Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-15 / 291. szám
IÜíB3 tm ÉHHHBflWH KOZELET Bár fennáll a szökés veszélye, óvadék ellenében szabadlábra helyezte tegnap egy brit bíróság Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató honlap egy hete őrizetbe vett alapítóját. Ehhez 200 ezer fontot (mintegy 240 ezer euró) kellett letétbe helyezni. A 39 éves ausztrál férfit nemi erőszakkal gyanúsítják, amit tagad. Nincs gyógyír a problémára? PERCES INTERJÚ szlovák-magyar Nyitott kérdés maradt a kettős állampolgárság ■ Kardos Istvánnal a segítségről A magyar és a szlovák kormányfő - akad bőven tárgyalásra váró téma Elkaszálták hazánkat otthonsziilés-ügyben MAGYARORSZÁG ellen döntött otthon szülési ügyben tegnap kihirdetett ítéletében a strasbourgl székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság első fokon eljáró tanácsa. Az ítélet szerint hazánk megsértette Ternovszky Anna magánélethez és családi élethez fűződő jogait. Bizalmat szavaztak Berlusconinak az előzetes várakozásoknak megfelelően bizalmat szavazott Silvio Berlusconi olasz kormányfőnek a szenátus és az alsóház is. Az utóbbiban volt szorosabb a voksolás, mindössze 3 szavazaton múlott a jobbközép kormány jövője. Életfogytiglan a szökött vezérnek TÖBB MINT SZÁZ Év börtönt szabott ki a Fővárosi Bíróság a fekete seregként emlegetett csoport tagjaira. A szökésben lévő Magyar Róbertét tényleges életfogytig- lanra ítélték. Meghalt a boszniai béke atyja ELHUNYT RICHARD HOLBROOKE (69) amerikai diplomata“» hétfőn Washingtonban. A magas rangú diplomata a boszniai háborút lezáró, 1995-ös daytoni békemegállapodás kiharcolása miatt vált világszerte ismertté. Richard Holbrooke Nem közelednek az álláspontok Szlovákia és Magyarország között a kettős állampolgárság ügyében. Orbán Viktor tegnap Pozsonyban is járt. Vég Márton Pozsonyba látogatott tegnap Orbán Viktor, ahol előbb a Magyar Koalíció Pártja (MKP) képviselőivel találkozott, majd Iveta Radico- vá kormányfő is fogadta őt. Az energetikai biztonság terén teljes volt az egyetértés. Megegyeztek, hogy az észak-déli gázvezetéket mihamarabb kiépítik. Az ehhez tartozó infrastruktúrát mindkét ország befejezi a saját területén, Szlovákia pedig meghosszabbítja Lengyelországig. így összekötik a Baltikumot az Adriával. „A kettős állampolgárság kérdésében homlokegyenest eltér a két ország álláspontja, de bízom abban, hogy a vegyes bizottságok megoldást találnak erre a t problémára is” - fogalmazott J Iveta Radicová, akit Orbán Vik- £ tor meghívott Magyarországra. „A közép-európai népek sorsa közös. Vagy mindannyian sikeresek leszünk Közép-Európá- ban, vagy senki. Mi érdekeltek vagyunk egy sikeres Szlovákia létrejöttében, és reméljük, hogy Szlovákiának is fontos egy sikeres Magyarország” - mondta a magyar kormányfő, aki szerint a kettős állampolgárság kérdésében nemcsak a konkrét megoldási lehetőségek, hanem az elvi A parlament hétfői szavazásai után az Magyar Szocialista Párt szóvivője december 13-át a jövő nemzedékek gyásznapjának titulálta, mivel a kormányzati többség megszavazta a „nyugdíj- einstand-törvényt”. Török Zsolt álláspontok is eltérőek, ám magyar részről azon lesznek, hogy dinamizálják a vegyes bizottságok működését. A szomszédos országok közül Szlovákia az egyetlen, ahol ellentörvény tiltja a kettős állampolgárságot, amelyet még az előző, Fico-kabinet fogadott el válaszlépésül a magyar visszahonosítási törvényre. Eszerint északi szerint a magánpénztáraknak büntetőfeljelentést kell tenniük, mert nem hagyhatják szó nélkül, hogy csődbe menjenek. A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami szomszédunknál január 1-jétől automatikusan elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki felveszi a magyart. Ellenben javított a két ország kapcsolatán, hogy a szlovák kormány bocsánatot kért Maiina Hedvigtől, amiért a négy és fél éve Nyitrán bántalmazott csallóközi egyetemistát ártatlanul meghurcolták. Ahogyan arra számítani leherendszerbe. ígéretek szerint mindenki pontos tájékoztatást kap. A parlament alkotmányelőkészítő bizottsága (csak a Fidesz és a KDNP részvételével) tegnap elfogadta az új alkotmány koncepcióját. Nagyon szabad lesz a média „európai az új médiarendszerről szóló szabályozás” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Bécsben. Kijelentette: az új médiarendszer hatékonyabb és szabadabb lesz, mint az elmúlt években volt. Ausztriában megígérte: a közelgő magyar EU-elnökség olyan romastratégiát fog előterjeszteni, amely az oktatásra, a foglalkoztatásra és a lakhatásra összpontosít „Azok a romapolidkák, amelyek kizárólag az emberi jogi szempontokra összpontosítottak, kudarcot vallottak” - szögezte le kormányfő, aki ma Londonba utazik tett, Orbán Viktor a felvidéki magyar pártok közül csak az MKP- val találkozott, a Híd-Most képviselői hiába várták. A Bugár Béla vezette magyar-szlovák kormánypárt korábban a Magyar Állandó Értekezletre sem kapott meghívót, mert Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a Híd egy szlovákiai párt, magyar politikusokkal. „Ha az állampolgársági ellentörvény csak márciusban változik, a lakosság egy csoportja elveszítheti szlovák állampolgárságát” - magyarázta Berényi József. Az MKP elnöke viszont már négy alkalommal tárgyalt Orbán Viktorral. Az előterjesztés szerint az államfő is feloszlathatja a parlamentet súlyos bizalomvesztés esetén, a természeti erőforrások pedig a nemzeti vagyon részét képezzék, és azok maradjanak állami tulajdonban. ■- Új menedékhelyet alakítottak ki a fővárosban. Drámai módon nő a hajléktalanok száma? - kérdeztük Kardos Istvánt, a budapesti Vöröskereszt igazgatóját.- Csepelen átköltöztettük a hajléktalanszállót egy nagyobb, minőségi változást jelentő épületbe. A téli krízisidőszakban akár 115 rászoruló befogadására is alkalmas lesz az éjjeli menedékhely. A jobb körülményeket látva talán többen döntenek úgy, hogy bejönnek ide az aluljárókból. Még mindig tízezreket fenyeget a veszély, hogy elveszítik otthonaikat.- Az új főpolgármester 14 kiemelt aluljáróban tett rendet. Elfogadják a hajléktalanok a segítséget?- Mi eddig is azon dolgoztunk, hogy lakhatást és munkát adjunk a rászorulóknak. Az új közterületi szabályok talán felgyorsították ezt a folyamatot. Ha valaki 70 évesen mezítláb áll egy aluljáróban és elutasítja a segítséget, az nem biztos, hogy felnőtt döntés.- Van elég forrásuk a költségekre?- Nehéz év volt az idéi, rengeteg katasztrófával, de a magyarok adakozó kedve egyre javul. Ha a köz- és a civilszféra, valamint magánadományozók együttműködnek, akkor van elég forrás. ■ V. M. Államfő is feloszlathatja majd a I Házat parlament A szocialisták nemzeti gyásznapnak nevezik december 13-át Bor, whisky, kokain, sztriptízbár vádirat Stohl András színész elismerte a bűnösségét a bíróságon Szűrőközpont a vörösiszap által sújtott térségben Bűnösnek érzem magam - mondta tegnap a Budakörnyéki Bíróságon Stohl András a vádirat ismertetése után. A színész ellen súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette a vád, ezért három év szabadságvesztésre is ítélhetik. Stohl elismerte, hogy színházi előadása után több helyen is ivott alkoholt és kábítószerezett. A Nemzeti Színháznál, a Thalia Caféban, majd a Kálvin téri sztriptízbárban italozott. Az utóbbi helyet korábban a családja miatt nem vallotta be. Összesen másfél liter bort, egy deci whiskyt és egy csík kokaint fogyasztott. A kábítószert korábban ügyvéde tanácsára tagadta le. Stohl felelőtlen döntésnek nevezte, hogy rosszul felmérve a helyzetet kocsijával elindult fóti otthona felé. A színész ez év május 8-án a szeszes italtól befolyásolt állapotban a megengedettnél gyorsabban hajtva Fót közelében nekiütközött a vele szemben szabályosan közeledő másik két autónak. Stohl a végzetes pillanatban hullámzó tudatállapotban csak két csattanást észlelt. Egy ember súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, ezt Stohl | nem észlelte. A színész a baleset I után elhagyta a helyszínt, ahová | élettársa időközben kiérkezett, | és a rendőrök az otthonából állí- £ tották elő. ■ Stohl András felelőtlennek nevezte a döntését, hogy autóba ült „Megnyílt a Kormányzati Egészségügyi Szűrőközpont Devecser- ben, ahol folyamatosan figyelemmel kísérik az iszapkatasztrófa által érintett lakosság egészségi állapotát” - jelentette be tegnap a nemzeti erőforrás miniszter. Réthelyi Miklós közölte, hogy a vizsgálatokat ■ Vannak a környező télepülé- sebészeti sekkel együtt mint- szorulók, egy nyolcezer ember számára előjegyzéssel szervezik meg, naponta ötven embert látnak el. Ä központ féléves működése alatt az adatokat az ÁNTSZ Országos Kömyezetegészségügyi Intézetében összesítik, és kiértékelik, a cél a megelőzés. A devecseri szakrendelő bővítésével elkészült szűrőközpont működését a Belügyminisztérium költségvetési forrásaiból fedezik, az egyes szolgáltatókkal szerződést kötnek. Réthelyi hangsúlyozta: az ajkai térségben bekövetkezett (tíz halálos áldozatot követe- még lő) vörösiszap-ka- ellátásra tasztrófában tartós egészségkárosodást senki sem szenvedett. A lakosság megnyugtatása miatt azonban legalább fél éven át szükséges vizsgálatokat végezni, hogy a legkisebb megbetegedésre is komolyan reagálhassanak. A sérüléseket szenvedett háromszáz beteg gyógyultan távozott már a kórházakból. ■