Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-25 / 70. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 25., PÉNTEK SZANDASZŐLŐS ■EXEÜEBi Számos sikert ért el a táncos lábú diák nagy Márk, a szandaszőlősi általános iskola táncos lábú tanulója táncpartnerével, Vörös Lizával, a Belvárosi Általános Iskola diákjával nagyszerű eredményeket ért el a társastánc területén. Másfél év alatt 18 aranyér­met, három ezüstérmet, va­lamint egy bronzérmet sze­reztek. A fiatalok, akik ta­valy nyár óta igazolt ver­senykönyves versenyzők Gyermek II. D kategóriában (SZILVER TSE), legközelebb április elején a nyolctánc or­szágos bajnokságon mutat­ják meg felkészültségüket. Tisztábbá szeretnék tenni a városrészt tisztítsuk meg Szandasző- lőst! Ez a címe annak a la­kossági akciónak, melyet a Szandaszőlősért Egyesület szervezésében tartanak ma. A városrész két pontján, a Bőség ABC és a Szandi ABC mellett kihelyezett konténe­rekbe lehet a háztartások­ban felgyűlt hulladékokat elhelyezni délután kettő óráig. Érdemkeresztet kapott az igazgatóhelyettes magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott a közelmúltban Czeg- lédi Karolina. A Szandasző­lősi Általános Iskola, Műve­lődési Ház és Alapfokú Mű­vészetoktatási Intézmény igazgatóhelyettese kimagas­ló szakmai munkája elisme­réseként vehette át a rangos elismerést. Czeglédi Karolina SZOUON.hu További szandaszőlősi hírek a SZ0U0N.hu hírportálon. Múlt és jelen — az iskola jelenlegi diákjai örömmel próbálták ki a régen használatos padokat A kiállításon mindenki talált érdekes látnivalót. Múlt és jelen egy padban évforduló Kiadványban őrzik az oktatási intézmény emlékeit A múlt és jelen találko­zott Szandaszőlősön. A helyi általános iskola megalapításának 120. év­fordulóját ünnepelték az intézmény diákjai, peda­gógusai, volt tanítványai. A résztvevők egyetértet­tek: jó volt újra iskolapad­ba ülni. Rimóczi Ágnes Még a megszokottnál is csillo­góbb szemekkel ültek az iskola­padba a Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alap­fokú Művészetoktatási Intéz­mény jelenlegi diákjai. Nem vé­letlenül, hiszen egy kiállítás ke­retében ezúttal évtizedekkel ez­előtti padokban foglalhattak he­lyet. Persze csak kipróbálták... A „Múltunk és jelenünk” című tár­laton, amivel tulajdonképpen el­kezdődött az intézmény jubileu­mi ünnepsége, felidézték a 120 éves iskola, a 100 éves szanda­szőlősi Szent Orbán-templom és a városrész történetét. A kéthetes rendezvénysorozat keretében számos vetélkedő, az ünnepi kéthetes program- sorozat során a szervezők és résztvevők belekóstoltak Szan- daszőlős városrész történeti felkutatásába, mely elindítot­ta az évfordulós intézményt azon az úton, hogy mélyebbre ásson a városrész helytörténe­tantárgyi verseny, tanórán kívü­li program, nyílt tanítási órák várták a tanulókat és szüleiket. A sorozat végén gálát rendeztek, melynek különlegességét az ad­ta, hogy 9 szintén kerek évfordu­lóját ünneplő, 100 éves szanda­szőlősi Szent Orbán-templom új harangjának megvételére aján­lották fel a rendezvény bevételét. ti anyagaiban. Ezzel a lendü­lettel veszi kezdetét hamaro­san a tanulók részvételével egy lokálpatriotizmust erősí­tő, helytörténetet feldolgozó rendszeres foglalkozás, illetve a lakosok részére egy helyis­mereti klub. Az iskola fennállásának év­fordulója alkalmából egy külön­leges, digitális kiadványt is ké­szítettek, amely részletesen be­mutatja a hármas intézmény­együttest.-A multimédiás kiadvánnyal az volt a célunk, hogy valósághű képet adjunk az intézmény múltjáról, illetve jelenéről olyan formában, amely mind a gyere­kek, mind a felnőttek számára élvezetes olvasmány legyen. Azért döntöttünk a digitális for­ma mellett, mert szeretnénk a 21. század kihívásainak is meg­felelni - mondták el érdeklődé­sünkre az intézményben. A kiadványban fél évszázadra tekintenek vissza egykori dolgo­zók, a visszaemlékezést az ösz- szegyűjtött régi fotók látványa teszi életszerűvé. Helyismereti klubot alapítanak a lakosságnak A testet és a szellemet is foglalkoztatják pályázatok Tehetséggondozás valósul meg támogatások segítségével A Szandaszőlősi Művelődési Ház közösségek” és a „Nevelési-okta- programjai megkezdődtek. Az kézműves szakkör működik. A két pályázatát ítélte támogatásra tási intézmények tanórai és tan- egyik keretében a számítógépes, másik pályázattal futnak a heti, alkalmasnak az oktatási minisz- órán kívüli tevékenységeinek tá- a sport-, a népdalkörös foglalko- havi szakkörök, témanapok, te- térium tavaly ősszel. Az „Építő mogatásra” című pályázatok zások zajlottak, helytörténeti és hetséggondozó foglalkozások. ■ Különleges borokkal mutatkoztak be a szőlészek Ismét rengetegen megmutatták Szandaszőlősön, milyen bort ké­szítenek. A közelmúltban ren­dezte meg ugyanis a Bereczki Máté Gazdakör a 19. Nemzetkö­zi Borversenyt. A megméretésre negyvenöt borminta érkezett, nemzetközi kategóriában 15, más borvidékről hat bormintá­val neveztek a Szolnokon élő szőlészek-borászok. A neves zsű­rinek idén sem volt könnyű dol­ga, végül tizenöt bor arany-, ti­zennégy pedig ezüstminősítést kapott. Tizenegy bor részesült bronzéremben, öt bortermelő pedig oklevelet kapott. Voltak különdíjak is. A leg­jobb fehérbora Túri Zoltánnak (zalagyöngye), a legjobb vörös­bora pedig Kozma Istvánnak (kadarka) volt. Molnár Tamásé lett a legjobb más vidéken ter­melt bor (cabernet), míg a leg­jobb nemzetközi bor Huper Lász­lóé (Vajdaság) lett. A gazdaköri tagok között Madarász András, vörösházasítás bora kapott kü- löndíjat, gasztronómiai különdí- jat pedig Marinka Antal csersze­gi házasításbora nyerte. ■ Grafológia és hastánc is vár az érdeklődőkre A szépség és az egészség kereté­ben töltődhetnek fel és alakul­hatnak át mindazok, akik április .2-án ellátogatnak a Szandaszőlő­si Művelődési Házba. — Az eddigi években két külön programelemként szolgáló testi és lelki egészség, szépség rege­nerálását célzó eseményt olvasz­tottuk idén egy rendezvénnyé - tájékoztattak a művelődési ház munkatársai. így az egészségbör­ze keretén belül délelőtt kilenc órától délután háromig változa­tos programok között válogathat­nak a résztvevők. Lesz masszázs, életmód-tanácsadás, asztrológia, számmisztika, grafo-pszicho- margo analízis, csakratisztítás. | Kóstolhatnak a résztvevők re­formédességeket, elmehetnek au­rafotózásra vagy éppen állapot- felmérésre, a teljesség igénye nél­kül lesz még hennafestés és elektrokozmetika is. A jó hangu­latról hastáncbemutatóval gon­doskodnak a szervezők. ■ HIRDETÉS------------------------------------------­Új helyen a szandaszőlősi Gazdák Boltja! Vörösmező út 106. Tel.: 70/317-9127 Nyitva: H.-P. 7.30-12.00 óráig, 14.00-17.00 óráig, Szó.: 8.00-13.00 óráig. ,, i Bővült árukészlettel várjuk kedve* vásárlóinkatI HIRDETÉS KAROSSZÉRIA­JAVÍTÁS Autóüveg­forgalmazás,-beszerelés teljes körű biztosítási ügyintézés. Tolvaj Balázs Szolnok, Gorkij út 31. Tel.: 30/995-6704 e-mail: . tolvaj.balazs@t-online.hu I HIRDETÉS ^ Műszaki vizsgáztatás « %’*- már Szandaszőlősön is! Molnár Műhely Kft. 5008 Szolnok, Kiss J. út 99. Belelentkezés: tel.: 56/426-296, f mobil: 20/4213-262, ? e-mail: autoszer@t-online.hu • Műszaki vizsgára felkészítés és vizsgáztatás a hét minden munkanapján, szombati napokon Is. * benzines járművek átalakítása BIOETANOL (E 85) üzeműre. • POWERTUNING. HIRDETÉS ad NYELVSTÚDIÓ Játék a nyelvtanulás! Az AD Nyelvstúdió akkreditált felnőttképzési intézmény várja a gyerekeket, diákokat és felnőtteket, márciusban induló új I angol, német, francia, olasz, spanyol és iskolaelőkészítő foglalkozásaira. I Cégeknek kihelyezett tanfolyamokat ajánlunk, szakképzési hozzájárulásból is. AD Nyelvstúdió 5008 Szolnok, Fazekas M. u. 11-13. Tel.: 30/9780-951. nyelviskola2@invltel.hu www.adnyelvstudio.hu Fnysz.: 16-0033-07 • AL-1582 A KERETES HIRDETÉSEK KEDVEZMÉNYES ÁRAI: 1/50 (43 >c 50 mm) T.OOO Ft 2/50 (90 x 50 mm) 12.000 Ft 2/100 (90 x ÍOO mm) 20.000 Ft A kedvezménye» hirdetési ár 2011. február 8-tól május 15-lg érvényes. HIRDETÉSEIKET AZ ALÁBBI HELYEKEN VÁRJUK: Új Néplap: 5000 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Fax: 56/516-720 e-mail: hird.szolnok@ axels.hu Ügyfélszolgálati irodáinkban: Jászberény, Szabadság tér 4. 8.00-16.00 Karcag, Szent István sugárút 17. 8.00-11.00 Kunhegyes, Kossuth út 25. Uj Néplap iroda 8.00-12.00 Kunszentmárton, Sétáló utca 8.00-14.00 Törökszentmiklós, Táncsics út 4. 8.00-12.00

Next

/
Oldalképek
Tartalom