Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-03 / 281. szám

2010. DECEMBER 3., PÉNTEK 10 ___________________ PROGRAMOK AJ ÁNLÓK Nyakig a pácban gemma egyhangú életébe egyedül az Elvis iránti ra­jongása hoz némi fényt. Munkája során naponta több száz fontnyi aprópénzt gyűjt össze a parkolóauto­matákból. Kölcsönvesz egy kisebb összeget, s Elvis-em- léktárgyakat vesz belőle. 21.25, DUNA TV CSI: A helyszínelők fiatal nő holttestére buk­kannak egy erdőben. A je­lek arra utalnak, hogy a férj a tettes. Ám a nő mostoha­anyjának is volt indítéka. Eközben Catherine és csa­pata egy vadászbaleset kö­rülményeire próbál fényt deríteni. 22.30, RTL KLUB Ái/Arc SEAN ARCHER FBI-ügynök or­vosi beavatkozással arcot cserél gyűlölt ellenségével, a kómába esett Troyjal. így próbálja kiszedni a terroris­ta öccséből a várost fenyege­tő bomba rejtekét. Csak­hogy Troy magához tér, és Archer arcával távozik a kórházból. 21.30, VIASAT3 John Travolta és Joan Allen Kis emberben hatalmas erő portré Sammo Hung, a kínai, aki nyolc különböző néven forgatott Ismeretlen klasszikusok a Duna Televízióban A keleti harcművészet hozta össze Jackie Channel és Bruce Lee-vel. Szombaton a Sárkányosz­tagban játszik kiégett zsarut az RTL Klubon. Tvr-hét „Mi kínaiak nem vagyunk nor­mális nép. Mások vagyunk. Mert a kínaiak ötezer vagy tán kétezer évvel ezelőtt még tudtak repülni. Átugrották a hegyeket és az égen röpködtek. Na, így va­lahogy” - álmodozik ébren a köpcös fekete kínai, aki tulajdon­képpen magából indul ki. Nevez­hetnénk Jackie Chan bátyjának, mert legalább olyan jó, csak nem olyan ismert a nyugati féltekén. Sammo Hung (aki vagy nyolc különböző néven forgatott filme­ket) 1952. január 7-én született Hongkongban. A nagyapja film- producer volt. A szülei is a film­szakmában dolgoztak, nem sok idejük maradt gyereknevelésre. Kilencévesen kezdett filmez­ni, húsz volt, amikor bevereked- te magát A Sárkány közbelép cí­mű Bruce Lee-filmbe. Kezdetben dublőr volt, majd koreográfiát készített a harci jelenetekhez, amelyeket később meg is ren­dezhetett, mint például a Vasök- lű majom című komédiát. Több mint 140 filmben működött köz­re mint producer, rendező, dub­lőr, koreográfus, főszereplő és néha forgatókönyvíró. Bruce Lee-nek is dolgozott, akinek a halála után elkövetkezett az ő ideje. Sammo nem lehetett a her­ceg fehér lovon, ezért hagyta, hogy nevessenek rajta. Eljátszot­ta a szerencsétlen piti bűnözőt, akit még az ág is húz, de a végén mindenkit legyőz. A 80-as évek­ben Sammo volt Hongkong leg­népszerűbb színésze, barátsága töretlen volt a régi barátaival. Míg Jackie Chant el nem ragad­ta a nemzetközi hírnév. A Jackie, a jófiú - melyet Sammo rende­zett - sikere után ő sem tudott nemet mondani Amerikának. A Pekingi Opera harcművészeti iskolája KEMÉNY ISKOLÁBA JÁRT. A Verés és ételmegvonás a mindenna­pok része volt A srácok a sza­badidejükben utcai harcokban mérték össze az erejüket a töb­bi suhanccaL 23 seb emlékezte­ti Sammót ezekre az időkre, köztük egy jellegzetes heg az ajka fölött. A fiúkat összeková­csolták a közös megpróbáltatá­sok. Sammót, mint a legügye­sebbet bátyjukként tisztelték a többiek. Köztük a két évvel fia­talabb Jackie Chan is. A operá­ban nevelkedő harcművészpa­lántákat beszippantotta a hongkongi filmipar, mert nagy volt a kereslet a színészileg kép zett, keménykötésű kölykökre. A klasszikus hollywoodi filmek sorában még mindig szép szám­mal akadnak alkotások, ame­lyek mindeddig ismeretlenek maradtak a magyar néző előtt. A rendszerváltás óta rengeteg el­maradást sikerült behozni. A Duna Televízió szombattól indu­ló sorozatában szereplő filmek közül egy-kettő videón vagy DVD-n hazánkban ugyan már el­érhető volt, de szinkronnal, tele­vízióban most láthatók először. ■ Western, krimi, bűnügyi dráma, gengszterfilm szerepel a sorozatban. A Humphrey Bogart és Ida Lupino főszereplésével 1941-ben készült Magas Sierra nyitja a sort december 4-én. A gengsz­terfilm történetét vadnyugati ku­lisszák közé helyezve Raoul Walsh néhány évvel később újra elkészítette Colorado földjén címmel, Joel McCrea és Virginia Mayo főszereplésével. Martin Ritt rendező Kuroszava Akira A vihar kapujában című remek­művének westernváltozatát for­gatta le Az erőszak címmel - Paul Newmannel a főszerepben. A Halálos hasonlóság című kri­mi Bette Davies kettős alakításá­ra épül: kaliforniai ikerpárt for­mál meg, akik közül az egyik a másik gyilkosa lesz. A sorozat befejező darabja az Erőszakos cselekmény című film noir, Fred Zinnemann 1948-as alkotása. ■ tol TELEVIZIO-MUSOR i tvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2010. DECEMBER 3., PÉNTEK E H 'W fi 5.30 6.00 6.25 6.55 9.05 10.05 12.00 12.15 Top Shop Menetrend Fókusz (ismétlés) © Reggeli Magazinműsor Te vagy az életem ® Top Shop Híradó Déli Kiadás Asztroshow 6.00 Alexandra-pódium © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája © 9.10 Babapercek© 9.20 Telekvíz. Teleshop 11.50 Manhattan kicsiben © (am. vígjáték, 2005) 5.50 Ma reggel 9.00 Jelfogó (ismétlés) 9.55 Nappali 12.00 Híradó délben 12.15 Időjárás 12.20 Sporthírek 12.30 Kárpát expressz 5.50 Ma reggel 9.00 Hrvatska krónika 9.25 Ecranul nostru 9.55 Körzeti magazin - Szeged 10.45 Pódium 11.25 Közjáték 11.30 Most a Buday! 12.00 Híróra VIASAT3 5.10 Mutasd a ruhádat! 6.10 Egy kórház magánélete 7.00 A médium 7.50 Gyilkos sorok 8.55 Egy kórház magánélete 9.55 Tuti giml (amerikai sorozat) 10.55 Mi lenne ha? (am.-ausztrál film, 2001) 6.00 Hattól nyolcig 8.00 Második esély © 8.45 Heuréka! Megtaláltam! 9.15 Jelfák 9.30 Lélek Boulevard 10.00 Család-barát 10.55 Carlo és vendégei 11.30 Kívánságkosár 6.00 Miből lesz a cserebogár? 7.10 Kihalásra felkészülni! © 8.10 Az ismeretlen Amazónla © 9.15 Amit Darwin sem tudott © 10.20 Jimmy világot lát 11.20 Sorsfordító állatok nJ 'W fi 13.30 Fél kettő © 14.20 112 - Életmentők © (német akciófilm-sorozat) 15.20 Mindörökké szerelem © (mexikói sorozat) 16.10 A szerelem rabjai (argentin sorozat) ® 17.20 Vacsoracsata © 13.25 Kvízió Telefonos játék 14.50 Megamánia (ism.) © 15.25 Rex felügyelő © (osztrák-német krimisorozat) 16.30 Marina © (am.-mexikói rom. sorozat) 17.30 Árva angyal © (mexikói románt, sorozat) 12.55 Szomszédok © 13.35 Körzeti magazinok 14.25 Közlekedő. Átjáró 15.00 Nemzet és védelem 15.30 Sírjaik hol domborulnak? 16.00 Példabeszéd 16.30 Híradók. Teadélután 17.30 ASilla királyság ékköve © 12.55 Záróra 13.45 Vllágvédett lehetne 13.55 Jelfogó 14.50 Drága doktor úr! © (14.) 15.40 Színészpalánták © (20.) 16.30 Bűvölet (240/144.)© 17.00 Magyar bulizene 17.55 Átjáró 13.10 Monk - Flúgos nyomozó (am. krimisorozat) 15.05 CSI - Miami helyszínelők (am. krimisorozat) 16.00 A médium (amerikai krimisorozat) 17.00 Feleségcsere (amerikai valóságshow) 14.00 Híradó. Kikötő - Friss 14.25 Virágzó Magyarország 14.50 Gorontalo - Elrejtett éden 15.20 A világörökség kincsei 15.35 Felelet az életnek 16.05 Beavatás 16.20 Anya, az állatorvos 17.15 Térkép 12.35 Állati tumultus 13.10 A hangyák mindent tudnak 13.30 Állati stáb © 14.40 Kihalásra felkészülni! © 15.45 Amit Darwin sem tudott 16.55 Meteorok, dinók, mamutok H H Cfl H 18.30 Híradó Esti kiadás 19.05 ValóVilág © Valóságshow (élő adás) 20.10 Fókusz © 20.40 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.20 ValóVilág© Valóságshow (élő adás) 22.30 CSI - A helyszínelők ® (amerikai krimisorozat) Elviselhetetlen 18.30 Tények Hírműsor 19.05 A 40 milliós játszma Élő játékshow © 20.00 Aktív© 20.05 Jóban Rosszban (magyar sorozat) © Fsz.: Bálizs Anett, Száraz Dénes, Szabó Zsófia 20.40 Megasztár 5. © Döntő Közben: Kenősorsolás 18.35 Montalbano felügyelő - Válaszút © (olasz krimi, 2005 - 2/2.) Fsz.: Luca Zingaretti, Cesare Bocci, Isabell Sollman, Peppino Mazzotta 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.05 Príma Primissima Díjátadó gálaest 22.00 Az este 18.20 Esti mese © 18.50 „Életcélok-hitvallások” 18.55 Munkácsy inasa © 20.00 Híradó 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.30 Dublini doktorok © (ír sorozat- 56/10.) 21.20 24-Ötödikévad© (am akciófilm-sor. - 24/18.) 22.05 Prágai történet (dán film, 2006) 92 * © 18.00 Egy kapcsolat szabályai (am. vígjátéksorozat) 18.55 Adadus (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) Fsz.: David Caruso, Emily Procter, Jonathan Togo, Adam Rodriquez 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Labdarúgó-mérkőzés Monicomp Liga, 17. forduló Ferencváros- Kecskeméti TE-ERECO 21.05 Híradó- Nemzeti krónika 21.25 Nyakig a pácban (angol film, 2008) 70' © 22.35 Sport 18.05 Az ismeretlen Amazónla © (ismeretterjesztő sorozat) 19.15 Jimmy világot lát (ismeretterjesztő sorozat) 20.30 Túlélni az Everestet (ismeretterjesztő sorozat) 21.30 Elfogyasztott jövő © (ismeretterjesztő sorozat) 22.40 Aszteroidok nyomában (ismeretterjesztő sorozat) •■8 'H 23.30 A főnök© (amerikai krimisorozat) Embervadászat 0.30 Reflektor © 0.45 IttHON 1.05 Odaát© (amerikai akciófilm-sorozat) 23.15 Tények este 23.45 EzoTv Jósok, látók, médiumok 0.40 Hősök® (amerikai misztikus sorozat) 1.35 Smallvilie © (amerikai sci-fi sorozat) 22.35 Míg a gyanú 23.40 el nem választ © (amerikai thriller, 2007) 0.20 0.05 A rejtélyes XX. század 0.35 Prizma 0.50 Hírek 1.20 0.55 Sporthírek 2.20 1956 - A salgótarjáni sortűz (magyar dok.-film) © A Silla királyság ékköve © (koreai sorozat - 62/27.) Magyar bulizene Magyar elsők 21.30 AI/Arc (amerikai akciófilm, 1997) Fsz.: John Travolta, Nicolas Cage, Joan Allen 0.30 Kés/alatt (amerikai sorozat) 1.30 Mi lenne ha? (ismétlés) 22.45 Váltó 22.55 Drót ® (amerikai sorozat) 0.25 A vártemplom papja (magyar dokumentumfilm) 1.25 Kikötő - Friss (ism.) 1.45 Híradó (ismétlés) 23.45 Az ember és a Föld (ismeretterjesztő sorozat) Az álom beteljesedik 0.55 A Birodalom peremén © (ismeretterjesztő sorozat) 2.00 Túlélni az Alcatrazt (dokumentumfilm-sorozat) 16.10 A szerelem rabjai (argentin sorozat) 11.50 Manhattan kicsiben (amerikai vígjáték) 22.35 Míg a gyanú el nem... (amerikai thriller, 2007) 10.45 Pódium (szórakoztató műsor) 21.30 Ai/Arc (amerikai akciófilm, 1997) 16.20 Anya, az állatorvos (német sorozat) 16.55 Meteorok, dinók... (ismeretterjesztő sorozat) HÍR tv ATV FILMMÚZEUM SPORT 1 MINIMAX DISCOVERY 14.05 Zöld övezet. 1430 Iskolapélda. 15.05 Reporters. 15.30 Panaszkönyv. 16.05 Ke­resztmetszet. 17.00 Híradó. 17.30 Európai híradó. 18.05 Értékmentés másként. 18.30 BBC Hard Talk. 19.00 Híradó. 20.05 Péntek 8. 21.00 Híradó 21.2130 Célpont. 22.05 Civil kaszinó. 23.05 Péntek 8 mm 13.50 Pénzözön. 16.30 Együtt a biztonsá­gért! 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 Magánbeszélgetés. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Ha­zai turizmus. 22.55 Késő esti híradó. 23.05 700-as klub. 23.55 Késő esti híradó m 17.00 Businessmix-magazin. 1730 Irányjel- ző. 18.00 Viva Natura - Vivát Natúra! 1830 Tűzoltók (ausztrál sorozat, ismétlés). 19.30 Fesztiválsoroló. 20.00 Léptünk koppan ódon köveken... 2035 Hírháló. 21.00Tüzet nyiss! (amerikai akciófilm, 1994). 23.00 Őrült bosszú (am. akciófilm, 1994). 1.00 Tabu Tv A műsor és a kezdési időpont 14.55 Légy jó mindhalálig (magyar film, 1961). 16.45 Kétbalkezes jóakaró (fr. vígj., 1973). 18.10 A lator (olasz-francia vígj., 1979). 20.05 Hazárd megye lordjai (am. sor.- 20.). 21.00 Manhattan (am. vígj., 1979). 22.45 A sejt (am.-német sci-fi, 2001). 0.40 A diktátor (feliratos am. vígj., 1940) mmmmmmmmmmtmmmtm 8.45 Magyar labdarúgás. 11.30 Sporthor­gászmagazin. 1230 Póker. 14.00 Zuhanyhír­adó. 1530 Ökölvívás. Abraham-Froch. 18.00 Kosárlabda, NBA. Cleveland-Miami. 20.00 Heti helyzet. 21.00 Magyar labdarúgás. Mon­icomp Liga. Siófok-Győri ETO. 23.15 Amerikai futball. Philadelphia-Houston 15.15 Bindi, a dzsungel lánya. 1535 Gömbőr­ség. 15.50 Egyszer volt, hol nem volt., a Föld. 16.15 Mini News. 16.40 Chuggington. 16.55 Fifi virágoskertje. 1735 Tappancsmesék. 18.00 Sharon naplója. 1830 Sün Alfréd forró nyomon. 18.50 Mini News. 18.55 Bogyó és Babóca. 1935 A varázslatos iskolabusz 13.00 Állítólag... 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Halálos fo­gás. 17.00 Amcsi motorok. 18.00 A túlélés törvényei. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 20.30 Mocsári favágók. 21.30 Amerika határain. 2230A túlélés törvényei. 2330 Túlélőpárbaj. 030 T rükkös tesók tévéadó ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom