Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-03 / 255. szám

ALMA MATER ÚJ NÉPLAP - 2010. NOVEMBER 3., SZERDA 10 SZOLNOKI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA - SZOLNOK szoLGszi A szakképző intézményben szem előtt tartják az egész életen át tartó tanulást is A Szolnoki Szolgáltatási Szak­közép- és Szakiskola - ahogyan röviden nevezzük: a SZOLGSZI - harmadik tanévében jár. A jogelődjeink történelme ennél jóval távolabbra mutat, és mint az intézmény egészében, itt is a sokféleség jellemző. Az összevo­nással létrejött intézmény fel­adatai közül az egyik legfonto­sabb a Ruhaipari, a Vásárhelyi, a Kereskedelmi és az Egészség- ügyi hagyományait és értékeit megőrizni. Az intézmény veze­tése a Vásárhelyi tagintézmény Nyolcadikosok! várunk benneteket pályavá­lasztási rendezvényeinkre, ke­ressetek honlapjainkon infor­mációkat! Tanuljatok szorgal­masan, hogy a felvételitek jól sikerüljön! Jó munkát kívá­nunk és sok sikert a felvételi eljárás során. Vár benneteket a SZOLGSZI! 2009-ben külső felújítás során megszépült Baross úti épületé­ben kapott helyet. A szakképző intézmény ösz- szetettsége lehetőségek sokasá­gát nyújtja a tanulni vágyók­nak. Csak néhány példa: a szakiskolai képzésünkben négy év alatt szerezhetnek szakmát a 2011-ben felvételt nyert kilencedikes tanulók. Ki­lenc szakmacsoportban kíná­lunk 26 szakmát az érdeklő­dőknek. Érettségire épülő szak­képzéseink között felsőfokú szakképzés is megtalálható. A szakközépiskolai osztályok a választott szakmákra történő felkészítés mellett a felsőfokú szakirányú vagy más felsőfokú képzésre is felkészítik tanuló­inkat. Napjainkra egyre fontosabbá válik az egyén számára az egész életen át tanulás, hiszen a munkaerőpiac folyamatos vál­tozása rugalmasan alkalmazko­dó munkavállalókat vár. Fel­nőttképzési kínálatunk ebben a folyamatban segíti a már dolgo­zó felnőtt hallgatóinkat. így a 14 éves kilencedikestől gyakorlati­lag korhatár nélkül kínáljuk képzéseinket. A képzés tárgyi feltételei a ki­válóan felszerelt belső gyakor­lóhelyeken, tantermekben, és a külső gyakorlóhelyeken bizto­sítják a választott szakmák gya­korlaton alapuló elsajátítását. Több száz partnerünkkel együttműködve igyekszünk a tanulókat a gazdaság, a munka világához közel vinni, hogy a későbbi kihívásokban felelősen tudják alakítani pályájukat. Kiss László igazgató Felvételi információk Felvételi pontok számítása: Legtöbb programunkra kötele­ző a felvételi eljárást megelőző matematika és magyar nyelv központi írásbeli. Figyelembe vesszük ezen kívül az általános iskolás eredményeket és a szóbeli meghallgatás pontszámát. Minden szakmához feltétel az egészségügyi alkalmasság. A pontszámítás részletes módját a tagintézmények fel­vételi tájékoztatója tartal­mazza. Fontosabb dátumok Jelentkezés a központilag szervezett írásbejikre _________2010. december 10. Egysé ges írásbeli felvételi vizsgák______ ___________________2011, január 22. Je lentkezés középiskolába_____________ 20 11. február 18. Nyílt nap Pályaválasztási szülői értekezlet Egészségügyi 2010. november 24.8.00-12.00 2010. november 30.16.30 Ruhaipari 2010. november 27.8.00-12.00­Kereskedelmi­2010. november 9.16.30 Vásárhelyi 2010. december 1.9.00-12.00 2010. november 24.17.00 Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola 5000 SZOLNOK BAROSS GÁBOR ÚT 43. OM AZONOSÍTÓ: 201166 IGAZGATÓ: KISS LÁSZLÓ PÁLYAVÁLASZTÁSÉRT FELELŐS IGAZGATÓHELYETTES: ECSEKI MIHÁLYNÉ IGAZGATÓHELYETTES: SZYMCZAK JUDIT TEL./FAX: 56/513-588 Kilencven év az egészségért egészségügyi Felnőttképzésre is várják a jelentkezőket A szakma szeretetére is tanít kereskedelmi Színes, gazdag és pezsgő a diákélet Városunkban az egészségügyi szakképzés az 1920/21-es tanév­ben indult. 1958-tól folyik az ápo­lóképzés, 1962 óta az erre a célra épített kollégiummal és oktatási intézménnyel együtt. Az ezt köve­tő években befejezett szakkép­zést nyújtott, általános ápoló, cse­csemő- és gyermekgondozó, szü­lésznő szakon, felvállalta az álta­lános ápoló és általános asszisz­tens képzést, melyet munka mel­letti szakosító képzés keretében lehetett befejezetté tenni 24 féle szakon. 1994 óta érettségizettek számára, iskolarendszerű nappa­li képzés keretében, 13-15. évfo­lyamon évente változó szakma­összetételben nyújt egészségügyi és szociális szakmai ismereteket az intézmény. 2005. július 1-től tagintézmé­nyünk az Abonyi út 36. szám alatt folytatja tevékenységét Az intézmény tárgyi feltételei meg­felelnek az elvárásoknak, part­nereink elégedettek a képzés színvonalával. A 2011/2012-es tanévben nap­pali képzés keretén belül 15 év szünet után iskolánk újra indítja az általános iskolát végzett tanu­lók számára a négy évfolyamos egészségügyi szakközépiskolai osztályát A12. év befejezése után érettségit vizsgát tesznek, a két szakképző évfolyam befejezése után emelt szintű OKJ-s bizonyít­ványt kapnak végzős tanulóink. Várjuk azokat a 8. osztályos tanulókat is, akik a 3 éves szoci­ális gondozó és ápolói szakma iránt érdeklődnek. Számukra 3 éves előrehozott szakiskolai kép­zést kínálunk. Az iskolánkban végzett fiatal szakemberek elhe­lyezkedhetnek fekvőbeteg- vagy járóbeteg-ellátásban, szociális intézményekben. Megfelelő nyelvtudás birtokában a külföldi munkaerőpiacon is keresettek. 2011/2012-ES TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYAINK szakközépiskola - 8. osztályt végzett tanulóknak, szakmacso­Fontos szerepet kap a gyakorlati képzés a tagintézményben port: egészségügy, képzési idő: 4+2 év, jelentkezés módja: a kö­zépiskolai felvételi rendszeren ke­resztül, tanulmányi eredmény, írásbeli és szóbeli eredménye alapján. szakiskola - 8. osztályt vég­zetteknek, szakmacsoport: szo­ciális szolgáltatások, képzési idő: 3 év (előrehozott szakkép­zés), szak: szociális gondozó és ápoló, jelentkezés módja: a kö­zépiskolai felvételi rendszeren keresztül, tanulmányi ered­mény alapján. Pályaválasztási nyílt nap: 2010. november 24-én 8-12 óráig iskolánkban, pályaválasztási szülői értekezlet: 2010. novem­ber 30. 16.30-tól az iskolában. ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ KÉPZÉSEINK — ápoló 3 éves, emelt szintű, cse­csemő- és gyermekápoló 3 éves, emelt szintű; mentőápoló 2 éves, fogászati asszisztens 2 éves. A beiskolázás feltétele érettségi bi­zonyítvány és egészségügyi al­kalmasság. Jelentkezés módja: 2011. június 30 — augusztus 31­ig folyamatosan. A felnőtteknek iskolarendszerű és iskolarend­szeren kívüli képzéseinket tud­juk ajánlani: felnőttképzés - Februárban vagy szeptemberben induló sza­kok: 8. osztályt végzetteknek, ápolási asszisztens 2 év, szociá­lis gondozó és ápoló 2 év. érettségizetteknek - ápoló MF 2 év, gyakorló ápoló 1,5 év, mentőápoló 2 év, geriátriai szak­ápoló 1 év, hospice szakápoló 1 év, onkológiai szakápoló 1 év. Szemészeti szakasszisztens 1 év, fogászati asszisztens 1,5 év, fizioterápiás szakasszisztens 1 év, klinikai fogászati higiénikus 1 év, gyógyszerkiadó szakasz- szisztens 1 év, gyógymasszőr 2 év, műtőtechnikus 2 év, geronto­lógiai gondozó 2 év. Jelentkezés határideje: 2011. augusztus 31-ig folyamatosan, jelentkezési lap elérhető elektronikusan. Részletes információ: Munka­napokon az 56/375-lOóos tele­fonszámon, Márta Andrásáé felnőttképzési vezetőnéL Egészségügyi és Szociális Tagintézmény TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ: BARTHA LÁSZLÓNÉ 5000 SZOLNOK, ABONYI ÚT 36. TEL/FAX: 56/375-106 E-MAIL CÍM: EU.SZOC@EU-SZOLNOK.SULINET.HU HONLAP CÍM: WWW.EU-SZOLNOK.SULINET.HU A Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Tagintézmény szakközép- és szakiskolai osztályokba várja a nyolcadik osztályos tanulók je­lentkezését a 2011/2012-es tan­évre. Képzési kínálatunk: Szakközépiskola Belső kőd ___________Szakmacsoport 21. ________Kereskedelem-marketing, _________üzleti adminisztráció - 1 osztály 22 . _____Vendéglátás-idegenforgalom ___________________________— 1 osztály Sz akiskola Belső kőd___________Szakmacsoport 23 . _____Vendéglátás-idegenforgalom (t anulmányi idő: 2+2 év) - 2 osztály 24. ___________Szakképzést előkészítő évfoly am (tanulmányi idő: 10 hőnap _____- felzárkóztató Képzés) — 1 csoport 25 . ______ Élelmiszer- és vegyiáru-eladó (tanulmányi idő: 3 év - előrehozott ________________szakképzés) - 1 osztály 26 . Ruházati eladó A szakközépiskolában diákja­ink 4 év alatt készülnek fel az érettségi vizsgára, ezt követően kereskedő, illetve vendéglős szak­mai végzettséget szerezhetnek 2 év alatt. A szakiskolában a vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban a 2 éves álta­lános műveltséget megalapozó szakasz után szakács-, cukrász-, vagy pincérszakma elsajátítására van lehetőség 2 éves szakképző évfolyamon. A kereskedelem- marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportban az élelmiszer-, vegyiáru-eladó és a ruházati eladó szakmákat előrehozott szakkép­zés formájában tanítjuk, a képzé­si idő 3 év és a 9. évfolyamon már elkezdődik a szakmai képzés. MIÉRT ÉRDEMES A KERÓBA JELENT­KEZNED?- mert jól felkészít az érettsé­gire és a szakirányú továbbtanu­lásra,- mert kimagasló színvona­lon, piacképes szakmákat sajá­títhatsz el,- mert jók az elhelyezkedési lehetőségek itthon és külföldön egyaránt,- mert kiemelkedő törődésre, gondoskodásra számíthatsz,- mert a szigorú szakmai és magatartási szabályok mellett is jól érezheted magad,- mert udvarias, kulturált, fe­gyelmezett szakemberré válhatsz,- mert különféle versenyeken mérettetheted meg magad (szak­mai, közismereti),- mert külföldi partnerkap­csolataink révén megismerhe­ted más nemzetek (lengyel, né­met, szlovák) kultúráját, szak­mai tapasztalatokat szerezhetsz és idegen nyelvi ismereteidet is alkalmazhatod,- mert nálunk színes, gazdag, pezsgő a diákélet! Törjék Attila, a KÉRŐ volt di­ákja következőképpen vélekedik: „Ebben az iskolában olyan mi­nőségű szakmai képzést kap­tam, melyre építve sikerült a szakmámban (szakács) a leg­magasabb szintekre jutnom. Többször díjazták munkáimat világbajnoki és olimpiai bajno­ki aranyéremmel. A szakmám iránti szeretet és elkötelezettség is ebből az iskolából eredeztet­hető. Volt szakoktatómmal, Ko­vács Imréné tanárnővel - aki jelenleg gyakorlatioktatás-veze- tőként dolgozik — a szakmai kapcsolatom mind a mai napig megmaradt. A mostani diáko­kat tudásom és tapasztalataim átadásával igyekszem segíteni és személyes példámon keresz­tül is motiválni.” Tagintézményünk olyan ki­sugárzású szakmai műhely, ahol a pedagógusok és szakok­tatók valóban élethivatásnak te­kintik munkájukat, és komo­„Mesterszakácsnak” készülő diákok gasztronómiai világbajnokkal lyan hiszik azt, hogy a nálunk szakmai képesítést szerzett fia­talok a városban, és vonzáskör­zetében szívesen fogadott szak­emberekké válnak. Úgy gondol­juk, hogy iskolánk kitűnő gene­rátora térségünk szakmai szel­lemiségének és a korszerű irá­nyok felmutatásának. Valamennyi képzésben a felvétel alapja:- központi írásbeli felvételi 50%- tanulmányi eredmények alapján számított pontok 30%- szóbeli meghallgatás 20% A beiskolázás feltétele: egész­ségügyi alkalmasság. Intézményünk - a megyében egyedülálló módon - akkredi­tált, regionális ECL nyelvvizsga­szervező központként is műkö­dik. Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Tagintézmény TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ: DR. SZÉKELYNÉ LAUB HILDA CÍM: SZOLNOK, KÁROLY RÓBERT ÚT 2. TEL./FAX: (56) 413-363 (56) 513-977 E-MAIL CÍM: TITKARSAG@KERI-SZOLNOK.SULINET.HU HONLAP CÍM: WWW.KERI-SZOLNOK.SULINET.HU

Next

/
Oldalképek
Tartalom