Új Néplap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-12 / 85. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. ÁPRILIS 12., KEDD SPORT 15 Ha Pécsett is nyer, pénteken továbbjuthat az Olaj gárdája Olajbányász, aranybányász kosárlabda Felejthetetlen emlék a húsz éve megszerzett elsőség A jászberényi kosárlabdázók nagy lépést tettek a feljutás felé Rezák mester szívesen dolgozik a fiatalokkal, mostanság a Főiskola-Olaj csapatának edzője, valamint az MKOSZ utánpótlás-szakmai felelőse A férfi kosárlabda-bajnokság rá­játszásának szombati nyitányán a Szolnoki Olaj KK magabiztos győzelmet (97-Ó8) aratott a Pécs- csel szemben. Az egyik fél har­madik sikeréig tartó negyeddön­tő második felvonását ma 18 óra­kor játsszák a baranyai megye- székhelyen. Ha az alapszakasz­győztes piros-feketék idegenben is győzni tudnak, akár már a pénteki, harmadik találkozón rö­vidre zárhatják a legjobb négy közé jutásért zajló párharcot. El­lenkező esetben a felek három nap múlva döntetlen állásról folytathatják a küzdelmet. Utób­bi eshetőséget mindenképpen szeretnék elkerülni a Tiszaliget- ben, ezért Pór Péter szakmai igazgató videón aprólékosan ki­elemezte az első mérkőzés törté­néseit. Különös tekintettel a má­sodik negyed hajrájára, amikor egy 14-1-es rohammal jelentő­sen csökkentettek hátrányukon a pécsiek. — A vendégek zónavédeke­zésre váltottak, amivel szem­ben esetenként kissé lassan tá­madtunk - mondta a szolnoki szakvezető. - Ennek ellenére megvoltak a dobóhelyzeteink, csak nem sikerült értékesíte­nünk azokat. Pozitívum, hogy a védekezésünk végig rendben volt, ami nagy szerepet játszott abban, hogy a szünet után már egyértelműen a mi akaratunk érvényesült - vont mérleget Pór Péter. Grebenár Pétert az első mécs­esén sérülés miatt le kellett cse­rélni, s már nem is tért vissza a pályára. A center ujja szeren­csére nem tört el, de pár napra sínbe került, ezért Pécsett nem kaphat szerepet. A többiek egészségesek, és győzelemre törnek, hogy minél kevesebb iz­galom maradjon a harmadik összecsapásra. ■ Gönczöl G. Immár húsz esztendeje annak, hogy 1991. április 11-én a Szolnoki Olajbá­nyász SE fennállása első bajnoki címét szerezte. A csapatra és a sikerekre minden szimpatizáns szí­vesen emlékszik, még két évtized távlatából is. Varga Csaba Talán kevesen tudják: hajszál hí­ja volt annak, hogy a klub meg­maradt 1989-ben, és nem tűnt el a süllyesztőben, mint később a Csepel, a Videoton vagy az Oroszlány együttese. Abban az időben az a hír, járta, ha a piros­feketék nem tudják kiharcolni a feljutást, a klubot szponzoráló olajos vállalat megvonja a támo­gatást. Szerencsére a Szalay Fe­renc által irányított csapat az utolsó fordulóban nyert Kecske­méten, és ezzel kiharcolta az A csoportba jutást, ahol azóta is meghatározónak számít. Tegyük hozzá, hogy az újonc Olajbá­nyásznak meglehetősen nyögve­nyelősre sikerült az első éve a felsőházban. A gárda ugyanis három vereséggel rajtolt, a ne­gyedik fordulóban viszont győz­tek Sopronban, a klubvezetés azonban úgy döntött, hogy meg­erősíti a szakmai munkát, és Szalay Ferenc mellé Rezák Lász­lót szerződtették, aki ezt megelő­zően hosszú évekig Kecskemé­ten irányította a munkát.- Tulajdonképpen én csak másodállásban irányítottam- a kecskeméti csapatot — kezdte Rezák László. - Civilben az ot­tani kertészeti főiskolán, mint testnevelő tanár dolgoztam. Nem sok időm volt gondolkozni a szolnoki klub ajánlatán, a lé­nyeg az, hogy igent mondtam. A dátumot nem felejtem el, míg élek: 1989. október 14-én, a Körmend elleni mérkőzésen ül­tem először az Olaj kispadján. Nem volt könnyű dolgom, mert egy amatőr csapattól érkeztem a szolnoki klubhoz, ahol már profizmus uralkodott abban az időben. Nehéz évad volt, az biz­tos, ötvenszázalékosán szere­peltünk, nem mindegyik játé­kos fejében volt rend. Közben két meccsre a csarnokot is betil­tották, voltak gondjaink. A csapat tulajdonképpen ki­esett az első osztályból, ám az előző évben ezüstérmes orosz­lányi klub visszalépett a küz­delmektől, így a két kieső, az Olajbányász és a Sopron play­off meccset vívhatott egymással a bennmaradásért.- Hát nem volt semmi! - foly­tatta Rezák mester. - Egy poko­lian izgalmas meccsen, kétszeri hosszabbítás után két ponttal nyertünk Sopronban. A szolno­ki visszavágót már simán hoz­tuk, és bebiztosítottuk helyün­ket a felsőházban. A ’90—91-es évadot megelőz­ve a klubvezetés több játékostól is elköszönt, a csapat magja azonban maradt, többek között Az álomkeret rezák mestert arra is meg­kértük, hogy állítsa össze nyolcéves szolnoki pályafutá­sa legjobb csapatát, íme az edző álomkerete: Andrej Tyubin, Antonio Ale­xe, Berkics László, Góbi Hen­rik, Hosszú István, Kmézics Zorán, Mérész Tamás, Rasid Abeljanov, Sztojan Ivkovics, Takács Attila, Tóth Attila, Tóth Zoltán. akkor érkezett Szolnokra a le­gendás Andrej Tyubin. — Nálam mindig fontos volt a pedagógia, mindenkivel leül­tem beszélgetni, igyekeztem ki­alakítani egy jó szellemű csapa­tot. Voltak nagy egyéniségeink, de mindenki beállt a sorba, egyet akartak a fiúk, ,a legjobb­nak lenni a mezőnyben. A jó csapat mellett persze kellett a szerencse Is, anélkül elmarad­nak a sikerek. Nyolcéves szol­noki pályafutásom legcsodála­tosabb időszaka volt. Az, ahogy a Zalaegerszegen megnyert baj­noki döntőt követően, április 12-én hajnali fél háromkor a Kossuth téren a szurkolók fo­gadtak bennünket, majd rá há­rom napra a sportcsarnokban, mikor megkaptuk az aranyér­met, felejthetetlen volt - fejezte be a szakember. Ezt követően 1997-ig dolgo­zott Rezák László az Olajnál, közben bajnoki döntőben és ku­pafinálékban szerepeltek, de a szerencse már elkerülte a csa­patot. „Csak” ezüst- és bronzér­meket szereztek, talán ezért is csillog különösen szépen a húsz éve megszerzett arany­érem. A listavezető jászberényi kosa­rasok a feljutás szempontjából fontos meccset nyertek a SMAFC otthonában. SMAFC—JÁSZBERÉNYI RK 73-74 (19-23, 22-22,10-13, 22-16) Sopron, 400 n. V.: Sabáli, dr. Ma- gyari, Török. Jászberény: Szögi 7/3, SUR- MANN P. 19/9, WEHNER 12/3, Kovács A. 10/3, HORVÁTH CS. 9. Csere: Likár 2, Surmann G. 9, Godena 4, Puskás 2. Edző: Hor­váth Balázs. Három negyeden át jól ját­szott a bajnoki címre törő JKSE együttese a rájátszás első fordu­lójában. A záró tíz percben fel­jöttek a hazaiak, a vezetést is át­vették, de pokolian izgalmas | végjátékban a herényiek har- [ colták ki a győzelmet. A folyta­tásban pénteken 19.30-kor a Fe­hérvár KC csapatát fogadják a kék-fehérek. Horváth BALÁZS: - Fordula­tos, közönségszórakoztató mér­kőzést játszottunk, drámai befe­jezéssel. Nagyot léptünk a baj­noki cím felé. ■ A házigazdák jobban akarták a győzelmet ÚJBUDA TC-SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI 3:2 n ßv„ (19, -19,18, -20,12) Csepel, 50 néző. V: Mezőffy,Éri. Ujbuda: Molnár B., Korbei, KOVÁCS E., Győri, BALCZÓ, Varga. Csere: Kovács D., Bánhidy. Edző: Fekete Krisztina. Szolnok: Illésné, KARAKAS, Hegedűs, Rigó, Szigediné, NYÁ­RI. Csere: Kun G. (liberó), Nagy | B., Kun B. Edző: Gulyás Ferenc. Tipikusan idény végi mérkő­zésen, mindkét csapat sok hibá­val, hullámzó teljesítményt nyújtva röplabdázott. Bár a ven­dégek kétszer is kiegyenlítették játszmahátrányukat, a döntő szett végjátékában a hazaiak nyerték a sorsdöntő labdame­neteket. A szolnoki hölgyek egy győzelem mellett negyedszer szenvedtek vereséget a ráját­szásban. Az április 21-re ha­lasztott, Kaposvár elleni záró­meccs eredményétől függően 11. vagy 12. helyen érnek célba Nyári Virágék. ■ G. G. Kiütéssel verte a Ferencvárost a törökszentmiklósi csapat KÉZILABDA A hOSSZÚ CLAAS-TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KE- FTC II. 35-22 (16-8) Törökszentmiklós, 300 néző. V: Nagy L, Végért. TKE: RÉCSI - Musits, Losonc 4, STÉHLI 8 (2), Gál D. 1, TA­KÁCS 7, CSATÓ 9. Csere: Su- bicz (kapus], SZÖLLŐSI B. 1, Varsandán Á. 1, Fejes M. 2, Csi­kós 1, Farkas, Nyeső 1(1). Edző: Kis Gergely. Hétméteresek: 4/3 ill. 4/4. Kiállítás: 8 ill. 14 perc. Hosszú sérülés után ezen a mérkőzésen tért vissza a pályá­ra a TKE csapatkapitánya, Szöl- losi Balázs. Á házigazdák Csató góljaival már az elején tudatosí­tották ellenfelükben, hogy ezút­tal semmi jóra nem számíthat­sérülés után visszatérő Szöllősi Balázs és a mindössze 17 éves Nveső Péter is gólt szerzett nak. Még tíz perc sem telt el a találkozóból, amikor már 6-1-es hazai vezetés állt az eredmény- jelzőn. A zöld-fehér fiatalokon a gyors időkérés, majd a hatos fa­lat felváltó, nyitott védekezés sem segített (10-2). Messzire ki­szorított átlövőik kísérletei nem okoztak gondot Récsi kapus­nak, így Takács, Stéhli és Csató találataival az első félidő hajrá­jáig percről percre növekedett a miklósiak előnye. A második félidő kezdetén Losonc és Stéhli lövésével ha­mar meglett a tízgólos különb­ség. Ez az időszak egyik oldalon sem a védekezésről szólt, de legalább szép góloknak örülhe­tett a hazai szurkolótábor. Ta­Az NB II. hét végi fordulójának eredményei férfiak: Kiskunmajsa-Török- szentmiklósi Székács 24-30, Békéscsabai DKSE-Martß 37-31, Mezőtúr-Nádudvar 43- 27. A Szolnoki Főiskola-Rákó­czifalva szabadnapos volt. NŐK: Makó-Abony 20-24, Jászberényi TKF-DSE-Derecs- ke 27-31. A Túrkeve szabadna­pos volt. kács kiváló ütemű passzát az egyedül hagyott Stéhli váltotta gólra, majd Csató a már-már védjegyévé váló cunderből kö­szönt be. A mérkőzés hamar el­dőlt, ezáltal Kis Gergely edző nem fukarkodott lehetőséget adni a tartalékoknak sem. A fel­nőtt keret tagjaként első hazai NB 1/B-s meccsén pályára lépő, mindössze 17 éves ifjabb Nyeső Péter az utolsó percben hetes­góllal hálálta meg a bizalmat. KIS GERGELY: - A vártnál könnyebben nyertünk a csoport < legszimpatikusabb csapata el- § len. Külön öröm, hogy Szöllősi § Balázs góllal tért vissza, és Nye- | ső Péter is eredményesen mu- § tatkozott be. ■ Gönczöl G. Stéhli Csaba (labdával) nyolc gólig jutott a sima mérkőzésen

Next

/
Oldalképek
Tartalom