Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-01 / 50. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 1., KEDD 5 JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE Jászsági küzdelem a HPV ellen Tovább tart Jászberényben az a tavaly tavasszal megkezdett program, amelynek keretében az összes 13 éves leánynak - a szülők dönthetnek képviseletükben — felajánlják ingyenesen a HPV elleni védőoltást. A nagy többség elfogadja a felajánlott segítséget, azonban vannak, akik még a tájékoz-* tatókra sem mennek el. vírusfertőzés Már levélben kiértesítették az érintett 13 éves korosztály szüleit Banka Csaba- Tapasztalatként megfigyelhettük, hogy azok a szülők, akik felelősséget éreznek gyermekük iránt, részt vettek a tájékoztatókon, illetve kérték az oltást gyermeküknek - mondta az igazgató. Megtudhattuk, hogy sajnos sok esetben - mutatja ezt az a harminc százalék, aki nem vette igénybe az oltást —, tudatlanságból, vagy nemtörődömségből nem élnek a szülők a lehetőséggel gyermekeik számára. A védőoltás akkor lehet a leghatékonyabb, ha olyan korosztálynál indítják, amely nagy valószínűséggel még nem kezdte meg aktív nemi életet. A programot a város ebben az évben is folytatja. Mint azt Szatmári Antalné, a herényi önkormányzat humán erőforrás bizottságának elnöke elmondta, Jászberényben tavaly tavasszal döntöttek arról először, hogy a 13. évüket betöltő helybéli lányoknak a humán papilloma vírus (HPV) által okozott méhnyakrák és nemi szervi szemölcsök elleni védőoltást térítés- mentesen biztosítják, amennyiben a szülők igénylik azt. Az előzetes várakozások feletti, közel hetven százalékos volt a lehetőség igénybevétele.- Sokkal jobb volt már az első évben is az igénylések aránya, mint azt az előzetes tervezésben gondoltuk - jegyezte meg dr. Bálint Péter, a jászberényi Szent Erzsébet Kórház igazgatója. - Reméljük azonban, hogy idén ezt az arányt tovább javíthatjuk és az érintett korcsoport 80-90 százalékát is be lehet majd oltani. Rendkívül fontos dologról van szó, hiszen kevesen tudják, hogy a felnőtt nők Az elmúlt évben az érintett korosztály hetven százalékát sikerült beoltani Jászberényben a HVP vírus elleni vakcinával döntő többsége élete során találkozik a vírussal, csak nem biztos, hogy tüneteket okoz számá- . ra. Ugyanakkor terjesztője lehet a kórokozónak. Egyébként tavaly azt a vakcinamennyiséget, amelyet nem használtak fel az adott korcsoportból, a korábban meghatározott költségkeret erejéig felajánlották a tavalyi 14 éves korosztálynak is. idén hatmillió forintot állítottak be a költségvetésben a cél megvalósítására, az oltóanyagok finanszírozására. Az érintett szülőknek a kiértesítéseket már postázták, és szerdán délután tartanak egy tájékoztatót a Déryné Művelődési Központban. A lakcímnyilvántartás adatai szerint a városban állandó lakóhellyel rendelkező, 1998-ban született leányok száma 117 fő. HIRDETÉS Elindult az Uj Magyarország Vidékfejlesztési Programja (UMVP) keretében a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálata. A lakosság számára a stratégiai tervezésben aktív szerepet kíván biztosítani a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport (HACS). MEGHÍVÓ HVS FELÜLVIZSGÁLAT - TÁJÉKOZTATÓ FÓRUMRA Az Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete munkaszervezete tisztelettel meghívja Önt a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálatával kapcsolatos Tájékoztató Fórumára, melyet az alábbi helyszínen és időpontban tartunk: Helyszín: polgármesteri hivatal, (5121 Jászjákóhalma, Fő út 27.) Időpont: 2011.03.01. (kedd) 10.00 óra Helyszín: polgármesteri hivatal, (5111 Jászfelsőszentgyörgy, Fő út 57.) Időpont: 2011. 03.01. (kedd) 14.00 óra Helyszín: polgármesteri hivatal (5054 Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a.) Időpont: 2011.03. 01. (kedd) 17.00 óra Helyszín: polgármesteri hivatal (5130 Jászapáti, Veleml Endre u. 2.) Időpont: 2011.03.02. (hétfő) 14.00 óra Helyszín: polgármesteri hivatal - Házasságkötő terem (5137 Jászkisér, Fő út 7.) Időpont: 2011.03.02. (csütörtök) 16.00 óra A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) a vidékfejlesztési akciócsoportok tervezési folyamata során létrejövő komplex fejlesztési terv. A HVS tartalmazza a térség jelenlegi helyzetének elemzését, a térség jövőképét, főbb célkitűzéseket, valamint a térség fejlesztésére irányuló intézkedéséket és az azokhoz rendelhető pénzügyi forrást. Ez alapján várhatóak a 2011- 2013 közötti Időszakban megjelenő helyi pályázati kiírásoki Cél: a helyi fejlesztési igények ismételt felmérése, a világban és hazánkban zajló gazdasági folyamatokhoz való illeszkedés biztosítása, az egyesület által elkészített anyag aktualizálása, a 2008. év óta jelentkező fejlesztési igények összegyűjtése, beillesztése a helyi stratégiába. A stratégiai tervezésben a lakosság projektötletek megküldésével és a már rendelkezésre álló anyagok véleményezésével vehet részt. A projektötleteket és a véleményeket a Helyi Akciócsoport munkaszervezetének irodájában lehet leadni (5130 Jászapáti, Tompa Mihály utca 2.) vagy postai úton küldheti meg számunkra. (Formanyomtatványok megtalálhatóak a www.jkhk.hu oldalon.) A HVS felülvizsgálata a LEADER program végrehajtás sikerének fontos részel Számítunk megjelenésére, várjuk véleményét, javaslatait, projektötleteit! Védekezés a méhnyakrákkal szemben A HPV betűszó, humán papilloma vírust jelent. Ez a vírus felelős az összes emberi daganat 6,7 százalékáért, ezen belül a méhnyakrákok 99,7 százalékáért - olvasható a Hpvcent- rum.hu oldalon. Ma a HPV a leggyakoribb szexuális úton terjedő kórokozó. Több, mint 130 típusa ismert, ebből körülbelül negyven képes betegséget okozni a nemi szerveken. A HPV testi kontaktus útján terjed. A fertőzés alapvető feltétele a bőr vagy a nyálkahártya sérülése. legkedvezőbb feltételt a vírus terjedéséhez a szexuális együtt- lét alkalmával keletkező mikro- vagy makrosérülések adnak. Az egészséges immunrendszer az esetek többségében felismeri a fertőzést és megelő zi a betegség kialakulását Legyengült immunrendszer esetén (stressz, dohányzás, krónikus betegségek, egyéb infekciók), azonban a vírus tartósan a sejtekben maradhat, és betegséget okoz. az aktív szexuális életet élő nők 80 százaléka esik át HPV- fertőzésen élete folyamán. A HPV okozta méhnyakrák Magyarországon a harmadik leggyakoribb daganat a nők körében. A férfiak 64 százaléka vírushordozó, betegség náluk csak ritkán alakul ki, azonban szexuális együttlét alkalmával fertőznek. Közel kilencvenezer órát szolgáltak a polgárőrök Mint arról már korábban beszámoltunk, Orosz Tibor a megyei polgárőrszövetség jászsági referense elkészítette a Jászság polgárőr egyesületeinek 2010-es munkájáról szóló összesített statisztikát. Az összegzésből többek között kiderül, hogy a jászsági polgárőrök összesen 86 964 órát töltöttek tavaly szolgálatban. Ennek hatvan százalékát önálló szolgálatban, negyven százalékát pedig a rendőrséggel közösen szervezett szolgálatban teljesítették. A térség települései közül legtöbb időt (16 479 óra) a jászjákóhalmi polgárőrök töltöttek szolgálatban, őket követték a jászberényi (8 650 óra) és a jászapáti (8 603 óra) egyesületek tagjai. A szolgálati idő közel kilencven százalékát bűn- megelőzési feladatokra fordították, tíz százalékát pedig közlekedésrendészeti feladatokra. A Jász Polgárőr Egylet szerdán tartja évértékelő tanácskozását Jászapátin a Művészetek Házában, ahol bemutatkozik a Jászság 21 polgárőr egyesülete. A tapasztalatcserén túl szó lesz a jászsági polgárőrségeket segítő alapítvány létrehozásáról is. ■ Illés Anita ■ A legtöbb időt a jákóhalmiak töltöttek szolgálatban. Hamarosan megújul a sportpálya öltözője JÁSZBOLDOGHÁZÁN a Sport- egyesület eredményesen pályázott a sportpályán található öltöző felújítására. Mint azt Szűcs Lajos, a község polgármestere érdeklődésünkre elmondta, Leader pályázaton kétmillió forintot nyertek a felújításra. A napokban kötik meg a szerződést a kivitelezővel és márciusban elkezdődhetnek a munkálatok. A beruházás során kicserélik az öltöző nyílászáróit, valamint felújítják a tetőt. Európa állatkertjeiben kalandoztak a résztvevők Jászberényben, a Déryné Művelődési Központ világjáró sorozatának programjában a napokban tartott előadást Fercsik Péter, a jászberényi Állat- és Növénykert igazgatóhelyettese. A Kalandozás európai állatkertekben címet viselő élménybeszámolót érdekes fotókkal is illusztrálta az előadó. Emléksorokat örökített a jászberényi Jász Múzeumban március 3-án, csütörtökön délután öt órakor tart könyvbemutatót dr. Nemes András, A kiséri harangszót Szolnokon is hallom című könyv írója. A helytörténeti kötetben a szerző Jászkisér és a Jászság történeteit, emlékeit örökítette meg, így a jászkun identitást erősíti. A gyerekek és az óvónők is jelmezbe öltöztek jászboldogházán hét végén tartották meg az óvodások farsangi bálját, amelyet az óvoda pedagógusai és a szülők szerveztek. A műsorban az óvónők és a gyerekek is felléptek, különböző ötletes, színpompás jelmezekbe bújtak. A farsangi vendéglátásról a szülők gondoskodtak. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0UON.hu hírportálon olvashatók. Liszt Ferencre emlékeznek a pályázattal A jászberényi Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria a magyar költészet napja és a Liszt Ferenc Emlékév alkalmából Magyar Rapszódiák Költője címmel versillusztrációk készítésére alkotópályázatot hirdetett 14 és 18 év közötti diákok részére. A pályázóknak Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez, Juhász Gyula Liszt Ferenc emlékezete és Baka István Liszt Ferenc éjszakái című költemények hangulatát, üzenetét kell ábrázolniuk a képzőművészet eszközeivel. A beérkezett pályaművekből a magyar költészet napja tiszteletére kiállítást szerveznek. Az alkotásokat április 2-ig várják a pályázat meghirdetői. ■ I. A.