Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-02 / 254. szám
UJ NÉPLAP - 201ff. NOVEMBER 2., KEDD SPORT 13 MŰSOR A Fradi csak bedarálta a szolnoki gárdát labdarúgás Hiába a stabil védekezés, ha nem sikerül gólt szerezni, általában vereség a vége Szombaton délután a Ferencváros Üllői úti katlanjában lépett pályára a labdarúgó NB I. tizenkettedik fordulójában az újonc szolnoki legénység. Géléi József — Ahhoz, hogy elkerülhessünk a kieső helyről, szükségünk van bravúrra - vélekedett a fővárosi meccs előtt a Tisza-partiak szakvezetője, Simon Antal.—Bár egy hete az MTK ellen sem mi voltunk a favoritok és legyőztük a Hungária körútiakat, azért ez a mostani egy egészen más összecsapás lesz. A mai Ferencváros egy dinamikus csapat, mely dobogóesélyessé lépett elő. A pontszerzéshez gólt kell szereznünk, így nem szeretnénk lemondani a támadások lehetőségéről. Ferencváros—Szolnoki MÁV FC1-0 (0-0) Albert-stadion, 4000 néző, vezette: Berger József (Vámos, Forgács) FTC: Haber - Adriano, Csizmadia, RODENBÜCHER - ROSA (Sztanics, 72.), Maróti, Józsi (Tóth B., 56.), ANDERZINHO - Schembri (Morales, 68.), Heinz, Miljkovic. Edző; Prukner László Szolnok RÉZSÓ - MOLNÁR Z., Sztanisics, Balogh R, Pető Z., CORNACI - Szalai B. - Koós (Tchami, 71.), Vörös (Antal, 78.), Remili - Pisanjuk (Ngalle, 68.). Edző: Simon Antal. 12. perc: A szolnoki együttes veszélyeztette először kaput. Remili a bal oldali szögletzászlótól gurított vissza Cornaci elé, aki azonnal a kapu elé kanyarí- totta a labdát, Csizmadia röviden szabadított fel, Szalai Bo- tond azonban 11 méterről Haber kezébe emelt. 15. perc: Rósa a vendégek térfelének közepén lerázta magáról Szálait, majd 25 méterről, középről kapura bombázott, Rézsó azonban a léc fölé tolta a veszélyesen lefelé csapódó labdát. 21. perc: Miljkovic lépett ki Cornaci mögött a jobb oldalon, az alapvonalról, senkitől sem zavartatva középre emelt, ám Rósa elől Molnár higgadtan mentett a tizenegyes pontnál. 29. perc: Pető Zoltán becsúszva próbálta meg szerelni a tizenhatoson belül Rósát, aki nagyot esett, a játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot. 35. perc: Szép szolnoki kontra végén Koós lőhetett kecsegtető helyzetből, a tizenhatos vonaláról, de labdája Haber ölében landolt 38. perc: Rósa a balösszekötő helyéről, az ötös sarkáról kapura ollózta a labdát, Rézsó vetődve, biztosan hárított. 39. perc: A védők mögé jól beinduló Heinz a tizenegyespontnál megpróbálta elpörgetni Rézsó felett a labdát, ám a szolnoki kapus óriási bravúrral hárítani tudott. 47. perc: Elaludtak a szolnoki védők, Miljkovic bal oldali beadását Schembri középről, 7 méterről a léc fölé fejelte. 62. perc: Tóth Bence a balösz- szekötő helyéről tekert szabadrúgást a szolnoki kapu elé, Ro- denbücher pedig öt méterről a léc alá fejelt, l-O. 67. perc: Heinz kicselezte már Rézsót is, de nagyon kisodródott, az alapvonalról visszafordulva tudott csak kapura lőni, ám addigra a szolnoki kapus már ismét a gólvonalon állt, és a mezőnybe öklözte a labdát. 89. perc: Óriási egyenlítési lehetőséget szalasztott el a MÁV: Remili a tizenhatos előterében ügyesen emelgetett, majd a balösszekötő helyén nagy lendülettel érkező Tchami elé tette a labdát, aki senkitől sem zavartatva, 11 méterről lőtt, a labda az önfeláldozóan bevetődő Csizmadiáról vágódott a bal kapufa mellé. 90. perc: Sztanisics megkapta második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott. 91. perc: Tóth Bence éles szögből leadott lövése a felső lécen megcsúszva az ötös bal sarkára vágódott, Heinze ismétlését Rézsó bravúrral mentette. prukner László: - Erre számítottunk, tudtuk, hogy a SzolHazai pályán kapott ki a Videoton A listavezető, zsinórban hat győzelmet arató Videoton óriási meglepetésre hazai pályán vereséget szenvedett a Honvédtől, így csökkent az előnye a rangadót nyerő Debrecen és a Ferencváros előtt. a Zalaegerszeg parádés meccset játszott a Hungária körúton: a vendégek szünetben már három góllal is vezettek, győzelmüket mégis csak a hajrában sikerült kivívniuk. Sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a Siófok, mely tiszaligeti győzelme óta kilenc gólt kapott és egyet sem szerzett. eredmények: Videoton-Hon- véd 0-2, Debrecen-Kaposvár 3-1, MTK-Zalaegerszeg 34, Győri ETO-Kecskemét 2-1, Siófok-Lombard Pápa 0-1, Vasas—Haladás 2-1, Újpest— Paks 2-3. nők stabil védekezésével nagyon megnehezíti a dolgunkat. Simon Antal: - Sikerült masszívan védekeznünk, jól álltuk a rohamokat, ezért is bosszantó, hogy egy pontrúgásból kaptuk a gólt. Sajnos nagyon pontatlanul hoztuk ki a labdákat, emiatt kevés veszélyt jelentettünk a Fradi kapujára. TELEVIZIO-MUSOR ■ itvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2010. NOVEMBER 2., KEDD DÉLELŐTT rt l klub wmmm mTHHHI VIASAT3 HUI DUNA TV WKKHM SPEKTRUM Hl 5.30 Top Shop 6.00 Trendmánia (ismétlés) 6.25 Fókusz (ismétlés) © 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.05 Te vagy az életem © 10.05 Top Shop 12.00 Híradó Déli kiadás 12.15 Asztroshow 6.00 Babavilág (ismétlés) © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka© 8.40 Stahl konyhája © 8.45 Babapercek© 8.50 Telekvíz. Teleshop 10.40 Édes Charity© (am. musical, 1969) 5.50 Ma reggel 9.00 Aladdin kalandjai 9.30 Sherlock Holmes, a mesterkopó © 9.55 Nappali 10.55 Parlamenti napló 12.00 Híradó délben 12.15 Időjárás. Sporthírek 5.50 Ma reggel 9.00 Roma magazin 9.25 Domovina 9.55 Körzeti magazin 10.45 Sorstársak 11.10 Szemünk fénye a gyermek 11.30 Most a Buday! 12.00 Híróra „ 5.00 Mutasd a ruhádat! 6.10 Egy kórház magánélete 7.00 A médium 7.50 Gyilkos sorok 8.50 Egy kórház magánélete 9.50 Doktor House 10.50 Rokonok (magyarfilm, 2006) 6.00 Hattól nyolcig 8.00 Második esély© 8.50 Újrakezdés © 9.45 Halottak napja 10.00 Család-barát 10.55 A Duna - Utazás ínyenceknek (13/10.) 11.30 Kívánságkosár 6.00 Zamat és zacc© 7.10 Kardszárnyúremények 8.05 Egészségünk 8.40 Nagy ötletek kis bolygónknak 9.10 Amikor a Föld diktál 10.15 Svindlerek© 11.35 Az idő DÉLUTÁN 13 .30 Fél kettő © 14.35 Hatalmas aranyos © (amerikai vígjáték, 1996) 16.20 A szerelem rabjai (argentin sorozat) © 17.25 Döglött akták© (amerikai krimisorozat) Műhiba 13.25 Kvízió Telefonos játék 14.50 Megamánia © 15.25 Rex felügyelő © (osztrák-német krimisorozat) 16.30 Marina © (am.-mexikói romantikus sor.) 17.30 Árva angyal © (mexikói romantikus sorozat) 12.30 Kárpát expressz 13.00 Szomszédok © 13.35 Nemzetiségi magazinok 14.35 Átjáró. Tudástár 15.35 Összhang 16.30 Híradók 16.55 Teadélután 17.35 A Silla királyság ékköve© 12.55 Napló 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Jelfák 16.40 Nemzet és védelem 17.05 Bűvölet (240/123.)© 17.35 Az öregségről 18.00 Átjáró 13.10 Monk - Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) Mr. Monk és a másik nyomozó 15.05 CSI - A helyszínelők 16.00 Egy kapcsolat szabályai 17.00 Feleségcsere (amerikai valóságshow) 14.00 Híradó 14.15 Kikötő - Friss 14.25 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.55 Valóságos kincsesbánya... (4/2.) 15.25 Pompeji, és a rómaiak... 16.20 Napok, évek, századok 17.15 Térkép 12.40 Újrafeltalálók © 13.40 Állati rekordok © 14.45 Kardszárnyú remények (dokumentumfilm-sorozat) 15.45 Amikor a Föld diktál Vulkánok 16.50 Birodalmak és fénykorok © ESTE 18 .30 Híradó Esti kiadás 19.05 Vacsoracsata © 20.05 Fókusz© 20.40 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.20 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) Abby könyve 22.20 A Grace klinika © (amerikai sorozat) Nehéz döntés 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Ezek megőrültek! © Elvan a celeb, ha játsziki Játékmester: Majka és Rákóczi Feri 20.05 Jóban Rosszban (magyar sorozat) © 20.30 Bajnokok Ligája Futballmérkőzés-közvetítés Házigazda: Gundel Takács Gábor, Vincze Ottó 18.40 McLeod lányai © (ausztrál sorozat-22/1.) 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.05 Giuseppe Moscati - A szeretet gyógyít © (olasz film, 2007-2/2.) 21.50 Az este Üzenet: 06-30/30-30-422 22.20 Az örökség © (francia tévéfilm, 2007) 18.25 Esti mese 18.50 „Életcélok...” 18.55 „Hiszünk a dalban..." © 19.30 Történelmi képeskönyvünk 20.00 Híradó 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.30 Miss Harriet© (francia tévéfilm, 2007) 21.30 Csillogás © (magyar dokumentumfilm) 18.00 A médium (amerikai krímisorozat) Allison Csodaországban 19.00 Doktor House (amerikai sorozat) 20.00 Jó barátok (amerikai vígjáték sorozat) 20.30 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) 21.25 Négy esküvő (valóságshow) 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Újrakezdés © (olasz sorozat -145-146.) 20.00 Híradó 20.05 Közbeszéd 20.30 Bakaruhában © (magyar film, 1957) FF 22.00 Kikötő - Extra (ism.) 22.45 Sport 22.50 Váltó 18.00 Egészségünk- Tények és tévhitek © (ismeretterjesztő sorozat) 18.35 Nagy ötletek kis bolygónknak Élelem 19.05 Svindlerek © (ismeretterjesztő sorozat) 20.25 Sebességrekorderek 21.30 Élet a Marson? 22.40 Lopják az életem © : ÉJJEL j 23 .20 XXI. század - A legendák velünk élnek © Az elveszett testvér 23.55 Szégyen és gyalázat © (amerikai vígjáték, 2004) Fsz.: Tracey Ullman 1.25 Reflektor © 23.35 Megamánia © 0.05 A médium © (amerikai krimisorozat) 1.00 Tények este 1.30 EzoTv 2.25 Szép napok © (magyar film, 2002) 23.25 Zegzugos történetek Gellérthegy Kultúrtörténeti kalandozás 23.55 Prizma 0.10 Hírek 0.15 Sporthírek 0.30 Ma reggel (ismétlés) 22.30 Záróra Közéleti magazin 23.20 McLeod lányai © (ausztrál sorozat - 22/1.) 0.05 A Silla királyság ékköve (62/4.) © (dél-koreai sorozat) 22.25 Kísérleti patkányok (amerikai thriller, 1998) Fsz.: James Marsden, Katie Holmes, Nick Stahl, Steve Railsback 0.10 Szellemvadászok (angol valóságshow) 23.00 Tükör 23.30 Divathét (ismétlés) 24.00 Kikötő - Friss (ism.) 0.05 Liszt Ferenc: Tasso (magyar koncertfilm, 2005) 1.05 Labdarúgó-mérkőzés Újpest FC-PaksiFC 23.55 Lonely Planet- Született motoros © (ismeretterjesztő sorozat) 0.25 Lonely Planet- Született motoros © (ismeretterjesztő sorozat) 0.55 Földünk a magasból '0 hJ l Ül ß ft ' :, . 14.35 Hatalmas aranyos (amerikai vígjáték, 1996) 10.40 Édes Charity (amerikai musical, 1969) 20.05 Giuseppe Moscati (olasz film, 2007) 20.30 Miss Harriet (francia tévéfilm, 2007) 13.10 Monk - Flúgos... (amerikai krimisorozat) 10.55 A Duna - Utazás... (ismeretterjesztő sorozat) 21.30 Élet a Marson? (ismeretterjesztő sorozat) MŰSOR HÍ R TV ÜTV^^Hi HÁLÓZAT VHHH FILMMÚZEUM WM sportT^^M MINIMAX VHHHI DISCOVERY Hl 13.05 Lapzárta. 13.30 Paletta. 14.05 Keresztmetszet. 15.05 Civil kaszinó. 16.05 Pálya. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Zöldövezet. 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2135 Lapzárta. 22.05 Riasztás. 2230 Hírvilág. 23.05 BBC- világhíradó. 2330 Zöldövezet 11.55 Híradó. 13.50 Pénzözön. 16.25 Tempó. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.40 Atv ügyvédje. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Hazai turizmus. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. 23.55 Híradó. 0.05 Vidám vasárnap 17.00 Szentföldi szent helyek üzenete. 17.30 Sztároka konyhában. 18.00 Viva Natura - Vi- vát Natúra! 18.30 Utazás a porcelán világá ba. 19.00 Fesztiválsoroló. 19.30 Tűzoltók (ausztrál sor.). 20.35 Hírháló. 21.00 Magányos szívek (amerikai thriller, 1991). 23.00 A szömycápa. 1.00 Bencze-show 14.00 Rendőrakadémia. 14.55 Pénzáll a házhoz. 16.15 Az ötödik pecsét (magyar film). 18.10 Szombat, vasárnap és hétfő (olasz vígj., 1990). 20.05 Rendőrakadémia. 21.00 Félelem a reflektorfényben (am. thriller, 1950). 22.55 2001 - Űrodüsszeia (felir. am. sci-fi, 1969). 125 Rosemarie kisasszony 10.30 Magyar labdarúgás. 11.30 Televíziós vásáriás. 12.00 Amerikai futball. 16.00 Mai helyzet. 16.15 Spanyol labdarúgás. 17.15 Magyar labdarúgás. 17.45 Jégkorong (élő). 20.30 Jégkorongmagazin. 21.00 Pasaréti mesék. 2130 Póker. 2330 Magyar labdarúgás. 24.00 Angol labdarúgás 16.10 Mr. Bean. 1630 Játsszunk a Szezám utcában! 16.55 Elmo világa. 17.10 Világjáró Grover. 17.20 Bert és Emié kalandjai. 17.25 Duda és Pocsolya. 18.05 Minimax-híradó. 18.10 Én kicsi pónim. 1830 Peartie. 18.55 Majomparádé. 19.05 Locsi-fecsi Márta. 1930 Mr. Bean 15.00 Hogyan készült? 16.00 Halálos fogás. 17.00 Amcsi motorok. 1830 A túlélés törvényei. 19.00 Állítólag.. .20.00 Hogyan készült? 2030 Na© durranások. 2130 A Discovery megmentette az életemet 2230 A túlélés törvényei. 2330 Mit nekem egy monstrum! 030 MacIntyre alvilági útikalauza ■ A szolnokiak 40 esztendős kapusa. Rézsó Péter (középen) a Ferencváros ellen is több bravúrt mutatott be