Új Néplap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-28 / 49. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. FEBRUÁR 28., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR Továbbra sem mond le a város a fürdő fejlesztéséről Elhárultak a közvetlen veszé­lyek a mezőtúri strand és az uszoda felől. Mint arról koráb­ban beszámoltunk, a múlt év­ben, egy meghiúsult fejlesztési projekt kapcsán, végrehajtást tű­zött ki az objektumra az APEH, az üzemeltető kft. ellen pedig fel- számolási eljárást kezdeményez­tek egy kifizetetlen tervezési számla miatt. Az önkormányzat úgy tudta elhárítani a közvetlen veszélyeket, hogy fizetett. Az adóhivatalnak 25 millió forint el­maradt illetéket, a felszámolást kezdeményező tervezőcégnek pedig a követelése felét, har­mincmilliót, amiért az vissza­vonta a bíróságon a felszámolá­si kérelmét. Utóbbi tartozás má­sodik felének megfizetésére ez év közepéig vállalt kötelezettsé­get a város. A fürdő fejlesztésé­ről azonban továbbra sem mond le a város — nyilatkozta nemrég Herczegh Zsolt polgármester. A tervek szerint a fejlesztés érinti majd a fedett uszodát és a strandfürdőt is. ■ Ahol a nagyik is internetezni tanulnak A mezőtúri Móricz Zsigmond Könyvtárban megtartották a Nagykun Tudásdepó Expressz nevű pályázat projektindító ren­dezvényét. Az elnyert pályázati összeg 5,5 millió forint. Már el­kezdődött az elektronikus hely- történeti és közhasznú informá­ciókat tartalmazó adatbázis ki­alakítása. Elkészül, s hozzáfér­hetővé válik a Mezőtúr és Vidé­ke című lap eddigi cikkeinek bibliográfiája, s a legjelentősebb helytörténeti kiadványoké is. Az elnyert támogatásból könyv- és könyvtár-népszerűsítő programokat is szerveznek, s folytatják a helyben és ország­szerte is népszerű „Kattints rá, nagyi!” alapfokú számítógépes tanfolyamokat. Végezetül pedig jut a pályázati pénzből a könyv­tárosok szakmai képzésére is. A tervezett projekt informati­kai „kiszolgálását” az a közel tíz­millió forint értékű technikai eszközpark teszi lehetővé, amit egy tavalyi pályázati támogatás­ból vásárolt a könyvtár. ■ Vérüket adják másokért segítség Volt, aki mások önzetlensége miatt vált donorrá Mezőtúron kialakult a donoroknak az a köre, akikre a lakossági véradások során mindig lehet számítani. Felvételünk illusztráció. Véradás volt szerdán Me­zőtúron. Ez alkalomból ötvenhat embert szúrtak meg az egészségügyisek, és 25 liter éltető folyadé­kot „csapoltak”. Jó ered­mény ez az ínséges idők­ben. Az utóbbi évtizedek­ben ugyanis folyamato­san lanyhult az ország­ban a véradó kedv, s csökkent az adott vér mennyisége is. L. Murányi László- Manapság lényegesen nehe­zebb a véradásokat szervezni, és az egészségügy számára szük­séges vérmennyiséget biztosíta­ni, mint húsz-huszonöt évvel ez­előtt - vélte Gulácsiné Molnár Etelka, a vöröskereszt területi ve­zetője, amikor a múlt heti vér­adásról kérdeztük. — Megszűn­tek ugyanis a városban és a tér­ségben a sok embert foglalkozta­tó, nagy munkahelyek. Ezek ide­jében ugyanis, ha kitelepültünk egy-egy nagy céghez, téeszhez, sorba álltak az emberek, hogy vért adhassanak. A cégek egye­nesen ösztönözték is erre a dol­gozóikat. Mostanra a munkahe­lyi véradások helyét csaknem teljesen az úgynevezett lakossá­gi véradások vették át. A területi vezető szerint Mező­túr esetében derűlátásra adhat okot, hogy nagyon jó a fiatalok részvétele, jelenléte az ilyen alkal­makon. Ez elsősorban annak kö­szönhető; hogy a város középis­kolái élénk szervezőtevékenysé­get fejtenék ki a diákjaik között. Az ötvenkilenc éves Szalai Sándor különös, személyes késztetés nyomán kezdett vért adni, még 1989-ben. Számára a szerdai már a hetvenkettedik al­kalom volt.- Nyolcvankilencben született a fiam, és bizonyos komplikáci­ók miatt teljes vérátömlesztést kellett adni neki — emlékezett Szalai úr a kezdetekre, közvetle­nül a szerdai megszúrása előtti pillanatokban. - Látva, hogy má­sok önzetlensége mentette meg a gyermekemet, természetesnek tartottam, hogy magam is vér­adóvá váljak. Évente általában háromszor szoktam eljönni. Ennyi fér bele egy esztendőbe. Ilyenkor meg is vizsgálnak, így tudom, hogy egészséges vagyok. Mielőtt ugyanis bármelyik je­lentkezőtől vért vennének, vér- vizsgálatot végeznek rajta, kitöl­tetnek vele egy egészségügyi adatlapot, és a jelen lévő orvos meg is vizsgálja: pulzus- és vér- nyomásmérést végez rajta, szív­ás tüdőhangot hallgat nála. —Az ujjbegyből, előzetesen le­vett vérmintát laboratóriumban ellenőrzik - egészítette ki Gulá­csiné a vizsgálatokra vonatkozó információkat. - Hepatitiszre, AIDS-re és vérbajra vizsgálják, és csak akkor használják fel egy donor vérét, ha minden vizsgálat negatív lösz. Fontos, hogy ha mégsem, s mégis kimutatják va­lamelyiknek a jelenlétét, akkor a személyiségi jogok védelme ér­dekében, egyenesen az érintett személyt értesíti a labor. Ben­nünket nem. A szerdai véradásnak a Mó­ricz Zsigmond Közösségi Ház adott helyet. A ház dolgozói kö­zött is akadtak, akik kihasznál­ták az alkalmat, hogy nem kell messzire menniük, ha „tű alá” akarnak feküdni. így tett a 29 éves Kelemen Márton is.- Ez lesz a huszonkettedik véradásom - mondta a fiatalem­ber, másodpercekkel azelőtt, hogy „megcsapolták” volna. - Az első idején még négyedikes középiskolás voltam. Tulajdon­képpen semmi családi előzmé­nye nem volt a dolognak, csak úgy jött. Tudtam: segíthetek. így három-négy havonta frissül a vérem, és tudom, hogy egészsé­ges vagyok... Nagyjából 350 az önkéntes véradók száma MEGKÖZELÍTŐLEG három- százötven önkéntes véradót tartanak jelenleg nyilván a vá­rosban. Közülük negyvenötén birtokosai már valamilyen fo­kozatú kitüntetésnek, a leg­szorgosabb donor pedig már túllépte a 100 alkalmat. Ter­mészetesen kialakult egy törzsgárda, amelyikre minden körülmények között számítani lehet, de minden lakossági véradáson feltűnik három­négy új véradó is. több mint biztató, hogy tavaly 86 új ifjúsági véradót sikerült bevonni a rendszeres donorok táborába — tudtuk meg Gulá­csiné Molnár Etelka területi szervezőtől. Jövőre kezdődhetnek el a tényleges munkák alapos rekonstrukció előtt áll 2011-2012-ben a mező­túri kórház szakorvosi ren­delője. A 103 millió forintra rúgó beruházási költségek­ből 67 milliót nyert pályáza­ton a tulajdonos önkor­mányzat. A fennmaradó részt önerőként biztosítja a felújításhoz. Az idei év a korszerűsítés előkészítésé­vel telik, a tényleges mun­kák jövőre kezdődhetnek el. Kedvezmény az időseknek olcsóbb lesz a szilárd hul­ladék elszállítása az időseknek Mezőtúron. A je­lentős kedvezményben az egyedül élő, 70 évesnél idő­sebb lakosok részesülhet­nek, 2011. január 1-jétől visszamenőleg. A kedvez­mény mértéke 30 százalék. Olasz bivalyok legelhetnek majd egy tervezett beruházás 20-25 embernek adhat munkát, s jelentős bevételhez juttatná a várost. Ennek keretében olasz biva­lyok érkeznének Mezőtúrra. A keretmegállapodást nem­rég írta alá Herczegh Zsolt polgármester az olasz part­nerrel. Az önkormányzat felhívásban keresi azon po­tenciális munkavállalókat, akik hajlandók egy betanító tanfolyamon részt venni — Olaszországban. Várhatóan 10 milliós önerőre lesz szükség úgynevezett hosszabb idő­tartamú közfoglalkoztatás­ra, az ehhez megszerezhető támogatásra pályázik hama­rosan a mezőtúri önkor­mányzat. A tervek szerint 40 regisztrált munkanélküli napi 7-, illetve nyolcórás foglalkoztatásának 8 hónapi költségeihez igényel a város támogatást, április 1-jei kez­dő időponttal. Az önkor­mányzatnak várhatóan 10 milliót forint önerőt kell majd a projektre szánnia. SZ0U0N.hu További mezőtúri információk a St0U0k.hu hírportálon olvashatók. Közel másfél milliárdos hiánnyal számolnak ebben az évben költségvetés A nem kötelező önkormányzati feladatok körét, a rájuk fordítható forrásokat csökkenteni kényszerültek Múlt hét csütörtöki ülésén a mezőtúri képviselő-testület megalkotta a város 2011-re szó­ló költségvetését. A város kevés híján 3 milliárd 624 millió fo­rint költségvetési bevétellel, és 5 milliárd 60 millió forintot meghaladó költségvetési ki­adással számol idén. A terve­zett költségvetési hiány tehát meghaladja az 1 milliárd 436 millió forintot, amiből várható­an 203,6 millió keletkezik a működés során. A képviselők rendelkeztek a hiány fedezetéről is. Miután a sa­ját bevételek lényegi növelésére jelenleg sem Mezőtúrnak, sem összességében a hazai önkor­mányzati szektornak nincs már mozgástere, a jelzett költségveté­si hiány egy részét újabb hitelfel­vétellel — összesen mintegy 358,5 millió forint értékben -, a fennmaradó összeget pedig a kötvényekből származó, még fel nem használt bevétellel tervezik ellentételezni. A fentieken túl, több mint 22 millió forint nagyságú törleszté­si kötelezettség is terheli a vá­rost, a felvett felhalmozási célú hitelei után. Ezt előző évi pénz- maradványából tervezi fedezni | az önkormányzat. Mindezek I együttesen azt jelentik, hogy | Mezőtúr 2011-es költségvetés- | ének tervezett bevételi és kiadá- ! si főösszege több mint a 5,3 mil­liárd forint. Az idei év legnagyobb, a város költségvetésére is erős hatással lévő prog­ramja lesz a szennyvíztelep régóta húzódó rekonstrukciója A tervszámok meghatározása­kor 3 fő szempontot tartottak a képviselők szem előtt Egyfelől az önkormányzati intézmények zavartalan működésének bizto­sítását, a kötelező feladatok vég­rehajtását, a helyi közszolgálta­tásokról való gondoskodást. Más­felől a korábbi években vállalt kö­telezettségek teljesítését, s a megkezdett fejlesztési projektek folytatását és sikeres befejezését. Harmadrészt újabb pályázati for­rások felkutatását, a város továb­bi fejlesztése érdekében, s az ezekhez illeszthető projektek elő­készítését. Az úgynevezett nem kötelező önkormányzati feladatok körét és az ezekre fordítható források nagyságát csökkenteni kénysze­rült a testület. A város bevétele­ink jelentős részét az állami tá­mogatások teszik ki. Az úgyne­vezett normatívák - az egy la­kosra, illetve az oktatási és neve­lési intézmények egy növendé- kére-jutó támogatások összege már évek óta nem követi még az inflációt sem, ráadásul Mezőtúr lakosainak és gyermekeinek száma is folyamatosan csökken. Emiatt egyre nagyobb súlyt kap­nának az önkormányzati saját bevételek, ám ezek érdemi nö­velésére jelen körülmények kö­zött nincs valós esély. Marad a hitelfinanszírozás és a túlélés. Nemcsak Mezőtúrnak, a teljes önkormányzati szektornak. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom