Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-27 / 276. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. NOVEMBER 27., SZOMBAT 3 MEGYEI TÜKÖR Jászberény ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség lopás elkövetése miatt. Szerdán éjjel tolvaj járt egy jászberényi ház udvarán lévő nyitott mellék- épületben, ahonnan az ott parkoló traktorokból eltulajdonított ösz- szesen 120 liter gázolajat, valamint 2 önindítót, 1 adagolót, 4 porlasztócsúcsot, 1 üzemanyagcsövet, 1 munkalámpát, és a traktorból 1 távcsövet. A lopással okozott kár 300 ezer forint, mrfk Szajol NEMRÉGIBEN bált rendeztek a helyi általános iskolában. Az intézmény fejlődése érdekében létrejött összefogás a szülők és a nevelők között ezúttal is példaértékű volt. A bál közel hatszázezer forintos bevételét az intézmény fejlesztésére fordítják, ni Szolnok A SZENT-GYÖRGYI Albert Általános Iskolában a minap köszöntötték azon tanítványaikat, akik az előző tanévberl kiemelkedő eredményt értek el. A diákok teljesítményét díjakkal ismerték el. ni Rákóczifalva valaki bejutott egy rákóczifalvai családi ház udvarán működő zöldség-gyümölcs üzletbe szerdán éjjel. Pásztorné Kovács Ágnes rendőr főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte, a boltból negyven kilogramm szaloncukorral, illetve nyolc kilogramm körtével távoztak az ismeretlenek. Útközben mégis úgy döntöttek nincs szükségük a gyümölcsre csak az édességre, így a körtéket az utcán eldobálták. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, mrfk Tlszabura MÁR az állatok sincsenek biztonságban egyes településeken. Egy tiszaburai családi ház udvarán lévő tyúkólból ugyanis 12 tyúkot és 1 kakast loptak el tolvajok. De másutt is történt hasonló eset. Egy abád- szalóki ház udvaráról ugyanis 5 libát és 10 tyúkot vittek el az elkövetők, tudtuk meg Pásztorné Kovács Ágnes rendőr hadnagytól, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől, mrfk Újszász A DÓZSA György út felújítása mellett új parkolót kap az Erkel Ferenc út elején lévő áruház. A területen összesen huszonegy parkolóhelyet építenek ki az autósok számára, rá SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. KatalilMiap a gimnáziumban. Hagyomány a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban, hogy a Katalin-naphoz kötődően játékos programokat tartanak a diákok, tanárok részvételével. Képünkön a tegnapi labirintusverseny egyik álarcos indulóját biztatják a társai. A képgalériát keresse a SZ0L0N.hu hírportálon. Futhatnak a pénzük után előleg Százezreket akarnak visszakapni a károsultak Információink szerint már 11 család vár arra, hogy egy vállalkozó elvégezzen egy szerződésben rögzített munkát vagy visszakapja a befizetett előleget. Géléi József Több olvasónk is ugyanazzal a problémával fordult lapunkhoz. Több mint egy éve szerződést kötöttek egy jászalsószentgyörgyi vállalkozóval nyílászárócserére, előlegként kifizették a teljes bekerülési költség ötven százalékát, ám azóta, ahogy mondani szokás, se pénz, se posztó. — Szórólapon hirdette magát a műanyag nyílászárókkal foglalkozó Barta Door Kft., hogy akciós áron, 3 hét alatt kicserélik a lakás összes ajtaját, ablakát - kereste fel személyesen Is szerkesztőségünket a szolnoki H-né Katalin.— Tavaly szeptemberben el is mentem az azóta már bezárt irodájukba. Kijöttek, felmérték az anyag- és munkaköltséget, majd ajánlatot tettek: 480 ezer forintért három ablakot, egy-egy erkély- és bejárati ajtót cserélnek ki, s valamennyire redőnyt szerelnek. Október 5-én szerződést kötöttünk és kifizettük a teljes ár felét. Letelt az előzetesen vállalt 3 hét, majd 3 hónap is, de reklamálásunkra folyamatosan csak ígérgetéseket kaptunk. Végül idén januárban a békéltető testülethez fordultunk panaszunkkal, de el se jött a tárgyalásra. Március 10-én rendőrségi feljelentést tettünk, és ezzel egy időben polgári peres eljárást kezdeményeztünk a cég ellen. Mint kiderült, nem mi vagyunk az egyetlen károsultak. A polgári perben a bírósági ítélet 2010. június 22-én jogerőre emelkedett, át is adták az iratokat a jászberényi bírósági végrehajtónak. Azóta kaptunk egy levelet, hogy fizessünk be 20 838 forintot a végrehajtás előlegeként, ellenkező esetben az eljárást szüneteltetik. Mindezt felháborítónak tartom. Nem elég, hogy elúszni látszik 240 ezer forintunk, de még fizessünk további tízezreket. Ráadásul mivel többen is sorban állunk a pénzünkért, lehet, hogy behajthatatlan a követelésünk. Megpróbáltuk elérni a céget, de az általuk korábban megadott szám vagy nem kapcsolható vagy állandóan foglaltat jelez. Időközben kiderült, a rendőrség által csalás miatt korábban már lezárt nyomozás folytatását 2010. október 23-ig meghosszabbította a megyei főügyészség, mert megalapozott a gyanú, hogy a cégnek a szerződéskötés időpontjában sem állt szándékában a szerződés teljesítése. Ebben az ügyben mostanra már két szálon futnak az események az esettel kapcsolatban kikértük lapunk ügyvédjének véleményét is.- két szálon fut a történet - felelte érdeklődésünkre dr. Kákái Gábor. - Az egyik a polgári per, melynek során a befizetett előleget követelik vissza a károsultak. Ez már lezárult, a bíróság döntött, végrehajtásra adta át az ügyeket. A törvény értelmében amennyiben a károsult nem kap költségmentességet, a végrehajtókat munkadíj és költségátalány előleg illeti meg. Ezt a végrehajtást kér& nek kell megfizetni, mely ősz- szeget az eset lezárása után természetesen visszakap. A másik szál a büntetőügy, mely csalás miatt indult. mint azt az egyik károsult ügyvédjétől, dr. Mészáros Mátyástól megtudtuk, a rendőrség újabb három hónappal meghosszabbította a nyomozást, mondván hátha újabb károsultak jelentkeznek az elkövetkező napokban. JEGYZET Kancsal lenne az istennő? azt mondják, a kancsal nőknek sejtelmes a pillantása. Kérdés, hogy Justícia, a jog és igazság istennője esetében ez vonzó tulajdonság-e. Tartok tőle, hogy nem igazán. Egy környékbeli atyánkfiának'például hosz- szú pere van a szomszédjával. Sok pénze ráment már a dologra, így nem lelkesíti az időhúzás. Legutóbb például azzal halasztották el a tárgyalást, hogy a másik fél ismeretlen helyen tartózkodik, nem tudják beidézni. Na, ez erősen sántított. Ugyanis az illető éppen előzetes letartóztatásban van az utóbbi idők egyik leghíresebb vagyonlenyúlásának gyanúsítottjaként. Úgy tűnik, ezt pont a bíróság nem tudta, rajta kívül mindenki. Ami a másik félnek azután kapásból több ezer forintjába is került, merthogy neki kellett utánajárni a címnek. a másik jogkereső meg a földjéről ellopott gépei miatt tett panaszt. Jött is neki egy idézés arról, hogy ballagjon be a hatósághoz, mert látni kívánják. Éppen munkája volt így elhalasztotta dolgot, bár ne tette volna. Jöttek érte azonnal, hogy ha nem megy rögtön, akár bilincsben elővezetik, annak rendje, módja szerint. Mint kiderült, valami adategyeztetésről lett volna szó. Amúgy az ügyében nem történt semmi érdemleges. Pár nap múlva jött a határozat arról, hogy a tettes ismeretlen. Amit eddig is tudott. lehet, hogy sok ember leszokik így arról, hogy az igazát keresse. Vagy éppen másutt keresi, hogyha célt akar érni. Amúgy az állam azzal tiltja meg a magánkezdeményezéseket az egyes jogviták eldöntésénél, hogy az az ő kizárólagos dolga. Csak azt nem mondja meg, hogy vele szemben hol keressük a magunk igazát. A vonat elé vetette magát egy férfi Meghalt egy ember a Szolnok és Szajol közötti vasútvonalon - tájékoztatta a SZ0U0N.hu t Pásztorné Kovács Ágnes rendőr főhadnagy, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A baleset pénteken, nem sokkal fél kettő után történt a két települést összekötő nyílt vasúti pályán. A rendőrség feltételezése szerint a harmincnyolc éves, tószegi férfi öngyilkossági szándékkal vetette magát a menetrend szerint közlekedő Nyírség intercity elé. A helyszínelés idejére a Debrecen—Szolnok vasútvonalon szünetelt a vasúti közlekedés, tájékoztatott a sajtószóvivő. ■ E. Cs. Megkérdeztük olvasóinkat Mennyire védik a vevőket a jogszabályok? Kiss józsefnl. Kisújszállás: — Hiába van fogyasztóvédelmi törvény engem már többször becsaptak vásárláskor. Volt amikor többet számláztak és olyan is, hogy más termék kódját írták be. Amikor szóltam velem kiabált a pénztáros. Amikor jóval a garancián belül romlott el a mosógépem, a kijelölt szervizben nem akarták megjavítani. POLHAMMER MIKLÓS. fÓSZbe- rény: - Szerintem nem annyira a jogszabályok hiányáról van szó, hanem inkább a vásárlók megtévesztéséről. Néha olyan reklámokkal, illetve termékleírásokkal lehet találkozni, amelyek komoly ellentmondásokat tartalmaznak. Úgy vélem, sajnos az emberek egy része nem is veszi észre, ha esetleg átejtik. RUZicsKA Ferenc Karcag;- A fogyasztókat védő törvények ugyan megvannak, de szerintem csak akkor érik el céljukat, és akkor hatékonyak, ha az erre illetékes hatóságok be is tartatják azt Ha alaposan figyelik a szolgáltatásokat nyújtó cégeket, vállalkozásokat, a kis- és nagykereskedelmi üzleteket Talán akkor jobban betartanák az előírásokat. cserfalvi Katalin. Rákóczifalva; - Van jogszabály, mely védi a vásárlókat. A probléma az, hogy egyes üzletekben nem tartják be azokat. Egyes helyeken bizony átejtik a vásárlókat Ezzel szembesültem nemrég. Cipőt vettem, melynek két hét után levált a talpa. Az eladó nem akarta elismerni a hibát, sokáig kellett győzködni, mire megtette. Uj helyen építik fel a műjégpályát Idén ismét megépítik a műjégpályát Szolnokon. Ezúttal nem az eddig megszokott helyen, a Mátyás király úton kell keresni az ideiglenes téli sportlétesítményt, hanem a Szolnoki Főiskola használaton kívüli, Ady Endre úti épületének udvarán. A műjégpálya üzemeltetője sem a régi vállalkozás lesz, hanem a városi tulajdonú Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. A diákok iskolaidőben, tanórai foglalkozásként, szervezett csoportokban ingyen korcsolyázhatnak majd. Pénteken elkezdődött a sátorállítás, és várhatóan két héten belül már korcsolyázható jég lesz a létesítményben. ■ M. G. SZATHMÁRY ISTVÁN