Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-04 / 53. szám

4 MENEDZSEROLDAL UJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 4., PENTEK Az üzleti élet mozgatórugója a vita, ami nem | veszekedés Megfigyelések bizonyítják, hogy a különböző szakmai fórumok, megbeszélések résztvevői nem használjak ki a vita lehetőségét. Legtöbb­ször, amikor az előadás arra a pontra jut, hogy szakmai vitára biztosítana lehetősé­get, senki nem akar beszáll­ni a beszélgetésbe. A pszi­chológusok szerint az embe­rek félnek a konfrontációtól, és annak esetleges következ­ményeitől. Pedig egy jól fel­épülő vita, ahol logikusan ér­velnek a felek, sokkal hasz­nosabb lehet, mint egy több órás, mély előadás. A kuta­tók azt mondják, az üzletem­bereket újra meg kell taníta­ni vitatkozni, hogy növelhes­sék az eredményeiket. ■ Zakózsebből is előhúzható projektor : Új termékek tűntek fel a • nemzetközi és hazai piaco- • ' kon is, amelyek az üzleti élet- : : ben hathatós segítséget . ; nyújthatnak. A mini projektorok kom- : : pakt méretüknek köszönhe- : : tőén, akár egy zakó zsebében ; ; is eltérnek, így nem kell sú- j lyos koffereket cipelni, mint ■ ahogy a hagyományos kiveti § : tők esetében. Emellett LED- ; es megvilágításuknak kö- • • szönhetően akár 20-30 ezer : üzemórát is teljesítenek, a vi- : ; lágítótest cseréje pedig nem ; kerül sokba. Nem igényelnek \ külső áramforrást, megelé- ■ : gednek a laptopok USB-s táp- . ellátásával is. Talán előnyük- • bői származik a hátrányuk • | is, hiszen a LED fényforrások j : nem biztosítanak megfelelő : : fényerőt, így csak kis távolsá- : • gokra képesek kivetíteni a • ; képeket Az áruk is töredéke '■ '. az általánosan használt esz- : : közökének, a drágább mo- • • deliek ára sem éri el a száz- • • ezer forintot. ■ BUDAY PÉTER DÁNIEL, ű Trenkwalder Személyzeti Szol­gáltató kirendeltségvezetője: — Évente felmérést végezünk a kölcsönzött munkavállalók között. Ebben arra keressük a választ, hogy mennyire elége­dettek a cégünkkel, másrészt a kölcsönvevő vállalkozások­kal. Az eredmények alapján igyekszünk változtatni, amin szükséges. Tapasztalatom sze­rint a cégeknél egyre fonta ’ sabb a munkavállalók elége­dettsége, hiszen csak így tud­ják megtartani a dolgozókat. lovász Sándor. azASIO Sze­mélyzeti Tanácsadó Iroda társtulajdonosa: - A cégek tulajdonosai elsősorban a hatékony munkát várják el. A hatékony munkatárssal meg vannak elégedve, azt a munkavállaló is érzi, így az ő elégedettségi szintje, úgy a céggel, vezetőivel és saját ma­gával egyre magasabb. Ma­gyarországon a legnagyobb baj a hatékonysággal van. Egy felmérés szerint a ma­gyar cégek hatékonysága jó­val alacsonyabb az osztráko­kénál. Másrészt, a dolgozók, főleg vidéken, féltik a mun­kahelyüket a magas munka- nélküliség miatt, ezt csak nö­veli a gazdasági krízis „ré­me”. A félelemben élő ember pedig nem lehet elégedett, és a hatékonysága csökken. Az üzleti eredményen is megmutatkozik a beosztottak elkötelezettsége. Ennek egyik fontos eleme a főnök elfogadottsága. Képünk illusztráció. A juttatások és a munkahelyi vezetők dolgozói megítélése Az alapfizetésem összhangban áll munkakörömmel, tapasztalatommal 55 százalék 23 százalék 22 Cégemnél kiválóak a bérek, juttatások 19 százalék 25 56 százalék Közvetlen főnökömtől megfelelő irányítást és segítséget kapok ■BEE Közvetlen főnököm kiváló 53 százalék 21 százalék 56 százalék 26 százalék 26 százalék I Egyetért Semleges Nem ért egyet FORRÁS: KUTATÓCENTRUM Minél elégedettebb a dol­gozó a munkafeltételek­kel, illetve minél reáli­sabbnak ítéli a munkájá­ért kapott juttatásokat, annál elkötelezettebb a cég felé és annál kedve­zőbb a teljesítőképessége - állítják a szakemberek. Egy felmérés szerint a magyarok többsége nem akar munkahelyet válta­ni, de több tekintetben sem igazán elégedett. Teleki József A dolgozók kétharmada kitart a munkahelyén, és a következő két évben nem tervezi, hogy új állást keres. A KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató In­tézet tavaly végzett felmérése szerint azonban ennek döntő oka, hogy a többség úgy látja, nincsenek reális lehetőségei a váltásra, azaz nincs másik mun­kahely. Ugyanakkor a megkér­dezettek 40 százaléka büszke a cégére, 37 százaléka pedig azo­nosulni tud a vállalat értékeivel és hitvallásával. A munkavállalók a közvetlen feletteseikkel jellemzően elége­dettek, míg a felső vezetőkkel szemben vannak fenntartásaik.- A válaszadók több mint fele szerint a főnökük hozzáértő, tisztelettel bánik a beosztottaival, érthetően kommunikál, bátorítja a munkatársait és világos célokat jelöl ki - emelte ki Barcza Enikő, a Kutatócentrum vezetője. A munkavállalók többsége szerint a topmenedzserek megfe­lelő lépéseket tesznek azért, hogy a vállalat hosszú távon sike­res legyen. Ám azzal csak a egy- harmaduk ért egyet, hogy a felső­vezetők törődnek azzal, hogy a beosztottak jól érezzék magukat. A rossz munkahelyi légkör nehezen mérhető, de lehet kö­vetkeztetni rá. Ilyen jel lehet többek között az erős fluktuá­ció, a gyakori hiányzások, a teljesítmény-visszatartás. De a munkahelyi konfliktusok vagy az elhúzódó döntések hátterében gyakran hangulati elemek állnak. A legnagyobb elégedetlenség a bérekkel és juttatásokkal szem­ben mutatkozik: a válaszadók­nak kevesebb mint negyede gon­A tanácsadó cégek szerint min­denképpen célszerű rendszere­sen felmérni, hogy milyen mér­tékben elégedettek az alkalma­zottak. De a jó cégvezetésnek arra is időt kell szánnia, hogy megismerje mivel és miért nem elégedettek a dolgozók Ezzel növelhető a munkavállalók el­kötelezettsége. dolja, hogy a fizetése összhang­ban áll a tudásával és tapasztala­tával, és körülbelül egyötöde nyi­latkozta azt, hogy a cége család­barát juttatásokat biztosít, rend­szeresen elismeri a dolgozók tel­jesítményét és kiváló béreket kí­nál. A legtöbben a prémiumot hi­ányolják: csupán a megkérdézet- tek 15 százaléka látja úgy, hogy a munkahelye magas prémium­mal jutalmazza a jó teljesít­ményt. A felmérés ugyanakkor rámu­tatott arra, hogy a munkavállalói elkötelezettség kialakításában nem csak a bérek játszanak sze­repet, fontosak a szakmai fejlődé­si lehetőségek is. Érdemes felmérni az elkötelezettséget Elégedett dolgozó hatékonyabb felmérés Az alkalmazottak többsége nem változtatna munkahelyén, csak a béren Figyelnek a cégek a munkavállalókra? Felmérik a hazai Az elmúlt evekben jelentősen átalakult a hazai mobiltelefon­piac, és ebből kifolyólag a vá­sárlói, felhasználói trendek. Lakossági online-kutatást ké­szít az Ipsos Zrt. a hazai okostelefon­piacról, amelyben a használati tren­deket, véleménye­ket és attitűdöket vizsgálják. Az eredmények áp­rilisban látnak napvilágot. A felmérés a 2010 tavaszi vizsgálat megismétlése kibő­vített kérdőívvel - az elmúlt egy évben megjelent új tren­dek, például a táblagépek vizs­gálatával. A kutatás lehetővé teszi annak megállapítását, .hogy mennyit fejlődött Ma­gyarországon egy év alatt az okostelefon-piac. Az adatok el­ső bemutatására az április 6- án megrendezendő Smartmo- bil’ll konferencia keretében kerül sor. A kutatásból a többi között kiderül, milyen márká­jú készülékeket használ a lakos­ság, illetve ho­gyan, s elsősor­ban mire használ­ja azokat. Külön kérdés vizsgálja, hogy szeret­nének-e az emberek okostele­font, illetve táblagépet vásá­rolni - illetve, ha nem, akkor mi áll az elutasítás mögött. A kutatás fel kívánja tárni, mennyire ismerik az emberek idehaza a főbb okostelefon operációs rendszereket, továb­bá vásárolnának-e iPhone-t, androidos készüléket vagy Windows Phone-t. ■ okostelefonok piacát ■ Azt is vizsgál­ják, hogy mire használják az okostelefonokat. HIRDETÉS Minőségdíjat kapott a Peugeot Qualité elismerés A Qualite ’96 Kft. már másodszor nyerte el a kitüntető címet a Peugeot nemrégiben új nem­zetközi programot indított útjá­ra, amelynek célja a márka szol­gáltatási minőségének javítása. 19 országban összesen 30 ezer munkatársat készítettek fel a kitűzött cél elérésére, azaz arra, hogy a márka 2012 végéig felke­rüljön az újgépjármű-értékesí- tési és vevőszolgálati minőség­verseny dobogójára. A KÖZELMÚLTBAN minden érintett országban minőségdíj­jal jutalmazták a legjobb telje­sítményt nyújtó márkakereske­dőket. Az eredményhirdetésre és a díjak átadására február 17- én, a francia fővárosban Pá­rizsban, a Louvre Múzeumban került sor. Magyarországon a Ignácz Ervin a Qualite ’96 Kft. cégtulajdonosa (balra) és Vincze Péter ke­reskedelmi igazgatója a Peugeot Minőségdíjjal Podium 2012 Peugeot Service Quality Awards 2010 ifTr Peugeot Qualité márkakereske­dés 2009 után 2010-ben is el­nyerte a Peugeot Minőségdíjat. A RANGOS ELISMERÉST Ignácz Ervin cégtulajdonos és Vincze Péter kereskedelmi igazgató vette át Párizsban. A Peugeot Qualité márkakereskedést a ha­zai forgalmazásért felelős Peu­geot Hungária Kft. is díjjal jutal­mazta. 'OUAHTÉ www.qualite.hu SZOLNOK Verseghy út 3. Tel.: 56/524-090 JÁSZBERÉNY Nagykátai út 20/a. Tel.: 57/505-300 KARCAG KUNSZENTMÁRTON Madarasi út 54/a. Erdő tér 30. Tel.: 59/500-139 Tel.: 56/560-201 PEUGEOT

Next

/
Oldalképek
Tartalom