Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-11 / 59. szám

2 TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 11., PÉNTEK Támogatják az adósságrendezést kormányhivatal Tízszázalékos zárolás miatt puritán az idei költségvetés Ismét fizetés nélkül maradtak a tiszabői munkavállalók Válságköltségvetéssel kell rendelkezniük az adós­ságrendezési eljárásba vont településeknek ah­hoz, hogy pályázhassa­nak a kormány 31 milli­árdos keretére. Szilvási Zsuzsa — Egyszeri, amnesztiaszerű gesztusként lehetőség nyílik rá, hogy az önhibájukon kívül hát­rányos helyzetbe került önkor­mányzatok 31 milliárd forintos keretéből támogatásra pályázza­nak ezek a települések is, a ké­sőbbiekben azonban már saját erőből kell talpra állniuk - mondta dr. Lengyel Györgyi me­gyei kormánymegbízott csütör­töki sajtótájékoztatóján. — Jász- Nagykun-Szolnok megyéből je­lenleg négy településen - Tisza- derzs, Tiszabura, Tiszabő és Jásztelek - folyik adósságrende­zési eljárás. A megyei kormány- hivatal már a rendelet megjele­nése előtt felhívta az érintett te­lepülések figyelemét arra, hogy milyen megoldás lehetséges a problémájuk rendezésére. Amint a kormányhivatal veze­tője kérdésünkre válaszolva el­mondta, bár sajnos számos tele­pülés görget maga előtt adóssá­got, arra nincs szabályozás, mi­kor kötelező elindítani az eljá­rást. Amennyiben hatvan napon túli lejárt tartozása van az ön- kormányzatnak, a hitelezőnek jogában áll megtenni az ezzel kapcsolatos lépéseket, legtöbb­ször azonban inkább a hitelek átütemezésével oldják meg a problémát. Adott esetben akár maga a képviselő-testület is dönthet az eljárás megindításá­ról. Ugyanakkor az óvodai, isko­lai ellátás egyik településen sem kerülhet veszélybe - tette hozzá dr. Lengyel Györgyi, a ti- szaburai polgármester korábbi Dr. Lengyel Györgyi több fontos témáról is beszélt Járványügyi jelzőrendszer működtetését tervezik. A cél, hogy minél előbb elejét vegyék a gyerekek tömeges megbetegedésének. Képünk illusztráció. kijelentésére utalva. Farkas László ugyanis nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy ha a körülmé­nyek úgy alakulnak, legfeljebb előbb befejezik a tanévet. - Ilyes­mire nincs lehetőség, a tanév rendjéről szóló rendeletet helyi szinten nem változtathatja meg egyik település vezetője sem, maximum tíz nappal rendelke­zik szabadon - hangsúlyozta a kormánymegbízott asszony. Dr. Lengyel Györgyi az elmúlt egy hónap történéseiről szóló tá­jékoztatóban arról is beszámolt, hogy a , Széli Kálmán-terv életbe lépése rájuk is ko­moly feladato­kat hárít. A szigorú gazdálkodás a megyei kormányhivatalokra is vonatkozik, 10 százalékát zárol­ták a költségvetésüknek. Puri­tán gazdálkodásra készülnek te­hát idén, így több bérleti szerző­dést felmondtak már, egyes szakigazgatási szerveket egy épületbe költöztetnek, korlátoz­zák a gépjárműhasználatot, ösz­tönözve a tömegközlekedés igénybevételét. Szintén korlátoz­zák a szakmai konferenciákon való részvételeket, arra töreked­ve, hogy egy-egy szakigazgatási szervtől, vagy a törzshivataltól is csak egy-egy munkatárs ve­gyen részt ezeken. Fontos előrelépés, hogy fel­mérték a megyében a szórako­zóhelyek helyzetét. Kormányha­tározat rögzíti, hogy a zenés, tán­cos rendezvényeket fokozottan ellenőrizni kell. Ebben az össze­hangolt hatósági ellenőrzésben a kormányhivatalok is részt vesz­nek. Mostantól ilyen rendez­vényt csak engedély birtokában lehet megtartani. A kérelemhez csatolni kell: az építményre vo­natkozó adatokat (alapterület, be­fogadóképesség), a rendezvény gyakoriságát, a megtartás nap­ját, a kezdés és a befejezés idő­pontját, illetve a biztonsági tervet és esetenként a tűzvédelmi sza­Napokon belül bővül a kormányablak hatásköre a kormanyablak munkájáról szólva dr. Lengyel Györgyi el­mondta, hogy az elmúlt hó­napban 769 ügy bonyolódott le nálunk, ez 9 százalékkal több, mint januárban. Az ügyfelek zöme azonban továbbra is a megszokott hivatali órákban érkezik. Eddig 29 ügykörben lehetett a kormányablakokat felkeresni, amely március 15­től tovább bővül, hiszen az egy­szerűsített honosítási eljárás­sal kapcsolatos kérelmeket is átvehetik az ügyintézők. emellett a kormányablak munkatársai az Új Széchenyi- terv pályázati lehetőségeiről, a pályázók köréről, pályázati ha­táridőről, valamint a benyújtás módjáról is tájékoztatást nyúj­tanak az érdeklődőknek. bályzatot. Újdonság, hogy ilyen jellegű programot csak rendez­vény-, illetve konferenciaszerve­zői képesítéssel lehet szervezni a jövőben. A kormányhivatal veze­tője arról számolt be, hogy már a hét végén elindul az ellenőrzés. Szó esett a megyei kormányhi­vatal új javaslatáról is, amely a közösségbe járó1 gyermekek tö­meges megbetegedését segít megelőzni. Kiemelten fontos ugyanis a felelősséggel bíró sze­replők együttműködése minden fertőző megbetegedés óvodai, is­kolai előfordulása esetén. Amennyiben a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv, illetve az iskolaorvosok megfelelő időben tájékoztatást kapnak súlyos, jár­ványügyi szempontból kiemelt kockázatot jelentő betegségek­ről, nagyobb eséllyel előzhető meg azok elterjedése az intéz­ményben. Ezért javasolják, hogy az iskola-egészségügyi ellátás­ban dolgozókkal, az iskolaorvos­sal és az iskolavédőnővel együtt­működve dolgozzák ki a jár­ványügyi jelzőrendszer működ­tetésének szabályait. A gyors, szakszerű intézkedé­sekkel ugyanis elejét lehet ven­ni a járvány terjedésének. Március tizediké volt az utolsó határidő arra, hogy megkapják februári bérüket a tiszabői köz- alkalmazottak, köztisztviselők, pedagógusok. Ahogy azonban decemberben nem jutottak illet­ményükhöz, úgy most is hiába vártak járandóságukra, hiába várták, hogy folyószámlájukon megjelenjen fizetésük.- Csütörtökön reggel tájékoz­tattam munkavállalóinkat a kiala­kult rendkívüli helyzetről - tud­tuk meg a település jegyzőjétől, Ulvicki Lászlótól.—A dolgozók fe­gyelmezetten vették tudomásul a történteket. Úgy gondolom, hoz­záállásuk, elhivatottságuk min­denki számára példamutató. Pedig a tavaly év végi csúszás után sok alkalmazott felsóhajtott Tiszabőn, mikor a megyei bíró­ság február 24-én elindította az adósságrendezési eljárást, mond­ván, így legalább - a törvények értelmében - garancia van a munkabérek kifizetésére. A jelek szerint csalódniuk kellett, már az első hónap végén nem kapták meg jogos járandóságukat.- Szeretném tisztázni, nem az önkormányzat és nem is az adósságrendezés miatt nem kaptak fizetést az alkalmazottak. A tavaly december havi járulé­kok lehívása ugyanis valamilyen oknál fogva februárra is benne maradt a Magyar Államkincstár számítógépes rendszerében és az egyszer már levont 7 millió 759 ezer forintot újfent leemel­ték az önkormányzat számlájá­ról. Ez éppen akkora összeg, mely a fizetésünket fedezte vol­na. Jeleztem azonnal a malőrt az összes létező hivatal felé, az Ál­lamkincstár keresi is a megol­dás lehetőségét, de egyelőre nem oldódott meg a helyzetünk. Az ügyben megkerestük a Ma­gyar Államkincstár Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Igazgatósá­gát is, de írásbeli kérdésünkre lapzártánkig nem kaptunk vá­laszt.- Az ígéretek szerint munka- vállalóink a márciusi bérükkel együtt kapják meg a februárit, azaz kéthavi fizetésükhöz jut­hatnak hozzá április első napja­iban — tájékoztatta lapunkat U1 vicki László. Amint azt a jegyzőtől megtud­tuk, a különböző segélyeket ha­táridőre, teljes összegben kifizet­te az önkormányzat a rászoru­lóknak. ■ Géléi József Aláírták a főiskolán a klaszter alapítását Elismerték a megyei kiváló áruházakat kitüntetés Okleveleket adtak át a fogyasztóvédelmi világnapra Az Észak-alföldi régió turizmusa és annak fejlesztése iránti elkö­telezettség kapcsolja össze a klaszter alapítóit. Ezt dr. Herbály Katalin projektmenedzser, az In­novatív Turizmus Klaszter létre­hozása nevű pályázat zárókonfe­renciáján mondta tegnap. A pro­jekt teljes költségvetése 36 mil­lió 400 ezer forint, melyből az el­nyert támogatás 26 millió 120 ezer forint. — A projekt célja, hogy előmozdítsa a vállalkozá­sok, a helyi gazdasági szereplők közötti együttműködést. Ezen belül a cél, hogy a most megala­kult klaszter lehetőséget bizto­sítson a turisztikai iparág, mint a régió kulcságazatában műkö­dő vállalkozások versenyképes­ségének jelentős növelésére. A főiskola fontosnak tartja, hogy a térség felsőoktatási intézménye és a klaszter tagjai között egy partneri viszonyon alapuló együttműködés jöjjön létre, amely helyi válaszokat ad a gaz­daság kihívására - mondta. Az induló klaszterhez elsősor­ban turisztikai szervezetek, in­tézmények, tanácsadó cégek, szolgáltatók, informatikai és egészségügyi vállalkozások csat­lakoztak a régió mindhárom me­gyéjéből, a központ Szolnok. A zárókonferencián dr. Túró- czi Imre, a Szolnoki Főiskola rek­tora mondott köszöntőt és írta alá a klaszter alapító okiratát a főiskola nevében. ■ B. B. Idén több mint negyven megye­beli üzletet és azok kollektíváját tüntették ki a Fogyasztók Kiváló Áruháza címmel. Az elismerést az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Jász-Nagykun-Szol- nok megyei elnöksége az orszá­gos elnök jelenlétében a fogyasz­tóvédelmi világnap (március 15.) alkalmából adta át tegnap. Mint ahogy dr. Morvái György, az Or­szágos Fogyasztóvédelmi Egye­sület elnöke kiemelte, nagy öröm számukra is, hogy a me­gyében ilyen sok üzlet kiválósá­gát ismerhetik el. A Fogyasztók Kiváló Áruháza címre ez alka­lommal is nagyon sok üzlet pá­lyázott, közülük többek között a Coop Szolnok Zrt., a Coop Star Zrt., a Cora, a Tiszafóldvári Coop Zrt. és a Jászinveszt Zrt. üzletei részesültek az elismerésben. A díjátadón részt vett dr. Boi- eru Ildikó is. A Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Kormányhiva­tal Fogyasztóvédelmi Felügyelő­ségének vezetője elmondta, nem véletlen, hogy ilyen sok üzlet megfelel a kiváló elismerésnek, ellenőrzési tapasztalataik ugyanis évről évre javulnak.- Tavaly több mint 2000 ke­reskedelmi egységet ellenőrzött a felügyelőség, és 306-nál tapasz­taltunk hiányosságot. Ez 26 szá­zalék, ami jelentős javulás az elő­ző évi 48 százalék kifogásolási arányhoz képest. Bízunk benne, marad ez a tendencia. ■ R. Á. A Coop Szolnok Zrt. kitüntetett üzleteinek képviselői az oklevelek átadásán > A é

Next

/
Oldalképek
Tartalom