Új Néplap, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-26 / 122. szám

2 ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁJUS 26., CSÜTÖRTÖK Y GYORSSZAVAZAS személyi Barta Kálmán is bemutatja a saját hajómodelljeit Modellezőmajálist tart május 28-án a csónaká­zótónál a Kisújszállási Lövészklub modellező szakosztálya. Barta Kálmán szakosztályvezető is bemutatja saját modelljeit, melyek közül több hajót vízre is bocsát majd. de Az önkormányzatok nem tudnak mentességet adni a szemétszállítási probléma nem egyedi, és nem csak Ken­gyelre jellemző. Berta Mihály elmondta, már sokan megke­resték, például Kunhegyesről, Nagykörűből, Tiszaßredröl is olyanok, akik nem értik, mi­ért kell fizetniük akkor, ami­kor ki sem teszik a szemét- gyűjtő edényüket a ház elé. Az önkormányzatok azonban egyáltalán nem tudnak men­tességet adni a szemétszállítá­si díj fizetése alól, mert az így kieső díjat akkor nekik kelle­ne befizetniük. íjászbemutató Bene Sándor vezérletével a Hortobágyon A karcagi Pusztai Róka Nomád Hagyományőr­ző Egyesület lovasíjász-bemutatót tart a hét vé­gén a Hortobágyon Bene Sándor vezetésével. Ott lesznek Kétpón, a Jászkun Szala rendezvé­nyen is, és már edzenek balatoni túrájukra, de Sziráki András munkáját ismerték el a szakmában A Mezőgépgyártók Országos Szövetségének díszoklevelét és plakettjét vehette át dr. Sziráki András, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke. Ezzel sok éves munkáját ismerték el. ti Már igényelhetik a gazdák a kedvezményes agrárhitelt Megjelent az Agrár Forgóeszköz Hitelprogram részleteit tartal­mazó közlemény a Magyar Fej­lesztési Bank (MFB) honlapján. A hitel célja a mezőgazdasági termelés, elsősorban az állatte­nyésztés versenyképességének javítása. Felvehetik őstermelők, egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, szövetkezetek vagy európai részvénytársaságok. A termelők 1-50 millió forint között, a termeltetők 250 millió forintig vehetik igénybe a ked­vező kamatozású hitelt. Az MFB felügyeletével zajló hitelprog­ramban való részvételhez önerő nem szükséges. A 15 milliárd forintos keretből tízmilliárdot az állattenyésztés szereplői, ezen belül ötmilliárd fo­rintot a sertés- és baromfiágazat­ban tevékenykedő integrátorok igényelhetnek. A fennmaradó öt­milliárd a növénytermesztésből, kertészetből élő gazdákra vár. A kölcsön nem használható fel beruházás finanszírozására, hitel- kiváltásra, áfa finanszírozására, kivéve, ha a vállalkozás áfa vissza­igénylésére nem jogosult Nem for­dítható továbbá export finanszíro­zására, olyan forgóeszköz finan­szírozására, amelynek összegét a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján rögzítik. Nem használható fel üzletrész, részvény vásárlására sem. ■ Jászágó ismét képviselő­testületet választ Jászágón június 19-én időközi önkormányzati választást tarta­nak. Az elmúlt hét végén zárult le a jelöltállítás. Mint azt dr. Mudris Andrásné körjegyzőtől megtudtuk, négy polgármester­jelölt, illetve 12 képviselőjelölt méreti meg magát. A polgár- mester mellett négy képviselői helyre pályáznak a jelöltek. A négy polgármesterjelölt Abonyi Tünde (független), Mo­zsár Lászlóné (független), dr. Szlávik József (független), Var- gáné Mezei Emőke (Jobbik). Áprüis 8-án soron kívüli testü­leti ülésen, képviselői kezdemé­nyezésre, négy igen és egy nem szavazat arányában oszlatta fel magát a testület. ■ B. CS. A múzeumnak adták, a tiszaföldvári Tiszazugi Múzeumnak adományozták György Józsefnek, a helyi gimnázium első igazgatójának a hagyatékát. Ké­pünkön Ferenczi György nyugdíjas igazgató rendezi az értékes iratokat. MEGYEI TÜKÖR Sok településen gond a lakosoknak, hogy akkor is fizetniük kell a kuka­ürítésért, amikor nincs is szemetük. Berta Mátyás az elsők között volt, aki úgy határozott: ő csak a ténylegesen elvégzett szolgáltatásért fizet. Baranyi György Konok ember a kengyeli Berta Mátyás. Mióta közel másfél éve nála jártunk, azóta is tartja ma­gát ahhoz: nem hajlandó fizetni a hulladékszállítási díjat. Jobban mondva csak annyit hajlandó fi­zetni, ami szolgáltatást szerinte elvégeztek. Úgy van vele ugyan­is, hogy ő nem rakja ki annyi­szor a kukáját - mert nincs any- nyi szemete -, mint ahányszor azt kiszámlázzák neki. Márpe­dig nem óhajt el nem végzett szolgáltatásért fizetni. — Tavaly nyolcszor volt kint a kuka, s ennyi ürítéséért befizet­tem 2600 forintot. Idén eddig csak kétszer raktam ki a kukát. Az önkormányzattól persze sor­ra kaptam a fizetési felszólításról az értesítést. Legutóbb május 12- én, 18 046 forint hulladékdíj és kezelési költség adók módjára behajtható köztartozás megfize­téséről - mutatja a dokumentu­mokat Berta úr. Bár igaz, hogy odaírták a felszólítások végére, hogy 8 napon belül rendezni szí­veskedjen az elmaradást, ellen­kező esetben a „végrehajtási cse­lekménytől” eltekinteni nem tud­nak, de erre még nem került sor. A férfi igazának keresése során az elmúlt egy évben megjárt már közigazgatási hivatalt, országgyű­lési képviselőt, munkaügyi bíró­A kukásautó minden héten jön a szemétért Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: ;on ... . / SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. ságot, de előrelépés nem történt az ügyben.- Meglepetésként ért, hogy a múlt héten már nem a Török­szentmiklósi Kommunális Szol­gáltató Kft.-től jött a csekk, ha­nem a Remondistól. Mint kide­rült, időközben az önkormány­zat a Remondisszal szerződött. Viszont mi, a lakosok nem kö­töttünk a Remondisszal semmi­féle szerződést. Jött is egy, dup­lájára emelkedett, 4550 forintos számla a szemétszállítási díjról. Ráadásul a január 1-től márciu­si 3-ig szóló számlán 13 ürítést számoltak el, miközben csak kétszer volt kint a kukám. Én bi­zony nem fogok fizetni, és ezt so­kan mások is így gondolják. Berta úr elment a polgármes­teri hivatalba, ahol megtudta: ezt ki kell fizetnie, mert utólag kül­dik majd ki az új szerződést.- Nem fogom aláírni, mert nem tudom kifizetni. Az sem ér­dekel, ha nem visznek el egy de­ka szemetet sem tőlem, meg tu­dom oldani a keletkezett hulla­dék hasznosítását. Igaz, 300 fo­rint kedvezményt kaptam, mivel rokkantnyugdíjas egyedülálló vagyok — teszi hozzá Berta Má­tyás, aki nemzetközi bírósághoz is hajlandó fordulni az igazáért.-A hulladékszállítás kötelező közszolgáltatás, ezzel Berta úr is tisztában van - ezt már Nagy Szi­lárd polgármester erősíti meg. Decemberben valóban lejárt a szerződésük a törökszentmikló­si kft.-vel, ezt követte egy három hónapig tartó közbeszerzési eljá­rás az új szolgáltatóra.- Addig ideiglenes szerződést kötöttünk a Remondis Szolnok­kal, majd a közbeszerzési eljá­rást a Remondis Kétpó nyerte el. A lakóknak kiküldött csekkek arról a három hónapról szóltak, amíg a közbe­szerzés zajlott. Éppen ezért nem is kaptak szerződést még a la­kók, azokat most fogja küldeni a szolgáltató a következő számlá­val — mondta Nagy Szilárd. A polgármester hangsúlyozta: ed­dig is nehezen tudta fizetni az önkormányzat a szemétártal­matlanítási díjat a lakosok he­lyett. Ám mint szinte vala­mennyi önkormányzat nehéz helyzetbe kerültek, dönteniük kellett: vagy a csőd felé indítják el az önkormányzatot, és tovább fizetik a díjat, vagy ráterhelik a la­kosokra, és elkerülik a csődhely­zetet. — Ezért kapnak a lakosok emelt összegű csekket, és nem a szolgál­tatóváltás miatt. A képviselő- testület egyhangúlag úgy döntött, hogy ezt a lakosokra át kell hárí­tani, bár tudjuk, nagyon fájó ez a lépés — hangsúlyozta a polgár- mester. — Ezért a szolgáltatót ar­ra kérjük, hogy havonta számláz­zon, mert ez is segít a lakosok­nak. Az egyfős háztartások pedig valamivel kevesebbet fizetnek. Tárgyalásokat folytatunk azért, hogy a lakosságnak könnyebb le­gyen. A szolgáltató cég igazgatója csütörtökön itt lesz a testületi ülésünkön, és elmondja, hogy milyen lehetőségeink vannak. Megvizsgáltuk azt is, hogy a kukákat vo­nalkóddal lássuk el, ami a tényleges szemétmennyi­séget mérné, de ez sem jönne ki olcsóbban, mert az alapdíjat meg kell fizetni. Kérjük a lakókat, ért­sék meg, nincs más választásunk. Az önkormányzatnak az ártalmat­lanításért fizetendő évi 8,5 millió forintra szüksége van ahhoz, hogy működőképes maradjon - mond­ta Nagy Szilárd, hozzátéve: a la­kosság túlnyomó többsége megér­tette és tudomásul vette, hogy az önkormányzatnak nem volt más Ide aztán jöhetnek a végrehajtók, én nem fizetek el nem végzett szemét­választása. szállítási szolgáltatásért! — mondja a kengyeli Berta Mátyás 1 Ön szerint ki fizesse a szemétdíjat? Jász összefogás: immár pénzügyi szolidaritás is A Jász Önkormányzatok Szövet­sége (JÖSZ) kezdeményezésére elindították az úgynevezett kis­térségi szolidaritási alap létreho­zásának előkészítését. Mint azt Eszes Béla elnök lapunk érdek­lődésére elmondta, a tizennyolc jászsági önkormányzat közül ed­dig tizenkettő már írásban rögzí­tett határozatot hozott a szándék támogatásáról. A többiek az el­következő napokban tárgyalnak a kérdésről. A pénzügyi alapba a jász települések iparűzési adó­juk meghatározott részét (na­gyobb települések három ezre­lék, kistelepülések hat ezrelék) fizetnék be. Az így összegyűlt összeg segítségével egyrészt szo­lidaritást vállalnának az egyes településekkel, visszatérítendő gyorssegítséget tudnának nyúj­tani. Másrészt pedig lehetőséget teremtenének fejlesztéseik meg­valósításának előmozdítására is. A szándéknyilatkozatok beérke­zése után dolgoznák ki részlete­sen, hogy milyen feltételek mel­lett lehet pénzhez jutni az alap­ból. Az első befizetés várhatóan 2012. március 31-ig történne meg.- Kezdeményezésünkkel a kormányzat számára is szeret­nénk példát adni, hogy az önkor­mányzati rendszer, illetve a kis­térségi feladatok finanszírozásá­ban miként lehetne meghatároz­ni az iparűzési adó elosztását - mondta Eszes Béla. ■ B. CS. Örök küzdelem a kukadíjjal? panasz Fizetni kötelező, még ha nincs is szemét a hulladékgyűjtő edényben

Next

/
Oldalképek
Tartalom