Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-20 / 295. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. DECEMBER 20., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR Eredményekben gazdag évek a szivárványos citerások mögött Negyven éve, 1970-ben alakult meg Mezőtúron a Szivárvány ci- terazenekar. Első vezetője Gyalog Magda citerás volt. Az együttes azóta is meghatározó tényezője a város kulturális és népzenei életének. A negyven év alkalmat adott a zenekar mai tagjainak és vezetőinek egy kis számvetésre. Minősítőkön minden alkalommal - összesen 15 ízben — arany fokozatot értek el, s hétszer az Arany Páva Díjat is megkapták a szakmai zsűritől. Mindezek koronájaként pedig, 2005-ben, az Arany Páva Nagydíjat is elhozták. Díjaiknak, elismeréseiknek, győzelmeiknek se szeri, se száma. Tíz európai országban — több mint húsz alkalommal - népszerűsítették a magyar népművészetet, a megye és a város képviseletében. 1998-tól egyesületi formában működik a zenekar. Az egyesület összesen öt formációjának tagjai, bár nem hivatásos zenészek, évente negyven-ötven fellépést teljesítenek. Komoly értéke a zenekarnak, hogy nagy hangsúlyt fektet a fiatalok nevelésére, az utánpótlás biztosítására is. Az együttest harmincöt éve, 1975-ben vette át jelenlegi vezetője, Csi- der István, alig egy évvel az után, hogy megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet. ■ Egy fontos könyv pedagógusoknak, Mezőtúrról A Mezőtúron megrendezett idei Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny már a tizennyolcadik volt a sorban. A megrendezés mellett az is hagyománnyá vált, hogy évente tanári segédanyagként is megjelentetik a versenyek anyagát. Nemrég megjelent Mezőtúron az idei, aktuális kiadvány, amely az általános iskolai biológia- és környezetismeret-tanárok számára tartalmazza a három legutóbbi - 2008-as, 2009-es és 2010-es — verseny feladatait és a megoldókulcsokat, valamint már a jövő évi kiírást is. A kiadványt idén is a főszervező, dr. Krizsánné Józsa Piroska szerkesztette. ■ Együtt sokkalta könnyebb egészség A mellrák nemcsak a nők, de a családok ellensége is Mindenki Giziké nénije, az ő kuktájával és élete párjával, csaknem húsz évvel a halálosnak hitt betegség elszenvedése után „Azt mondtam a negyedikes kis tanítványaimnak, hogy nekem van most egy csúnya betegségem, el kell mennem egy kis időre, hogy megoperáljanak, de majd meggyógyulok, és jövök. Elköszöntünk, és sírtak egy kicsit...” Giziké néni aztán győzött! A legyűrt, leküzdött betegség mellrák volt — meséli. L. Murányi László A fenti történet lassan húszéves, 1991-ből való, s a Mezőtúr-szer- te csak Giziké néniként ismert, 74 éves pedagógus, Magyar Bé- láné azóta is köztünk van — élő, két lábon járó bizonyítékaként annak, hogy a reménytelennek látszó helyzetekben is érdemes küzdeni. Amikor - ’92-ben - túl volt már a második mellműtéten is, sorstársakkal és támogató tagokkal létrehozták az Együtt, Egymásért Klubot. Azzal a kifejezett céllal, hogy hirdessék: a rák nem egyenlő a halállal, s azt le lehet győzni nagy-nagy akarással, odafigyeléssel és elengedhetetlen életmódváltással. A kezdeményezés azóta is állja az idő próbáját, segíteni próbálván e kegyetlen betegség elviselésében és következményeinek feldolgozásában. — A kilencvenes évek elején, egy Mezőtúr-szerű kisvárosban még tabutéma volt a rákbetegség, s különösen a mellrák - emlékezik a kezdetekre Giziké néni. — Én őszintén felvállaltam, nem titkoltam egy pillanatra sem, és nem is törődtem bele, hogy legyőzhet a betegség. Mi, itt a klubban, mind annak vagyunk élő bizonyítékai, hogy harcolni érdemes és kell. Miközben beszélgetünk, Giziké néni férje, élete párja, Magyar Béla „igazgató úr” is mellettünk üldögél. Végigélte felesége mellett a rákkal folytatott harcot, s most ő is a klub egyik aktív - támogató - tagja. — Én teljesen összeomlottam, amikor megtudtam a rossz hírt — emlékezik a majd’ húsz éve történt eseményekre. — Teljesen kétségbeestem, s nem tudtam, mihez kezdjek most. Kettőnk közül végig a feleségem volt az erősebb, neki kellett még belém, sőt az egész családba is erőt öntenie.- A klubot is ezért hoztuk létre - kapcsolódik férjéhez Giziké néni. — Hogy segítséget és támaszt nyújtsunk a sorstársaknak. Sokan vannak ugyanis, akik nem tudják feldolgozni a betegséget, és az esetleges műtéti következményeket. Gondoljuk csak el, milyen nehéz szembenéznie egy nőnek azzal, ha elveszíti a nőiségének egyik legfontosabb jelét, jegyét. Ismerünk sajnos példákat, amikor kapcsolatok, házasságok mentek tönkre emiatt. Nekem szerencsém volt, mert nem kellett eltávolítani egyik mellemet sem, el tudták távolítani belőlük a beteg szöveteket, de én is leültem ezt annak idején megbeszélni a férjemmel. Szerencsére nekem nagyon jó párom van, s közöttünk ez sem jelentett volna problémát... Mindenki Giziké nénije tehát itt van köztünk, 74 évesen is tele energiával. Példát mutatva mindenkinek, erős lelki támaszt jelentve a bajba kerülő rákbetegeknek, gyakorlatias segítséget a tájékozatlan újaknak. Az „Együtt Egymásért” a mezőtúri közösség csaknem tizennyolc éve, 1993 áprilisában alakult, 15 taggal. A létszám azóta hatvanas nagyságrendre emelkedett, s a pillanatnyi létszámot mindig az új belépők, illetve az eltávozott, elhalálozott tagok száma befolyásolja. A klub céljai közé tartozik összefogni a már gyógyult és a még beteg sorstársakat, segítséget nyújtani a méltó életvitelükhöz. Segítik visszailleszkedni Rehabilitációs Klubról az új és a gyógyult betegeket a családjukba és tágabb környezetükbe, életviteli és lelki tanácsokkal szolgálnak, óvó közösséget alkotnak, de ami legalább olyan fontos: egyre nagyobb hangsúlyt kap a rákbetegség megelőzésével kapcsolatos tevékenység is. Működésük egyik mottóját Széchenyi Istvántól vették kölcsön: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”. ■EQXEm Kihelyezett ülést tartottak a kórházban kihelyezett ülést tartott december 6-án a városi képviselő-testület a kórházban.A képviselők elfogadták dr. Csellár Zsuzsanna ügyvezető tájékoztatóját a kórház 2010. évi működéséről, s az egészségügyi ellátás folyamatos biztosítása érdekében, ultrahang-diagnosztikai berendezést vásárlásáról határoztak. A szükséges 11 millió forintot a kötvények bevételéből biztosítják. Pénz nemzetközi kapcsolatokra mezőtúrnak öt európai ország - Szerbia, Románia, Olasz-, Lengyel- és Németország — összesen hat városával van testvérvárosi kapcsolata. A 2011. január 1-je és szeptember 30-a közé tervezett nemzetközi testvértalálkozók lebonyolítására 13 727 eurót — közel négymillió forintot — nyert pályázaton az önkormányzat. Adományokat vittek a devecserieknek a mezőtúri Közművelődési és Sport KKN Kft. októberben gyűjtést indított a városban a vörösiszap-kataszt- rófa károsultjainak javára. Az adományokat a cég munkatársai december 16-án, csütörtökön szállították el a Devecseren berendezett gyűjtőhelyre. A szállítmányhoz tartozó szaloncukrot és játékokat közvetlenül az iskolába vitték. Külső partner az egészségügyben A soros decemberi ülésén a védőnői, valamint az iskola- és ifjúság-egészségügyi ellátás kiszerződtetéséről döntött a túri képviselő-testület. Mostantól mindhárom feladatot a Csellár és Társa Bt. végzi majd. A képviselők hét területi és három iskolavédőnői körzetet jelöltek ki, az iskola- és ifjúság-egészségügyi ellátást pedig három területre osztották fel. SZ0U0N.hu További mezőtúri információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. A sikeres sportolók erősítik a város jó hírét nevelés Hat országos bajnoki címet és huszonkilenc érmet szereztek a mezőtúri versenyzők December 17-én immár ötödik alkalommal gyűltek össze a városháza dísztermében a város legjobb utánpótlás korú sportolói és az őket felkészítő edzők, hogy elismeréseket, jutalmakat vegyenek át a kiemelkedő 2010- es teljesítményükért. A jutalmazott versenyzők egy része bajnok lett idén a sportágában, míg mások egyszerűen „csak” az egyesületükben produkált kimagasló eredményért nyertek meghívást a sportnak ennek a mezőtúri ünnepére. 2010-ben 35 alkalommal álltak mezőtúri versenyzők az országos bajnokságok dobogóinak valamelyik fokán. Ez eggyel kevesebb az előző évinél, de örvenUzsoki János atlétaedző, egykori élversenyző, a város ez idáig egyetlen olimpikonja — ezért pedig díszpolgára is — fontosnak tartja a sikerek elismerését, a fiatal sportolók ösztönzését ilyen ünnepi módon is detes, hogy a tavalyinál sokkal többen értek viszont el 4-6. helyezést. A dobogós helyek közül 6 a dobogó legtetejét jelentette - míg egy évvel korábban kilenc bajnoki cím jutott Mezőtúrra. A pénteki ünnepségen nyolc ifjú atléta, hét úszó, két triatlo- nos, hat ifjú labdarúgó, hét kézi- labdás, három asztaliteniszező, két dzsúdós, három kickboxos, három kosárlabdás lány és három kungfus kapott elismerést. A sikeres fiatal sportolók mellett elismerést kaptak az őket felkészítő edzők is. Uzsoki János sikeres atlétaedzőként vett ugyan részt a pénteki díjátadón, de mint a Mezőtúr Sportjáért díjazások egyik ötletgazdáját és elindítóját kérdeztük az alkalom fontosságáról.- Nagyon lényegesnek tartom, hogy minden évben jutalmazzuk, megdicsérjük, elismerjük azokat a fiatal sportolókat, akik a sportversenyeken nemcsak saját magukat, de a várost is képviselik - mondta. - Fontos, hogy köszönetét is mondjunk nekik, amiért az idejüket, energiáikat a sportnak szentelik. Fontos, hogy ők és edzőik is lássák, hogy a város megbecsüli őket. És ez nem elsősorban pénz kérdése! Én annak idején nagyon sokat kaptam a sporttól, s amikor egykori edzőmmel elindítottuk ezt a hagyományt, úgy gondoltam, hogy visszaadok belőle valamit. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Mezőtúron élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 56-516-700-as telefonszámot hétköznapokon! m m« íiu „5Kiimtpw"j we» Mosómat»«-1 VA ‘-SS- .Wi.» Benépesülnek a vízpartok