Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-21 / 66. szám
2011. MÁRCIUS 21, HÉTFŐ 7 GAZDASÁG Lassan múlik az atomveszély Japánban remény Túlélők - Bezárják Fukusima 1-es reaktorát - Elindul a Honda, a Nissan és a Toyota Sikeres jengyengítés 25 milliárd dollárnak megfelelő jent adtak el a japán fizetőeszközgyengítése céljából a hét vezető ipari hatalom jegybankjai. Az akció sikeres volt, a valuta 81 jen környékére gyengült vissza a dollárral szemben. A bankok azért szánták el magukat a több mint egy évtizede példátlan közös beavatkozásra, hogy a jen csütörtökön a II. világháború óta a legalacsonyabb szintre, 76 jen közelébe erősödjön. Az exporttól erősen függő japán gazdaság nagyobb bevételre számít a jen gyengítésével. értesülései szerint a fiúnak sikerült elérnie a hűtőgépet és az abban található élelmiszereket, így tudtak több mint egy héten át életben maradni a romok alatt. A fagyos hideg elől pedig a csodával határos módon szárazon maradt takarókkal tudtak védekezni. A mentők már csaknem teljesen lemondtak arról, hogy ennyi idővel a természeti katasztrófa után még túlélőre lelhetnek. Kisebb, mérsékelt erejű földrengés rázta meg vasárnap a korai órákban Tajvan partjait, áldozatokról, illetve károkról egyelőre nem tudni. Folyamatosan mérik a sugárzást. A szabadon termesztett spenótban sokkal több radioaktív jódot találtak. Ugyanakkor a borsó és a tej fertőzött- ségéről azt mondták, az még nem veszélyes az egészségre Semmilyen körülmények között sem használják többé a Fukusima 1-es számú (Daiicsi) atomerőművét. Két reaktort stabilizáltak. A japán katasztrófának komoly hatása lehet a világgazdaságra. Vég Márton-Wéber Balázs Egyre inkább stabilizálódik a helyzet a földrengés és cunami által sújtott Fukusima-Daiicsi atomerőműben. A helyi Kyodo hírügynökség vasárnapi jelentése szerint az ötös és hatos blokknál beindították a hűtést, így állapotuk stabilizálódott. ^ Szintén sikerült rácsatlakoztat- J ni az elektromos hálózatra az § egyes és a kettes blokkot, a hármas és négyes blokknál viszont még napokig eltarthat ez a művelet, ezért utóbbiakat folyamatosan. hűtik tengervízzel. Az egyébként már biztos, hogy az atomerőművet többé nem indítják újra, már csak azért sem, mert a tengervíz helyreállítha- tatlan károkat okozott a létesítményben. „Semmilyen körülmények között sem használják többé a Fukusima 1-es atomerőművét” - jelentette be vasárnap a tokiói kormány szóvivője. Edano Jukijo hozzátette ugyanakkor, hogy a döntés nemcsak az állami hatóságra tartozik, hanem az erőművet működtető Tokyo Electric Power (Tepco) cégre, Japán egyik legnagyobb áramtermelő magánvállalatára is. Bár a hétvégén radioaktív sugárzást mértek Tajvanon egy Japánból érkezett borsószállítmányban, valamint az atomerőmű környékén termelt spenótban és tejben is, annak mértéke egyik esetben sem jelent veszélyt az egészségre. „A japán kormány által meghatározott határértéket 27-sze- resen lépte túl a Hitacsi városában, szabadon termett spenótban talált radioaktív jód mennyisége” - közölte Ibaraki tartomány kormányzata. A sérült erőműtől több mint száz kilométerre, délre található városban termett spenóton a radioaktív cézium mennyisége pedig majdnem négyszeresével lépte túl a megengedett értéket. Továbbra is arra kérik a tartomány termelőit, önkéntesen állítsák le az ott termett spenótok szállítását. Ibaraki tartomány egy másik területén a határérték 12-szerese volt a radioaktív jód mennyisége a spenótokon. A helyzet lassú javulására utal az is, hogy a nagy japán autógyártók sorra jelentik be a hazai termelés újraindítását. A Nissan és a Honda gyáraiban a tervek síerint csütörtökön veszik fel ismét a munkát, a Toyota pedig annyit közölt, hogy a hét közepén indítja újra üzemeinek többségét. Az amerikai General Motors átmenetileg két európai gyárában is felfüggeszti az autógyártást a japán alkatrészellátás akadozása miatt. A németországi Ei- senachban ma és holnap két műszakot elhagynak, a spanyolországi Zaragozában lévő üzemben pedig egyáltalán nem lesz összeszerelés hétfőn. A beszámolók szerint elektronikai alkatrészek hiányoznak, ezeket rendszerint repülőgéppel szállítják, ezért is észlelhető egyre több fennakadás Európában. A március 11-én bekövetkezett földrengés és cunami rendőrségi közlések szerint eddig több mint nyolcezer áldozatot követelt, több mint 12 ezer embert eltűntnek nyilvánítottak, mintegy 400 ezer embert pedig átmeneti szállásokon helyeztek el. Két túlélőt találtak kilenc nappal a földrengés után. „A nyolcvanéves Abe Szúrni és 16 éves unokája éppen a konyhában volt, amikor rájuk omlott az épület” - közölte az NHK. A japán közszolgálati adó Kilóra megvették az európai képviselőket Pénzért vállalták kereskedelmi érdekeket szolgáló törvénymódosítások benyújtását magukat lobbistáknak kiadó brit újságírók megkeresésére európai parlamenti képviselők. A The Sunday Times című vezető konzervatív vasárnapi brit lap beszámolója szerint az újság oknyomozó riporterei „hatvannál is több” EP-képviselővel vették fel a kapcsolatot, egy fiktív lobbicég, illetve egy szintén nem létező orosz befektetési társaság kijáróinak mondva magukat. 14 képviselő érdeklődést mutatott, és találkozott a riporterekkel. Végül hárman álltak rá arra, hogy módosítások benyújtásával segítik a „lobbicéget”. Egyikük Adrian Severin volt román külügyminiszter, a másik Zoran Thaler egykori szlovén külügyminiszter, a harmadik pedig Ernst Strasser volt osztrák belügyminiszter. Az előző kettő a szocialista, az utóbbi a néppárti EP-ff akció tagja. (Strasser időközben már be is jelentette lemondását.} Severin a beszámoló szerint elvállalta, hogy 100 ezer euróért évente hat alkalommal részt vesz a „cég” tanácsadó testületének ülésein, a parlamentben végzett munkájáért pedig napi négyezer euró „konzultációs díjat” ígértek neki. A riporterek a román politikust arra kérték, segítsen a bankbetét-garanciákat szabályozó irányelv módosításában, hogy el lehessen húzni az ügyfeleknek járó kifizetéseket bankcsőd esetén. Severin el is érte a módosítástervezet benyújtását. Thaler szintén közölte a riporterekkel, hogy érdekli a 100 ezer eurós „tanácsadói” állás, és vállalta egy módosítás beterjesztését. Ennek célja a befektetői kompenzációs direktíva felvizezése lett volna, a „lobbisták” orosz „ügyfelének” érdekében. Strasser is ráállt ugyanennek az irányelvnek a módosítására. ■ A Magyary Zoltán-terv lesz a következő? Polgármesterek körében terjednek azok a hírek, hogy helyi adók elvonásával teremtené meg a kormány a közoktatás pénzügyi forrásait. A héten megjelenhet a Magyary Zoltán-terv a részletekkel. Jelenlegi formájában megszűnhet az iparűzési és a gépjárműadó, de akár az idegenforgalmi is, legalábbis az önkormányzatok helyett a költségvetés lehet a címzettje mindháromnak - írja az Index. Az ipából az idén 505 milliárd forint folyhat be, a gépjárműadó 73, az idegenforgalmi 6 milliárdos tétel. Az ellenzék szerint ezek elvonása az önkormányzatok gúzsba kötését jelentené. A központosított adóztatás viszont hatékonyabb lehet. ■ HIRDETÉS ELŐRELÁTÓ HITEL Lakásvásárlást tervez? Most minden korábbinál többet tudhat már jó előre! Jöjjön be hozzánk, mert nálunk előre megtudhatja, mekkora hitelösszegre számíthat, s ezután fél év áll rendelkezésére, hogy kiválassza új otthonát. Jövedelme és hitelképessége alapján, az igényléshez előírt hiánytalan dokumentáció befogadását követően fél évre érvényes hitelösszeg-igazolást adunk ki. A hitelösszeg a fedezetként megfelelő lakóingatlan vásárlása és egyéb hitelbírálati feltételek teljesülése esetén érvényes. A hitel feltétele vagyonbiztosítás és az UniCredit- Banknál vezetett számla, és a hitel igénybevételének további feltételei vannák. Aktuális éves kamat: 8,99%, THM: 9,49% A jelzáloghiteire' a szerződéskötéskor hatályos kondíciók és THM vonatkoznak. Az UniCredit Bank a Magatartási kódex szerint jár el, kérjük, döntsön Ön is felelősen és körültekintően a hitelfelvételről. Várjuk bankfiókjainkban: Szolnok, Baross Gábor út 27. és Kossuth u. 18.; Jászberény, Szabadság tér 3. További információk: 06 40 50 40 50 vagy www.únlcreditbank.hu/hitel A tájékoztatás nem teljes körű. A jelzáloghitelre érvényes, aktuális hatályos kondíciókat az UniCredit Bank Hungary Zrt. magánszemélyek részére nyújtott hitelekről szóló Hirdetménye. Kondíciós listája és a Lakossági üzletszabályzata tartalmazza. A bank fenntartja, a hitelbírálat és a kondíciók változtatásának jogát. A bank a THM kiszámításánál figyelembe vette, hogy az értékbecslési chjat egy lakóingatlan vonatkozásában a hitel folyósítását követően jóváírja. *5» UniCredit Bank-Ot FTTíI^PiCI Simor tanácsadója is MT-tag lehet GESZTUSÉRTÉKŰ jelölésként Cinkotai János közgazdászt, Simor András MNB-elnök jelenlegi külsős tanácsadóját is javasolja majd a jegybank monetáris tanácsába (MT) a gazdasági bizottság fideszes elnöke. Rogán Antal másik jelöltje Kocziszky György, a Miskolci Egyetem gazdasági karának a dékánja. A parlament ma meg is választhatja őket, méghozzá hat évre. A Bosch ezer munkahelyet hoz létre két Év alatt ezer új munkahelyet létesít az indítómotorok, generátorok, fúvómotorok stb. gyártásával foglalkozó Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. miskolci üzemében. MFB-Gazprom közös vállalat MIKÖZBEN MÁR van egy orosz-magyar (Gazjh rom-Mol) tervezőcég a Déli Áramlat gázvezeték magyar szakasza előtanulmányának elkészítésére, a Gazprom és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) megegyezett Moszkvában egy tervezővállalat megalapításáról. Ez is a hozadéka Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter moszkvai tárgyalásainak. Magyar szakaszon mintegy 200 milliárd forintba kerülne a projekt.