Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-01 / 50. szám

2 TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 1., KEDD beruházás Kisújszálláson már nagyon várják az átadást, ám egyelőre még javításokat akarnak Folytatás az 1. oldalról A beruházó NIF Zrt.-nek kell átvennie az elkészült elkerülőt a kivitelező PT Kisújszállás Konzorciumtól (konzorciumve­zető: Porr Építési Kft.), amit azután fog majd a Közút üze­meltetni.- December 15-ével el is kez­dődött a műszaki átadás-átvé­teli eljárás. S bár több mint két és fél hónap eltelt azóta, ám még mindig dolgoznak az út­szakaszon. A műszaki átadás­átvételi eljárás folytatásáról (lezárásáról vagy meghiúsítá­sáról) a beruházó NIF-nek kell döntenie - hangsúlyozta Ko­vács Károly. Hozzátette: a Köz­út is részt vett helyszíni szem­léken, és több alkalommal is leírták észrevételeiket azokról a hiányosságokról, hibákról, amiket mindenképpen javíta­ni kell az átadásigj Ezt meg­kapta tőlük a beruházó és a ki­vitelező cég is. Hiába voltak azonban újabb és újabb szem­lék, még mindig vannak hiá­nyosságok.- Problémát jelent az is, hogy a szállítóutak helyreállí­tása nem, vagy csak részben történt meg — mondta az igaz­gató. - Az egyik a fegyver- nek-tiszafüredi összekötő út­nak az a 15 kilométeres szaka­sza, ahol ugyan végzett a kivi­telező egyfajta javítást, ám azok minősége problémás. Ta­vasszal biztos, hogy újra kell kezdenie a munkát ott. A 4-es. főúton pedig semmilyen javí­tást nem végzett még el. Töhtyb alkalommal volt már a kivitele­zővel együtt közös helyszini szemle, illetve állapotfelvétel, ami alapján egyértelműen meghatározták azokat a szaka­szokat, ahol újra kell aszfaltoz­ni. A kivitelező és a beruházó közötti szerződés tartalmaz is egy olyan mellékletet, amely ezeknek a szállítóutaknak a Országos közutak hossza a megyében (kilométer) A Kisújszálláson átmenő nagy forgalom miatt, az elkerülő út megépítéséért demonstráltak 2009 áprilisában helybéliek, lezárva a fél útpályát helyreállítására vonatkozik, így a 4-es úton is el kell végez­ni a javítást. Egyébként a Nem­zeti Közlekedési Hatóságnál december végén eljárást kez­deményeztünk, hogy az ható­sági úton kötelezze az utak helyreállítására a kivitelező konzorciumot. A múlt héten volt egy, a hatóság által össze­hívott egyeztető tárgyalás, azonban eléggé különböznek A konzorcium szerint a károk helyreállítása nem csak az ő feladatuk 2006 2007 2008 2009 ÉRDEKLŐDÉSÜNKRE a PT Kisúj­szállás Konzorcium részéről kapott nyilatkozatból megtud­tuk: a konzorcium a tiszagyen- dai bekötőút helyreállítására vonatkozó kötelezettsége jelen­tős részének eleget tett. A még el nem készült részt (körülbelül 2 km a 15 km-ből) és a még el nem végzett munkarészeket amint az időjárás engedi, a konzorcium elvégzi. Az érintett települések által kért aszfaltré­teg beépítése a NIF elrendelésé­nek hiányában nem került sor. A 4-es főúttal kapcsolatban a konzorcium megjegyezi, hogy annak állapotát a munkák megkezdése előtt és annak be­fejezését követően a Magyar Közút Zrt.-vel közösen felmér­ték, mindkét alkalommal a leg­rosszabb osztályzatot kapva (vagyis végeredményében tény­leges romlás nem is történt). A 4-es főutat a kivitelezés ideje alatt a konzorciumon kívül több egyéb építkezés, valamint az igen nagymértékű áthaladó forgalom vette igénybe, a napi 15 ezer gépkocsiból a kisújszál­lási elkerülő építésének csúcs­idejében is csak napi 3-400 te­hergépkocsi tartozott a konzor­ciumhoz. Emellett több hónap is volt, amikor nem történt semmilyen anyagszállítás sem a konzorcium részéről. így az okozott károk helyreállítása ér­telemszerűen nem lehet kizáró­lag a konzorcium feladata, amint azt a Magyar Közút Zrt.- től jelenleg elvárnák. A konzor­cium egyebekben éppen az épít­kezés okozta többlet-igénybevé­tel által okozott károk megtérí­tése érdekében szerződést is kö­tött a Magyar Közút Zrt.-vel, így értetlenül áll annak helyreállí­tási követelései előtt - áll a közleményben. az álláspontok jelenleg. A jövő héten pedig egy újabb helyszí­ni szemlével fog folytatódni mindez a fegyvernek-tiszafü- redi úton — mondta el Kovács Károly.- A Kisújszálláson élőknek nem jó ez a helyzet. Napi húsz­ezer szerelvény halad át a váro­son, ami rettentő nagy problé­mát okoz — mondta Kecze Ist­ván polgármester. — Nagy a balesetveszély, kikátyúso­dott az út a város belső sza­kaszán, már nagyon nehe­zen viseli a lakosság a ha­talmas forgalmat. Folyama­Kecze István: mi is azok közé tartoztunk, akik nem járultak hozzá az átadás-átvételhez tosan érdeklődnek is nálunk a helyzetről, és úgy kezeli a lakos­ság, mintha ez az önkormányzat beruházása lenne. Ám mi is csak másodkézből tudunk felvi­lágosítást adni. A polgármester hozzátette: pluszban még nagy gondot je­lent, hogy az úttestpálya mellet­ti szervizutak nem készültek el, valamint az oda vezető, önkor­mányzati tulajdonban és fenn­tartásban lévő földutakat annyi­ra tönkretették, hogy a mező- gazdasági vállalkozók saját föld­jeiket nem tudják megközelíte­ni. Az útpálya kettévágta a bel­vízlefolyást, ezért egy új belvíz- elvezetést is meg kell oldani. — Igaz, 2011. április 30-ig vál­lalta a kivitelező, hogy ezt meg­csinálja. Ennek megoldását megköveteltük a kivitelezőtől, és mi is azok közé tartozunk, akik nem járultak hozzá emiatt az átadás-átvételhez — mondta a polgármester. Az előzetes egyeztetések alap­ján készítette a szállítóút felújí­tását a kivitelező cég - tudtuk meg Tatár Lászlótól. Fegyvernek polgármestere elmondta: a szakhatóságok által jóváhagyott és előzetesen egyeztetett tech­nológiával kezdődött el a felújí­tás, bár időben megcsúszva, de­cemberben. — Olyan hatvan-hetven száza­lékos állapotúra tudták úgy­mond visszahozni ezt az útsza­kaszt - mondta Tatár László. - A legutolsó egyeztetés és bejá­rás alapján egyébként az az ál­lásfoglalás született, hogy, ta­vasszal, amint az idő jobbra for­dul, újra vissza fognak jönni, és ami a tél folyamán keletkezett hibákkal együtt teljesen befeje­zik a szállítóutat. Arra is szóbe­li ígéretet kaptunk, hogy két kis belterületi összekötő utunkat is felújítanak, annak fejé­ben, hogy hat hó­napig elviseltük a megnöveke­dett teherautó­forgalmat — hangsúlyozta a polgármes­ter. ■ B. Gy. Nyomkövető kutya buktatta le a tolvajt Takarékos lesz az idei költségvetés is Egy családi ház udvarán lévő takarmányboltban járt egy tol­vaj még vasárnap este Túrke- vén. Onnan a pénztárgépből csaknem 100 ezer forint kész­pénzt vett ki, majd elmenekült a helyszínről. Mint Szabó Zita őrnagytól, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivőjétől megtudtuk, a tett színhelyéről nyomkövető kutyát indítottak a rendőrök, aki egészen az el­követő házáig vezette őket. A 47 éves férfit előállították a rendőrségre, ahol kihallgatása során elismerte a bűncselek­ményt. Az ellopott összeg je­lentős része is előkerült, me­lyet lefoglaltak a rendőrök, kö­zölte a szóvivő. ■ i — Jó színvonalúnak értékelte a fő- igazgatóság a munkánkat - kezd­te Tóth Tibor tűzoltó alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a tegnapi 2010. évet ér­tékelő és 2011. évi feladatszabó ér­tekezleten a megyeházán.—jelen­tős feladatot adott az elmúlt év­ben az ár- és belvíz elleni védeke­zés, mely során a tűzoltóságok, mind a hivatásos, mind a köztes­tület, mind pedig az egyesületi és a polgári védelmi szervezetek is jól, illetve kiemelkedően helytáll­tak. Tóth Tibor arról is beszámolt, hogy megyénkben szervezeti át­alakítást is végrehajtottak, mely öt ! fős létszámbővítést is jelentett. Létrejött a tűzoltósági és a polgá­ri védelmi felügyelőség, mint új szervezeti elem az igazgatóság életében.- Idén folytatjuk a takarékos költségvetést, mindez azonban nem fog a biztonság rovására menni - hangsúlyozta. Dr. Hoffmann Imre tűzoltó ve­zérőrnagy, az Országos Kataszt­rófavédelmi Főigazgatóság főigaz­gató-helyettese elmondta, hogy feltétlenül szükséges és indokolt a katasztrófavédelmi szervezeti rendszer megújítása. Az erről szó­ló társadalmi vitát követően már elkészült a katasztrófavédelem­ről, a polgári védelemről és a tűz­védelemről szóló törvény módosí­tásának a tervezete. ■ B. B. Különleges tárlat. A Szolnoki Főiskola Könyvtárában multimédiás kiállí­tás nyílt tegnap. A német nyelvű plakátok mellett zenét hallgathatnak és rövidfilmeket is nézhetnek az érdeklődők. A különleges tárlat még egy bő héten át, egészen pontosan március 9-ig tart nyitva. Elkészítették az utcanévtáblákat Tiszavárkonyban Tiszavárkonyban utcanévtáblákat készítettek a település tiszavár- kony-szőlői részébe. Mint Mészá­ros Zoltán polgármester elmondta, ezeket hamarosan kihelyezik az érintett területre. Erre akkor ke­rül sor, amikor azt az időjárás már lehetővé teszi. ■ M. G. A. „A Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda: A 2011. február 22-ei lap­számban megjelent „Őrizetben a tizedik, az értékbecslő is” című cikkben szereplő szerződéseket irodánk egyik tagja sem készí­tette, illetve nem áll, és soha nem is állt kapcsolatban dr. Németh Attila ügyvéddel.” á í

Next

/
Oldalképek
Tartalom