Új Néplap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-03 / 28. szám
I:— ■Rill KOZELET Szijjártő Péter teljes miniszteri biztosi és képviselői jövedelme jelenleg bruttó 2,2 millió, amit sérelmezett az MSZP, mert túllépte a 2 milliós bérplafont a közszférában. A kormány szóvivője közölte: egy törvénymódosítással havi bruttó 1,2 millióra csökkenti saját és a miniszteri biztosok jövedelmét is. HÍRSÁV Influenzajárvány van - kilenc halott január végéig kilencen haltak meg influenzával összefüggő megbetegedés következtében. Az áldozatok egyike 5 éven aluli, öten 35-59 évesek, hárman 60 éven felüliek. A felnőttek krónikus betegek voltak. Az ÁNTSZ szerint az országban influenzajárvány bontakozott ki. A Klubrádió és a Mária Rádió is sugározhat három helyi és egy körzeti rádiós frekvencián hirdetett nyertest a Médiatanács. A Mária Rádió Várpalotán sugározhat. Szegeden az Európa, Szolnokon az Amadeus Rádió adhat, Miskol con a Mátra Centrummal szerződnek. A Klubrádió és a Rádiói ideiglenesen maradhat Budapesten is. Nem rúgják ki a kórházigazgatókat egységesen állami gondozás alá kell venni a fővárosi kórházakat - mondta tegnap Tarlós István. Budapest főpolgármestere szerint távollétében helyettese, Szentes Tamás (némely külső' nyomásnak engedve) túl- buzgóan, „rutintalanul” továbbment, mint lehetett volna, amikor fel akart menteni fővárosi kórházvezetőket. Erre nem is volt felhatalmazása. Szentes és a kórházigazgatók is a helyükön maradnak. Tarlós: Rendet raktam „No ugye, volt döntési szabadság'7 nyugdíj Orbán: Semmit sem változtat majd meg az Alkotmánybíróság döntése Orbán Viktor szerint a kormány megmentette a nyugdíjrendszert, és hozzákezdhet az államadósság érzékelhető mértékű csökkentéséhez. Az MSZP még bízik a csodában. Vég Márton Véglegesen eldőlt a vita: kétpil- léres nyugdíjrendszere lesz Magyarországnak - legalábbis Orbán Viktor miniszterelnök szerint ezt bizonyítja az a tény, hogy a pénztártagok 97 százaléka az állami nyugdíjat választotta. „Nem érdemes abban bízni, hogy az Alkotmánybíróság megváltoztatja az új rendszert, ezt nemcsak az alkotmányjoghoz konyító, hanem az új alkotmány megalkotásában részt vevő emberként is mondom” - fogalmazott a kormányfő. Tudni kell: február közepéig biztos nem kezdi el tárgyalni a nyugdíjcsomag miatt benyújtott indítványokat az Alkotmánybíróság. A jövő heti teljes ülés napirendjén nem szerepel a téma. Egyre valószínűbb, hogy döntés csak tavasz közepére lesz. A kormányfő visszautasította azokat a kritikákat;»'miszerint nem volt valós választási lehetősége az embereknek. „A 100 százalék nekem is gyanús lett volna, de a 3 százalék pont arra jó, hogy mondhatjuk: no ugye, volt döntési szabadság” - mondta Orbán Viktor. Többször is hangsúlyozta: ha ezt a lépést nem tesz- szük meg, akkor eljött volna az a helyzet, hogy a magyar állam nem tudott volna nyugdíjat fizetni. „A példátlan összefogással megmentettük a nyugdíjrendszert az összeomlástól, ezért köszönetét mondok a magyar polgároknak. Kevesen voltak azok, akik azt jósolták, hogy 97 százaléknyian egy irányba fejezik ki a véleményüket a nyugdíjrendszer átalakítása kapcsán” - dicsekedett a miniszterelnök. Megjegyezte: a pénztárakban maradó több mint 100 ezer „bátor és magabiztos” ember pont Orbán: Mindenkinek meg kell érteni és el kell fogadni: ha nem lépünk, akkor a magyar állam nem tudott volna nyugdíjat fizetni. Jobb lett volna...? azt bizonyítja, hogy volt választási lehetőség. Ugyanakkor egyértelművé tette: „Mindig azok fognak jobban járni, akik benne maradnak a közös szolidaritási rendszerben, ázokkal szemben, akik, az egyéni utat választják.” Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra is, hogy 2011-ben az unió tagjai között Magyarországon kívül egyetlen tagállam képes arra, hogy legalább kismértékben mérsékelje államadósságát. A miniszterelnök szerint a nyugdíjrendszer reformjának célja az, hogy a befizetések fedezzék a kifizetéseket, és ez az egyensúly az idén meglesz. „Baj, hogy jelenleg a nyugdíj- kasszából fizetünk olyan ellátásokat, amelyeket inkább egy szociális alapból kellene fizetni” - magyarázta. Azt is bejelentette: az idén átáll az állami pillér az egyéni számlás rendszerre. Az MSZP elnöke bízik benne, hogy az Alkotmánybíróság azelőtt dönt a nyugdíjügyi beadványokról, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon állami kezelésbe vételének folyamata lezárulna. Mesterházy Attila fenyegetőnek értékelte a miniszterelnök azon véleményét, amely szerint bátor tett volt a magánpénztári rendszerben maradni. A szocialisták úgy számolnak: az állam nem lesz képes a jelenlegi színvonalon egyre több embernek egyre magasabb nyugdíjakat fizetni a közeljövőben. Alkotmányos lesz „KIFOSZTOTTÁK AZ ORSZÁGOT, ezért közpénzügyi szabályokra van szükség az új alkotmányban” - mondta Orbán Viktor. Az alaptörvény limitálná az államadósságot. Kell egy átmeneti szabály arról, hogyan kell majd faragnia a következő kabineteknek az államadósságot az uniós átlaghoz. Hasonló dologgal Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje állt elő'. Stabilitás: még tart a harc - több mint 3000 milliárdra hízott tavaly a pénztárak vagyona SZÁMOS KASSZATAG lemaradhatott a nyilatkozattételről. A magánnyugdíjpénztáraknak vissza kell utalniuk az állami tb-rendszerbe például az elhunyt tagok pénzét is, akik nyilatkozatot - érthetően - nem tudtak tenni, és akiknek a számlakövetelése elvileg nem az államot, hanem a kedvezményezetteket illetné meg. A Stabilitás Pénztárszövetség erről a kérdésről is szeretne további egyeztetést a kormánynyal. „Bízunk az Alkotmánybíróságban, hogy kimondja: nem lehet az állampolgárokat a szabad döntésük miatt másodrendűvé minősíteni. Ez a harc még nem ért véget” - mondta Bába Julianna, a Stabilitás elnöke. A maradó tagok várhatóan négy-nyolc magánnyugdíjpénztárat tarthatnak el, és becslések szerint 350- 400 milliárd forintnyi vagyont halmoztak fel eddig a második pillérben. szó esett a kasszák tavalyi teljesítményéről is. A pénztári alapok vagyona több mint 25 százalékkal, 3036 milliárd forintra hízott tavaly. A klasszikus alapok átlaghozama 5,95, a kiegyensúlyozottaké 8,62, a növekedésieké pedig 10,96 százalékos lett. Vagyis a 4,7 százalékos inflációhoz képest minden alapkategória reálhozamot ért el. Ennek is köszönhető, hogy a tagok döntő többségének, 2,3-2,5 millió főnek várhatóan pozitív lesz az eddigi reálhozama. Negatív reálhozamra főleg azok számíthatnak, akik közvetlenül a válság előtt, 2006-08 között csatlakoztak a pénztárakhoz. Tevékkel rohamozták meg a tüntetőket Egyiptom Erőszakosan lépnek fel Mubarak hívei, akik állítólag rendőrök Szlovák nyelvtörvény: lenyomták Gasparovicot ffoszni Mubarak hívei rátámadtak a kairói Tahrír téren a tüntetőkre. Több százan megsérültek. Az ellentüntetők teve- és lóháton rohanták meg a demonstrá- lókat, akik a földre próbálták lerántani őket. A ellenfelek botokkal és kövekkel ütötték egymást. Több hírforrás szerint Mubarak hívei valójában civilbe öltözött állambiztonságiak, többüknél rendőrigazolványt találtak (állítólag fizettek nekik Mubarakék). A hatóságok ezt tagadják. Alexandriában is voltak hasonló összecsapások. A még mindig passzív hadsereg arra hívta tél a tüntető feleket, fejezzék be az utcai megmozdulásokat. A már egy hete demonstrálok azonban péntekre újabb tüntetést szerveznek. Eddig legalább 174 halálos áldozata van az összecsapásoknak. Mubarak kedd késő esti tévébeszédében megígérte, hogy nem indul a szeptemberi elnök- választáson, de kitölti addig hivatali idejét, és egyiptomi földön akar meghalni. A tömeg azonban elégedetlen a bejelentésekkel, amelyek egy hete talán még lecsillapíthatták volna a lakosságot, most már a 82 éves elnök távozását akarják. Obama amerikai elnök ismételten a mielőbbi távozásra szólított fel. Mohamed el-Baradei, az ellenzék egyik vezető politikusa szerint az államfőnek azonnal le kell mondania, csak ezáltal válik lehetővé a stabilitás és az új demokratikus kormányzat létrehozása. Ha Mubarak azonnal távozna, ügyvezető kormány venné át a hatalmat. Közölte, megfontolja, hogy induljon-e az elnökválasztáson. Fati Szurur parlamenti elnök közölte: a törvényhozás addig nem ülésezik, amíg az igazságszolgáltatás nem dönt a tavaly novemberi választások eredményeit illető panaszok ügyében. A jogi eljárások eredménye ugyanis jelentősen befolyásolhatja a parlament összetételét, amely az alkotmányreformról fog tanácskozni. Lassan helyreáll az internetszolgáltatás az országban. ■ Az ő elnöke. Mubarak-hívő csókja Újra megszavazta a szlovák parlament az államelnök által visz- szaadott államnyelvtörvény módosítását, amely a felére csökkentette az eredeti pénzbüntetéseket. Ivan Gasparovic decemberben azért dobta vissza a parlamentnek, mert nem értett egyet a jogszabálysértésért kiszabható kötelező büntetések felfüggesztésével, hogy azokról a kulturális tárca döntene. A kormány az eddigi 5000-ről 2500 euróra csökkentette volna a szlovák államnyelvtörvény megsértéséért kiszabható büntetés felső határát. A jövőben csak állami és önkormányzati szervek kaphatnak ilyen büntetéseket, és csak akkor, ha köz- igazgatási információkat, valamint az állampolgár biztonságát, egészségét, vagyonát veszélyeztető információt nem közölnek államnyelven. A büntetés kiszabása nem kötelező. A közlekedési tárca, a posta és a távközlés számára, a nem állami tűzoltóknak az államnyelv használata és tudása nem lesz alap- feltétele az alkalmazásnak. A nemzetiségi iskolákban nem kötelező az összes dokumentáció kétnyelvű vezetése. Kórházban, orvosnál szabadon lesz használható a kisebbségi nyelv is. ■ ■ Nem kötelező jellegű a pénz- büntetés.