Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-26 / 275. szám
MENEDZSEROLDAL 13 ÚJ NÉPLAP — 2010. NOVEMBER 26., PENTEK A tolatóradar nem luxus, mert hosszú távú, jó befektetés Évente több tíz-, akár százezres tételeket jelent egy cég számára a tolatások során bekövetkező koccanásokból származó károk orvoslása. A járművet a javítás idejére ki kell vonni a munkából, ami bevételkiesést is jelent. Ezért ajánlatos már a géppark beszerzésénél gondolni a tolatóradar beépítésére. j Ha erre akkor nincs lehető- i ség, azokat utólagosan is lehet telepíteni. A különböző j típusok alapverzióit már tízezer forint alatt is be lehet j szerezni. Természetesen a kamerával kiegészített szenzorok jóval drágábbak. Egy j képzett szakember akár egy óra alatt is képes beépíteni a rendszert a gépkocsikba. A beszerelési költséggel együtt a kiadások jóval elmaradnak a karosszériamunkákra fordított kiadásoktól. Egyszeri beruházás, de hosszú távon megtérülő befektetés. ■ A munkahelyi akvárium segít a stresszoldásban A modern cégvezetői stratégia egyik alapeleme, hogy olyan munkahelyi környezetet kell teremteni az alkalmazottaknak, ahol nyugodt körülmények között tudják végezni a napi feladataikat. Ennek előfutáraként megjelentek a zöld növények, de egyre több helyen tűnnek fel az akváriumok is. Egyes tanulmányok szerint az élő, zöld környezet egy kis szelete elősegíti a stressz oldását. Emellett kellemes kikapcsolódást is nyújt az úszkáló halak látványa is. Eg}f jól berendezett, karbantartott akvárium dísze lehet az irodának. ■ Energiától zöldülhet a vidék széchenyi-terv Külön bank segítené a környezetvédelmet is szolgáló fejlesztéseket sas János, a Középtiszai Mezőgazdasági Zrt igazgatója:-A biodízel és bioetanol üzemanyagként való elterjedéséhez azok jövedéki adóját kellene csökkenteni. De a döntéshozók attól félnek,. hogy az ezek alapanyagául szolgáló növények termesztése elveszi a területet az élelmiszerektől. Az energiáén dőknek ott lehetne létjogosultságuk, ahol a terület intenzív mezőgazdasági termelésre nem alkalmas. A legnagyobb lehetőséget a biogázban látom. Ám nem a jelenlegiformában, hogy azt erőművekben égetjük el. így ugyanis alig harmada hasznosul villamos energiaként. Hanem letisztítva, a gázhálózatban termelve. HORVÁTH ISTVÁN. ÓZ AlfOrNo- va Kft területi igazgatója:- A szolnoki Széchenyi-lakó telepißtömüben tavaly telepítettünk egy faapríték-tüze- lésű kazánt. A beruházás teljes költsége 313 millió fo rint, 154 milliós támogatással. Ebből kitűnik, hogy a biomaszsza energiahordozóra épülő hőtermelő létesítmények építése nagyon költséges beruházás. Ez a techno lógia a gázos technológiához viszonyítottan bonyolultabb, és jelentős az egyéb infrastrukturális létesítményigény. A beruházás megtérülése pályázati támogatás mellett is 7-8 év. Ha a földgáz ára idővel jelentős mértékben to vább emelkedik, a megtérülési mutatók javulhatnak. A bioerőműveknek elsősorban a hátrányos helyzetű térségekben szán jelentős szerepet az Új Széchenyi-terv vitairata. Képünk illusztráció. Ezermilliárd forint jut az uniós támogatások átcsoportosításával az Új Szé- chenyi-tervre. Az elmúlt időszakban lezajlott konzultációk alapján kikristályosodni látszanak a fejlesztési irányok. A pályázati kiírások is készülnek már. Annak néztünk utána, mire lehet számítani a zöldgazdaság fejlesztése terén. Teleki József Január 15-én, a Széchenyi-terv indításának tizedik évfordulóján indul az új gazdaságfejlesztési program. Ennek keretében tömegesen jelennek majd meg a pályázatok. A program hét területet emel ki, az otthonteremtést, a tudományt és innovációt, a foglalkoztatást, közlekedést, az egészségipart, a vállalkozás- fejlesztést és a zöldgazdaságfejlesztést. Ez utóbbi igen nagy hangsúlyt helyez a megújuló energiaforrásokra, hazánk adottságaiból következően elsősorban a szilárd biomasszára és a geotermikus energiára. A dokumentum szerint a zöldenergia-előállítás kitörési pontot jelenthet nemcsak a mező- gazdaság, de az egész vidék számára. A biomassza-előállításban a háztartások, családi kisvállalkozások és kistérségek összefogására helyezi a hangsúlyt a terv. A dokumentum azzal számol, hogy így a biomassza begyűjtésével, az energiaültetvényeken történő gazdálkodással jelentős képzetlen munkaerőt lehet kenyérkeresethez juttatni, különösképpen a mezőgazdasági régiókban és a hátrányos helyzetű térségekben. Az alapanyag-termelésen túl az elsődleges feldolgozásra és részben a felhasználás is a helyi, kis- és közepes vállalkozásokra épít a terv. Azaz nagy erőművek helyett a kisebb biomassza-erőművek, decentralizált biogázrendszerek, kis és közepes kapacitású bioetanol- és biodízelüzemek számíthatnak támogatásra. A program másik fontos eleme a növényházi kertészet fejlesztése. E téren a cél egyrészt a bioélelmiszer- és a gyógynövénytermelés fejlesztése, másrészt a geotermális energia szélesebb körű hasznosítása fóliasátrak és üvegházak fűtéséhez, hűtéséhez, halastavak temperá- lásához, termények szárításáAz unió is a megújuló forrásokra kötelez A 2008-ban elfogadott uniós energia- és klíma ügyi jogszabálycsomag alapján 2020-ra 20 százalékra kell növelni az EU-ban a megújuló energia arányát a teljes energiafelhasználásban, és 10 százalékra a megújuló üzemanyagok arányát Az egyes országok között különbözőképpen oszlanak meg a 20 százalékkal kapcso latos teendők. Magyarországnak a 2005-ös 4,3 százalékról 13 százalékra kell feltornáznia a megújuló energiák arányát, míg Svédországnak 49, Lettországnak pedig 42 százalékot kell teljesítenie. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adatai szerint 2009-ben a megújulóenergia-felhasználás az összes energiafogyasztás 7,3 százaléka volt, míg az egy évvel korábbi 5,9 százalék. 2005 2008 2009 2020* * UNIÓS KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS FORRÁS: Cl NÉPLAP-GVOlTÉS hoz. A dokumentum úgy számol, hogy a geotermia részaránya tíz év múlva elérheti a hat százalékot az országos energia- mérlegben. Zöld Fejlesztési Bank létrehozása is szerepel a kormányzati elképzelésekben. Ez a Magyar Fejlesztési Bankhoz hasonló pénzintézet lenne, mely energiamegtakarítást és a megújuló energia- hordozók felhasználását eredményező beruházások pénzügyi hátterét biztosítaná. A kezdetben kizárólagos, később többségi állami tulajdonban lévő bank osztaná szét a forrásokat mind az állami, mind az önkormányzati, mind a vállalkozások által megvalósítandó fejlesztésekre, valamint a lakosságot érintő programok lebonyolítására. A megújuló hazánkban aránya A több évi felkészülés meghozta az eredményét: Vasember lett TRiATLON Pár éve még nehezére esett lefutni Reggel 3800 méteres frissítő úszás a tóban, utána 180 kilométer kerékpározás az országúton, majd levezetésként.42,2 kilométer futás, ez a hosszú távú triat- lon-, angolul Ironman-versenyek távja. A 36 éves szolnoki Hegyi Loránd, a Win Investor Zrt. értékesítési vezetője 3 év felkészülés után, idén nyáron Nagyatádon teljesítette az embert próbáló távot, ezért ő elmondhatja magáról: Ironman (Vasember).- Mennyi ideig készültél az első Ironman-versenyedre?- Magára a versenyre körülbelül egy évig, de az elhatározás, hogy én Ironman szeretnék lenni, sokkal régebbi. 2007 májusában, tíz év sportmentes életmód után, némi pocakkal mentem le kocogni. Három kilométert futottam a Zagyva-gáton, ami eléggé megviselt, de folytattam az edzéseket. Olyannyira kedvet kaptam a futáshoz, hogy még abban az évben lefutottam a félmara- tont, 2008-ban pedig a maratoni távot. Az úszást is szinte a nulláról kezdtem, magamtól tanultam meg a gyorsúszást, és tavaly nyáron már gyorsban úsztam át a Balatont. Közben elkezdtem gyűjteni a kerékpáros kilométereket is. Az Ironman-versenyről a legtöbb információt az internetről gyűjtöttem, mások beszámolóit olvasva. Ebben a sportban nagyon tetszik, hogy amit beleteszek az edzésen, az meg J három kilométert, % mára már mindennapjainak része a futás 4 Teljesítve! Hegyi Loránd az idei nagyatádi Ironman-verseny céljában fog mutatkozni a versenyen. Ezért éri meg a sok munka, mert mindegy, hogy 60. vagyok vagy 150., ha a felkészülésemhez méltón be tudok fejezni egy versenyt, az boldogsággal tölt el. A nagyatádi verseny úszás részét egy bányatóban rendezik. A nyílt víz mindig tartogat meglepetéséket, az idén hatalmas köd fogadta a versenyzőket, a bójákat sem lehetett látni, arra úszott Loránd, amerre a körülötte lévők. Az úszásnál egyébként is bírni kell a gyűrődést. Két választása van az embernek: vagy elengedi a mezőnyt, és ezzel perceket veszít, vagy megy a tömeggel, akkor viszont bevállalja, hogy kap pár ütést. —Természetesen nem szándékosan ütik, rúgják egymást a sportolók, egyszerűen a 400 ember egy körülbelül 15 méter széles sávon próbál minél jobb pozíciót találni - mondta Loránd. - Kívülről nézve ez olyan, mintha piranhák úsznának a vízben. 149-ként értem partot, bringára pattantam, és viszonylag köny- nyedén, öt és fél óra alatt letekertem a 180 kilométert úgy, hogy tartalékoltam az erőmet a futásra. A futás nehézségét az adta, hogy közben 33 fok meleg lett. Szerencsére a párom segítségével folyamatosan tudtam frissíteni. Végül a 430 induló közül a 62. helyen, 11 óra 22 perc alatt értem célba. ■ Cs. G. P.