Új Néplap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-03 / 28. szám
4 ÚJ NÉPLAP - 2011. FEBRUÁR 3., CSÜTÖRTÖK TÜKÖR A bejárók fórumon mondták el véleményüket a közlekedésről Három iskola, a kunhegyesi Nagy László mellett a kendere- si szakképző és a szintén kunhegyesi Kossuth összesen 200 bejáró tanulója mondhatta meg, írhatta meg véleményét a busz- és a vonatközlekedésről egy fórumon - tudtuk meg So- modi Máriától. A Magyar Közlekedési Klub titkára hozzátette, a kunhegyesi projekt a Nemzeti Civil Alap támogatásával valósult meg. A MÁV-Start és a Volán jelen lévő képviselője ígéretet tett, hogy megvizsgálják a felvetett panaszokat, és lehetőségeikhez mérten orvosolják is azt. így, év közben azonban a meglévő menetrendet változtatni sokkal nehezebb, mint az éves menetrendi egyeztetéseken figyelembe venni az egyes térségek igényeit. A Regionális Közlekedési Iroda vezetője arra kérte az önkormányzatokat, hogy az éves menetrendi egyeztetésekre jöjjenek el, mondják el az igényeiket. Az Észak-magyarországi és az Észak-alföldi régióban várhatóan április és május hónapban lesznek a kistérségi menetrendi egyeztetések. Erre minden polgármester kap meghívót — ígérte a titkár. Szó volt a vasútállomások állapotáról, kihasználásáról. A MÁV Zrt. Debreceni Területi Képviselet igazgatója elmondta, hogy nyitottak minden ön- kormányzati kezdeményezésre, nem zárkóznak el a közös működtetéstől sem, együttműködési megállapodás alapján. Ugyancsak nyitottak a közös felújításra, karbantartásra, területrendezésre, virágosításra. Várják az önkormányzatok megkeresését, de ők is tesznek lépéseket a kapcsolatfelvétel érdekében. A rendezvény keretében Abádszalók, Hevesvezekény, Kenderes és Kunhegyes településekkel a kapcsolatfelvétel sikerült, és remények szerint az utasoknak tetsző lesz a folytatás - tudtuk meg Somodi Máriától. ■ T. A. SZ0LJ0N.hu A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Idősek gondozása érettségiért közösségi munka Fontos lenne, ha ténylegesen a diákok szabad választásán alapulna Az érettségi vizsgára jelentkezés feltétele lenne, hogy a diákok társadalmi célú tevékenységet végezzenek. Szakemberek hasznosnak tartják a bevezetését, de úgy vélik, sok kérdésre kellene még ü választ adni ezzel kapcsolatban. Négyesi Ildikó — Két éve, még az általános iskolában elsősegélynyújtó versenyen vettem részt. A társaimmal továbbjutottunk az országos fordulóba. Azt követően felkértek bennünket, hogy a Tigáz munkatársainak tartsunk elsősegélynyújtó tanfolyamot — mesélte Karsa Patrik, aki a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola 9. c osztályos diákja. A fiatal srácnak nem okozna problémát a közösségi munka, mert már most is végez abba a körbe sorolható feladatokat. A gimnazista fiú áprilisban véradás szervezés és ÄIDS prevenciós alapképzésen vesz majd részt. Szintén a Tiszapartiban 9. osztályos Izsó Dóra, aki a Szolnok Városi Diáktanács alelnöke. A tanács sok közösségi munkát végez a megyeszékhelyen.-Jónak tartom azt az elképzelést, hogy az érettségihez közösségi szolgálatot kelljen végezni. Úgy vélem, jó megmutatni a fiataloknak, hogy olyan önzetlen munkát tudnak végezni, amivel jót tesznek másokkal - mondta el véleményét a tervezetről Dóra. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium elképzelései szerint az érettségi vizsgára jelentkezés feltétele lenne, hogy a diák öt- ven-hatvanórányi társadalmi célú tevékenységet végezzen. A szolgálatot a diákok tizenöt és tizennyolc éves koruk között, pedagógus és szociális szakember felügyelete mellett, egyénileg vagy csoportosan végezhetik el. Ezt a tevékenységet az elképzelések szerint dokumentálni is kell majd. — Komoly eredményként értékelhetjük, hogy Magyarországon is bevezetnek egy olyan programot, mely lehetőséget biztosít a közoktatásban résztvevő diákok számára a közösségi A program során a fiatalok azt is megtapasztalhatnák, hogy mennyire felelősek az idősebb korosztályért. Képünk illusztráció. szolgálat programokban való részvételre — mondta Pollákné Cser Edit, a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat elnöke. Sokszorosan bizonyított tény, hogy az ilyen önkéntes vagy közösségi szolgálat programok sokrétűen hozzájárulnak a fiatalok személyiség- és készségfejlődéséhez, gyakorlati tudásuk bővüléséhez.- A rendszerváltás előtti időkben J' működött társadalmi munka negatív emlékű hagyományai miatt érdemes óvatosan kezelni a kötelező jelleget. Fontos lenne, ha a közösségi szolgálatba való bekapcsolódás ténylegesen a di ákok szabad választásán alapulna, melyért először inkább plusz pont vagy más előny járna - magyarázta Pollákné Cser Edit. A kötelező jelleget fokozatosan lenne érdemes bevezetni. Ahhoz, hogy a közösségi szolgálat sikeresen megvalósuljon, megfelelő mentori támogatás szükséges. Ez a mentor lehet pedagógus vagy egy intézmény, civil szervezet munkatársa, akár önkéntese, de fontos hogy legyen tapasztalata a fiatalokkal való foglalkozásban. Pollákné Cser Edit szerint a fogadó szervezetek, intézmények, egyházi szervezetek szűrése is lényeges lenne. Azt is meg kellene határozni, hogy hol nem vállalhatnak feladatot a diákok. Nagy Györgyné, a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola igazgató asszonya maximálisan támogatja a tervezetet. Fontos nevelési feladatnak tartja a közösségi szolgálatot. - Míg régebben több generáció élt egy fedél alatt, addig ma már ez nem szokás. így nem tanulják meg azt, hogy ők is felelősek az idősebb korosztályért — mondta Nagy Györgyné. A tervezet megvalósítása az igazgatónő szerint lehetőséget ad arra is, hogy kialakuljon a fiatalokban a környezetük iránti felelősségérzet. Az iskola szempontjából peIdősek gondozásában is segíthetnének AZ oktatási tárca több példát is felsorolt, hol és hogyan teljesíthetik a diákok ezt a kötelezettségüket. Idős embereknek segíthetnek a ház körül a kertben, bevásárolhatnak nekik vagy takaríthatnak. Csoportosan előadhatnak színdarabot gyermekotthonokban, vagy az ott élőkkel közös sportrendezvényeket szervezhetnek, esetleg kézműves-foglalkozásokat, táncházat, játékos programokat rendezhetnek fogyatékkal élőknek. A diákok részt vállalhatnak az iskola vagy más közintézmény állagmegóvásában is. dig azért lényeges, mert az intézményen belül is lehet önkéntes munkát végezni. Nem utolsósorban pedig a lokálpatriotizmus is erősödik. Szabó Tamás, a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium igazgatója-a közoktatási törvény tervezetéből, és a médiából értesült a közösségi szolgálat bevezetésének tervezetéről. Úgy véli, sok minden múlik majd a részleteken. — Sok kérdés vetődik fel a tervezettel kapcsolatban. Például mikor kell végezniük a tanulóknak a közösségi munkát, ki koordinálja, szervezi a munkákat és mi lesz az iskola szerepe a feladat ellátásában, milyen ellenőrzési rendszere lesz a programnak, ki igazolja a teljesítést és hogyan? - sorolta Szabó Tamás. A program társadalmi elfogadása szempontjából fontos, hogy a felmerült kérdésekre megnyugtató választ adjon a részletes szabályozás. Ha a komoly munka mellett látszat tevékenységekkel is kiváltható lenne a teljesítés, az Szabó Tamás szerint a program kudarcát jelentené. Szép galambok. Az Abonyi Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete kiállítást rendezett a hét végén a Városi Sportcsarnokban. Négyszáz galambot és több tucat kisállatot láthattak az érdeklődők. Petrezselyem Sándor (jobbról) és Bevíz Zoltán tart a kezében egy szép galambot. Óvodát és középiskolát is szeretnének Református óvodát és középiskolát is szeretne az egyház Cegléden. Erről beszélt a fenntartó egyház képviselője, Sándor Balázs a Református Általános Iskola bálján. A báli szezon megszokott színfoltja Cegléden a Református Iskola táncos estje. Az iskola minden esztendőben rendez táncos mulatságot, amely a szórakozás mellett a jótékonykodásról is szól - írta a Cegléd.hu. A bál bevételét most is hátrányos helyzetű diákok segítésére, táborozásra, sporteszközök vásárlására fordítják, mondta az igazgató, Arany Zsolt. A bál kiváló lehetőség arra, hogy a szülők és pedagógusok ismerkedjenek egymással. ■ A megszólaló riasztó sem riasztotta el A tiszafóldvári okmányirodában akarta átíratni egy martfűi férfi nemrég vásárolt Nissan gépkocsiját, mikor kiderült, hogy nemzetközi körözési rendszerben szerepel a külföldről behozott gépjármű. A gépkocsit lefoglalták. Alattyánon nem rezeit be egy betörő. Egy bolt illemhelyiségének ablakán mászott be, a riasztó megszólalt, de a bolt polcáról lepakolt és magával vitt csaknem 200 csokoládét és kb. 150 doboz cigarettát. Túrkevén rosz- szabb vége lett a „vásárlásnak”: az egyik boltból két fogkrémet akart a zsebeibe rejteni és fizetés nélkül elvinni egy helybéli férfi, de rajtakapták. ■ A hozzánk közeli Kecskeméten is lehet földrengés Bármikor lehet a megyénkhez közeli Kecskeméten is földrengés, sőt nagyobb is, mint az oroszlányi. Magyarországon a múlt század öt legnagyobb rengése közül kettő Kecskeméten volt. A legnagyobb 1911. július 8-án, 5,6-os földrengés volt, körülbelül harmincszor olyan nagy, mint az oroszlányi - írta a Kecskemétitv.hu 1911-ben a kecskeméti földrengésnél 1270 lakóház sérült meg. Akkor 4600 ház volt Kecskeméten. — Csak statisztikailag lehet a földrengések gyakoriságát tudni, de konkrét előrejelzést, hogy ez hol, mikor várható, nem tud senki tenni a világon - mondta el Tóth László szeizmológus. ■ Egyszerre csak négy főnek tudnak munkát adni- Idén év elején, az első pályázatunkban négy fő foglalkoztatására pályáztunk a közmunkaprogram keretén belül - tájékoztatott Pomázi Ferenc, csataszögi polgármester -, de összességében, a tavalyi évhez hasonlóan idén is minimum tizennégy közmunkást foglalkoztathatunk. Míg tavaly erre egy időben volt lehetőség, most egyszerre csak négy főnek tudunk munkát adni. így többen szorulnak segélyre addig, amíg rájuk kerül a sor. A közmunkásokat egy foglalkoztatási időszakban legfeljebb 4 hónapig tudjuk alkalmazni, akik a minimálbér felét kapják napi négy órás munkavégzésért-jegyezte meg a polgármester. ■ B. B.