Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-17 / 267. szám
2 Programok megyeszerte ELŐADÁS Jászberény. A Lélekségek Klub november 17-én, szerdán este hat órakor kezdődő programjának címe A tél — egyenlő depresszió? A Déryné Művelődési Központban tartandó beszélgetést Horváth Jutka pszichológus vezeti. A rendezvényre a belépés díjtalan. MÚLTIDÉZÉS Szolnok. A „Levéltári esték” legújabb előadása november 17-én 16 óra 30-kor kezdődik a megyei levéltárban. A program során Bojtos Gábor tart előadást az Amikor megállt az idő — A Kádár-kor filmjei címmel. Az előadó a kortárs és rendszerváltás utáni filmekből vett részletekkel kívánja felvázolni a rendszer néhány jellemzőjét, felvillantva témákat, szereplőket, hangulatokat. Olyan időszakot idézve, mely ellentétes véleményeket vált ki, megosztja a közvéleményt és eltérő emlékeket idéz. TÖK JÓ BUU TISZAFÜRED. A Kovács Pál Művelődési Központban Tök jó buli! elnevezésű eseményre várják - előzetes bejelentkezés után — az érdeklődőket. A november 19-én délután három órakor kezdődő programban tökfaragás, tökfestés, tökmécses- és tökfigura-készítés szerepel. KISGYEREKESEKNEK Szolnok. A Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetok- tatásí Intézményben „Ringató foglalkozás” lesz Hodos Szilviával a kisgyerekeseknek november 18-án és 25-én délelőtt tíz órai kezdettel. Babázó elnevezéssel a Hild Viktor Városi Könyvtárban 0-2 éves gyerekeket és szüleiket fogadják szerdánként tíz órától. Ölbeli játékok, mondókák, ringatok és kötetlen beszélgetés szerepel a programban. * * * Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. SZ0U0N.hu További programok olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP - 2010. NOVEMBER 17., SZERDA íí Ok a nyomvonalba akarnak esni M4—örményes A tervek szerint a települést is érintené a gyorsforgalmi út BilÉfevI Nagy István a nyomvonalváltozatokat mutatja. Szerinte az eredeti elképzeléssel járna jobban a község, mások éppen ellenkezőleg gondolják. [APEST~ GYÖNGYÖS -—ELÉD : ^'s\SZOLNOK f j’‘-7-. j;_ ^ ---------------v KARCAG Erre kanyarog majd az M4-es. Fent az M3-as nyomvonala, forrás:is&äiANjm Folytatás az 1. oldalról A téma parázs viták táptalajává vált, ugyanis azok a lakók, akiknek ingatlanjuk az eredeti nyomvonal útjába esik, már beletörődtek, hogy házukat lebontanák, cserébe pedig kártérítést kapnának. Ezért sem értik, hogy az ön- kormányzat miért kérte ki a véleményüket, ha a hivatal nem az eredeti tervet, hanem a nyomvonaleltolást támogatják.- Arra, hogy az M4-es út építése ügyében mi magunk is érintettek leszünk, egy véletlen folytán derült fény - jegyezte meg Pipis László, az egyik érintett lakóház tulajdonosa. - A szomszédom betelefonált a fegyverneki polgármesteri hivatalba, mivel vízgazdálkodási engedéllyel kapcsolatban szeretett volna intézkedni. Ott kinevették, mondván, mit akar gazdálkodni a földön, ha úgyis az egészet fel fogják túrni. így tudtuk meg, hogy az M4-es út nyomvonala érintené az ingatlanjainkat. Kérdem én, miért nem tájékoztattak bennünket erről korábban? Azért sem értjük az önkormányzat nyomvonaleltolásával kapcsolatos felvetését, mivel jeleztük nekik, mi azt szeretnénk, hogy minden maradjon ez eredeti tervek szerint Kikérték ugyan a véleményünket, de a hátunk mögött mégis kezdeményezték a nyomvonal-módosítást, amit nem érzünk korrekt lépésnek. Aláírásgyűjtés is kezdődött az ügyben, hogy a településtől északabbra legyen az út. Ennek csak egy szépséghibája van, hogy a vasúton túli lakók írták alá, Akiknek teljesen mindegy, hogy a Pipisné Kovács Beátáék vasúttól 2 kilométerre vagy 2,5 kilométerre megy majd az autópálya. Pipis László hozzátette, elsőre elfogadták azt, hogy jelenlegi házukat az útépítés miatt lebontanák, s cserébe anyagi kártérítést kapnának. Konkrét pénzekről nem esett szó, csupán annyit tudnak, hogy a kisajátítási ősz- szeg jóval magasabb, mint a piaci ár. Nagy István portája is érintett az ügyben.- Elméleüleg felüljáró lesz itt, szóvá! a házamnak lőttek, az elbontásba beleegyeztem - fogalmazott Nagy István. — A nyomvonal kitolása nem lenne jó a számunkra, mivel így a vasút és az út közé szorulnánk, két tűz közé kerülnénk. István szerint az autópálya vasúthoz való közelsége viszont csalogató lehet a munkáltatóknak, a munkahelyteremtés pedig sarkalatos kérdés napjainkban.- A helyzet az, hogy M4-es út tervezése során nem nézték, hogy az elkerülje a lakott területet — tudtuk meg Török Csaba polgármestertől. — Aláírásgyűjtés is indult az eltolís mellett, nem alaptalanul. Szerintem mindenkinek az érdeke, hogy az út elkerülje a lakott területet. Egyrészt levágná a falu közigazgatási határát, s lennének olyan ingatlanok, melyek beszorulnának a vasút és az autópálya közé, nem mellesleg ez őrült zajterheléssel is járna. Kezdeményeztem teháfáityomvonal felölVizs- gálatát. Rendkívüli képviselő- testületi ülést is összehívtunk, ahol a lakott területet elkerülő változat mellett voksoltunk. Az út építésében érintett szervek és önkormányzatok részvételével a megyeházán is tanácskoztunk, s egyetértettünk abban, hogy a nyomvonalat el kell tolni a jelenleginél északabbra, Fegyvernek irányába. Korábban felvetődött, hogy az út menjen Örményes- Fegyvernek között, a szántóföldeken keresztül, de ehhez a földhivatal nem járult hozzá a termőföldvédelmi szempontokra hivatkozva. Most azonban lehetőség lenne erre, ha a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kezdeményezi a környezet- védelmi hatósági engedély módosítását. ■ Németh Gergő Javában zajlik a fejlesztés előkészítése, két új híd is épül majd újabb jelentős lépés történt a nemzetközi nehézgépjárműforgalmat is lebonyolító 4-es főút gyorsforgalmi úttá történő fejlesztésében. Uniós pénzügyi források igénybevételével megkezdődtek a főút gyorsforgalmi úttá való kiépítésének előkészületei Abony és Fegyvernek között, részben új nyomvonalon - tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Megkezdődtek a 4. számú országos főút gyorsforgalmi úttá történő fejlesztésének előkészületei Abony és Fegyvernek között. Az érintett mintegy 36 kilométeres szakasz tervezése a beruházási program szerint az M8 autópályával alkotott csomópont után kezdődik, s teljesen új nyomvonalon halad egészen Törökszentmiklósig, ahol a várost északról megkerülő, korábban fél autópályaként kialakított útba csatlakozik, majd ismét új nyomvonalon vezet a szakasz határáig. Az út a tervek szerint keresztezi a Zagyvát és a Tiszát, ahol hidakfogják biztosítani az átvezetést. A Tisza és a Zagyva mellett a nyomvonal a Natura 2000 természetvédelmi területeken halad keresztül, emiatt rendkívüli környezetvédelmi intézkedéseket kell tenni, amiket az engedélyezési tervkészítés fázisában kell pontosítani, illetve véglegesen meghatározni, b. Gy. személyi A Szigligeti színésze a Barátok köztben A Barátok közt című sorozatban kapott szerepet Jankovics Anna. A Szigligeti Színház társulatának tagja a szolnoki teátrum több darabjában - a Csupa balláb, az Üvegcipő és az új, a Tanítónő című előadásban - is színre lép. rá Újabb díszpolgári címet kapott Györfi Sándor Györfi Sándor Munkácsy- és Mednyánszky-dí- jas karcagi szobrászművész eddigi díjai mellé a Helvécia Díszpolgára címet is megkapta. Emlékműve elismeréseként díjazták a művészt, de Dr. Litkei Tamás a kengyelieket gyógyítja majd Jövő év januárjától dr. Litkei Tamás látja el a leköszönő dr. Bozó József praxisát. A belgyógyász szakorvos 1980 óta Cibakházán praktí- zál. A másik orvos, dr. Kotró László tovább folytatja munkáját a községben, bb A jó időben sikerült a lemaradást bepótolni Az elmúlt három hét kedvező időjárása hozzájárult ahhoz, hogy a gazdálkodók csökkenteni tudták a lemaradásukat a földeken. Ez érvényes mind a napraforgó- és kukoricabetakarításra, mind az őszi talajmunkákra és vetésekre - tudtuk meg Kiss Róberttól, a megyei mezőgazda- sági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatójától. —A napraforgó aratása lassan a végéhez közeledik, bár általában szeptemberben végén szokott ez bekövetkezni. A megyében viszont mintegy ezer hektáron még mindig kint van a napraforgó - mondta a szakember. Kukoricából is jócskán van még betakarításra váró állomány. A szemek víztartalma még mindig nagyon magas, és sokszor csak több menetben tudnak szárítani a gazdák.- A viszonylag meleg és szeles idő több esetben szárított a talaj felszínén. Ezért tudták a gazdálkodók egyáltalán megközelíteni a táblák egy részét, és sok helyen, ha foltokban is, de megművelni, illetve elvetni. Az október 20-a környékén elvetett állományok valóban szépen kikeltek, illetve sorolnak. Úgy az őszi árpa, őszi búza, mint a repce ahhoz képest, hogy barátságtalanul hűvös, csapadékos volt a szeptember, normál fejlettségű- ek - mondta Kiss Róbert. ■ B. Gy. (evesebben vannak, a csépai Vackor Művészeti Óvoda három csoportjába az idén kevesebben járnak, mint az előző években. Az intézményben kiemelt figyelmet fordítanak a művészeti nevelésre is. Képünk ebéd közben örökítette meg a gyerekek egy csoportját.