Új Néplap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-15 / 88. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. ÁPRILIS 15., PÉNTEK 13 KÖRKÉP Fű alatt lapult a lopott vashulladék-rakomány Szerdán délelőtt az egyik nyomozó egy lovas kocsira lett figyelmes, mely a Földvári út felé haladt. Megállította és ellenőrizte annak hajtóját, majd a kocsi rakományát, mely első látásra frissen vágott fűvel volt megpakolva. A zsarut azonban nem lehetett megtéveszteni, észrevette, hogy a fű alá mindenféle vas anyagok vannak rejtve. Mint később kiderült, félmillió forintot érő lopott holmi hevert a frissen vágott pázsit alatt, melyeket korábban egy kft. telephelyéről lopott el a 21 éves helybéli férfi - tudatta csütörtökön Szabó Zita őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. ■ Vízbe fojtják a károkat okozó gyomnövényt Úgynevezett vízbefojtási eljárással próbálja meg a Kö- tikövízig visszaszorítani a keserű csucsor gyomnövényfertőzést a Nagykunsági-főcsatornán - tájékoztatta lapunkat Lovas Attila igazgató. Jelezte: a nagy területen elterjedt káros gyomnövény a hordozója a burgonya, illetve paradicsomféléket súlyosan károsító baktériumfajtáknak, ezért a keserű csucsor fertőzése elleni védekezést a megyei MgSzH növény- és talajvédelmi igazgatósága határozatban rendelte el. A védekezés lehetőségeit a szakemberek már tavaly megvizsgálták. A vegyszeres irtás lehetőségét elvetették, ugyanis a közeli Földek öntözéséhez a csatornából veszik a termelők a vizet. A kézi gyérítés idén közmunkások bevonásával a megközelíthető helyeken elkezdőHIRDETÉS dött, azonban a nagymértékű gyomborítottság miatt ez a módszer sem jelent hatékony és végleges megoldást. A keserű csucsor égetéssel való eltávolítására viszont a növényzet magas nedvességtartalma, valamint környezetvédelmi szempontok miatt nincs lehetőség. A szakemberek ezért egy kísérleti módszerrel, a gyom úgynevezett vízbefojtásával próbálkoznak, vagyis a Nagykunságifőcsatorna egy csaknem 20 kilométeres szakaszán (a 14. sz. örményesi és a 31. sz. kétpói műtárgy között) a nyári vízszinthez képest egy méterrel megemelik a vízszintet, amelyet minimum két héten keresztül tartanak, hogy a növény hajtásai a víz alatt elpusztuljanak. A vízszintet április közepéig emelik, majd május elseje után kezdik csökkenteni. ■ SZIGLIGETI SZÍNHÁZ Szolnok 2011. május havi műsora NAGYSZÍNPAD 3. kedd 19 óra ÄZ ÜVegCipŐ Vendégjáték a Bp-i Thalia Színházban 4. szerda 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Ódry-bériet 5. csütörtök 11 óra Négyszögletű Kerek Erdő Gyerekelőadás 19 óra Ármány és szerelem Hegedűs-bérlet 6. péntek 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Csortos-bérlet 7. szombat 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Berky-bérlet 8. vasárnap 15 óra Ármány és szerelem Latinovi ts-bérlet 10. kedd 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Jászai-bérlet 11. szerda 15 óra Négyszögletű Kerek Erdő Gyerekelőadás 19 óra Ármány és szerelem Madách-bérlet 12. csütörtök 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Iványi-bérlet 13. péntek 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Major-bérlet 14. szombat 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Bajor-bérlet 15. vasárnap 15 óra Jézus Krisztus Szupersztár Upor-bérlet 17. kedd 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Bérletszünet 18. szerda 11 óra Négyszögletű Kerek Erdő Gyerekelőadás 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Pécsi-bérlet 19. csütörtök 19 óra Ármány és szerelem Básti-bérlet 20. péntek 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Rátkai-bériet 21. szombat 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Lehár-bértet 23. hétfő 19 óra Hajnalban, délben, este Vendégjáték Szegeden a Regionális Kamaraszínházi találkozón 22. vasárnap 15 óra Jézus Krisztus Szupersztár Örkény-bérlet 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Ruttkai-bérlet 24. kedd 15 óra Jézus Krisztus Szupersztár Dajka-bérlet 25*S$ída 19 óra Ármány és szerelem Kiss Mányi-bérlet /26. csütörtök 11 óra Négyszögletű Kerek Erdő Gyerekelőadás v (jf óra y léziis Krisztus Szupersztár ^Góron-bérieT^ 27. péntek 19 óra Ármány és szerelem Csortos-bérlet 31. kedd 19 óra Jézus Krisztus Szupersztár Tímár-bérlet Szín-Mű-Hely 8. vasárnap 19.30 óra Kaland 14. szombat 15 óra Kaland 19. csütörtök 15 óra Szeretet versek Murányi liszlé előadása 24. kedd 19.30 óra Csupa balláb 27. péntek 19.30 óra Én, Szegény Sudár Anna Bálint Márta előadása 28. szombaton 19.30 Roncsderby Szigligeti Színházszervező- és Jegyiroda: Szolnok, Kossuth L. utca 17-23. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9.00-17.00 óráig. Telefon: (56) 422-902 E-mail: iegviroda@chello.hu www.szigligeti-szinhaz.hu A színház a műsorváltoztatás jogát fenntartja! A Pannon-gáztároló homokkő rétegei valószínűleg Jász-Nagykun-Szolnok megye területére Is benyúlnak. Képünk Illusztráció. ígéretes gázmező Keviben gazdaság Kitermelési engedélyt is kért a koncessziótulajdonos Jelentős felfedezés, hatalmas gázmező a Dunántúlon, a Dráva-medencében, szólt a hír az elmúlt napokban. A sikert elérő cég néhány éve már Túr- keve és Mezőtúr határában is kutat. A próbálkozásokat errefelé is siker koronázhatta, hiszen a cég nemrég kitermelési engedélyért folyamodott. L. Murányi László Dr. Molnár Józseftől, a Szolnoki Bányakapitányság vezetőjétől megtudtuk, hogy Magyarország második legnagyobb szénhidrogén-kutató cége, a Magyar Horizont Kft., Túrkeve határában 2010-ig összesen tíz, Mezőtúr térségében pedig további egy próbafúrásra kért és kapott engedélyt. A fúrások sikeresek lehettek, mert a túrkevei kutak közül kettőre már tavaly termelésbe állítási engedélyt is kért a Horizont. A Közép-Tiszavidéki Kör- nyezetyédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség honlapján fellelhető dokumentumokból kiderül: a cég gyűjtőközpont kiépítését tervezi a Túrkeve Ny-5 kúthoz kapcsolódva. A gyűjtőközpontba a Túrkeve kutatási terület termelvényeit tervezik összegyűjteni, hogy onnan továbbítsák - vezetéken—a Mól endrődi gázüzemébe. Ugyancsak engedélyt kért és kapott a koncessziótulajdonos a Mezőtúr É-l jelű gázkút termelésbe állítására is. A dokumentumokból kiderül: a mezőtúri gáz- kúttól a túrkevei gyűjtőtárolóba szándékozik átvezetni a vállalkozás a termelvényt, hogy onnan továbbítsák azt Endrőd felé. A túrkevei és mezőtúri kutatásokkal kapcsolatban megkerestük a Magyar Horizont Kft.-t a jelenlegi. 2010 végétől hatályos szabályozás szerint kizárólag koncessziós szerződés keretében lehet szénhidrogén- kutatási jogosultságot szerezni Magyarországon. A kutatni kívánó cég az adott területre kiírt koncessziós pályázat megnyerésével, majd a koncessziós szerződés megkötésével szerez kutatási és bányászati jogosultságot. Szeizmikus mérésekkel - kibocsátott és visszaverődő rezgéshulláis, ám a cég képviselője elhárította az érdeklődést. Azt mondta, sehol az országban, egyetlen munkájuk kapcsán sem kívántak eddig a sajtóban szerepelni, s ugyanez vonatkozik megyénkre is. Megtudtuk azonban, hogy a Magyar Horizont Kft. az említetteken túl, újabb négy kutatófúrásra kért nemrég engedélyt ebben a térségben. Ez egyértelműen azt jelzi a szakma és a nagy- közönség számára is, hogy Túrkeve és Mezőtúr alatt valószínűleg jelentős szénhidrogénvagyon húzódik meg. Ezt erősíti az is, mok értékelése révén — megállapítja, hogy vannak-e a mélyben olyan földtani szerkezetek, amelyekben elvileg földgáz gyűlhetetttössze, majd pedig dönt a kutatófúrások helyéről. A kutatófúrás eredményének kiértékelése után kap választ arra, hogy talált-e gáz- vagyont, és mekkorát. A Magyar Horizont Kft. Mezőtúr és Túrkeve térségében lévő kutatási területe egészen Török- szentmiklósig húzódik. hogy a Horizont fúrási találati arányát a legjobbak között tartja számon a gázos szakma. Legutóbb például egymás után három sikeres fúrást is végeztek a Tiszántúl környező területein - Békés és Hajdú-Bihar megyében, Okány, Körösújfalu és Zsa- dány térségében is. Az ott „megcsapolt", 1700-2500 méter mélyben lévő Pannon-gáztároló homokkő rétegei valószínűleg Jász- Nagykun-Szolnok megye területére is benyúlnak. Mit jelentene Túrkevének, ha a gázkitermelési várakozások valóra válnának? Dr. Szabó Zoltán polgármester így vélekedik erről:- Sokat. Egyfelől az iparűzési adóval. A tavaly decemberi adófeltöltés alkalmával például máris hatvanmillió forintot fizettek be az önkormányzatnak, ami az ebből az adófajtából tervezett teljes bevétel fele. Ha megindul a nagyüzemi kitermelés, ez még lényegesen több is lehet. Az érem másik oldala viszont, hogy a cég nehéz járművei jelentősen rontottak a Kuncsorba felé vezető, bennünket a világgal összekötő út állapotán. Holdbéli táj lett belőle. Jó lenne, ha a Magyar Horizont partner lenne abban, hogy ez a helyzet javuljon. Milyen út vezet el a gázvagyon megtalálásához? A nyár pollenjei keserítik az allergiások életét Az Országos Közegészségügyi Intézet legfrissebb adatai szerint országosan lecsengőben van a mogyoró és az éger pollenszórása és fokozatosan csökkent a citrus- és tiszafaféléké, a szilé. Tetőzik a nyáré és a kőrisé, emelkedik a tölgy, a nyír, a juhar, a fűz pollenszórása. Szolnokon Ta szil alacsony, a kőris, fűz, tölgy, nyír közepes, a citrus- és tiszafafélék és a nyár magas, így minden allergiásnak tüneteket okozó arányban volt jelen a levegőben. Az allergén kültéri gombaelemek pollenszórása országszerte jelentősen megemelkedett, Szolnokon azonban a vizsgált időszakban alacsony volt a koncentrációja. ■ HIRDETÉS Árverési hirdetmény Ingatlan értékesítésére A MÁV Ma^ar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.) (továbbiakban Kiíró) nyilvános árverést birdeta tulajdonában lévő alábbi ingatlanok értékesítésére. Az árverés lebonyolítója a MÁV Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1136 Budapest. Pannónia u. 11.) (továbbiakban: MÁV Vagyonkezelő Zrt) a kiíró képviseletében. Sorsz. Település Helyrajzi szám Művelési ág Terület /ha, m2/ Árverési biztosíték (Ft) Kikiáltási ár (Ft) (nettó összeg) Értákesftás módja 1. Szolnok 8163/41 Kivé« üzemi terület 2193 ni 900.000.9.000.000.árverés 2. Szolnok 5372/16 Kivett beépítetlen terület 212 m2 200.000.3.600.000.árverés Szolnok 5372/17 Kivett beépítetlen terület 630 m2 Az árverés során tett ajánlat nettó érték, a kialakult vételárat 25 Yos ÁFA terheli. Az árverés helye: 4024 Debrecen. Piac u. 18. szám I. em. Tanácsterem Az árverés Időpontja: 2011. május hé 19. nap 10.00 éra Az árverési eljárással, a részvételi lehetőségekről és az ingatlanok megtekintésének lehetőségével kapcsolatban további információ kérhető a 06/1-513-12-42,06/30/ 217- 0449 telefonszámon munkaidőben 9-15 óra között. Részletes árverési kiirásunkawww.mav.hu és a www.mav-vaevonkezelo.hu honlapokon olvasható. A MÁV Vagyonkezelő Zrt. az árverési hirdetményt indoklás és költségtérítés (kivételt képez a megvásárolt dokumentum árának kamatnélküli visszafizetése) nélkül visszavonhatja. A MÁV Vagyonkezelő Zrt az árverési hirdetményt és az Árverési Kiírást kiegészítheti, illetve módosíthatja, visszavonhatja az árverés megkezdéséig. Budapest, 2011. április 15. MÁV Vagyonkezelő Zrt Területi Központ 4024 Debrecen, Piac u. 18. www.mav.hu«www.mav-vagyonkezelo.hu