Új Néplap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-08 / 6. szám
5 Szolgálatba áll az újonnan kapott ló az apáti határban UJ NÉPLAP - 2011. JANUAR 8., SZOMBAT A jászapáti polgárőrség Kolozsi József, a megyei polgárőr szövetség elnökének segítségével kapott egy lovat teljes felszereléssel, a külterületi szolgálat ellátására. A ló a határőrségtől származik, fenntartását a polgárőrség vállalta. Eddig három lovas polgárőr a saját lovával járt szolgálatba, most már a nemrég megérkezett lovat is bevonhatják a járőrözésbe. Mint azt Mihályi Zoltán, a jászapáti polgárőrség vezetője elmondta, egyesületük tagjai már második éve teljesítenek lóval is járőrszolgálatokat a város bel-, illetve külterületén. - A ló hatékonyabbá teszi munkánkat, hiszen csendes, jó terepjáró képességű. A közelmúltban több fatolvajt is tetten értünk, alkalmazásával a jövőben szeretnék visszaszorítani a nyári, őszi szezonban a mezőgazdasági területeken megszaporodott lopásokat is - tette hozzá a polgárőrvezető. Az újonnan kapott ló a hét végén teljesíti majd első szolgálatát. ■ Illés Anita JÁSZSÁGI BARANGOLAS A jászjákóhalmi Zsótér Béla aggódik, hogy a portáján egybe fagyott „jégtó” olvadását a már most is vizesedé háza kibírja vagy sem Víz előttem, víz mögöttem védekezés Közel egy éve folyamatosan tart már a küzdelem Egyeztetik elképzeléseiket a civilek Kiséren Jászkiséren a szorosabb együttműködés és folyamatos kapcsolattartás reményében alakult meg 2003-ban a Civil Kerékasztal. Balog László, a kerekasztal koordinátora elmondta, hogy január vége felé kívánnak összeülni a város civil szervezetei, ahová meghívják a polgármestert és az önkormányzat tisztségviselőit, szakembereket. A hónap végére minden bizonnyal összeáll a helyi önkormányzat program- és munkaterve, valamint a város civil szervezetei is átgondolják az idei évre vonatkozó elképzeléseiket. A találkozón megbeszélik, hogy milyen közös programokat szerveznek majd, szó lesz az aktuális pályázati lehetőségekről is. Az elmúlt .évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az együttműködés, a párbeszéd hatékonyabbá teszi a pályázati munkát Az idei év tervezésén túlmenően a kerekasztal ülésén értékelik majd a tavalyi esztendőt is. ■ I. A. A hét végére előre jelzett intenzív olvadás akár az eddigieknél is komolyabb kihívás elé állíthatja a jászsági településen élőket, pedig a készenlét közel egy éve lényegében folyamatos a térségben. Banka Csaba — Elképzelésem sincs, hogy ha ez a sok jég, meg hó „levet ereszt”, hová tud elfolyni az a sok víz - mondta tegnap lapunknak a jászjákóhalmi Zsótér Béla, aki az udvarában, szinte a háza faláig eggyé fagyott kis tavat mutatta. - Öreg, alap nélküli házam van, de már most majdnem az ablakig vizesedett az egész. A legjobban az aggaszt, hogy a vízóraaknában is magasan áll a víz, így arra nem lehet számítani, hogy majd a föld elissza a vizet. A térségben közel egy éve, 2010. február 21-én lászárok- szálláson kezdődött az a védekezési hullám, ami kisebb szünetekkel és változó Intenzitással, de lényegében azóta is folyamatosan tart - állapította meg Hor- ti Brigitta főhadnagy, a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Jászberényi Polgári Védelmi (PV) Kirendeltségének vezetője. A kirendeltség illetékességi területén, a 18 jászsági településből jelenleg is tizenegyet fenyeget elöntéssel a belvíz, és közülük tízben most is zajlanak védekezési munkálatok, amely jórészt szivattyúzást jelent. Öt településen másodfokú, négyben pedig elsőfokú belvízvédelmi készültséget tartanak fenn, egy településen pedig megelőző jelleggel végeznek munkálatokat. A térségben összesen két házból kellett kitelepíteni embereket, de a rokonaiknál sikerült mindenkinek helyet találni.- Kiemelt figyelemmel kísérjük a meteorológusok által a hét végére előrejelzett rendkívül intenzív felmelegedési hullámot, amely várhatóan komoly kihívások elé állítja majd az önkormányzatokat, a védekezésben részt vevő szervezeteket, illetve a lakosságot is — jegyezte meg a térségi PV-vezető. Mint megtudtuk, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság és a herényi PV-kirendeltség folyamatosan kapcsolatban van a védekezést folytató települések polgármestereivel. A szakmai segítségnyújtás mellett a védekezéshez szükséges anyagokat és eszközöket is biztosítják számukra. A jászberényi készletekben több ezer homokzsák és több szivattyú áll rendelkezésre. Mindezen túl azonnal felhasználható szükség esetén nyolcvan darab tábori ágy a megfelelő mennyiségű ágyneművel, illetve kijelölték azokat a helyszíneket (községházak, művelődési házak, adott esetben sportcsarnokok), ahol a bajba jutottakat szállásolhatják el. — Az elmúlt év a védekezésről szólt—tette hozzá Horti Brigitta. - A munkálatok segítésekor megindító volt azt látni, hogy milyen nagy arányban lehetett bevonni a védekezésbe az önkénteseket. Az emberek jó része akkor is csizmát húzott, lapátot fogott, amikor nem közvetlenül a saját háza védelméről volt szó. Járomi Róbertnek először a jeget kell feltörnie, hogy a vízelvezető árkot kialakíthassa a kis utcában Új könyveket vásároltak a támogatásból jászfényszaru 250 ezer forintot biztosított a városi könyvtár részére, amellyel az intézmény könyvállományának gyarapítását támogatták. Már decemberben érkeztek új könyvek a könyvtárba. Ezek között van ismeretterjesztő, szociológiai, történelmi olvasmány, fantáziaregény és mese is. A térség önkormányzatai Jásziványon találkoznak A jászsági Önkormányzatok Szövetsége január 19-én Jásziványon tartja következő ülését, ahol bemutatkozik Jászivány, mint az idei Jászok Világtalálkozója házigazdája. Ezenkívül szó lesz a rendezvény jövőjéről is. Meghívott vendégként a térség közbiztonságáról kérdezhetik a polgármesterek Halmai Ferencet, a Jászberényi Rendőrkapitányság vezetőjét. Támogatják a főiskolás, egyetemista diákokat A JASZKiSERi önkormányzat is csatlakozott a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázathoz. A felsőoktatásban tanuló diákokat tudja ezzel a város támogatni, amelyre összesen ötszázezer forintot biztosítanak a költség- vetésből. Tizenhét tanuló kapott ösztöndíjat, tíz hónapon keresztül havi háromezer forint támogatásban részesülnek. A doni katasztrófa áldozataira emlékeznek A jászdózsai Honismereti Szakkör január 12-én délután öt órakor a második világháborús emlékműnél megemlékezést szervez a doni katasztrófa áldozatainak évfordulójára. A megemlékezésen Gulyás János nyugalmazott tanár, a Honismereti Szakkör alapítója mond beszédet, ezt követően pedig gyertyát gyújtanak az áldozatok emlékére. SZ0U0N.hu További jászsági Információk a SZOUONJui hírportálon olvashatók. A környéken élők kérték a munkákat jászjákóh almán megelőző jelleggel több utcában is elvezető árkok építésébe fogtak a napokban. A korábban felgyülemlett belvíz azonban szinte kővé fagyva várja az enyhülést, így igencsak komoly munkát jelent az elvezető árkok kiásása, mélyítése. Járomi Róbert - aki pénteken is az árkot ásta a Dankó utcában - elmondta, hogy először a méretes jégtömböket kelt eltávolítani, hogy azután az árokásás elindulhasson. A munkákat a környéken élők kérték, hogy még az olvadás •előtt kijelöljék a víz útját. Nehéz időt él a vadállomány etetés Takarmánnyal segítik az állatok áttelelését Változnak a közszolgáltatási díjak januártól Jászladány várossá nyilvánításáért pályáznak Ahhoz, hogy a vadállomány megfelelő kondícióban élje túl a téli hónapokat, a vadászokra komoly feladatok hárulnak ezekben a hetekben. A hóval borított határban folyamatosan gondoskodni kell a vadetetők feltöltéséről. Jászberény külterületén György Imre, illetve Kirilla János hivatásos vadászok a jászberényi Lehel Vadásztársaság területén rendszeresen ellátják szálas és szemes takarmánnyal a nehezen megközelíthető területeket is. A vad- gazdálkodás fontos része, hogy ezt a tevékenységet nap mint nap megismételjék. Képünkön épp az újerdei határrészen töltik meg az etetőket. ■ Szálas és szemes takarmányra is szüksége van a vadállománynak Jászapáti képviselő-testülete decemberben több közszolgáltatási-díj változásáról is döntött. Ezek szerint a kukás háztartási hulladék ártalmatlanítási, begyűjtési és szállítási díja 10,8 százalékkal emelkedik a múlt évhez képest. A 80 literes edény ürítésének éves díja 10 190, a 110 literes kukáé 11 520, míg a 240 literes szeméttárolóé 23 040 forint. Az önkormányzati tulajdonú vízműből szolgáltatott ivóvíz díja 19,7 százalékkal magasabb lett, így köbméterenként 335 forintot fizetnek a lakosok. Nem emelkedik viszont a szennyvízdíj, továbbra is bruttó 420 forintot kell fizetni köbméterenként. ■ Illés A. Jászladány nagyközség képviselő-testülete január 31-ig beadja pályázatát a település várossá nyilvánítása érdekében. Pénteken elkészült a beadandó pályázat dokumentációja, amelyről jövő héten hétfőn bizottsági ülésen tárgyalnak az önkormányzat képviselői. Mint azt Dankó István polgár- mester lapunknak elmondta, szeretnék a pályázati anyag mellé csatolni a kistérség, illetve a környező települések támogató nyilatkozatait. Ezért is keresték meg a jászsági önkormányzatok mellett Tiszasüly, Szászberek, Zagyvarékas, Be- senyszög, illetve Újszász önkormányzati testületéit is. A települések válaszai - az egyes képviselő-testületek ülésezési rendjétől függően - az elkövetkező napokban érkezhetnek meg Jászladányra.- Önkormányzatunk célkitűzései között szerepel, hogy még ebben a ciklusban várossá nyilvánítsák nagyközségünket - mondta a polgármester. A törvényben meghatározott rend szerint, a közigazgatási hivatallal egyeztetve, a januárban beadott pályázatokról, a köztársasági elnök június 30-ig határoz. Ezt követően hirdeti ki, hogy az adott évben pályázó települések közül melyek várossá nyilvánítását támogatja. ■ Banka Cs.