Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-29 / 277. szám

6 2010. NOVEMBER 29., HÉTFŐ Már bizakodnak a fémkereskedők nagy üzlet Felfutó kereslet mozgatja a másodnyersanyagok piacát - Jó árbevétel, tisztes nyereség Növekvő árbevétel és nye­reség, ám óvatos tervezés és a recesszió visszatérté­től való félelem jellemzi a fémhulladék-kezelő vál­lalatokat. Munkatársunktól „A kezelt hulladék mennyisé­gét, az árbevételt, valamint a nyereséget tekintve egyaránt fennállásunk eddigi legsikere­sebb évét érjük el 2010-ben, amennyiben az év utolsó két hó­napjában nem történik valami­lyen rendkívüli piacbefolyásoló esemény” - közölte lapunkkal Vincze Gábor. Az Inter-Metal Recycling (IMR) csoport tulajdo­nos-ügyvezetője elmondta: az eddigi rekordnak számító 2007- es közel kilencmilliárd forintról 2009-re hatmilliárd alá csökkent a csoport forgalma, ám az idén az árbevétel meghaladhatja a tíz- milliárd forintot is. Mindez egyszerre köszönhető a magas tőzsdei fémáraknak és a fém másodnyersanyagok irán­ti kereslet erejének, a forint-euró árfolyam kedvező alakulásának, és annak, hogy a társaság sike­resen alkalmazkodott a piaci vál­tozásokhoz. „A válság abból a szempontból jó volt, hogy több időt tudtunk szánni a vállalat- szervezésre, ez azért is kulcsfon­tosságú, mert éppen a krízis ki­robbanását megelőzően nyitot­tuk meg több vidéki telepünket is” - fogalmazott Vincze Gábor. Az azóta eltelt két év viszont már elegendő volt az új telephelyek „bejáratására”, így minden hely­színen a kereskedelem intenzí­vebbé tételén van a hangsúly, emellett az IMR csoport meglé­vő beszállítói partnerhálózatát is szeretné tovább erősíteni. Ennek érdekében indította el az Inter- Metal Szabadkereskedelmi Tár­saságot: a csoport különböző kedvezményeken és segítség- nyújtási lehetőségeken keresz­tül (például banki ügyintézések­nél hitelgarancia biztosításával) még vonzóbbá próbálja tenni az együttműködést partnereivel. „Összességében jól alakult a fémhulladékok begyűjtése és ke­reskedelme az év első tíz hónap­jában. Ebben pedig az is meg­mutatkozott, hogy a 2009-es mélypontot követően az idén is­mét nőtt az iparvállalatok terme­lése, amely a hulladékkibo­csátásukon is meglátszott” - kö­zölte Bakos Balázs. A Fe-Ferrum Kft. kereskedelmi igazgatója sze­rint ez már csak azért is fontos, mert a cég forgalmán belül az ipari begyűjtés részaránya meg­haladja a 70 százalékot. Az egyeüen igazán kedvezőtlen je­lenség, hogy a piacon időről idő­re rémhírek röppennek fel, ame­lyek hektikus áringadozásokat okoznak. Ezek a hatások persze csak átmenetiek, így a Fe- Ferrum reményei szerint ez év­ben a begyűjtött vashulladék mennyisége eléri a 30 ezer ton­nát, és a más fémhulladékoknál is sikerül újra átlépniük az 1000 tonnás határt. A társaság már a terjeszkedésre készül. Ennek ér­dekében az egyik délkelet-ma­gyarországi nagyvárosban javá­ban folyik a tervezett újabb te­lepnek helyet adó lehetséges in­gatlanok számbavétele. Javít üzleti eredményein az idén a múlt évihez képest a Fémker Kft. is - informált Máthé Imre ügyvezető igazgató. Bevé­telben 15 százalék körüli bővü­Megint a svarcbiznisz AZ ELMÚLT EGY Év legjelent& sebb piacbefolyásoló esemé­nyének a fémkereskedelmi szabályozás bevezetését te­kinti Máthé Imre, a Fémker Kft. ügyvezetője. Pozitív és negatív hatásai egyaránt vol­tak. Kedvezőtlenebb vélemé­nye van a szabályozásról Vincze Gábornak, az Inter- Metal Recycling tulajdo­nosának. Az előírások alkal­mazása sokszor kétségbeej­tő. Az engedélyezés hossza­dalmas, a hatósági ellenőr­zések pedig - bár korrekten folynak - megint jobbára a legális cégeket célozzák így pedig a feketekereskedelem ismét egyre jobban terjed a fémhulladékok kezelése te­rületén, megkeserítve a jog követő társaságok életét. lést várnak 2010-ben. Ezzel az árbevétel csoportszinten várha­tóan eléri a húszmilliárd forintot, emellett az árrés és a nyereség is nő. A Fémker Kft. életében meg­határozó volt a dombóvári új te­lep átadása: a zöldmezős beru­házásban megvalósult létesít­mény az idén kezdte meg műkö­dését. Ennek ellenére Máthé Im­re szerint a válságnak még nincs vége, ezért hasonlóan az idei év­hez, 2011-re is csak visszafogott terveket készítenek. Nemzetközi konferenciák rendezésében jók vagyunk 2010 első kilenc hónapjában 235 nemzetközi konferenciát ren­deztek Magyarországon, ez 40 százalékos növekedést jelent. A rendezvényeken több mint 60 000 fő vett részt - közli a Ma­gyar Turizmus Zrt. felmérése. A konferenciák átlagos időtartama 4,4 nap volt. A résztvevők 83,2 százaléka külföldi volt, míg 16,8 százalékuk belföldi. A konferenciák kéthar­madán volt jelen magyar résztve­vő. Egy-egy nemzetközi rendez­vényen átlagosan 12 ország kép­viseltette magát. Az elmúlt ne­gyedévhez képest is 16 százalék­kal nőtt a nemzetközi konferen­ciákon részt vevő országok szá­ma. Németországból (73,6 száza­lék), Nagy-Britanniából (66,4) és Franciaországból (57) érkeztek a legtöbben. NINCS MESE, EZ BAJNOKI KAMÁfPr HIRDETÉS ■ Még mindig Budapest rendezi a legtöbb konferenciát és kong­resszust, de a vidék is igyekszik felzárkózni. Az idén is Budapesten volt a legtöbb nemzetközi konferencia. Sopron (6 százalék) és Pécs (4,3) követi a sorban. BALATON. Az első kilenc hónap­ban a balatoni szálláshelyek Ma­gyarország kereskedelmi szál­láshelyi vendégforgalmának 17 százalékát, 1,006 millió vendé­get fogadtak, 5,2 százalékkal ke­vesebbet, mint az előző évben - tette közzé a KSH. ■ év bankja 2010 o MasterCard Worldwide A Hetedhét betéttel most bajnokokhoz méltó kamatra számíthat! Tudja biztonságban pénzét, és élvezze a profi csapat által nyújtott befektetés előnyeit! 2 hónapos akciós lekötött forintbetétünk kamata most évi 7,7%, EBKM: 7,7%. Az akció 2010. november 5-től visszavonásig érvényes, és a magánszemélyek által elhelyezett, új, bankon kívüli forrásból származó pénzekre vonatkozik. Az elhelyez­hető legkisebb összeg 200 000 Ft, a legnagyobb összeg 30 000 000 Ft. Várjuk bankfiókjainkban: Szolnok, Baross Gábor út 27. és Kossuth u. 18.; Jászberény, Szabadság tér 3. További információk: 06 40 50 40 50 vagy www.unicreditbank.hu/hetedhetbetet Jelen hirdetés nem teljes körű, a további részletek megtalálhatók a bank aktuális Látra szóló és határidős betétek, az UniCredit Bank Hungary Zrt. kamatkondíciói magánszemélyek részére c. hirdetményében és a magánszemélyek részére szóló Kondíciós listájában. A betéti szerződés részletes leírását az Általános Üzleti Feltételek tartalmazzák. Az UniCredit Bank győzött az Év Bankja versenyen, az év megtakaritási terméke 2010 kategóriában. A szakmai zsűri diját a Szuper 8 Tőkevédett Származtatott Alap kapta. & UniCredit Bank Itthon már többnyire „okoson” navigálunk Az elmúlt három év áttörést ho­zott az útirányt jelző eszközök világában: a csak navigációra használt készülékek (PDA) he­lyét fokozatosan átveszik az okos telefonok. Utóbbiakból Magyar- országon legalább másfél millió van használatban, ez a nagyság­rend pedig már teret nyithat a helymeghatározásra építő szol­gáltatások terjedésének - derül ki a GKIeNET és a T-Mobile leg­újabb kutatásából. A beépített GPS-vevő segítsé­gével a mobilkészülékek messze többet tudnak, mint egy navigá­cióra is alkalmassá tett telefon. A rajtuk lévő alkalmazások képe­sek ugyanis az ügyfelet - földraj­zi helyzetét betájolva - helyi in­formációval ellátni például arról, hol van a közelben étterem vagy kávézó. Az aktuális tartózkodá­si helyről szóló információk bár­mikor megoszthatók másokkal is a közösségi oldalakon keresz­tül. Léteznek olyan közösségi al­kalmazások is, melyek segítsé­gével az előfizető bejelentkezhet az adott helyszínre, bejelentke­zéseivel pontokat gyűjthet, és azokat étteremben, kávézóban, üzletben kedvezményekre vált­hatja. A helymeghatározásra épülő szolgáltatások számos új innovatív kis- és középvállalat számára teremtenek piacra lé­pési lehetőséget. A ComScore piacelemző cég szakértői szerint 2009-ben 68 százalékkal nőtt azoknak a fel­használóknak a száma a brit, francia, német, spanyol és olasz piacon, akik már nem kü­Szoftver a telefonban MAGYARORSZÁG is követi a nemzetközi trendet. A GKIeNET 2010 júniusában készített kutatása szerint több mint 6,5 millió mobilte­lefont használt a felnőtt ma­gyar lakosság, ebből 1,2 mil­lió rendelkezik már GPS-ve- vővel, és mobilintemetezésre is képes. Az idén várhatóan 2,0-2,5 millió új mobilt ad­nak el, ennek egyötöde már valamilyen navigációs szoft­verrel ellátott okos telefon. lön GPS-navigátort, hanem mo­biltelefonjukat használják az autóval való tájékozódásra. A cég szerint az öt országban mintegy 21,1 millióan használ­nak mobiltelefonos navigációt: ez a szám 700 ezerrel több, mint ahányan 2008-ban és 2009-ben GPS-navigációs esz­közt vásároltak összesen. Az előrejelzés szerint a következő években megduplázódik a piac, és az ingyenesség miatt a többi uniós ország is hamar fel­zárkózik, így Európában 2014- re várhatóan 55-60 milliósra duzzadhat a mobilnavigációs piac. Egy másik kutatócég, a Juniper Research előrejelzése szerint pedig 2014-re világvi­szonylatban 1,5 milliárd mobil- felhasználó veszi igénybe a helymeghatározás-alapú szol­gáltatásokat. ■ VG

Next

/
Oldalképek
Tartalom