyakorlója fenntartja azt a jogát, hogy érvényes ajánlat/ok esetén is a pályázatot eredménytelennek minősítse. Bővebb felvilágosítás az 56/503-410 vagy az 56/503-574 telefonon, valamint az ajánlat benyújtásának helyén kapható. Szalay Ferenc polgármester ■EEEEQH Pályázati támogatással . parlagfűmentesítenének pályázatot nyújt be Zagy- varékas parlagfűmentesítésre. A település képvise- lő-testülete a közelmúltban döntött arról, hogy pályáznak a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Önkormányzat által meghirdetett 580 ezer forint összköltségű parlagfű-mentesítési tevékenységek - többek között például rendezvények és akció szervezése, valamint eszközbeszerzés - támogatására, összesen mintegy 205 030 forint önerő biztosításával. Állatsimogató is várja a gyerekeket ZAGYVARÉKASON a KÍSSZÖg- ben ünnepük a gyermeknapot. Május 29-én, vasárnap délelőtt kilenc órától számos különleges program várja a kicsiket és nagyokat. Játszóház, állatsimogató, akadályverseny és még sok más program teszi feledhetetlenné a rékasi gyereknapot. Megújult a Zagyva-parti Idősek Otthona BEFEJEZŐDÖTT az Újszászi Zagyva-parti Idősek Otthona kastélyépületének felújítása. A „Múltunk öröksége a jövőnk lehetősége” — az újszászi Orczy-kas- tély külső felújítása című pályázati projekt zárórendezvényét május 31-én, kedden rendezik meg. A ... kivitelezésnek köszönhetően immár megújult környezetben élhetnek az idősotthon lakói. SZ0U0N.hu További szolnoki információk a SZOUOH.hu hírportálon olvashatók. HIRDETÉS g| PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (5000 Szolnok, Kossuth tér 9. sz.) egyfordulós pályázati eljárás keretében elidegenítésre meghirdeti a Szolnok, Dr. Szana Antal út 28. szám alatti, 2253 hrsz.-ú 736 m2 nagyságú, „kivett lakóház, udvar, gazdasági épület” megnevezésű ingatlant. Az ingatlan megtekinthető: 2011. június 6., hétfő 10.00 óra. A pályázati kiírás átvehető: 2011. június 1 -tői június 8-ig (ingyenesen), hétfőtől-csütörtökig naponta 8.00-16.00 óráig, pénteken 8.00.-13.30 óráig. Az ajánlat benyújtásának időpontja: 2011. június 14., 8.00-16.00 óráig. A pályázati kiírás átvételének és az ajánlat benyújtásának a helye: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Gazdasági Igazgatóság Vagyongazdálkodási Osztály, Szolnok, Kossuth tér 1„ I. em. 115. szoba. Ajánlatok elbírálása: Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2011. júniusi ülésén bírálja el. Az ajánlatokat a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően kell benyújtani. A vagyongazdálkodási hatáskör gyakorlója fenntartja azt a jogát, hogy érvényes ajánlat/ok esetén is a pályázatot eredménytelennek minősítse. Bővebb felvilágosítás az 56/503-410 és az 56/503-506-os telefonon, valamint az ajánlat benyújtásának helyén kapható. Szalay Ferenc polgármester ÉRETTSÉGIZŐK FIGYELEM! —— A szolnoki Magiszter Alapítványi Középiskola a 2011/12-es tanévben érettségire épülő OKJ-s szakmaképzést indít grafikus, keramikus, alkalmazott fotográfus, szobrász és festő szakokon. A képzés kétéves, nappali rendszerű. Jelentkezési korhatár 18-21 év. Meghirdetjük továbbá új képzési lehetőségünket, az on-line tanulási formát, a digitális iskolát. Személyes konzultáció kéthetente. Folyamatos, egyénre szabott segítségnyújtás, gyakorló és beadandó feladatok interneten keresztül. A jelentkezés feltétele a betöltött 18. életév. A 9-10. évfolyam ingyenes, térítési díj csak a 11 -12. osztályban. Érdeklődni lehet a 06/70-417-1737-es telefonszámon ill. személyesen Szolnokon a Mátyás király út 20. alatt. k ____________________________________________________smJ I\í BE RLETSZUNET! SZIGLIGETI SZÍNHÁZ fcRODY SÁNDOR WIT', y'yk ■ A NAGY SIKERRE VALÓ TEKINTET ■’ AZ-fuBf RÖGZÍTI - "I Á TANÍTÓNŐ CÍMŰ ELŐAD«« 2011. JÚNIUS 10-ÉN 19:00ÓRÁK A TANÍTÓNŐ '"■WTPW»!. A JEGYEK KORLÁTOZOTT S KAPHATOK A SZIGLIGETI SZ.I . JEGYIRODÁJÁBAN! KW rtttvM ajc o-stvfU'L /