Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-10 / 261. szám

TŰKOR

ÚJ NÉPLAP - 2010. NOVEMBER 10., SZERDA

12

Mamámnak a betyárok is udvaroltak i.

visszaemlékezés A tata ötödjére is nekiveselkedett, de fiú helyett ismét lánya született, bánatára

Sajátosan alakult a mi családunk élete, noha főleg az volt a bűnük, hogy soha, egyetlen korban, rendszerben sem szajkózták az akkori politikai hatalom jelszavait. Szóval valahogy kilógtak a sorból. Éppen ezért nem véletlen, hogy temérdek tragédia, megpróbáltatás, üldözés érte őket, és mégis valamilyen hihetetlen életösztönnel a gubancos, tragikus helyzetekből szinte mindig kijutottak.

D. Szabó Miklós

Mint az én anyai nagymamám: Szűcs Józsefné született Gál Mária, aki ugyan nem élt Kunhegyesen, mégis sok-sok szállal kötődött hozzá. Még részese volt a betyárvilágnak, az első világháborúnak, a ’19-es kommünnek, a második nagy világégésnek. Az ötvenes évek elején rohadt ku- láknak számított, majd egy tollvonással 1959 decemberében elvették az összes földjét, ami huszonkilenc hold volt. Ez még nem volt elég, mert fiatalasszony korában meghalt a férje, és a hátramaradt, akkor még három kiskorú gyerekét egyedül nevelte. Másodszorra soha nem ment férjhez, de össze sem állt senkivel. így élt közel tíz évtizedet: mindig, minden korban tette a dolgát,' és nem okolt másokat á kis- és nagypolitikát, hogy neki az a sors jutott.

Lajosmizsén látta meg a napvilágot, mint Gál János és BeszNagymamám még 77 évesen is mutatós asszony volt

téri Mária első gyereke. A Gál-ta- nya ma is megvan, neves lovasközpont. Közös életüket fél hold földdel kezdték, és végül 130 holdig jutottak. Ekkor egy neves ügyvéd rávette őket, hogy adják el a föld felét, és az érte kapott összeget majd ő megforgatja. így is lett, a sok ezer koronát elvitte, és örökre eltűnt. Látták Brassóban, Lembergben, dédapám Brassóba még el is utazott, de akkorra onnan továbbállt. Ebbe a tata majd belerokkant, a felesége tartotta benne a lelket, és szó szerint hozta rendbe. Aztán azzal biztatta: maradt még itt 65 hold, az se kevés, ha már így rászedte őket ez az ügyvéd.

Az első tíz év azzal telt el, hogy egyre több földet vettek, béreltek felesbe, harmadába, mikor hogy. így például Lajosmizsétől is kaptak egy jókora, részben futóhomokos területet. Azzal a feltétellel, ha ennek a harmadát, mintegy tizenöt holdat befásít- ják, a többi kétharmadot részlet- fizetésre megvehetik. így történt, és néhány esztendő múlva annyi almájuk, körtéjük, barackjuk termett, hogy hetekig fuvarozták szekéren a kecskeméti meg a fővárosi Bosnyák piacra.

Azért arra is szakítottak időt, hogy a családalapítással foglalkozzanak. Nagymamám volt az első lány, majd követte gyorsan még kettő. Ekkorra már nagyapám kissé elszontyolodott, mert valahogy sokallotta a nősereget körülötte. De a többiek, a rokonok, a cselédek vigasztalták. — Ne adja fel gazd’uram, majd csak lesz előbb-utóbb magának is fia! Hiszen tudja: három a magyar igazság, egy a ráadás!

János dédapám hümmögött egy sort, majd minden bizonynyal megfogadta tanácsot, mert dédanyám negyedszerre is áldott állapotba jutott. Ami pedig kilenc hónap teltével a végeredményt illeti: az új jövevény is hasonlított a nővéreihez. Még ott, lent is, ami úgy elkeserítette a tatát, hogy három napig ivott. Pedig ilyesmit korábban nem tett, és a sok maligánfok annyira megártott neki, hogy a gyermekágyat együtt feküdte ki hites nejével. Lassan, nagyon lassan ösz- szeszedte magát. Talán a kelleténél jobban is, mert valahogy Beszteri Mária dédanyám ötödszörre is teherbe esett. Ez ebben

J T VtffcÁ,JP

\l;

w yf M

fvfr , ■,YMS

A kevély lovaspandúrok elfogott betyárokat kísérnek valahol az alföldi nagy rónaságon. Képünk Illusztráció.

a korban nem számított ritkaságnak, hiszen sok gyerek született a családokban, de már jóval kevesebb nőtt fel. Csak példaképpen említem, édesapámék- nál Tiszagyendán nyolc gyerek közül kettő érte meg a felnőttkort. Visszatérve Gál tatához, rövidre fogom a visszaemlékezés fonalát: az ötödik se lett más, mint a többi: egy szép, életerős kislány.

Erre megint sajátos válasz következett. Nem, nem rúgott be, hiszen az már egyszer igen sikeresen megtörtént. Bekocsizott Lajosmizsére, és az ottani rőfös boltjában egy hosszabb, nemzeti színű szalagot vásárolt. Hazatérve összehívatta a cselédséget, majd nagy megrökönyödésükre előttük kivette a fütykösét, amelyet így indokolt: - Jól figyeljetek mindahányan, mert ti vagytok a tanúim! Ezt a mai naptól csak pisilésre használom, gyerek nem lesz többé! Mert ahogyan magamat ismerem, megint lyány lenne - zárta le rövid eszme- és elmefuttatását, majd rákötötte a periszkópra a szalagot.

Ennek nagy híre kelt Lajosmizsén, és még az első világháború idején is emlegették. Hogy azzal a bizonyos periszkóppal a későbbiekben mi történt, ezt jótékony homály burkolja, de tény, az öt lány után náluk többször már nem kopogtatott a gólya.

Közben telt-múlt az idő, cseperedtek, nőttek, gömbölyödtek a lányok. Bizony, Beszteri mama befogta őket a ház körüli, meg a kinti, kerti munkára. Ezzel azt szeretném mondani: nem nevelték őket elefántcsonttoronyban, unatkozó úrinőknek, pedig a szerencsétlen fóldeladás után is maradt 65 hold, közte közel húsz hold almás, barackos, körtés.

Mint korábban említettem, nagyanyám volt az elsőszülött, és a legfejlettebb, de a többi Gál lányon is megakadt később a környékbeli legények szeme. Mama már tizenkét évesen is a koránál idősebbnek látszott, és a betyárvilágra így emlékezett vissza.- Elhagytam, befejeztem az iskolát, szóval a hatodikat, és akkor már az ismétlőbe jártam. Mivel édesapám erős és módos parasztgazdának számított, az 1800-as évek végén valahogy odaszoktak a betyárok. Pedig akkor már keményen üldözte, kínozta őket Rádai. Mesélték, úgy gyötörte az elfogottakat, hogy volt két fél teknőféle. Az egyik üres, a másik tele 2-3 centi hosz- szú szeggel. Ebbe fektették az áldozatot, és forgatták. Mire megtették párszor, csupa vér volt a szerencsétlen. Ezt ahogy nekem elmondták, úgy hívták: Rádai- bölcső. Azért nfutatóba akadt még két-három csapat betyár. A kiskunsági nádasok, mocsarak, ligetek, szigetek menedéket biztosítottak annak, aki ismerte a járást. Úgy tűnik, bíztak édesapámban, a cselédségben, mert mindig így búcsúztak: aztán ha kérdezik magukat a zsandárok felőlünk: se ne tudjanak, se ne lássanak!- Mama, a betyárok sűrűn megfordultak a tanyán? - kérdeztük egykor.

— Sűrűn nem, arra vigyáztak. Általában hathetente, kéthavonta jöttek. Mindig estefelé, a szürkületben, és ha leszálltak a lovakról, a fákhoz kötötték azokat, hogy a cselédség dobjon nekik szénát. Általában hatnál kevesebben, meg tíznél többen sose voltak. Azt is láttam, amikor lerakták a kiskonyha asztalára a fegyvereiket, a kecskelábú, faragott asztal teteje behajlott. (Hiszen abban az időben balták, fokosok, buzogányok, nehéz puskák voltak. Legalább is a betyárok ezekkel jártak.) Két ember közülük mindig őrködött a tanya meg az istálló végén, mivel mi öt kilométerre laktunk a községtől. Az egyik lajosmizsei, a másik a kecskeméti utat kémlelte. Ha füttyszó hangzott, mint akiket lódarázs csípett meg, felpattantak és a lovaikkal együtt elnyelte őket az éjszaka. Nem volt nehéz eltűnni, mert a tanyánkat egy oldalról tó meg nádas, a másikról gyümölcsös, a harmadikról erdő övezte. Nem beszélve a kisebb-nagyobb mocsárról, lefolyástalan területről. Itt vigyázni kellett nagyon, mert csak keskeny gázlók akadtak benne. És aki ennek mellé lépett, nem volt menekvése a lá- posból. De a betyárok úgy ismerték a járást, akár a tenyerüket. Ahogy ezek a visszatérő vendégeink megérkeztek, köszöntötték édesapámat, és elrendezkedtek. Rá két órára már a bográcsban főtt a birka. Volt egy kocsisunk, a karcagi Balogh Lajos, isteni paprikást kanyarí- tott mindig. Tizenegyre, éjfélre megpuhult az ártatlan, attól függően, hogy fiatal volt az vagy idősebb. A bográcsot körbe ülték, és a bicskáikat használva, jóízűen falatozni kezdtek. Majd felváltották a két őrt, hogy ők se maradjanak éhesen. Általában akadt náluk bőrszütyő, ide került az a hús, ami megmaradt. Mindig, minden egyes alkalommal kérdezték az árát, és annyit fizettek, amennyit édesapám mondott. Néha úgy alakultak a dolgok, hogy megugrasztották őket a pandúrok. Úgyhogy éhesen kellett eltűnniük a sötét, tanyasi éjszakába. A zsandárok kérdésére, hogy kinek fő ez a finom birka, mindig az a válasz érkezett: a cselédeknek, mert vannak tizenhatan, meg a családnak. A pandúrok minden egyes esetben elfogadták a meghívást, és jóllaktak. De a betyárokkal ellentétben ők nem nyúltak a bugyellárisba, és rendszerint így búcsúztak: nagyon köszönjük gazd1 uram, az isten fizesse meg! A magasságos vagy nem hallotta, vagy egyéb gondja miatt mással foglalkozott, mert ez annyiban maradt.

Folytatása következik

VALKÓ

MIHÁLY

ROVATA

Szörnyen pártfogolják az énekeseket az X-faktorban, melyet immár zavartalanul nézhetünk, minthogy a Megasztár átköltözött egy másik napra, hogy ne ütközzenek. Hogy ezzel az okosabb engedett-é, vagy egyszerűen a gyengébb (nézettségben) hátrált meg az erősebb riválissal szemben, ne firtassuk.

Szóval, két élő adását tekintettem meg, bár X-faktor függő nem vagyok. Lássuk, gondoltam, és végül nem is csalódtam, ha nem is volt benne fenékig tejfel minden. Ami az induló versenyzőket illeti, kétségtelen, ott van bennük az a kivételes tehetség, a zenei, ami kelletik, s amikor pedig belecsapnak úgymond, repeszte- nek is rendesen, még ha az az én

__________________Tv-notesz__________________________________

0, azok a mentorok!

fülemnek már sok is olykor. Aztán nem mellékes, hogy szépek a ruhák, nézni is jó őket, ízlésesek, sőt pompásak, a hölgyek csak úgy parádéznak benne, és a hajzatuk is normális, nincsen feltu- pírozva mint másutt. De a kiállítás, a háttér, az is nagyszabású, színes képileg, amit különben elő is ír az idegen szabadalom szabályzata. Látva és hallgatva a döntőbéli énekeseket, bizony nem lesz könnyű eldönteni, ki is legyen majd közülük a győztes, kiválóak, mindegyikük méltó le-' hét rá. (Elárulom, az én kedvencem a varázslatosan daloló, igen csinos Janicsák Veca.)

Tehát rendben lenne itt minden, csak azok az „átkozott” mentorok ne volnának, méghozzá négyen is. Akik úgy meg tudják keseríteni az ember életét, belerondítva szórakozásába. Már azzal, ahogy kedveltjüket igyekeznek bemutatni, felkonferálni néhány túlzó szóval ugyan, akár, ámde olcsó jelzőkkel is: dögös, tökös, szuper, egyedülálló, őrületes fazon és így tovább. És mert a túlzás állítólag is visszataszító, ez is az vastagon. Nem különben, ahogy közben, mikor értékelnek cikiznek és osztják gorombán egymást, ócsárolván a másik kedvelnének produkcióját. Az meg aztán egyenesen felháborító, amikor olyan csúnya szavakat is kieresztenek fogaik kerítésén, melyek füstös csehókba sem igen valók. Nagy Feró például, amikor „jó”-val minősít, a jelző elé olyan szót is tesz,

mely k-val kezdődik, van benne r és va-ra végződik. Hasonló bűnbe esik Geszti Péter, ő felindult- ságában a négylábú hátas nemi szervét emlegeti, amit ugyan visszaszív, de hiába, mert már késő, És Keresztes Ildikó is el-el- véti a sulykot, ahogy mentortársaira támad, vagy amikor önmu- togatóan közönséges. Attól meg, ahogy a kevés szavú Malek Miklós ölni tud gúnyos mosolyával, akár falra is mászhatnánk dühünkben. Nem tudom, benne van-e egyébként a licenc szabályzatában, hogy a mentoroknak tilos csúnyán beszélni. Ha nem volna, akkor tessék kérem beletenni utólag - hungarikum- ként. Talán még nem késő, hátra van a döntő java. ■

Évzáró horgászverseny. A Tisza Horgász Egyesület Szolnokon a Millérl Horgásztavon rendezte Idei utolsó versenyét. A családi hangulatú versenyen a 42 férfi nevező mellett indultak hölgyek és gyerekek is. Képünkön az egyik legfiatalabb nevező, a 9 éves Bánfi Balázs.