Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-08 / 285. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. DECEMBER 8., SZERDA 13 TÚRKEVE Állatorvosok, kevi tanárok, óvári öregfiúk, váradi old boyok A foci összeköt, kapcsolatokat erősít, vallják Túrkevén a hét végi kispályás focitorna szer­vezői. Különösen, teszik hoz­zá, ha a középpontba nem ma­ga a foci, nem a győzelem áll, hanem kapcsolatok ápolása, a barátság. Négy település öt kis­pályás öregfiúkcsapata évente négy alkalommal találkozik ■ A barátság fontosabb meccsnél, góloknál, győzelemnél. egymással, minden városban egyszer-egyszer, hogy öldöklő focicsatákat vívjon, a tagjai pe­dig barátkozzanak egymással. 5 Nagyváradon egy újságírók- | ból, színházi emberekből álló, | amatőr old boys csapat, Mo- | sonmagyaróváron a MITE I öregfiúi, a magyar állatorvos­válogatott Budapesten, a TVSE- öregfiúk és a kevi pedagógus­válogatott pedig Túrkevén lát­ják vendégül a többieket. A hét végén a keviek követ­keznek a vendéglátók sorában. Biztosra vehető, hogy a Városi Sportcsarnokban újra csak nagy küzdelmeket láthat majd szombaton a meccsekre kilá­togató „nagyérdemű”, de a vég­eredményt sehol a világban nem jegyzik majd. Az együtt- lét, egymás jobb megismerése fontosabb lesz minden gólnál, győzelemnél. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! L. MURÁNYI LÁSZLÓ elsősorban a Túrkevén élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerű­en panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 56-516-700-as telefonszámot hétköznapokon! Vállalkozások alakulnak és szűnnek meg túrkevén az utóbbi három év­ben, összességében egy szinten mozog a bejegyzett vállalkozá­sok száma. A polgármesteri hi­vatal nyilvántartásai szerint 2008-ban 232 társas vállalko­zás - betéti társaság, kft., rész­vénytársaság 338 egyéni vál­lalkozó, valamint 77 őstermelő volt bejelentve adóalanyként. A társas vállalkozók száma az­óta némileg nőtt: tavaly már 254, idén pedig 251 ilyen cég működött, illetve működik a városban. Az egyéni vállalko­zók viszont valamivel keveseb­ben lettek: tavaly 350-en, idén pedig 339-en szerepeltek a lis­tán. Mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal is többen rendel­keznek, mint 2008-ban: tavaly 88, idén szeptember 30-ig pe­dig 85 termelő váltotta ki az igazolványt. Ezek a számok azt jelzik, hogy a városban egyen­súlyban van egymással a meg­szűnő és az új bejegyzésű vál­lalkozások száma. Meghallgatták a polgárokat tegnap délután közmeghall­gatást volt Túrkevén. Az ok­tóber 3-án megválasztott képviselő-testület tagjai most első ízben találkoztak ilyen körben a választóik­kal. A délután fő napirendi pontjaként a város egész­ségügyi és szociális helyze­téről esett szó, de az össze­gyűltek természetesen min­den más gondjukkal is a képviselőikhez fordulhat­tak. Télapó járt a gyógyfürdőben december 6-án a túrkevei gyógyfürdőbe invitálta a vá­rosbeli gyerekeket a Miku­lás. A meghívást közel száz­hetven kisebb-nagyobb ne­buló fogadta el. A gyerekek és szüleik saját készítésű karácsonyi díszekkel és ze­nés gyermekműsorral vár­ták a Télapót, aki rendben megérkezett, kedvenc kram­puszai kíséretében, és aján­dékokat is osztott. Informatikai fejlesztés a túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium és Szakközépis­kola jelentős, hatmillió fo­rint értékű informatikai fej­lesztést tudott végrehajtani a vállalkozások által felaján­lott idei szakképzési támo­gatásból. A napokban meg­érkezett számítástechnikai berendezésekből egy infor­matikai tanterem teljesen megújult, és más elavult eszközöket is le tudtak cse­rélni. Adventi ünnep a városban ADVENT-ünnepi műsort ad december 10-én, Túrkevén, a városi művelődési házban Dévai Nagy Kamilla előadó- művész, Krónikás ének a szerétéiről címmel. A prog­ramra a város apraját és nagyját, ünnep előtti szere­tettel hívják a szervezők, hogy együtt ünnepelhessen mindenki, aki csak akar. SZ0U0N.hu További túrkevei információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. A vállalkozó szellemi erő fejlesztés Kevés a jól képzett, igényes szakmunkás Túrkevén A vállalkozói környezet javítása erősítheti a meglévő vállalkozások biztonságát, és jó esetben újak folyamatos alapítását is ösztönözheti A rendszerváltozás előtti időkben igazán nagy tö- megmunkahelyek is vol­tak Túrkevén. Elsősorban a téesz és az Autójavító je­lentett biztonságot a dol­gozóknak, és támaszt, be­vételt a városnak. A nagy cégek ideje sajnos lejárt Keviben, és a kis- és kö­zépvállalkozásoknak kel­lene átvenni a helyüket. L. Murányi. László — A települési önkormányzat­nak rendkívül nagy szerepe len­ne egy kedvező vállalkozói kör­nyezet kialakításában - véleke­dik a túrkevei Kevefém Kft. tulaj­donos-ügyvezetője, Szöllősi La­jos. - Ezzel szemben azt mond­hatom, hogy az előző négy év­ben még azt se kérdezte meg tő­lünk az önkormányzati vezetés, hogy hogy vagyunk. Emiatt nem túl jó mostanában a vállalkozók közérzete a városban. A válasz­tások előtti hetekben volt csak valami kísérlet, de hát az már a kampány jegyében történt. Úgy gondolom, hogy talán nem lenne haszontalan dolog az önkor­mányzatnak szóba állnia ve­lünk. Hasznos lenne összefognia a település vállalkozóit és hasz­nos találkozási alkalmakat te­remteni, hogy az alkotó gondola­tok összeadódjanak, s hogy a he­lyi politika is megismerje véle­ményünket, javaslatainkat, de ugyanúgy a gondjainkat is. Dr. Szabó Zoltán polgármester úgy véli, hasznos lenne a város­nak, ha tovább bővülne, izmo­sodna, színesedne a vállalkozói szektor Túrkevén. Tudja azon­ban jól, hogy a működési és gaz­dálkodási feltételek javításához a kétszázalékos helyi iparűzési adó érdemi, legalább fél száza­lékpontos - egynegyedes mér­tékű - csökkentésére lenne szükség. Ez az összeg azonban most nagyon hiányozna a város kasszájából, így erre most gon­dolni sem lehet. — Az ember nem tudja hirte­len, hogy melyik ujját harapja, mert mind egyformán fáj - teszi hozzá a polgármester. A vállalkozások számára kí­nálkozó, lehetséges kitörési pon­tok közül a turizmust említi a polgármester. Úgy véli: a Leader- program keretében jövőre indu­ló, tizennyolc környező telepü­lést összefogó turizmusfejleszté­si projekttől az várható, hogy egy sor helyi vállalkozás is megtalál­ja majd benne a számítását. — A vállalkozók fejlesztési el­képzeléseinek egyik fő korlátja jelenleg Túrkevén az, hogy nincs megfelelő létszámú, jól képzett munkaerő tartalékban. Nem va­gyok abban biztos, hogy minden egyes közcélú foglalkoztatott fi­atallal utcát kell sepertetni, meg árkot takaríttatni. Helyette in­kább képezni kellene közülük, akit csak lehet, hogy nőjenek a munkaerő-piaci esélyeik. A fej­lesztések révén szakembereket lehetne a városba csábítani, ahe­lyett, hogy még a meglévőket is elveszítsük, mint most, így. Dr. Szabó Zol­tán polgár- mester:-Me­lyik uj­jamat harap­jam? Szalagavató bál. December 4-én, szombaton rendezték Túrkevén a Ványai Ambrus Gimnázium és Szakközépiskolában a hagyományos szalagavató bált. A 71 végzős diák búcsúzott az intézménytől, és közel ezerháromszá­zán voltak kíváncsiak a táncukra, az elegáns angol és bécsi keringőkre. Jótékony nyári idénymunkák segítenek foglalkoztatás Télen nő, szezonban lecsökken a munkanélküliek száma Túrkevén 2009-ben még 6571 munkavállaló korú lakost tartott nyilván az Állami Foglalkoztatá­si Szolgálat (ÁFSZ), míg idén ez a szám már 6484-re csökkent. Végigtekintve a tavalyi és az idei év havi statisztikáit, érdekes cik­likusságot tapasztalhatunk a vá­ros foglalkoztatási helyzetében. Megállapítható, hogy a 2009. ja­nuár 1-je és 2010. október 20-a között eltelt huszonkét hónap­ban 9,24 (2010. augusztus) és 15,56 (2010. január) százalék kö­zött mozgott a város munkanél­küliségi mutatója. A folyamatok egyértelműen jelzik, hogy a nyá­ri hónapokban - valószínűleg a nyári idénymunkák miatt - rendre lecsökken a regisztrált munkanélküliek száma és ará­nya, míg a számok tanúsága sze­rint télre újra nagyobb számban jelentkeznek be a foglalkoztatá­si szolgálatnál a munka nélkül maradók. 2010 januárjában pél­dául 1009 regisztrált munkanél­külivel kezdte a város az évet, majd a nyári hónapokra a hat­százas szintre csökkent a szá­muk, hogy aztán szeptembertől újra növekedésnek induljon. A Túrkevét jellemző munka­nélküliségi ráta a jelzett huszon­két hónapban többnyire jelentő­sen meghaladta a megyei átla­got. Kivételt ez alól éppen a nyá­ri hónapok jelentettek, amikor rendre a megyei átlag alá csök­kent helyben a munkanélküli­ség mértéke. A nyári munkák a jelek szerint „felszívják” a kevi munkanélkülieket. 2009. januárban 230 egy éven túli munkanélkülivel nyitott a város, és még egy évvel később is 215 ilyen személyt tartottak nyilván. Idén márciustól (226 fő) azonban csökkenő tendencia kezdődött, s októberben már csak 151 tartós munkanélküli szerepelt a listán. A rendelkezés­re állási támogatásra jogosultak száma hasonlóan alakul, mint a tartós munkanélkülieké. Tavaly januárban még 250 jogosultat tartottak nyilván, idén év elején 265-öt, de októberben már csak 150 RÁT-ost tartalmaztak a sta­tisztikák. ■ A munkanélküliség alakulása Túrkevén Hónap Nyilvántartott munkanélküli (fő) Munkanélküliségi ráta (%) 2009. Január 786 11,96 2009. június 719 10,94 2010. január 1009 15,56 2010. június 619 9,55 2010. október 822 12,68 FORRÁS: ÁFSZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom