Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-18 / 294. szám

2 MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP - 2010. DECEMBER 18., SZOMBAT Programok megyeszerte GYEREKEKNEK Szolnok. Szombaton, decem­ber 18-án délelőtt 11 órakor Jé­zus születése címmel Smor- gun Okszana bábművész elő­adását láthatják az Aba-Novák Kulturális Központba látoga­tók. Az „Angyali hétvégén”, szombaton és vasárnap várják a gyerekeket az intézmény szórakoztató programjaira. A Napsugár Gyermekház Kéz­műves-háza ma hagyományőr­ző karácsonyi játszóházat ren­dez, valamint hímzéskiállítást mutatnak be a látogatóknak. Jászberény. A Déryné Műve­lődési Központban ma dél­előtt fél tíztől 13 óráig Adven­ti fények címmel karácsonyi játszóházat tartanak kicsik­nek és nagyoknak. A Kelepe- lő Bábcsoport műsora 10 óra 30-tól szórakoztatja a kicsiket, de lesznek kézművesprogra­mok is. Karcag. Az Ifjúsági Házban Fógel Józsefné közreműködé­sével ma 16 óra 30-tól kará­csonyi kézműves-foglalkozás­ra és fenyőfadíszítésre várják az érdeklődőket. ADVENT mezőtúr. A helyi közösségi házban gyújtják meg decem­ber 19-én a negyedik adventi gyertyát. A16 órakor kezdődő eseményen iskolai énekkar és kórus, valamint a Petőfi dal­kör szerepel. ZENÉS VÍGJÁTÉK JÁSZÁROKSZÁLLÁS. Nóti Ká­roly: Szeressük egymást cí­mű zenés vígjátékát adjá elő a . Görbe-János Színjátszó Egyesület ma este hat órakor és december 19-én délután öt órakor a Petőfi Művelődési Házban. TÁNCBEMUTATÓ Jászberény. Karácsonyi tánc- bemutató kezdődik december 19-én este hat órakor a Déry­né Művelődési Központ Ifjú­sági házában. * * * Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyele­tek adataiban időközben tör­tént esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelőssé­get nem vállalunk. SZ0U0N.hu További programok olvashatók a SZ0LJ0N.ha hírportálon. Pénzügyekre fütyülő diákok felmérés A középiskolások háromnegyede az alapfogalmakkal sincs tisztában A Budapesti Corvinus Egyetem kutatásában részt vevő középiskolás diákoknak tizennégy pénzügyi alapfogalmat kellett megmagyarázni­uk. A válaszokból kide­rült, hogy a fiatalok há­romnegyede nem igazán tudja, mit is jelentenek. Négyesi Ildikó-Valóban nincsenek tisztában a pénzügyi alapfogalmakkal a kö­zépiskolás diákok. A probléma az, hogy többnyire nem is érdek­li őket és nem motiváltak — mondta el lapunknak egy szol­noki középiskolai tanár. - Nem tudják például, mi az a nettó ár és bruttó bér. A tanárnő sze­rint fel kellene kelteni a fia- f talok érdeklődését. S hogy hogyan? Életszerű felada­tokat kellene nekik adni, jj hogy a gyakorlatban is érezzék a tanultak sú­lyát. Például elkészíthet­nék a családi költségve­tést — tette hozzá a pe­dagógus. Ez az értékelés nagyjából egybevág a Budapesti Corvinus Egyetem kutatásának || eredményeivel. A fel- f'. mérésben résztvevő középiskolás diákok­nak tizennégy pénz-1 ügyi alapfogalmat p kellett megmagya- §j rázniuk. A válaszok­ból kiderült, hogy a fiatalok háromne­gyede nincsen tisztá­Meg lehet-e tanulni, miként kell meggazdagodni? I (%) Tanulható, de született tehetség is kell hozzá Szakemberek szerint a tizenéveseknek már oktatni kellene a pénzügyi ismereteket. Képünk illusztráció. erie Nem, születni kell Mi! ban azokkal. A meghatározáso­kat pontosan körülírni pedig csak tizenhat százalékuk tudta. A legtöbben a HUF és az infláció jelentését ismerték, a portfolió kifejezést viszont mindössze egy diák tudta értelmezni - adta hí­rül a Figyelő című hetilap. Arra a kérdésre csak 8-8 százalékuk adott helyes választ, hogy mivel foglalkozik a Magyar Nemzeti Bank, illetve mi a szerepük a ke­reskedelmi bankoknak az or­szág gazdaságában. Ez a felmé­rés nagyjából ugyanazt az ered­ményt mutatja, mint a jegybank négy évvel ezelőtt végzett vizsgá­lata, amely a 14-17 és a 18-30 évesek pénzügyi ismereteit mér­te fel. Az előbbi korcsoportban tízből egy, az utóbbiban tízből két főt érdekeltek a pénzügyek. A szolnoki Takács Magdolná­nak harmadikos gimnazista a fia, így ismeri a fiatalok érdeklő­dési körét, pénzügyi tudásu­kat. Mint mondta, szerinte a legtöbb fiatalt nem ér­deklik a pénzügyi ismere­tek. Akik szeretik, azok olyan területen tanulnak tovább.—Úgy vélem, a kö­zépiskola első éveiben már oktatni kellene a pénzügyi ismereteket. Az érdeklődé­süket pedig a mindennapi életből vett gyakorlati pél­dákkal kellene felkelteni, lú - Azok a főiskolai hallga­tók például, akik csak tan­tárgyi követelményként te­kintenek a vállalati és lakos- : sági pénzügyekre, nem jut­nak el a gyakorlati alkalma­zás igényéig—reagált a felmé­résére dr. Mrena István bank- szakember, nyugalmazott főisko­lai docens. - Azok ellenben, akik közgazdasági szakközépis­kolából mentek, vagy családjuk gazdálkodásáról szereztek ta­pasztalatokat, megfelelő felké­szültséggel rendelkeznek ahhoz, hogy megértsék és alkalmazni tudják a pénzügyi ismereteket - mondta a Szolnoki Főiskolán ok­tató szakember. Ebben a felsőoktatási intéz­ményben a pénzügy szakos hall­gatók harmadéves korukban vá­laszthatják a kontrolling vagy a banki szakirányt. Itt már köny- nyebb megtalálni az elméleti anyag és a gyakorlati alkalma­zások összhangját.- Szerintem az a mérvadó, hogy a középiskolás korú fiata­lok képesek-e eligazodni a napi pénzügyek világában, értik-e például a korosztályukat érintő pénzügyi híreket, érdeklődnek-e saját jövőjük iránt az öngondos­kodás szellemében - magyaráz­ta dr. Mrena István. A szolnoki Tiszaparti Gimná­zium és Humán Szakközépisko­lában az idei tanévben indítot­ták el a Pénzügyi Oktatási Prog­ram keretein belül szakkörüket.- Sok diák érdeklődött iránta, ami érthető, hiszen már elég na­gyok ahhoz, hogy valamilyen szinten gazdálkodniuk kelljen — magyarázta dr. Szegényné Me­gyés Ibolya, az intézmény igaz­gatóhelyettese. - A foglalkozá­sok témái voltak: pénz és a piac- gazdaság kialakulása, infláció; háztartás, vállalat, az állam mint gazdálkodó szerv; bankrendsze­rünk; életpályánkhoz tartozó pénzügyi döntéseink. A kereskedelem és a vállalko­zás terén interneten elérhető já­tékprogramok segítik a munká­jukat. Ezek a valósághoz közeli versenyhelyzetet teremtenek.- Az eddigiekben is sok olyan fogalom került előtérbe, melyek­ről a tanulók többsége nem hal­lott, így a jövőbeli eligazodásuk­ban sokat segít ez a foglalkozás — tette hozzá dr. Szegényné Me­gyés Ibolya. A játékos képzés a leghatékonyabb Megtanulható — ahogyan azt már szá­mos külföldi példa bizo­nyítja, a célzód, korcso­portokra szabott, játé­kos képzés a leghaté­konyabb. Az sem árt persze, ha a szülők \ is fel vannak vértez­ve efféle ismeretek­kel - sajnos, ná­lunk ezen a téren is komoly le­maradás tapasztalható a fej­led gazdaságokhoz képest - mondta Csák Csongor, az MKB Bank Marketing és Kom­munikációs Igazgatóság főosz­tályvezetője. — A bankszakem­berei rendszeresen tartanak előadásokat különböző szintű oktatási intézményekben. Ezer adag meleg ételt osztanak, hat napon át Rászorulóknak segítenek felajánlás Nagycsaládosoknak gyűjtöttek a munkatársak Rengeteg piro­technikai eszközt foglaltak le A város történetének legna­gyobb ételosztására került sor Szolnokon, épp egy évvel ezelőtt. Tavaly decemberben hat napon keresztül ezer adag meleg ételt szolgáltak fel a Bige Holding fel­ajánlásából. A Tiszamenti Vegyi­művek jogutódja idén ismétlés­re készül. Erről tartott sajtótájé­koztatót pénteken Szalay Ferenc polgármester és a szolnoki vál­lalkozás nyíregyházi anyaválla­latának munkatársa, Király Jó­zsef. Mint arról szó esett, az ado­mánnyal elsősorban a városban élő rászoruló családoknak igyek­szenek segíteni. A szociális ellá­tórendszeren keresztül már ki is értesítettek hatszáz érintettet, számukra közvetlenül juttatják el a meleg ételt. December 21. és 23., továbbá 27. és 29. között pe­dig a Karczag László utcai Zöld Házban, illetve a Körösi Csorna Sándor iskola udvarán adagol­ják ki az ebédet 13 és 15 óra kö­zött mindazoknak, akik az ünne­pek közepette (is) nehezebben jutnak meleg ételhez. Az ebédet a Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány tiszaligeti kony­háján készítik el. A terítéken - a tervezett étlap szerint - pásztortarhonya (dec. 21.), sertéspörkölt (22.), disznó­toros (23.), babgulyás (27.), bács­kai rizses hús (28.) és húsos ká­poszta (29.) szerepel. ■ Mészáros G. Immáron második éve rendez­tek a szolnoki Eagle Ottawa Kft. dolgozói gyűjtést a Vöröskereszt megyei szervezetének.- Tavaly indítottuk útjára a munkatársaink között a nagy- családosok, illetve a szükséget szenvedők részére a gyűjtést. Kapcsolatba léptünk a Vöröske­reszttel, akik azt javasolták, tar­tós élelmiszert, ruhát, játékot adományozzunk - mondta el la­punknak Csernák Péter, az Eagle Ottawa személyzeti igaz- | gatója. Idén valamivel kevesebb | ajándék gyűlt össze, mint az | előző esztendőben. A felajánlá- | sokat Gombás Edina HR asszisz- I tens adta át a megyei vöröske- Csernák Péter, az Eagle Ottawa személyzeti igazgatója, valamint Gombás reszt munkatársának. ■ N. I. Edina HR asszisztens az összegyűjtött ajándékokkal A hét elején két fiatal petárdá- zott az egyik szolnoki középisko­la udvarán, náluk összesen 151 petárdát találtak az időközben értesített rendőrök. A fiúk meg­hallgatása során elmondták, hogy hol szerezték be a robba­nóeszközöket. Ellenük szabály­sértési eljárást indított a hatóság. Az információk alapján az egyen­ruhások eljutottak a szolnoki ka­rácsonyi falu egyik elárusító he­lyéhez, ahol a sátorban közel hat­ezer darab különféle pirotechni­kai eszközt foglaltak le. Az eladó ellen polgári felhasználású rob­banóanyagokkal és pirotechni­kai termékekkel kapcsolatos sza­bálysértés miatt indult eljárás az ügyben. ■ E. Cs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom