Új Néplap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-05 / 232. szám

ÚJ NÉPLAP —2010. OKTÓBER 5., KEDD 3 Csataszög JELENLEG öt fő vesz részt a közmunkaprogramban, tájékoztatott Pomázi Ferenc pol­gármester. A közmunkások fő feladata jelenleg az árvízvédelmi töltések karbantartása, helyreál­lítása. BB Hunyadfalva lakossági kérés­re rendeztek szombaton játékos vetélkedőt a helybeliek számára, tájékoztatott Vékonyné Házi Esz­ter polgármester asszony. Körül­belül harminc-negyven fő vett részt a közösségi házban tartott ügyességi és szellemi megmére­tésen. Jó hangulatban teltek a füves területen tartott labdajá­tékok iS. BB Jászjákóhalma a település első szabadon választott polgár- mestere — Fodor István Ferenc - és az akkori testület több tag­ja tett látogatást Jászszentlász- lón, abból az alkalomból, hogy Papp József ottani polgármester nyugdíjba vonul. A látogatás ap­ropóját egyrészt az adta, hogy huszadik évébe lépett a két te­lepülés testvérkapcsolata, más­részt pedig a Jászság négy ön- t kormányzata nemrégiben emlé­ket állított a hajdani közös múlt­nak a község főterén. A 20 év­vel ezelőtti községvezetők együtt emlékeztek az új emlék­helynél. TA Szolnok KIS TOLVAJOK lesik ál­dozatukat a temetőben. Egy helyi lakos őrizetlenül hagyott táskáját ■ kísérelte meg ellopni 3 fiatal fiú fényes nappal a temetőben. Egy közelben tartózkodó férfi azon­ban rákiabált a tolvajokra, akik eldobták a zsákmányt és elme­nekültek. Egy másik sértettnek nem volt ilyen szerencséje. Őri­zetlenül hagyott táskáját sikere­sen meglovasították a tolvajok. A sértettnek 30 000 forint kára ke­letkezett - tudtuk meg a rendőr­ségtől. TA Tiszafüred SZOMBATRA virradó­an ismeretlen személyek beha­toltak egy tiszafüredi ház udvará­ra, ahonnan a kennelből eltulaj­donítottak egy angol buldog faj­tájú 2 éves kan kutyát és egy szintén angol buldog 8 hónapos szuka kutyát. A sértett elmondá­sa szerint a kutyák világverseny­győztes tenyészkutyák, melyek értéke 6.5 millió forint — közölte a rendőrség lapunkkal, ta SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Előfordul, hogy anyagi káros baleseteknél a rendőrség segítségét kérik, akik segítenek a felelősség megállapításában. Képünk illusztráció. MEGYEI TÜKÖR Hirtelen jött a lovas kocsi anyagi kár Érdemes krétát, colstokot, fényképezőt eltenni Naponta jó néhány anyagi káros baleset történik me­gyénk útjain. Vannak, akik egymás között inté­zik a kár kifizetését, akad­nak, akik a rendőrök se­gítségét kérik ilyen esetek­ben. A közlekedési szakjo­gász szerint célszerű min­dig értesíteni a hatóságot, mivel az adott szónak ma­napság nincs már ereje. Németh Gergő- Néhány éve a Sashalmi útról próbáltam a Csaba utcába lefor­dulni - emlékezett a szolnoki Nagy Gábor. - A sarki háznál lé­vő dús sövény zavarta a keresz­teződés beláthatóságát, de mivel én haladtam a védett úton, gon­doltam zökkenő nélkül balra tu­dok kanyarodni. Az irányjelzőt is kiraktam és elkezdtem fordul­ni, mire a Csaba út felől hirtelen megérkezett egy lovas kocsi. Az azt hajtó fiatalember a lóval már félig besorolt az út közepére, mert ő is balra akart fordulni. A ló megijedt, s a farával meg­nyomta az autó bal első oldalát, a kocsi rúdja a vezetői oldal nyi­tott ablakán is bekandikált. Sen­ki sem sérült meg, de mivel nem tudunk megegyezni, jobbnak láttuk kihívni a rendőröket. Nagy Gábor hozzátette a vizs­gálat szerint a balesetben közre­játszott, hogy ő szűkén vette a ka­nyart, a fiú pedig hajtási enge­dély nélkül közlekedett a lovas kocsival, s bevallása szerint nem ismerte a kereszteződésben lévő elsőbbségadás kötelező táblát. Végül a kocsiban keletkező 80 ezer forintos kár helyreállítását Gáboréknak kellett fizetniük. — Anyagi káros balesetnél a jogszabály nem teszi szükséges­sé a rendőr közreműködését, ha az okozó elismeri a felelősségét - említi a vonatkozó szabályo­zást dr. Pataky Csaba török­szentmiklósi ügyvéd, közlekedé­si szakjogász. - A személyes vé­leményem azonban az, hogy mindenképp hívjunk rendőrt ilyen eseteknél. Egyrészt a mai világban az adott szónak nincs értéke, így előfordulhat, hogy va­laki elsőre elismeri a felelőssé­gét, de később tagadja azt. Az utólagos bizonyítás pedig rend­kívül nehézkes. Másrészt á biz­tosítók is jobban figyelik azok kárigény-bejelentőjét, amihez a rendőrségi iratok is csatolva vannak. Harmadrészt apró koc­canásnál is keletkezhet milliós kár a mai értékes járművekben. Pataky Csaba szerint minden­képp ajánlatos egy olcsó fényké­pezőgépet, krétát és colstokot tartanunk a kesztyűtartóban. Egy balesetnél ugyanis pár fény­képet tudunk készíteni a géppel, a krétával bejelölni a féknyomot, colstokkal pedig lemérni annak Hasznos tanácsok anyagi káros baleset esetére ügyeljünk arra, hogy a balese­ti bejelentőt helyesen és figyel­mesen töltsük ki. A vétkes fél saját kezűleg írja rá, hogy a fe­lelősséget elismeri. Illetőleg a lap alján minden fél a saját ke zű aláírásával lássa el. A kár bekövetkezte után jelentsük be a kárt a károkozó és saját fele lősségbiztosítónkhoz is. A ja­vítás során olyan szerviz- J zel javíttassuk a jármű- m » vünket, mely szerződött partnere a károkozó felelősségbiztosítójá­nak, így gördüléke nyebb a kárügyintézés és a kárkifizetés is. a hosszát. Ezek akár bizonyító erejű momentumok is lehetnek később. Szabó Zita százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvi­vőiének tájékoztatása szerint ke­vesebb anyagi káros balesetről érkezik bejelentés a rendőrség­re, ami nem jelenti azt, hogy ke­vesebb történne, csupán a felek megegyeznek, s kevesebbszer kérnek rendőri intézkedést. Ha a felek nem tudnak megegyezni, és a felelősség megállapításában rendőri segítséget kérnek, biz­tos, hogy az szabálysértési eljá­rás megindítását is szükségessé teszi, szabó Zita elmondta ha nem a baleset részesei, hanem esetleg másik közlekedő értesíti a rendőrséget, a helyszínre kiér­kező rendőr akkor is megkezdi az intézke­dést, mert onnantól kezdve, hogy a ható­ság tudomására jut, már intézkedé­si kötelezettségük van. A sajtószóvi­vő megjegyez­te, nem jellem­ző, hogy a felek közti vita tettle- gességig fajul­na. TELEKI JÓZSEF r Életmentő benzinár a benzin időről időre minden csúcsot megdöntő árának azért van haszna is. Még ak­kor is, ha a közgazdászok en­nek éppen ellenkezőjét emle­getik. No persze, ők nem lát­nak túl a gazdasági egyenle­teken. így folyamatosan csak az emberek vállára és vállal­kozásokra egyre inkább ne­hezedő terheket emlegetnek. Igaz, nekem sem éppen az örömtől könnyezett eleddig a szemem, amikor kongó tan- kú autómmal bekanyarod­tam egy benzinkúthoz. De most, hogy alaposan végig­böngésztem a baleseti sta­tisztikákat, be kell látnom, tévedtem. kevesebb a szerencsétlenség a közútjainkon. Nemcsak a halálos kimenetelű, vagy a sérüléssel járó, de a rendőr­ség szerint az anyagi kárral járó is. Persze lehet ezt ma­gyarázni az elmúlt évek jog­szabályi változásaival, súlyos büntetési tételekkel, a zéró toleranciával, az objektív fe­lelősséggel, hogy már nincs kibúvó azzal, hogy egy meg­nevezni nem kívánt közeli hozzátartozóm vezette a ko­csit. Ám tudjuk, jó magyar szokás szerint a traffipax lát­tán lassítunk, de utána már­is ráállunk a gázpedálra. De mióta egyre kevésbé igazod­nak a pénztárcához az üzem­anyagok árai, már azt is meggondoljuk, hogy beül­jünk-e a kocsiba. Merthogy már a statisztikusok szerint is mérhetően kevesebben va­gyunk az utakon. Legalábbis erre következtetnek abból, hogy nemcsak a balesetek, de az eladott üzemanyag mennyisége is csökkent. lefelé megy mostanság a benzin ára. Éppen most a tél közeledtével, a kátyúktól hemzsegő utakon. Mi lesz így a szépnek kinéző bal­eseti statisztikákkal? Lehet, hogy túlzottan szeretem a veszélyt, de én megint be­vállalnám az újra 250 forin­tos benzinárat is. Hajnalig számolták a szavazatokat Folytatás az 1. oldalról A szemtanúk szerint óriási volt bent a kavarodás, nem csoda, ha csak nehezen született meg az eredmény. Az alapos és is­mételt szavazatszámlálás nyo­mán kiderült, s ki is hirdették: Farkas Barnabás polgármester újabb négy évig irányíthatja to­vább Tiszabőt. A hétfőn reggel született eredmény ellen 48 órán belül, szerdán 16 óráig lehet felleb­bezni. Úgy tudjuk, vannak ilyen szándékok a településen. A protestálók azt emlegetik leg­inkább, hogy sorozatos csorbát szenvedett a választás titkossá­ga, s ez befolyásolta a végered­ményt. ■ L. M. L. Szállás és étterein az ipari parkban. A Szolnoki Ipari Parkban működő vállalatok munkáját hivatott biztosítani a napokban megnyílt Park Panzió és Étterem. A színvonalas szállás mellé az étterem menü-, és a la carte étkezést biztosít magas színvonalon. Míífoggyökér, implantátum elérhető áron Napjainkban az igénylő a műfoggyökeret és a fogpótlást tíz nap alatt megkapja, elérhető áron. Az ilyen típusú fogpótláshoz tehát hoz­zájuthat, aki fogorvoshoz fordul. Az első ülés alkalmával: bemutatás, megbeszélés. Máso­dik üléskor: az implantátum beültetése, lenyo­matvétel. teljes foghiánynál: 2-4 implantátumot ülte­tünk be a meglévő csontba (az ínyen keresz­tül csavarjuk be) vértelenül. A beültetés fáj­dalommentes. Az implantátum beültetése, a fogsor elhorgonyzása az implantátumokon egy óra alatt megtörténik, s másnap már rágni lehet a fogsorral. részleges foghiányoknál: egy foghiánynál egy implantátumot ültetünk be, erre egy porcelán koronát ragasztunk. Több foghi­ánynál több implantátumot alkalmazunk, és rájuk több porcelán koronát helyezünk fel. Három saját fog megléte esetén még há­rom-négy műgyökeret ültetünk be, hét fog­ra és műgyökérre körhidat ragaszthatunk. Az implantátum beültetése és a lenyomatvé­tel után tíz nappal az elkészült híd felra­gasztható. ▲ DR. PATAKFALVI KÁROLY FOGSZAKORVOS MEZŐTÚR, KOSSUTH ÚT 7-11. KÓRHÁZ- RENDELŐINTÉZET - FOGÁSZATI RENDELŐ RENDELÉS: HÉTFŐ, SZERDA, PÉNTEK 8.00-12.00 TELEFON: 56/550-468, LAKÁS: 56/350-694, MOBIL: 30/290-5785 E-MAIL: drpatakfalvi41@gmail.com WEB: www.fogorvoslap.hu (a keresőbe: Patakfalvl)

Next

/
Oldalképek
Tartalom