Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-29 / 73. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 29., KEDD MEGYEI TÜKÖR Cibakháza egy üzemen kívüli sörözőből tizenötezer forint értékű vasat loptak el tolvajok vasárnap. Szabó Zita őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte, a bejelentő azt is elmondta, hogy pénteken éjszaka is vittek már el különféle vasanyagokat tizenkétezer forint értékben. A rendőrök gyorsan kiderítették, kik lehetnek a tolvajok, és az üggyel kapcsolatban három személyt állítottak elő a rendőrségre. Egyikőjüket pedig őrizetbe is vették, tette hozzá Szabó Zita. mga Karcag EGY POLGÁRŐR tett bejelentést, hogy a Nagykun Múzeum udvarát körülvevő kerítést valaki szombatra virradóra megrongálta, tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától. Az elkövető 100 méter hosz- szan bedöntött hat tégla tartóoszlopot a rajtuk lévő kovácsoltvas díszkerítés-elemekkel együtt. A cselekménnyel okozott kár negyedmilliós. MGA Szolnok LISZT FERENC születésének 200. évfordulója alkalmából országos vetélkedőt hirdetett megyei jogú városok csapatai számára az érdi önkormányzat. A zeneszerző életét és munkásságát érintő versengésben a Szent- Györgyi Albert Általános Iskola nyolc, egyenként ötfős csapattal képviseli a megyeszékhelyet. Az első, városi fordulót jövő csütörtökön tartják az iskolában, gg Törökszentmiklós a megyei Polgárőr Szövetség (MPSZ) is csatlakozott az országos faültetési akcióhoz, tudtuk meg Kolozsi Józseftől, az MPSZ elnökétől. Aki lapunknak azt is elmondta, a diófacsemetéket az MPSZ szerezte be, amiket két településen, Jászdózsán és Jászladányban ültetnek majd el. ng Zagyvarekas tolvajok másztak be egy családi házba szombaton este, ahol kutakodtak, majd megpróbáltak egy porszívóval távozni. Szabó Zita őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte, hogy a tulajdonos megzavarta őket, így a zsákmányt hátrahagyva elmenekültek. A rendőrök a helyszínről nyomkövető kutyát indítottak, mely egészen a tolvajok házáig vezette őket, tájékoztatta lapunkat a szóvivő, mga SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Születésnapi gálaest. A százéves születésnapját ünneplő Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézménye tegnap este a Szigligeti Színházban rendezte meg a gálaestjét. Az intézmény 160 diákja mutatkozott be a különböző produkciókban. Felvételünk a 10. A osztályosokat örökítette meg. A képgalériát keresse a SZ0U0N.hu hírportálon! Megdobálta az ellenőrt bliccelők Akadt, aki a buszon ette meg a büntetőcédulát Egy jegy nélküli utas támadt rá a minap egy kalauzra egy vonaton. Az efféle események sajnos nem példa nélküliek a tömeg- közlekedési járműveken. Erdős Csaba A napokban egy személyvonat jegyellenőrére támadt egy részeg utas Mezőtúrnál, akinek nem volt érvényes menetjegye. Amikor a kalauz felszólította, hogy az állomáson szálljon le, akkor a férfi csokival kezdte el dobálni majd ököllel is ütötte az ellenőrt. Az időközben értesített rendőrök elfogták és előállították a támadót, ellene közfelada tot ellátó személy elleni erőszak miatt indult meg az eljárás.- A vonatokon többnyire a menetjegy nélkül, továbbá az érvénytelen menetjeggyel vagy érvénytelen bérlettel utazók kerülnek szóváltásba a Időnként támadások érik az ellenőröket jegyvizsgáló munkatársakkal - mondta el a Sigulinszki Tibor, a MÁV-Start Zrt. sajtóügyeletese. — Előfordulnak ezen kívül alkoholos befolyásoltság alatt álló utasok miatti nézeteltérések Is. A különböző vitatott események során a jegyvizsgálók segítséget és intézkedést kérhetnek a szolgálati mobiltelefonon keresztül a rendőrségtől. Az ilyen eseteket a rendőrség munkatársai kezelik, mint ahogy a mezőtúri esetében is történt. Az elmúlt időszakban elég sokszor kellett igénybe venni a rendőrség segítségét - mondta el Gráner Zoltán, a Jászkun Volán járatain bérlet- és menetjegy-ellenőrzést végző Kontrolőr Kft. ügyvezetője. — Néhány nappal ezelőtt például az egyik felháborodott utas, akinek nem volt érvényes jegye, és ezért az ellenőr megbüntette, egyszerűen fogta, és ott a buszon megette a bizonylatot. Persze később bejött és szabadkozott, hogy részeg volt. Jellemzően a verbális erőszak van jelen az ellenőrökkel szemben, de évente egy-két alkalommal fizikai támadás is éri őket. A közelmúltban egy férfi le is rángatta az egyik kollégát, és azzal fenyegette, hogy összeveri. A rángatás, lökdösés mindennaEgyre több a rendőr a járatokon mind a MÁV, mind a Jászkun Volán járatain egyre gyakrabban lehet egyenruhás rendőröket látni az ellenőrzések alkalmával. A személyszállító vonatokon a Készenléti Rendőrség munkatársai teljesítenek szolgálatot, valamint a MÁV Vasút-, őr Kft. dolgozói is részt vesznek a védelmi munkában. Szolnokon a városi rendőrkapitánysággal aláírt megállapodás alapján, hetente több alkalommal is járőrök kísérik az ellenőröket - mondta el Szabó Zita, a megyei rendőr-fő kapitányság sajtószóvivője. Az akció sikeres, hiszen eddig már több körözött bűnöző is horogra akadt, mivel nem volt érvényes jegyük - tette hozzá az őrnagy. pos, de csak ritkán mennek ennél tovább az elkövetők 1 tudtuk meg Gráner Zoltántól. Az ügyvezető lapunk érdeklődésére azt is elmondta, vannak kiemelt járatok, ahol az átlagosnál többször fordulnak elő különböző atrocitások. A legtöbb eset a 24, 24/A vonalán történik, nemrég itt esett meg, hogy egy fiatal ahelyett, hogy együttműködött volna, nekirontott az ellenőrnek. A férfi egyik vasárnap délután egy helyi járatos autóbuszon utazott, amikor ellenőrök szálltak fel a buszra. Az egyik ellenőr kérte, hogy mutassa fel a bérletét vagy érvényes menetjegyét. Ekkor a férfi közölte, hogy nincs, majd mikor meg akarták büntetni, bántalmazni kezdte a vele szemben eljárni akaró férfit. X GYORSSZAVAZAS 1 Ön szerint növelhető a jegyellenőrök biztonsága? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. JEGYZET L. MURÁNYI LÁSZLÓ Laci bácsi és a környező világ A csataszögi Laci bácsi felháborodva szólt bele a telefonba, egy hét végi cikkünk kapcsán: mondja már meg valaki, hogy milyen világot élünk mostanában?! Másról se nagyon olvasni, folytatta, mint hogy már a hivatalos embereket sem kímélik...! Mentősre, tanárra, rendőrre, kalauzra támadnak a gazemberek, nem ismernek már se istent, se embert! az újságíró néhány semmitmondó általánossággal igyekezett csillapítani a vonal túlvégén gerjedt indulatot, de mindhiába. Laci bácsi folytatta: nemcsak az erő- szakoskodókkal van neki baja, hanem azzal a közeggel, amelyik megengedi nekik az erőszakot! Hogy gyerek, vagy szülő verjen pedagógust, ügyfél hivatali embert, beteg-hozzátartozó mentőst... — sorolta újra a pörös telefonáló. nos hát, demokrácia... — szólt az újabb szárnyasze- gett újságírói próbálkozás, amitől a beszélgetés éles társadalomfilozófiai fordulatokat vett, de ettől a kérdés még megválaszolatlan maradt: milyen világ ez?! LACI bácsi véleménye, indulata, felháborodása korántsem egyedi mostanában. A vidéket járó újságíró egyre gyakrabban ütközik hasonlókba. Főként az idősebb korosztály tagjaitól; azoktól, akik egyszerűbb, átláthatóbb viszonyokhoz, maradandóbb emberi értékekhez szoktak eddigi életük során. Akik egyre kevésbé értik már ezt a világot, és akik, beszéd helyett, inkább jó szorosra zárják magukra az ajtót. A szabadság és a szabadosság keveredéséről, a megnyugtató rend egyre nagyobb hiányáról, a demokráciával való visszaélésekről beszélnek, ha egyáltalán még értelmét látják a beszédnek. kérdések fogalmazódnak, de a válaszok még késnek! személyi HÍREK Székely Mihály-emlékplakettet kapott Rost Andrea Szolnok díszpolgára, a világhírű operaénekesnő, Rost Andrea vehette át idén a Székely Mihály-emlékplakettet. A Kossuth-díjas szopránnak az elismerést a Magyar Állami Operaház színpadán adták át március 23-án. bgy Szabó Imre receptkönyvet tervez kiadni a közeljövőben Szabó Imre, a Karcagi ízőrzők Klubja egyik alapítója gyűjti a régi, hagyományos karcagi és környékbeli ételek receptjeit. Szeretné a ko-, rábban megjelent molnárételek mintájára ezeket a recepteket is kiadni, de A kormányhivatalban folytatja munkáját Szabó Róza Szabó Róza korábban a szolnoki polgármesteri hivatal oktatási és sportosztályának vezetője volt. Mostantól a megyei kormányhivatal oktatási főosztályát irányítja, ni Anyagi vita miatt új szereplőket kerestek Anyagi természetű vita keletkezett Jászjákóhalma önkormányzata, illetve a Magyar Hagyományőrző Világszövetség között, mert - ifj. Lukácsi Pál polgár- mester elmondása szerint - a szövetség által kért támogatás nem állt arányban az általuk nyújtott program színvonalával. Ahogy tegnap megírtuk, ebben az évben már nem a szövetség közreműködésével szervezik az 1849-es tavaszi hadjáratra emlékező programsort a településen. Ám a huszárfelvonulás nem marad el Jászjákóhalmán idén sem. —A tavaszi hadj árat olyan eseménye történelmünknek, amelyet nem sajátíthat ki egyetlen szervezet vagy személy sem mutatott rá ifj. Lukácsi Pál, Jászjákóhalma polgármestere. - A jelentős eseményre a korábbiaknál bővebb, látványosabb programok mellett emlékezünk meg a településen vasárnap. A megemlékezésre korábban elkülönített összeget a helyi kibővített ünnepségre fordítják, vasárnap egész délelőttöt betöltő eseménysorral. A felvonuláson részt vesznek a jászfényszarui, jászboldogházi huszár hagyományőrzők, gyermekcsoportok, a helybéli íjászok is. Megelevenedik az egykori huszártoborzás, de életképekben elevenítik fel még a Lehel kürtjének mondáját is, illetve szerveznek gyermekrajz-kiállítást. ■ Banka Csaba Tanít is az alkotó. Pintér Attila kisújszállási születésű szobrászművésznek egyre több alkotása látható a szülővárosában. A fővárosban élő alkotó hét közben szülővárosában tanítja a gyerekeket. Képünkön az ismert fotósról, Papi Lajosról készült portréjával látható.