Új Néplap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-24 / 46. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. FEBRUÁR 23., SZERDA TŰKOR 13 Még nem tudni, miért halt meg egy édesanya és a kisgyermeke — Az elsődleges vizsgálati ered­ményeknek még nem sikerült tisztázni, milyen körülmények játszottak közre abban, hogy egy teherautó az álló kocsioszlopba hajtott. Szakértők bevonásával folyik jelenleg is az eset vizsgá­lata - mondta el kérdésünkre Pásztorné Kovács Ágnes főhad­nagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mint ismeretes, idén január 21- én a 4-es főút kisújszállási elkerü­lő szakasza előtt, a 152-153-as ki­lométer közelében súlyos közle­kedési baleset történt. Itt az út­építés miatt váltakozó irányban haladt a közlekedés, jelzőlámpa irányítása mellett. Ez előtt várt a zöld jelzésre egy pótkocsis teher­autó, mögötte pedig hat személy­autó. Ebbe a kocsisorba rohant bele egy kisteherautó. Az ütkö­zés következtében az előtte álló autóban ülők közül ketten meg­haltak, egy édesanya a kisgyer­mekével. Á helyszínre érkező két mentőhelikopter és a mentőau­tók a sérülteket a karcagi, debre­ceni és szolnoki kórházakba szál­lították. Jelenleg még mindig élet- veszélyes annak a kislánynak az állapota, akit Debrecenben ápol­nak. Ő szintén abban az autóban utazott, ahol ketten meghaltak. A rendőrség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytat nyomozást. ■ Az olcsó és gyenge importtól tartanak A kunsági, a mátrai és az egri bor­vidéken vágják ki a legtöbb sző­lőtőkét. Országosan 2300 hektár­nyi terület, vagyis mintegy 4200 tőke kivágására kaptak támoga­tást a gazdák. A magyar borászok közben már az olcsó, gyenge importtól tartanak. 2015-től ugyanis az unió megszüntetné a szőlőtelepí­tések eddigi tilalmát. Ez azt jelen­tené, hogy a tagállamok szaba­don növelhetnék ültetvényfelüle­tüket. így a gazdagabb országok, főként Spanyolország és Olaszor­szág újratelepítheti a korábban támogatással kivágott ültetvénye­it, míg a tőkeszegény országok le­maradnak - írta a HirTV.hu. ■ Baranyi György Hőszivattyúkkal fűtik a települést energiahatékonyság Újszilváson a felhasznált vizet végül ivásra hasznosítanák Országosan is egyedülálló, egyben példaértékű fűtési rendszert alkalmaznak Új­szilváson. Az önkormányza­ti intézményekben ugyanis geotermális energia haszno­sításával, azaz hőszivaty- tyúkkal történik a fűtés földgáz helyett. Az általános Iskolában is kiépítették a rendszert. Dr. Petrányi Csaba (jobbra) polgármester Darázs József karbantartóval éppen ellenőrzést végez. Az energiahatékony és egyben olcsóbb fűtési rendszert az általá­nos iskolában, az óvodában, a pol­gármesteri hivatalban, valamint a faluházban építették ki. —Túl vagyunk mára próbaüze­men, de valójában számunkra az egész, kemény tél jelentette a pró­baüzemet. Összesen csak egy-két üzemzavar lépett fel, amikor vala­miért egy-egy hőszivattyú leállt, de újraindítás után immár beállt a rendszer - mondta dr. Petrányi Csaba polgármester. - A teljes fű­tési idény végén lesznek pontos adatok a rendszer működéséről, a megtakarításokról, addig elem­zőnk. Az biztos, hogy a hőérzetük sokkal jobb az intézményeinkben dolgozóknak és a gyerekeknek | ezzel a fűtéssel, amely állandó | meleget biztosít. A iűtés éjjel-nappal megy, ter- J mészetesen éjszaka kisebb telje­sítménnyel. A termosztátokat éj­szakára 18 Celsius-fokra progra­mozták be, reggel pedig már egy órával munkakezdés előtt bein­dul a rendszer, és mindenhol 21 fokos, tökéletes meleget ad. Mint megtudtuk a polgármes­tertől, a gáz és a villany megtaka­rításának arányával 45 százalé­kos spórolás érhető el. Eddig az önkormányzatnak évi 14 millió fo­rintba került a fűtés, amihez ha­sonló nagyságú villanyszámla tár­sult. Igaz, a hőszivattyúk miatt a villamos áram felhasználása 30 százalékkal emelkedett, de a gáz úgymond lenullázódott. Emellett október 15-étől - mióta a próba­üzem elkezdődött - kedvezmé­nyes, H tarifát alkalmaz az áram- szolgáltató cég a hőszivattyús módszerekre.- Ezt már csak egy intézmény­re nem tudtuk megkötni, de ha­marosan megkapjuk oda is a spe­ciális órát, és akkor már minden intézményben a H tarifa lesz élet­ben. Ez azt jelenti, hogy az áram- szolgáltató a napi csúcsáramot a kétharmadáért köteles adni, azaz nettó 31,90 forint helyett 19,60-ért — magyarázta dr. Petrányi Csaba. —Több lett az elektromosáram-fo- gyasztás, ezt kell is hogy támo­gassa a szolgáltató. Másrészt a fosszilis és nem fosszilis energia- források tekintetében nagyon fon­tos, hogy ahol áttérnek alternatív energiára, azt támogassák. Az el­ső lépés erre állami szinten meg­újszilváson nem csak a geo­termális energia hasznosítá­sával működő fűtési rendszer jelent környezetbarát, ener­gia- és költségtakarékos meg­oldást. Ugyanis mint dr. Pet­rányi Csaba elmondta, a kö­vetkező lépés a napkövető rendszeres napelembázis ki­építése lesz a faluban. Erre már egy megnyert, 600 millió történt, ami óriási jelentőségű e te­kintetben — hangsúlyozta a pol­gármester. A geotermikus, hőszivattyús rendszer lényege, hogy egy 445 méter talpmélységű, fúróit kút — amely a polgármesteri hivatal ud­varán található-33 Celsius-fokos vizét használják fel a fűtési tech­nológiához. Méghozzá úgy, hogy a víz az intézményekben lévő hő­forintos pályázattal rendel­keznek. Az önkormányzat összes intézményének a teljes villamos energiáját kiváltják majd vele, illetve a közvilágí­tást is elbírja a 400 kilowat- tos teljesítmény. Ha a nap­elembázis is létrejön, akkor a zöldenergia-hasznosításban egyedülállóak lennének szin­te az egész országban. szivattyúkon történő átfutás után a kezelőbe kerül. A hőszivattyú­kat sorosan kötötték, összesen a négy intézményben hét, 40 és 60 kilowatt teljesítményű hőszivaty- tyú működik. A hőszivattyú állan­dó 50 Celsius-fok hőmérsékletű fűtővizet biztosít A rendszer min­dig annyi meleg vizet enged be, amennyire a hőszivattyúknak és a hőcserélőknek szükségük van, és végül mintegy 15 Celsius-fo­kos ra lehűlt víz távozik belőle.- Az a hosszabb távú tervünk, hogy majd a vízműbe kerül ez a kiváló minőségű, 445 méter mélyről jövő víz, és azt is kezeli a vízműrendszerünk. Télen 260 köbméter vízigénye van -15 Cel- sius-fokon a rendszernek, és pont ennyi vízmennyiséget fogyaszt el a település. Tehát nemzetgazda­sági szempontból is nagyon fon­tos, hogy ami rétegvizet meg­iszunk, most abból levesszük a hőt, és továbbra is az ugyanabból a rétegből fogyasztott vizet lehűt­ve, kevesebb baktérium- és csíra­számmal juttatnánk el a lakosok­hoz. Az országban ez fogja jelen­teni majd az egyediségét és a mintaprojektet ahhoz, hogy más önkormányzatoknak is érdemes lesz a rendszert telepíteni - mondta a településvezető. Mint hozzátette, az ivóvízrendszer je­lenleg még külön működik, a rá­csatlakozás azonban már meg­van, de még nincs megnyitva, mert hatósági engedélyekre vár­nak. Másrészt, mint hangsúlyoz­ta, a szakemberek sem szeretik szivattyúval visszapréseltetni a vizet ugyanabba a rétegbe, ahon­nan azt kinyerték. Ugyanis kezelt vizet kellene visszanyomni, folya­matosan károsodik a szűrő, a vas és egyéb oldott anyagok kicsapó­dása miatt eldugul, azaz drágáb­ba is kerül. Az Újszilváson alkal­mazott megoldás ezzel szemben egy olcsó rendszer, amikor is a fűtéshez felhasznált vizet majd ivóvízként is hasznosítják. Napelembázist is kiépítenek majd Újszilváson SZAVAZÓLAP A 2011-ES JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI PRIMA DÍJ JELÖLTJEI Magyar irodalom kategória Magyar építészet és építőművészet kategória o Bán János O Kövér István o llyés János O Marton Csaba, Mártonná Molnár Marianna o Szikszai Mária és Molnárné Szikszai Klára o Mészáros János Magyar színház- és filmművészet kategória Magyar sajtó kategória O Kertész Marcella O Pogány Attila O Császár Gyöngyi o Szathmáry István o Deme Gábor o Tamási László Magyar képzőművészet kategória Magyar népművészet és közművelődés kategória O Szabó Imrefia Béla O Nagyné Török Zsóka O Szalkári Rózsa O Gregor Balázs o Lóránt János Demeter o Erdős Hanna Magyar tudomány kategória Magyar zeneművészet kategória o Dr. Horváth László O Benedek Sándor o Dr. Harka Ákos O Rácz Márton o Kálmán Dániel o Szivárvány citerazenekar Magyar oktatás és köznevelés kategória Magyar sport kategória O Szécsi Pál O Folláth János O Béres Jenő O Köteles Alexandra o Túrkevéért Alapítvány o Dr. Nagy Hints István Közreműködését, szavazatát köszöni a VOSZ megyei elnöksége! Csak eredeti szavazólapot fogadunk el. A diktatúra áldozataira emlékezünk Pénteken, február 25-én ország­szerte a kommunizmus áldozata­ira emlékeznek: 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellene­sen, majd hurcolták el a Szovjet­unióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát Az első Orbán-kormány által 2000- ben elfogadott határozat értelmé­ben ezen a napon minden közép­fokú oktatási intézményben erre emlékeznek. A magyar kormány \ hivatalos megemlékezése a Ter- I ror Háza Múzeum előtt lesz. : A mentelmi jogától megfosztott | Kovács Béla nyolc évet töltött bőr- I tönökben és munkatáborban. 1959-ben, 51 évesen halt meg. Bronzszobra mementóként áll az Országház előtt. ■ Válogatás. A kisújszállási Kossuth Fotóklub tagjai az idén is több pályáza­ton vesznek részt. Jelenleg már az országos Mafosz-szalonra készülnek, ahová a maximálisan elküldhető 18 db képpel neveznek. Felvételünkön Papi Lajos klubvezető a válogatáshoz készíti elő a pályamunkákat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom