Új Néplap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-04 / 231. szám
2 ÚJ NÉPLAP - 2010. OKTÓBER 4., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR JEGYZET BÁN JÁNOS A küzdelem eldőlt, de hogyan tovább? túl vagyunk ezen is. Véget értek az önkormányzati választások, s ezzel megszilárdulnak az új politikai erőviszonyok. De újak-e valóban? Abból a szempontból igen, hogy a Fidesz nem csak, hogy meg tudta őrizni abszolút dominanciáját, de néhány ős-baloldali fellegvár (főképp Budapest) bevételével még fölényesebbé tette azt. A választók nem hittek a szocialistáknak, ami a sorozatos korrupciós ügyek árnyékában nem is csoda. Nyilvánvaló, hogy az MSZP a jelenlegi hitelességi válságából csak új alapokra építkezve tudna valahogy kikecmeregni. Ehhez persze új arcok kellenének. Legyünk pontosak: hiteles, új arcok. ENNYIT A PÁRTOKRÓL. És mOSt térjünk a lényegre. Mi lesz velünk? Mindannyian aggodalommal telve várjuk az elkövetkező hetek, hónapok eseményeit. Aki nem vak, az látja, milyen nehéz gazdasági helyzetben van az ország. Újabb, elkerülheteüen megszorításokról hallani egyre, igaz, Orbán Viktor egyértelműen kijelentette, o hogy a Fidesz nem gondolkodik újabb megszorításokban. Hallottunk már ilyen ígéretet, más miniszterelnöktől, aztán láttuk, mi lett belőle. A tegnapi választás egyelőre azt mutatja, az ország nagyobb része töreüe- nül hisz a kormánynak, vagy legalábbis töretlenül nem hisz az ellenzéknek. Az Orbán Viktor vezette kormány eddigi intézkedései, törvényalkotó munkája hitelesnek ítéltetett. Az eddigi irányvonal biztató. De most hogyan tovább? egy biztos: az Új Néplap hasábjain nap mint nap továbbra is értesülhetnek a sorsfordító hírekről. Remélem, minél több biztató hírről... Megállíthatatlan a Fidesz-henger választás 2010 A szinte kizárólagos támogatottság óriási felelősséggel is bír A fideszes támogatottsággal bíró képviselőjelöltek mindannyian „taroltak” körzeteikben Szolnokon. Az MSZP célja az volt, hogy távolodjon a Jobbik jelöltjétől, illetve csökkentse az elszenvedett vereség nagyságát. A jobbikosok az egypártrendszer veszélyei hívták föl a figyelmet. Munkatársainktól Szalay Ferenc: önelégültség helyett további felelősségteljes munka Szolnokon a Fidesz képviselőjelöltjei, aktivistái és szimpatizánsai - őrizve a hagyományt - a Tisza Szállóban várták a vasárnapi önkormányzati választás eredményeit. Az első számadatok megérkezése előtt óvatosan fogalmaztak az érintett jelöltek az esélyeikről. Mint elmondták, az elmúlt ciklusban a városért és a szolnokiakért végzett munkájuk magukért beszélnek, ezért csupán egy egészséges versenydrukk az, amely egyelőre „összehúzza gyomrukat”. Aztán, ahogy Szalay Ferenc polgármester körzetében megérkeztek az első eredmények (már 30 százalékos feldolgozottságnál magabiztos győzelemre állt), az némi megnyugvást adott képviselőtársainál is. Percről-percre, óráról órára viszont az is kiderült, a fideszes támogatottsággal bíró képviselőjelöltek mindannyian „taroltak” körzeteikben. Az első baráti ölelgetések után azonban az is szóba került, hogy a szinte kizárólagos, jelentős támogatottság óriási felelősséggel is bír a jövőben. Mint az újonnan, valamint a újraválasztott fideszes képviselők érdeklődésünkre kifejtették, ugyan az elkövetkező négy éveredmények ismeretében Szalay Ferenc. A szolnoki polgármester kifejtette: a fideszes városvezetés hasznosan, a város és a városlakók érdekében végezte a munkáját az elmúlt etikusban, ezért is születhetett ilyen, a korábban számos botrányt, Hazugságot, csalást, igazságtalanságot és korrupciót felmutató balliberális oldalt képviselő pártokat félresöpri) véleménnyel bíró eredmény október 3-án. a számadatok ismeretében azonban nem az önelégültség, hanem inkább a további felelősségteljes munka vár rá, illetve a vele egy politikai nézetet valló, a közgyűlésbe megválasztott képviselő számára Ünneplés a Fidesznél a Tisza Szállóban. Szalay Ferenc polgármesternek újabb négy évre szavazott bizalmat a város lakossága- áprilisban már határozottan kitűnt a szolnoki választópolgárok szavazataiból, hogy a megyeszékhelyre szégyenfoltként aggatott „kis Moszkva” jelzőt szeretnék a múlt hulladék- ládájába dobni, most vasárnap pedig arról tettek tanúságot a város polgárai, hogy ez végre sikerült is! - hangsúlyozta az a vereség estéjén, a „törzstagok” mellett húsz-huszonöt fiatal is feltűnt az MSZP megyei főhadiszállásán. „Egypártrendszer” — mondogatták egymásnak a jobbikosok a párt szolnoki választási központjában. A tévéből sorjázó adatokból kiszűrhető elsöprő Fidesz- fölény csendes' fejcsóválásra késztette a többséget. A szolnoki listavezető, Török Ferenc próbálta a lelket tartani: „majd egyszer felébrednek az emberek”. Némi élénkséget mégis inkább az hozott, amikor a szolnoki polgármesterjelölt Nagy Gyula eredménye tűnik fel a képernyőn. A szavazatok 17 százalékának megszerzése először késztetett tapsra mindenkit. A szavazókörökben delegáltak is megérkeztek a jegyzőkönyvekkel. A papírok felett rögtön kisebb kupaktanács alakult ki. Igazi örömöt jelentett egy-egy nagyobb számú jobbikos voks. Az ovációt azonban az okozta, amikor a választási honlapot figyelők bejelentették, két mandátumot szereztek Szolnokon, a megyei közgyűlésben pedig négy képviselőjük lesa>H Közben e-mail érkezett a pártközpontból. Ebben a választmány vezetője köszönte meg mindenkinek a munkát. A levelet felolvasó megyei elnök, Ba- ráth Zsolt Adjon az Istenére már kórusban hangzott a felelet: Szebb jövőt! ben jelentős kontroll nélkül végzik a munkájukat a helyhatóságban, azonban nem követhetik, nem követik el azokat a hibákat és bűnöket, melyek jellemzőek voltak az országban és a településeken a betegesen hosszúra nyúlt szocialista korszak alatt. A szocialisták szolnoki, Tófenék úti főhadiszállásán negyed nyolc táján indult az élet. Ekkor kezdték kenni az aktivisták a zsíros kenyeret, és ekkor kezdték böngészgetni az interneten az első választási eredményeket is. Már ekkor kiderült: az MSZP-nél ezen az estén nem győzelemben, illetve vereségben gondolkodtak az esélylatolgatók és a drukkerek. Két fő viszonyítási alap dominált: az általában harmadik Jobbik-jelölt eredménye, illetve a fideszes ellenfél teljesítménye. A cél: távolodni a harmadiktól, és csökkenteni az elszenvedett vereség nagyságát, arányát Többen is megfogalmazták ezen az estén: az MSZP számára különös tétje is volt - országosan - a vasárnapi voksolásnak: megmarad-e a párt húsz százalék alatt, s rétegpárttá kezd zsugorodni, avagy visszakapaszkodik a lélektani húsz százalék fölé. Figyelemmel az eredményekre, úgy tűnik, sikerült visszatornásznia magát a pártnak a lélektani határ fölé. Még egy dologra feltétlenül felfigyelhetett a külső szemlélő: Sikerült visszatornásznia magát az MSZP-nek a lélektani határ fölé