Új Néplap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-13 / 86. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. ÁPRILIS 13., SZERDA MEGYEI TÜKÖR 3 ■E03H9I Alattyán tartozás miatt leszerelték a vízórát a szakemberek egy háznál, miközben a tulajdonos folyamatosan sértegette a két szerelőt. A munka végeztével a munkások elindultak a helyszínről, azonban a 27 éves férfi két alkalommal megütötte egyiküket. Az elkövetőt a rendőrök előállították — közölte lapunkkal a megyei rendőr-főkapitányság PR- és kommunikációs csoportja, ta Jászjákóhalma a horváth Péter Honismereti Szakkör legöregebb tagját köszöntötte 90. születésnapján. Farkas László férfi és női fodrász 78 éven át gyakorolta szakmáját, és csak 90. évére szűnt meg aktív, adófizető kisiparosnak lenni. A jászberényi ipartestülettől megkapta korábban munkájáért az arany minősítést is. Érdekesség, hogy 20 évvel ezelőtt éppen akkor lett a szakkör tagja, amikor a község bekapcsolódott a Történelmi Lovas Egyesület által szervezett Tavaszi Hadjárat Emléktúrába, így minden évben nagyszabású lovas felvonulással ünnepelhette születésnapját; mivel az éppen annak napján van. ta Tisza-tó A NAPOKBAN megkezdődtek a haltelepítések a tónál, előnevelt csukaivadékok kihelyezésével. Négy helyszínen — Poroszló, Tiszavalk, Tiszafüred és Tiszaszőlős térségében — mintegy 260 000,4-5 centes kis csukát terítettek szét — írta a Sporthorgász.eu. A tápanyagban bővelkedő vízterületen várhatóan ez év végére akár 20 centiméteressé váló ivadékok pár év múlva szép horgászzsákmánnyá válhatnak. A 40 centiméternél kisebb méretű csukákat a horgászok kötelesek visz- szaengedni a vízbe, ta Újszász A BELVÍZI védekezésből adódó szállítói kötelezettségek rendezése érdekében a város önkormányzata előlegben részesült. A megítélt összeg ötszázezer forint. Pintér Sándor belügyminiszter döntött a vis maior támogatás V. ütemében, melyben 43 település kérelme — köztük Újszászé — összesen 100,3 millió forint támogatásban részesült. Korábban már több megyebeli településünk részesült a vis itnaior támogatásokban, bgy SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Súlyosan megsérültek a mentőben. Baleset történt egy mentővel kedden reggel a 4-es főúton, a törökszentmiklósi elkerülőnél. Előzetes információk alapján egy mentőautó egy tehergépkocsi előzésébe kezdett, de előzés közben összeütközött a vele szembe érkező tehergépkocsival, melynek következtében az útárokba hajtottak. A mentőben utazó négy személy információink szerint súlyosan megsérült. Elvágta a saját nyakát rémes esetek Az öngyilkosjelölt könnyű sérülést szenvedett Megdöbbentő látvány tárult a járókelők elé kedden délelőtt a szolnoki Kossuth téren. Egy férfi vérző nyakkal kért segítséget egy autóból az utcán közlekedő emberektől, akik azonnal értesítették a rendőröket. Mátyus Krisztina- Egy 34 éves fiatalember, nyakán vágott sérüléssel feküdt a Ford típusú személygépkocsiban és onnan kért segítséget a járókelőktől, akik értesítették a rendőrséget kedden kora délelőtt Szolnokon, a Kossuth téren - tájékoztatta lapunkat közleményben Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. - A kiérkező mentők még tudtak beszélni a férfival, aki elmondta, hogy a sérüléseit saját magának okozta. A mentők a megyei kórházba szállították. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügy körülményeit - nyilatkozta Szabó Zita. Azt egy: előre még nem tudni, mi vezette tettéhez a fiatalembert. Hogylété- ről a megyei Fietényi Géza Kórházban érdeklődtünk. Dr. Péter Lívia, az intézmény megbízott orvos igazgatója a következőket mondta el: - A mentőszolgálat hozta be a fiatalembert, akit az alapvető ellátás után, felvételre vittek a fül-orr-gégészetre. Ott megállapították, hogy a nyaki erek nem sérültek, csak a felszínes nyakizmok. A beteg nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Miután ellátták, a pszichiátriára szállították. Az elmúlt hetekben sajnos nem csak ez az egy eset borzolta a kedélyeket. Nem telik el nap, hogy ne kerülne elő a föld alól egy csontváz. Koponyára bukkantak csatornamunkások április elején, akik egy vasúti töltés mellett dolgoztak Karcagon—állt egy rendőrségi jelentésben. Viszont nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Ugyanis egy horgász is emberi csontváz darabjait vélte felfedezni a Tisza partján Ti- szapüspökiben. A rendőrség azonnal megkezdte az esetek felderítését szakértők li órákban is földmunkálatok közben Szolnoknál. A Tisza árterén, munkálatok során egy erősen bomlásnak indult, feltételezhetően női holttestet találtak. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében szakértőt rendelt ki az ügyben, az elhalt személyazonosságának és a halál megállapítása érdekében. Végül pedig a tegnapi rendőrségi hírek sem voltak csontvázaktól mentesek. Fegyvernek belterületén ugyanis egy helybeli lakos a gát oldalában ásás közben emberi koponyát és csontokat fedezett fel. Azonnal értesítette a rendőrséget. Ebben az esetben is közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az ügyet. bevonásával. Csontvá zat találtak április 11-én a déRendőrök biztosítják a helyszíneket Bűntény vagy sem? hogy miért került elő mostanában ennyi emberi maradvány, arról Szabó Zitát kérdeztük. - A földmunkálatok sok helyen most kezdődnek meg, csakúgy, mint a Tisza árterületének rendezése. Ezeket a csontokat pedig mind ilyen területen találták. Ha kapunk egy bejelentést, akkor a rendőrök kimennek a helyszínre, biztosítják a területet, majd elkezdődik a helyszíni szemle. Megállapítják, hogy bűnügyi helyszínről van-e szó. Vizsgálják, van-e olyan körülmény, amely bűn- cselekményre, idegenkezűségre utal. Amennyiben az elsődleges adatok nem támasztják alá a bűncselekmény tényét, közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az ügyet — nyilatkozta. A szóvivő elárulta, nehéz és hosszadalmas folyamat lehet az ismeretlen elhunyd személyazonosságának megállapítása, melyekben szakértők vannak a rendőrség segítségére. Ezek a vizsgálatok több hónapig is eltarthatnak. JEGYZET BRIGITTA Mitől szerették meg a munkát? A KISTELEPÜLÉSEK vezetői közül akadtak, akik már korábban megfogalmazták; a köz- • munkaprogram a legfontosabbat nem oldja meg, a munkahelyteremtést. Hiszen joggal érezte becsapottnak magát az, aki minimálbérért dolgozva alig vitt haza többet, mint aki segélyért ült otthon. igaz, hogy a lakosság egy része mindig is örült annak, ha rájuk esett a választás, és részt vehetett a programban. Mások azonban, akik szintén segélyen éltek és nem volt bejelentett munkájuk, rossz néven vették, sőt felháborodtak, ha felajánlották számukra, hogy tudnák őket alkalmazni, még ha kevés pénzért is. Ennek nagy valószínűséggel nem volt más oka, mint az, hogy ezzel belerondítottak az általuk végzett feketemunkába. Ők voltak azok, akik ahelyett, hogy elvégezték volna a kiadott munkát, lapátnyélre támaszkodva várták, hogy más dolgozzon helyettük. mára azonban ezen a téren is mondhatni, fordult egyet a világ. A közmunkások aktívak, szeretnének minél többen részt venni a programban. Olykor többen is jelentkeznek, mint ahány embert foglalkoztatni tudnak. Ennyit változott volna az emberek mentalitása? Ilyen dolgossá váltak volna egyik napról a másikra? sajnos nemi Nem az emberek, hanem a vonatkozó szabályok változtak. Sokak szerint a december hónapban esedékes felülvizsgálat hatott rájuk ösztönzőleg. Akkor ugyanis kiderül, kinek van meg a harminc ledolgozott munkanapja, ki lesz jogosult a továbbiakban bérpótló juttatásra. örvendetes lenne, ha az emberek eljutnának odáig, hogy a lelkiismeretük és a becsületük győzné meg őket, bírná őket munkára, nem pedig a kőkemény, szigorú előírások. Vagy ez lehetetlen? Kevesebb volt a visszaeső fogyasztóvédelem Első esetben csak figyelmeztetnek Átalakítják a termékdíjat előadás A dán modellt vezetnék be idehaza- A területi államigazgatásban szemléletváltás történt - mondta dr. Lengyel Györgyi kormány- megbízott, a megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége és a megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös konferenciáján tegnap. - Elsődlegesnek tartjuk a takarékos működést, az ügyfélbarát munkát. A kormánytisztviselők nem lehetnek lelketlen aktatologatók. Hatékonyan, szakszerűen, kedvesen és lehetőleg minél gyorsabban kell intézniük az állampolgárok ügyeit. A Kormányablaknál jelenleg harminc ügykörben fogadjuk az ügyfeleket. Dr. Boieru Ildikó, a megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének vezetője a fogyasztóvédelmi ellenőrzések általános, megyei tapasztalatairól számolt be. - Az elmúlt évben csökkent a jogsértések gyakorisága, súlya a 2009-es év adataihoz képest - árulta el. - Kevesebb volt az úgynevezett „visszaeső” elkövető és azon esetek száma is, amikor hiányosságokat tártak fel a szakemberek az ellenőrzések során. A tavalyi évben hozzánk beérkezett kérelmek egyötöde megalapozott volt. Mindez azt mutatja, hogy vannak még megoldandó problémák, főként a jótállási, szavatossági igények érvényesítése tekintetében. Pozitív viszont, hogy nőtt azon fogyasztók száma, akik nem panaszbejelentéssel fordultak hozzánk, hanem azért, mert tájékozódni szerettek volna. Szintén előrelépés, hogy kevesebb esetben került sor szabálysértési eljárásra. Dr. Boieru Ildikó elmondta, hogy 2011. január 1-jétől a hatósági ellenőrzést végző szervek a bírság kiszabása helyett figyelmeztetésben részesítik azokat a kis- és középvállalkozásokat, melyek először követnek el jogsértést. Kivételt jelent ez alól, amikor emberi élet, testi épség, egészség kerül közvetlen veszélybe a jogsértés miatt, vagy környezetkárosítás annak következménye. ■ B. B. Folytatás az 1. oldalról Dr. Illés Zoltán hangsúlyozta: 17- 18 milliárd forint kellene minden évben a belvízi védekezésre, a megelőzésre. A környezetkárosító tevékenységek után fizetendő termékdíjról szólva az államtitkár megemlítette: az megmarad, ám kevesebb lesz, viszont a magáncégek helyett az állam gyűjtené be, dán minta szerint. Eszerint az állam központi szervezetként szedi be a termékdíjat. Megfinanszírozná az Európai Unió által megkövetelt hulladékbegyűjtést és újrahasznosítást, a fennmaradó pénzt pedig a környezet- és természetvédelem, valamint a vízügy céljaira fordítja. ■ B. Gy. Tizenhét-tizenhat milliárd forint kellene minden évben belvízi védekezésre, megelőzésre — mondta Illés Zoltán államtitkár tegnap a Hozam Klubban