Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-24 / 69. szám

2 TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK A templomi orgonák felújítását támogatják Véget ér az álláshalmozás? politika Választás: valaki vagy polgármester vagy képviselő lesz Újjáalakulna az agrárkamarai rendszer a következő évtől A Szolnok-Tisza Rotary Club szer­vezésében pénzgyűjtés indult a megyeszékhely Belvárosi, illetve Vártemplomában lévő orgonák fel­újítására - tudtuk meg. Tóth Fe­renc a klub képviseletében el­mondta: a Szolnok-Tisza Rotary mint adománygyűjtő szervezet úgy döntött, hogy Szolnok kulturá­lis életének egy olyan szegmensét próbálja segíteni, amely a templo­mi orgonakoncertekhez kötődik. Maga a program az orgonafelújí- | tásról szól, amelynek eredménye­képpen a hangszerek gyönyörű­en fognak szólni, kiváló hangzás- világgal. így neves előadókat is meg lehet hívni majd koncertezni, amely eseményeket akár további pénzgyűjtéssel is össze lehet köt­ni. Ezért is vették fel a kapcsolatot a katolikus egyház helyi képvise­letével, és megkezdődött a gyűj­tés, amelynek részeredményei is vannak. Ezzel kapcsolatban a jövő héten tart a Szolnok-Tisza Rotary Club megbeszélést az egyház kép­viselőivel. ■ B. Gy. A világ tetején a magyar katona­ejtőernyősök Dr. Hende Csaba honvédelmi mi­niszter kedden emlékplakettet | adományozott a Magyar Honvéd­ség ejtőernyős válogatottja tagjai­nak kiemelkedő sportteljesítmé­nyük elismeréseként az ejtőernyő­sök napja alkalmából. Az ünnepségen megjelent La­mos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis pa- | rancsnoka is, akiknek „fiai” 2010- | ben megnyerték az ejtőernyős Vi­lágkupát egyéniben és csapatban egyaránt.Tavaly Asztalos István nyugállományú zászlós egyéniben, a magyar válogatott csapatbem sze­rezte meg az összetett bajnoki cí­met - írta a Honvédelem.hu. A 13 magyar katonasportoló neve: Bánszki Tamás, Naszradi Miklós és Réczi Attila Róbert szá­zadosok, Kollár Gábor főhadnagy, Dér László nyugállományú törzs- zászlós, Asztalos István nyugállo­mányú zászlós, Bozóki Zsolt Ti­bor, Hirschler Gábor, Varga Ta­más zászlósok, Becs László, Orsy László főtörzsőrmesterek, Gál Szabolcs és Olenyik Roland szer- | ződéses szakaszvezetők. ■ i Megyénkben négy olyan ország- gyűlési képviselő foglal helyet az Országgyűlésben (mind a Fidesz színeiben), akik egyben polgár- mesteri posztot is betöltenek. Kö­zülük Szalay Ferenc szolnoki polgármester, a megyei 3. válasz­tókerület or­szággyűlési képviselője ér­deklődésünkre elmondta, hogy még nem gondolkozott el azon, melyik posztot választaná, ha így alakulna a helyzet Azt minden­képpen helyesnek tartja, hogy az álláshalmozásnak ily módon is véget vessenek. Pócs János, Jászapáti polgár- mestere és a megyei 2. számú választókerület országgyűlési képviselője egyetért és támogat­ja, hogy 2014-től ne lehes­sen egyszerre betölteni a pol­gármesteri, illetve az országgyű­lési tisztséget. — Aki felvállalta azt, hogy a két tisztséget együttesen tölü be, ezzel azt is felvállalta, hogy a na­pi munkaideje este tíz óránál előbb nem ér véget, de gyakran előfordul, hogy akár hajnalig is dolgozik — fogalmazott Pócs Já­nos. Mint mondta, ezt a lehetősé­get annak idején mérlegelte, és családjával egyeztetve felvállal­ta. Hozzátette, alapvetően meg­változik a helyzet 2014-től, ami­kor is az országgyűlési képvi­selők számának csökkenésével együtt növekednek a választó- kerületek. Amennyiben duplá­jára nő a képviselt térség, nagyságrendekkel emelkedik a képviselő feladata is. Mindez pedig olyan szintű leterheltsé­get von majd maga után, hogy ha továbbra is együttesen töl­tené be valaki a két tisztsé­séget egyszerre. Ehhez egyrészt szükség van egy megfelelő szemé­lyiségre, illetve mindkét területen a megfelelő háttércsapatra. - Kép­viselőként és polgármesterként is az első ciklusomat töltöm, így ké­sőbb derül az ki, hogy a választók értékelése szerint megfelelően tudtam-e ellátni a két területet egy­szerre - mondta dr. Szabó Tamás. — Nem törekedtem egyik tiszt­ség megszerzésére sem, ugyan­akkor a felkérést követően, a vá­lasztók jóvoltából erre lehetősé­gem nyílt - tette hozzá dr. Szabó Tamás. - Ugyanakkor nem jelen­tene gondot, ha a következő cik­lusban nem kapnék felkérést akár egyik pozícióra sem, hiszen gond nélkül visszatérhetnék ere­deti szakmámhoz, a gyógyító munkához.- Őszintén szólva csak fenntartá­sokkal értek egyet a javas­lattal - mond­ta el Boldog István, aki Kétpó polgármestere­ként ebben a ciklusban lett or­szággyűlési képviselő is a me­gyei 6. választókerületben. - A legnagyobb problémát abban lá­tom, hogy az önkormányzatok képviselete miként lesz megol­dott, ha a polgármesterek nem vehetnek részt közvetlenül a tör­vényhozásban. Természetesen azzal egyetértek, hogy egy képvi­selő csak képviselő lehessen, egy polgármester pedig csak polgár- mester, de akkor valóban így le­gyen. Ne legyen cégvezető, egye­temi tanár vagy éppen igazgató sem. Hogy a saját esetemben mi fog történni, azt nagyon korai lenne még megjósolni. Fontos számomra a településem, és szí­vesen végzem a képviselői mun­kát is, ami újfajta kihívásokat je­lent Mindenesetre az idő majd eldönti a kérdést. Az önkormányzatoknál is hasonló a helyzet a tízezer lélekszám feletti településeken egyszerre lehet valaki polgármester és önkor­mányzati képviselő jelenleg. Ez­zel a lehetőséggel az őszi hely- hatósági választásokon is töb­ben éltek, így a jelenlegi önkor­mányzati képviselőtestületekben is vannak, akiknek - legalábbis elméletben — két helyük van. A két mandátum betöltése nem je­lenti azt, hogy az adott személy­nek a képviselőtestület ülésén dupla szavazati joga lenne. Vi­szont a testületben ülők száma eggyel kevesebb, mintahányan lehetnének, hiszen egy személy két helyet is „foglal”. Hamarosan kezdeménye­zik az országgyűlési kép­viselők jogállásáról szóló törvény módosítását, így 2014-től összeférhetetlen­né válhat a polgármesteri és a parlamenti képvise­lői tisztség. Ezzel is sze­retnék elérni, hogy meg­szűnjön az álláshalmozás Munkatársainktól get, az már az ellátott munka ro­vására menne.- A közéletben végzett tevé­kenységet mindig is szolgálat­nak tekintettem - hangsúlyozta Pócs János, amikor arról érdek­lődtünk, hogy melyik tiszt­séget választaná. — Döntésemben tehát alapvető szerepe lesz annak, hogy hol lát­na szívesebben a pár­tom, illetve a lakos­tókerület országgyű­lési képviselője egyet­ért a felvetéssel, és meg is szavazza majd ezt a javaslatot. Eredetileg nem azt tervezték Jászbe­rényben sem, hogy a 2010-es választások alkalmával mind a parlamenti, mint a polgármesteri tisztsé­gére személyét jelölik. Végül mégis a jelölő szervezet döntése értel­mében indult mindkét területen. Ezzel együtt is úgy vélte, van olyan kép­viselő-polgármester, aki megfelelő hatékonysággal és eredményességgel ké­pes ellátni mindkét tiszt­ség. A lakosság, a szavazók aka­ratából nyílt lehetőség arra Is, hogy a két tisztséget egyszerre el­lássam. Ugyanakkor szükség van arra is, hogy a párt, a pártvezetés is véleményt alkosson tevékeny­ségemről. Ott folytatom a mun­kámat, ahol a lakosság, il­letve a párt igényt tart az általam elvégzett szolgá­latra. Dr. Szabó Tamás, Jász­berény polgármestere, a megyei 1-es számú válasz­Dönteni kell, hogy melyik tisztséget vállalja el a politi­kus Kötelező tagságot és tagdíjfize­tést írna elő a gazdasági szerep­lőknek az új agrárkamarai rend­szerről készített VM-es törvény- javaslat tervezete — derül ki az Agromonitor.hu birtokába jutott dokumentumból. A koncepció a tagdíjjal kapcsolatban árbevétel­től függő sávhatárokat állapítana meg és a gazdaságilag gyengébb termelői csoportoknak tagdíj- mentességet biztosítana. Nem kellene tagdíjat fizetni, ha az ágazati szereplők éves bruttó ár­bevétele a 100 millió forintot nem haladja meg. A díj 100-300 millió forint között egy ezrelék, 300 millió és egymilliárd forint között 1,5 ezrelék, egymilliárd forint felett pedig 2 ezrelék len­ne. A kamarai díj adók módjára behajtható köztartozásnak mi­nősülne. Az elnevezés is mutatja, hogy a vidékfejlesztési, agrár és élel­miszergazdasági kamarai rend­szer a korábbiaknál szélesebb tagsági körre épülne. A törvény hatálybalépése napján az agrár- gazdasági tevékenységet folytató ágazati szereplők taggá válná­nak. A törvényjavaslat április má­sodik felében kerülhet az Ország- gyűlés elé, a választásokat pedig - az idei idénymunkák befejező­dése után — október végén- november elején tartanák meg. így az új agrárkamarai rendszer 2012 januárjára állhatna fel. ■ Nehezen találnak napszámost 9 az őstermelők Reggel és délelőtt árulnak, dél­után a tavaszi munkákat végzik: az őstermelők szerint sok helyen már kora tavasszal is körülmé- I nyes segítő kezeket találni. Ilyen- i kor is nehéz ugyanis napszá­mosra lelni, aki meg talál, az nem nagyon tudja megfizetni őket — panaszolják az ősterme­lők, akik az utolsó kemény fa­gyok elmúltával gőzerővel neki­láttak a tavaszi munkálatoknak - írta az MR 1-Kossuth.hu. A kertekben, gyümölcsösök­ben most a lemosópermetezés és a kártevők elleni védelem a fő feladat, de sokan - ahol persze van — már a hidegfóliákban ve- teményeznek. ■ Tiszta szívvel a szolnokiak egészségéért egyedülálló Újabb betegségmegelőző szűrőprogram kezdődött Mezőtúron is áldozatok után kutatnak majd A „Tiszta Szívvel Szolnokért” című egyhetes tavaszi lakossá­gi szűrőprogramot - melyet Já- nosiné dr. Bene Ildikó ország- gyűlési és önkormányzati kép­viselő, a Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet főigazgatója hívott életre - idén immár ötö­dik alkalommal rendezik meg. Az országosan is egyedülálló kezdeményezésnek köszönhe­tően március 23. és április 2. között a megyeszékhely több pontján lehetőségük nyílik az érdeklődőknek arra, hogy fel­mérjék aktuális egészségi álla-, potukat. A szűrőakció nyitóren­dezvényét szerdán rendezték az Aba-Novák Művelődési Köz­pontban. A tájékoztató előadá­sokat követően tucatnyi vizsgá­laton vehettek részt azok, akik fontosnak tartják, hogy tisztá­ban legyenek egészségi állapo­tukkal. A szervezők úgy vélik, a tuda­tosabb egészség-magatartás ki­alakítását már óvodás korban el kell kezdeni, és egy életen át szükséges követni. Ezért idén a „családok éve” jegyében az egé­szen fiatal korosztálytól a szép- korúakig kívánják a lakosságot „mozgásba hozni...”, és felis­mertetni egy tudatosabb élet­módvezetés szükségességét. Épp ezért a program zárásaként április 2-án a szervezők családi napra várnak mindenkit a Ti- szaligetbe. ■ Szilvási Zs. Az egyhetes akció keretében tucatnyi szűrővizsgálatra nyílik lehetőség Mezőtúr is célpontja annak az egyedülálló programnak, amely során az Országos Kriminológi­ai Intézet (OKRI) kriminológu­sok és szociológusok - önkor­mányzati vezetők és rendőrök bevonásával - áldozatkutatásba kezd Magyarországon. A múlt évben közel 450 ezer bűncselekményt követtek el, ám azoknak csak 250 ezer áldozatá­ról van információ - tájékoztat az OKRI. Jelentős azoknak a sér­tetteknek a száma, akik külön­böző okok miatt egyáltalán nem is jelentik az ellenük elkövetett bűncselekményt a hatóságok­nak, vagyis eleve nem tudunk róluk semmit sem. Ez első­sorban a kisebb súlyú bűncse­lekmények esetében jellemző, de előfordulhat olyan súlyos ügyekben is, ahol különösen ki­szolgáltatott a sértett. Ezért kezd az OKRI áldozatkutatásba. Egy budapesti kerületben, Óbuda-Bé- kásmegyeren, egy megyei jogú városban, Székesfehérváron és egy kisvárosban, a 18 ezres lé­lekszámú Mezőtúron kérdezik meg a helybélieket. Arra keres­nek egyebek között választ, hogy milyen bűncselekmények zavar­ják a leginkább az embereket, mennyire jellemző, hogy sértet­té válnak az egyének és a csalá­dok, milyen segítséget, támoga­tást kaphatnak az áldozatok, és elégedettek-e ezzel, mire lenne még szükségük. ■ B. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom