Új Néplap, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-20 / 117. szám

4 l— ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁJUS 20., PÉNTEK KISÚJSZÁLLÁS ES KORNYÉKÉ HHIÜRBi Ötvennyolc civil szervezetet támogattak Kisújszállás önkormányza­ta idén is támogatta a helyi civil szervezeteket. Az erre a célra biztosított keretből lehetett pályázni helyi kiad­ványok segítésére, nyári tá­borok szervezésére és a székházak üzemeltetési költségeinek támogatására. A keretből több mint 1,7 milliót kapott az ötvennyolc pályázó. A megmaradt 362 ezer forintot a rendezvény­keretbe csoportosították át. Vidéki csapatokkal ismét lesz focitorna a kenderes! Apáczai Csere János Általános Iskola a má­jus 9-től tartó Apáczai-hete- ken sok színes programmal várta a diákokat és szülei­ket. A program zárásaként május 21-én a sportpályán tartják az V. Tátrai József labdarügó-emléktornát, me­lyen a kenderesiek vidéki iskolák versenyzőivel mérik össze focitudásukat. A szemyei ovisoknak vittek ajándékot Kisújszállás testvértelepü­lésének, Szernye óvodai kö­zösségének szerveztek gyűj­tést nemrég felszereltségük, játékaik bővítésére. Sokan megmozdultak a nemes cé­lért, így az összegyűlt ado­mányokat, a játékokat, a ját­szótéri elemeket és a nyolc öltözőszekrényt már a kis- újiak át is adhatták a szer- nyei óvodának. Bronzérmet kaptak főztjükre a hét végi bogácsi Vendéglá­tó Iskolák Országos Szabad­téri Főzőversenyén a Kende- resi Szakiskola, Középiskola csapata: Szilágyi Dóra, Var­ga Zsolt. Hubai Gergő, Pin­tér Martin, Ruska Róbert, Túró Ádám, Barhács Zoltán bronzérmet kapott grillezett és bográcsos ételkülönleges­ségeire. A zsűri hagyomány- őrző standjukat különdíjjal jutalmazta. Felkészítő tanár Wilheim György volt. SZ0U0N.hu További karcagi és Kisújszállás és környéki hírek a SZ0U0N.Hu hírportálon. Ráférne a siker a gazdákra panasz A sok eső után most az aszály jelent nagy gondot A Karcagi Cserhát Kft. is termel indián rizst. A vetéshez készíti elő a kisúji vetőmagot Nagy Lajosné és Diószegi Imre. A kisúji gazdálkodók szá­mára az idei év nem a legjobban indult, hiszen a belvíz miatt késésben vannak a vetéssel. Van, aki már most látja, búza­termése felét elvitte a víz. A térségben több ezer hektáron van berendezett rizstelep, ahol indián rizst is termelnek. Dáróczi Erzsébet- A hét végi 30 milliméternyi csapadék az utolsó utáni pilla­natban érkezett, mert nagyon száraz a talaj. A március végi belvíz és az áprilisi hideg nem kedvezett a tavaszi vetésnek. A mostani meleg, napos időben azonban szépen haladunk az el­maradt munkákkal — mondta Kertész Ferenc, a Kerbán Kft. ügyvezető igazgatója.- Már befejeztük a 195 hektár fe­hér rizs vetését, a tervezett negy­ven hektár kukorica is el van vetve, szépen sorol. Jó lenne rá egy újabb áztató eső. A napra­forgó vetését is befejezzük a hé­ten. Sajnos a lehetetlen áprilisi időben sok területünkön állt a víz, most pedig már jó lenne egy kis eső, mert a kalászos növé­nyek gyengék, fejletlenek. Az őszi búzánk helyzetét aggasztó­nak látom, a belvíz miatt a 60-70 hektárból jó, ha 40 hektáron 2­2,5 tonnás hektáronkénti átlag­gal számolhatunk. Ez már több­milliós bevételkiesés. Sajnos ezen területünkön nem lehet ön­tözni, így a természetre vagyunk utalva - folytatja Kertész Fe­renc, aki szerint a szélsőséges tavasz miatt a kalászosoknál számolni kell a kártevők és kór­okozók erőteljes megjelenésével, így az ellene való védekezés szintén pluszköltséget jelent a gazdáknak. A Nagykunságban többen ter­melnek rizst. A nálunk is jól is­mert, hagyományos fehér rizs mellett indián rizst. Ilyet a kisúji- ak mellett a karcagi és a mező­túri határban is vetnek idén.- A felvásárló kisújszállási In­dián Rizs Kft. öt termelővel áll kapcsolatban, és 870 hektáron termeltet vadrizst — tudtuk meg Chrappán György ügyvezető igazgatótól. A kft.-nek a 480 hek­táros bérelt rizstelepéből 420 hektár van bevetve.- Április második felében el­kezdtük a szükséges talajmun­kákat, majd a vetést, méllyel két hét múlva végzünk. Mivel tavaly közel egyszerre érett be az ösz- szes rizs, idén szakaszosan ve­tünk, hogy a feldolgozás ne je­lentsen gondot. A feldolgozott rizs 90 százalé­kát nyugat-európai partnereik­nek értékesítik. Ám az utóbbi időben érzékelhető egy 20 száza: lékos hazai fellendülés a reform- táplálkozás elterjedése miatt, másrészt, mert a vadrizst a liszt­érzékenyek is fogyaszthatják. Ma az Európában fogyasztott rizs 30 százaléka a kisújszállási üzemből származik.- Mivel speciális termék, ne­héz árat emelni. Évek óta 280 fo­rint a kilónkénti felvásárlási ár. A másik probléma, hogy két évig mi is kaptuk a nemzeti kiegészí­tő támogatást, most már nem. Ez azért sajnálátos, mert ugyan­azon a rizstelepen, ugyanazon a költségszinten kell termelni, mint a hagyományos rizst. A tá­mogatás hektáronként közel 200 kilogramm indián rizs ára volt, ezt a kiesést termésátlag­növeléssel nehéz lesz ellensú­lyozni - véli a cégvezető, aki épp ezért keresi a több lábon állás le­hetőségét. Kölessel is foglalkoznának, mert megérné- A HÁNTOLÓKAPACITÁS jobb ki­használására alternatíva lehet a köleshántolás — magyarázta Chrappán György. — Mivel ilyet még nem végeztünk, most néz­zük meg a szakmai részét Fel­dolgozott termékre volna igény, és a környéken meg is lehetne a kölest termelni Reményeink szerint nem túl nagy átalakítás­sal a hántolónk alkalmas len­ne erre. Keressük a forrást az átalakításra, 2012-ben szeret­nénk beindítani a köleshánto- lást az üzemben. Ez plusz mun­kahelyeket jelentene, másrészt az üzem hosszabb szezonban tudna dolgozni, s két nagyon egészséges terméket tudna biz­tosítani a lisztérzékenyeknek. Majd 60 millióval tartoznak a településnek az adózók — Kisújszálláson az önkormány­zat adóbevételeinek jelenlegi hátraléka meghaladja az 59 mil­lió forintot. Ez nemcsak az adót rendesen fizetők jogos felhábo­rodását váltja ki, hanem a város­nak is kárt okoz, mert az összeg valahonnan hiányzik — magya­rázza Kecze István polgármes­ter.. Megközelítően ennyi a mű­vészeti iskola éves költségveté­se. - A „felelős gazdálkodás” fo­galmába bele kell értenünk a vá­rost megillető bevételek besze­dését, ha kell, behajtását, végső esetben a végrehajtást is. Ez nép­szerűtlen feladat, de a hátralé­kok befizetése érdekében az ed­digieknél sokkal hatékonyabban kellett intézkednünk. A nyilvá­nosság erejét is felhasználva és abban bízva, a napokban az adó­tartozásokról tájékoztató jelleg­gel, utcánkénti kimutatást közöl­tünk az önkormányzat újságjá­ban, a Kisbíróban. E szerint a hét adónemben 3203 a hátralékosok száma. A legnagyobb, 30,4 milliós a kint­lévőség a helyi iparűzési adóból, több mint 12 millió a késedelmi pótlék, bírság összege, 6,4 millió a magánszemélyek kommunális adójában az elmaradás. A hátra­lékok behajtását a polgármeste­ri hivatal végzi.- Szeretném felhívni a hátra­lékkal rendelkezők figyelmét az adó önkéntes megfizetésére, mert ha ehhez bírósági végre­hajtó segítségét is igénybe vesz- szük, az adózónak a tartozáson túl a végrehajtás költségét is meg kell fizetni. Ez akár az ere­deti tartozás többszöröse is le­het — mondja a városvezető, aki bízik benne, egyre többen tesz­nek eleget kötelességüknek. Kecze István ________________________Mire készül most? _______________________________ Sz akadáti Orsolya néprajzos Futás életmentő készülékért dicséretes Ősszel folytatják a jótékonysági akciót Berettyóújfaluban született, de mára megszerette a Kunságot is Szakadáti Orsolya, ugyanis szep­tember óta a kisújszállási Arany János Általános Iskolában angolt tanít 4-8-osoknak.- Félállásban, mert idén vég­zem a Debreceni Egyetem Böl­csészettudományi Karának an­gol-néprajz szakán — magya­rázza Orsi, akinek nagy kihívást jelentett a gyerekek oktatása és nevelése. - Ez kezdő tanárként nem könnyű feladat, de próbá­lom a legjobb tudásomnak meg­felelően venni az akadályokat. A tanítás mellett félállásban a Kis­úji Néprajzi Kiállítóterem nép­rajzosaként is tevékenykedem. Célom a Morgó életének felpezs­dítése. A hagyományok tisztele­te fontos számomra, én magam is évek óta néptáncolok. Szeret­nék minél több olyan programot és kiállítást szervezni a Morgó­ban gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt, amely felkelti a kisúji lakosság és az ide látogatók ér­deklődését is. A gyerekeket mú­zeumpedagógiai foglalkozáso­kon keresztül szeretném megis­mertetni a szellemi és tárgyi néprajz elemeivel, hogy érték­nek, megőrzésre és továbbadás­ra érdemes dolognak tekintsék az elmúlt idők hagyományait, tárgyait, szokásait. A napi mun­ka mellett már javában szervez­zük a Morgóban a következő ki­állítást is, mely május 27-én nyí­lik Benedek Csaba, dr. Bartha Jú­lia és Tarczali Anikó közremű­ködésével, Nemzeti jelképeink címmel. Június 15-én pedig a kisúji halászléfőző versenyhez kapcsolódóan halász-vadász-ma- darász kiállításunk lesz. ■ Az „Összefogás az életért” elne­vezésű kisúji csapat szervezői szombaton a városközpontban jótékonysági futást rendeztek. A nevezési díjból defibrillátorra gyűjtöttek, amit a tűzoltóságon helyeznének el, hogy a nap 24 órájában elérhető legyen. Össze­sen 388 fő nevezett, a legidő­sebb induló a 82 éves Blum End­re, a legfiatalabb alig volt két hó­napos, őt édesanyja babakocsi­ban tolta. A nevezési díjakból 203 ezer forint gyűlt össze. Mi­vel ez kevés a készülékre, így a szervezők ősszel folytatják a jó- I tékonysági akciót, mert minden- f képpen szeretnék megvásárol- í ni a városnak az életmentő ké- I szüléket. ■ Szülők, gyerekek közösen vettek részt a jótékonysági futáson Chrappán György a h. tolt és hánl lattan indiá rizzsel^^

Next

/
Oldalképek
Tartalom